„Ejnye, te legderekabb ember, athéni polgár vagy, a bölcsességben és hatalomban legnagyobb és legkiválóbb város polgára; nem szégyelled hát, hogy mindig csak a vagyonod lehető legnagyobb gyarapítására van gondod, meg hírnevedre, megbecsülésedre, de belátásról, az igazságról és arról, hogy lelkedet a lehető legjobbá tedd, nem is gondoskodol?”
Sok ilyen mellbevágó idézetet lehetne felsorakoztatni Szókratész Védőbeszédéből. Platón műve az egész (tanítványa volt), Szókratésztől egy sor se maradt fönn.
Makranczi úgy adta elő a Védőbeszédet, mintha mi, a nézők lennénk az ötszázak tanácsa, s nekünk kellene ítélkezni az ő sorsa felett. Kérdőn, legtöbbször bizakodóan tekintett ránk a mi Szókratészünk… S zavarba jöttünk, amikor a közönség körében egy beépített ember (mindig van, aki erre kapható), Melétosz, az egyik vádló nevében válaszolt Szókratész kérdéseire.
Makranczi előzetesen két borítékot nyújtott át a gyanútlan nézőknek. Az egyikben az első szavazás eredménye volt: vétkes. A másodikban egy fekete lap: a halálos ítélet. Utasítása szerint ezeket csak egy adott pillanatban fel kell mutatni. Az utóbbit csak a végén. Azt hittük, játék. Csak később világosodott meg, mondhatni a lépcsőházban, hogy ezek előre eldöntött ítéletek voltak!
Őszintén szólva, azt gondoltam, hogy majd nekünk nézőknek/résztvevőknek kell majd szavazni. Mintha mi is athéni polgárrá változtunk volna, mintha lett volna szavunk. (Naivitás.) Mi biztosan az életre szavaztunk volna, mert Szókratészünk (Makranczi) oly szuggesztíven adta elő védekezését, hogy szinte rabul ejtett mindenkit. Ilyen nagy hatása lehetett az agorán beszélgető, vitatkozó, szenvedélyesen érvelő Szókratésznek. Sokan talán szabadulni akartak a varázstól, vagy nem tudták követni csavaros gondolatmenetét. Akik benyújtották a feljelentést ellene, nem tudták elviselni szellemi fölényét, tiszta emberségét. Személyes okból gyűlölték. Főleg Anütosz, a köpönyegforgató, korrupt politikus (egykori cserzővarga), akinek a fia is Szókratész tanítványa volt.
A színész finom eszközökkel érzékeltette, hogy nehezen fogadja el az ítéletet. De végül „összeszedte magát”: s a halál pozitív oldalát emelte ki: az (örök) alvás végül is jó dolog, bár ez esetben a felébredés elmarad. Vagy ha van túlvilág, lehet társalogni halhatatlanokkal, például Homérosszal...
(Elhangzott a kispesti könyvtárban.)
