Ottlik Géza: Buda

     Végre végigolvastam Ottlik Buda c. regényét (1993), mely az Iskola folytatása. Élete végéig írta. Mint olvasom, a regény sok kritikusnak csalódás volt. Nekem nem! Az volt a véleményük, hogy nem éri el az Iskola (1959) színvonalát. Kétségtelen sok minden hiányzik belőle: a 2. világháború, a Rákosi-korszak is csupán háttér. Pedig eljutott a 80-as évekig.

     Benne vannak viszont barátai, rokonai, szerelmei, más szóval a jellemek, az emberi kapcsolatok, lelkének sok finom rezdülése. A többi „ingyen mozi”:

     „Medve egy helyen azt írja: ’Rabok legyünk vagy szabadok? Először is ez nem kérdés. Rabok vagyunk. Világra jöttél, egy vadidegen helyre, amihez semmi közöd. Peregni kezd neked egy ingyen mozi, ahol néző vagy. A mozinak egy kicsike része azonban a saját tested, s mivel ez az egyetlen olyan speciális darabkája, amivel kapcsolatod van, ezt is önmagadnak nevezed. De ez a második számú ›én‹ már szereplője az ingyen mozinak, a vadidegen világnak, ahol minden esetleges és független a néző voltodtól. Itt szereplők vagyunk, rabok, nem választhatunk, Sándor. A néző pedig szabad. Nem lehet rabbá tenni egyáltalán.” (Buda)

     A nagy, társadalmat meghatározó történéseket csak kívülről látjuk, bár mi is benne vagyunk, s túlélők lehetünk, ha szerencsénk van: „Ki beszél győzelemről? El kell viselni, ez minden.” (Buda)

     Később Medve véleménye megváltozott. Az Iskolából idézek: „… a világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendszerezni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig.” Sőt a sakktáblát fel is lehet borítani, lásd Medve részvételét 56-ban. (Buda)

     Nem lenne a valóságnak megfelelő, ha a komor színek mellé nem idézném az enyhültebb árnyalatokat is. Most Bébéről van szó: „A Krisztina körút december reggeli félhomályát festeni kezdtem; (…) Az érthetetlen boldogság, ami ebben a napkeltét megelőző szürkületben elfogott, nem egy régi boldogság emléke volt. Nem emlék volt, hanem érzés a jelen pillanatban” (Buda)

     A fény motívuma is hasonló jelentésű. A Hajnali háztetők (1957) színpompája a létezést ünnepli, miként a Minden megvan (1968) felejthetetlen mondata is: „Istenem, jártam ezen a földön.” (Ottlik mindig ugyanazt a regényt írta.)

     Az Iskola dráma volt, a megismerés drámája. A Buda líra, mely az elveszett idő kereséséről szól. Legmegkapóbb része az elmúlást mutatja be.

Morzsák

     „A szerelem: adni és elfogadni, de nem követelni.” (R. Menasse)  

     Egyes emberek kanárit tartanak, mások csatlakoznak egy párthoz. (?) 

     "Négy feleségét négy különböző vallásból választotta, hogy bizonyítsa, egyik vallás sem kedvesebb előtte a másiknál, és hogy minden felekezetnek igazságot szolgáltasson" (Akbar sahról írja Germanus Gyula) 

     "A civilek, a család? Talán elájulnának a szánalomtól, mint Dante a szélfújta lelkek láttán, ha tudnák a felét, amit mi tudunk, pedig azzal még semmit sem tudnának.” (Ottlik Géza) 

     "A szabadság nem nagy kezdőbetűvel írott, fennkölt eszme volt nekünk, hanem a szó valódi értelme, a választási lehetőségek nagy bősége, s a rabság, tilalmak, kényszerek nagy mérvű megritkulása." (Ottlik Géza) 

     "A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt." (Rochefoucauld) 

     "Én tul vagyok e bus országon

      És tul vagyok e gonosz világvégen

      Hazámon és Európán át

      Visszajutottam magamhoz."
                   (Babits) 

     Ha egy ember valóban jól evez, s csapatát bajnoki címhez juttatja, de maga a győzelem után nem lehet klubjában a csapat tagja, nagy a valószínűsége annak, hogy ez az ember egy nő. A zürichi Grasshopper klubban 100 százalék. Szívesen fogadnak ott felszolgálónőket, s másokat, akik a csónakházban dolgoznak, de tagok 115 éve csak férfiak lehetnek.   
     A Grasshopper evezőseinek csatakiáltása: Akartok sört? Nem! Akartok nőt? Nem! Hát mit akartok? Győzelmet, győzelmet, győzelmet! (Újsághír, németül markánsabban hangzik: Sieg, Sieg, Sieg!)     

    „Ami új, úgy gondolom, hogy a szélsőjobb már nem springercsizmában menetel, hanem öltönyben, nyakkendőben.” (Sibel Kekilli, Tagesspiegel, 2019)