Ideál és való

2013. 10. 03.

Taeping és áriel, 1866, hu.wikipedia.org

     "Gyönyörű, karcsú testű, nyúlánk árbóczú hajó - a "Mőve" ("Sirály") - horgonyzott a kikötőnek kissé félreeső helyén. Ez a könnyű testű kis fahajó a hattyú könnyedségével himbálózott a gyengén hullámzó víztükrön; szédítően magas árbóczain a tömérdek hatalmas kötél olyan feszesre volt meghúzva, mint hegedűn a húrok. A vízre bocsátott hófehér csónakokkal olyan benyomást tett rám, mint a fiatal szép mama, aki sétálni viszi apró gyermekeit. Ez a hajó volt az én első szerelmem, ő volt az én vágyaimnak netovábbja, ifjúkori olvasmányokból megmaradt ideáljaim ilyen karcsú, nyúlánk vitorláshoz fűződnek." (13)

     "Éveken át olyan nagyságú terület volt a lakásom, amelynek hosszát nagyon rövid és nagyon keskeny ágy szabta meg. Kabinom magassága alig haladta meg egy középtermetű férfiú magasságát, és ha az ágyon ülve felhúztam a cipőmet, kinyújtott lábam rendesen nekitámaszkodott a kabinom falának. Ezt a "lakást" vagy oldalról világította meg a tenyérnyi nagyságú, homályos üvegből készült ablak (...), vagy pedig a fedélzet felől kaptam ugyancsak tenyérnyi nagyságú üvegen keresztül kevéske világítást. Igaz, hogy ezt a felső ablakot sohasem lehetett kinyitni, de viszont az is tény, hogy minden percben legalább is tízszer vagy hússzor elsötétült, amikor a fedélzeten járók ráléptek. (29)

              Gáspár Ferenc  (1862-1923, hajóorvos volt) könyvéből: Hét év a tengeren (1903)

Ha történetesen Derridát olvasom...

2012. 08. 08.

     Ha történetesen Mozart Kürtversenyét hallgatom, háttérbe szorítom Bach D-dur szvitjét vagy Rimszkij- Korszakov Orosz húsvétját.

     Hajnali 4-kor ébredtem, s jobb híján olvasni kezdtem Derrida: Adni-kinek? (A tudás paradoxona) c. esszéjét, mely a Vulgo c. folyóiratban jelent meg. Ez A halál adománya c. könyv III. fejezete (fordította Szabó László). Őszintén bevallom, hogy életemben sosem olvastam Derridától semmit. Most már azonban kezdem sejteni, miért van neki olyan nagy tekintélye tudós körökben.

      Kierkegaard Félelem és reszketés c. művét értelmezi. Most csupán egy gondolatot szeretnék kiragadni.: „Ha történetesen azt részesítem előnyben, amit pillanatnyilag csinálok, ha mást nem is teszek, csak időt és figyelmet szentelek neki, ha munkámat, polgári foglalkozásomat, filozófiatanári vagy filozófusi tevékenységemet választom, ha itt most egy olyan nyelven írok vagy beszélek, amely éppenséggel a francia, talán csak a kötelességemet teljesítem. De ezzel feláldozom az összes többi kötelességemet, lépten-nyomon elárulván azokat: a többi más iránti kötelességemet, akiket nem ismerek vagy akiket ismerek, embertársaim milliói iránti kötelességemet (nem beszélve az állatokról, amelyek még inkább mások, mint embertársaim), akik éhségtől vagy betegségtől pusztulnak el.”

                                                            *

     Simone de Beauvoir egyik könyvében (Képek, káprázatok) a kislány azért kezd éjszakánként sírni, mert nem tudja elviselni, hogy olyan sokan nyomorognak, éheznek a földön.

Egy kis humor, végre!

2014. 01. 26.

     1.

     "Mikor apám meghalt, azonnal kimentem a halottas szobából a kórház folyosójára cigarettázni. Ugyanezt cselekedtem, mikor fiam meghalt. Úgy látszik, valóban erős dohányos vagyok."
                                            (Márai Sándor: Napló, 1943-1944, 18. o.)

     2.

     "A városligeti cirkuszban egy zsidó származású törpe bohócot ezzel az indoklással tiltottak el szomorú-komikus mestersége gyakorlásától: 'Zsidó nem lehet törpe'. "
                                          (Márai Sándor: Hallgatni akartam, 55. o.)

      3.

     Festőkkel, írókkal, költőkkel volt együtt Petrovics Emil az ötvenes évek elején a sárospataki alkotóházban. Az ebédlő kerek asztalát olykor zsenik ülték körül. Egy alkalommal Weöres Sándor közvetlen szomszédságában ült a ráncos képű, kommunista grafikus, Sz. Jolán. Dilettantizmusát elkötelezettséggel próbálta ellensúlyozni, megidézte a már elhunyt, grúz cár atyuska szellemét is. Ekkor megszólalt egy rekedtes hang:

     - "És mondja Jolánka, tényleg olyan nagy ember volt az a Sztálin? - köhécselte pityókásan Weöres Sándor?"
                                                                                   (Petrovics Emil: Önarckép - álarc nélkül I, 266. o.)

     4.   

Majomország

Hej de messze majomország,
ott terem majomkenyér,
majomablak majomrácsán
majomnótát ráz a szél.

Majomtéren, majomréten
majomhősök küzdenek,
majomszanatóriumban
sírnak majombetegek.

Majomtanártól majomlány
majomábécét tanul,
gaz majom a majombörtönt
rúgja irgalmatlanul.

Megépül a majommalom,
lesz sok majommajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majomész.

Majompóznán majomkirály
majomnyelven szónokol
egyiké majommennyország
másiké majompokol.

Makákó, gorilla, csimpánz,
pávián, orángután,
mind majomújságot olvas
majomvacsora után.

Majomvacsoraemléktől
zúg a majomreterát,
majombakák menetelnek,
jobbra át és balra át.

Rémületes majomarcot
vágnak majomkatonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.

Fausti vágy

2010. 05. 16.

„… s mi az emberiség egyforma sorsa,
  átélni legbelül én is kívánom.
  Szeretném mélyét-magasát bejárni,
  Jaját és kacaját magamba zárni,
  Tulajdon énem így énjévé többszörözni,
  S mint ő maga, legvégül összetörni.”
                                         Goethe


„Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted.”
                                        Weöres Sándor


„engem kergess
  vélem játsszál
  ékességes
  gyöngyvirágszál
  itt kergetlek-
  foglak újra
  itt a zöld ág
  bujjbujjbujjda
  gyöngyvirágnak
  megéledtem
  eggyen voltunk
  legyünk ketten.”
                                       Határ Győző

....

„Szó mondhatatlan, szomj elolthatatlan
  S minden, ami lehető, lehetetlen.

Önvád gyötör, emésztő s tehetetlen:
  Befalaztuk az Istent.”
                                      Szentimrei Jenő


„A napok: mint a tenyerem.
  A fogkefét, a pizsamát
  is mindig ugyanott találom,
  és én is ugyanaz vagyok,
  este ugyanúgy alszom el.
  De minden éjjel más az álom.”
                                    Csengery Kristóf

„Mit tehetnél még értem, anyám?
  Viselj el minden időben!

És égjen a villany az ablakodban,
  Mert néha éjszaka fölnézek.”
                                    Kántor Péter