Puskin három műve

2013. 04. 08.

 Hóvihar

     A Hóviharban az abszolút romantikus magatartást Puskin ironikusan kezeli. Persze, a szerelemvágy tulajdonképpen szabadságvágy, mely a véletlen folytán kudarcba fullad, nevetségessé válik, még ha résztvevői meg is szenvedik. A hóvihar közbelép, embereket sodor el egymástól, s mindenkit új kontextusba helyez.

A postamester lánya

     Puskin először általában ír a goromba postamesterekről, akik képtelenek udvariasan bánni az utasokkal, nem tudják teljesíteni kívánságaikat, mert túl vannak terhelve, és szükségképpen minden utas türelmetlen. Majd hirtelen fordulattal, a kulisszák mögé pillantva együtt érzően, megértően mutatja a mi postamesterünket, Szamszon Virint. Ez utóbbi nézőpont Puskin sajátja: tudjuk, hogy, jól ismerte, nagyon szerette a népi alakokat. Talán mindenki átélte már azt a különös metamorfózist, hogy egy durva fráterről kiderül, valójában csupaszív ember, s mindent megtenne érted.
     A novella ennek a küszködő, segítőkész özvegyembernek a becsapásáról, tönkretételéről, kifosztásáról, megalázásáról szól. Lányát, a tündéri Dunyát elcsábítják, megszöktetik, s úgy tűnik, Dunya ez ellen nem tud, nem is akar tenni semmit.
     Amikor az apa felkeresi gyermekét, s annak szeretőjét, embertelenül bánnak vele. Mintha nem is létezne, hiszen ő csak postamester. Se rangja, se vagyona. Dunya csak későn ébred tudatára, mit követett el apja ellen. A tékozló lány már csak a sírhoz tud visszatérni.

     Később Gogol, Dosztojevszkij, Csehov folytatja Puskin művét. Nálunk Mikszáth Az a fekete folt… c. novellája rokonítható ezzel az alkotással.

A kapitány lánya

     Ha valami fogalmat akarunk alkotni arról, milyen volt a Pugacsov-féle lázadás, mit érezhettek Belogorszk, Orenburg védői, s főhősünk, Grinyov, amikor híre jött az ellenállhatatlan „horda” közeledésének, akkor olvassuk el A kapitány lánya c. kisregényt.

     Puskin nemesi szemszögből tekinti át a történelmet. S bár a mű megajándékoz számos realista részlettel, kulcsa mégis a romantikus szemléletben lelhető fel. Ugyanis a mottóban is megfogalmazott erkölcsi parancshoz kapcsolódik az apai intelem: „... vigyázz a ruhádra, amíg új, és becsületedre fiatal korodtól.” Ez még bizonyos fokig Pugacsovra is vonatkozik, ő is megőriz egy picit ebből a becsületkódexből, amennyire ez háború idején lehetséges. Főhősünk is igyekszik megtartani az íratlan szabályokat. Ez kezdetben jelentéktelennek látszik: kifizetni a kártyaadósságot, bundát ajándékozni egy vándornak, aki a hóviharban megmenti az állomáshelyére (Belogorszk) igyekvő ifjút. Csak később derül ki, hogy Pugacsov volt ez a titokzatos, segítő szellem. Kegyetlenné akkor válik, amikor mögötte ezrek üvöltenek mögötte vérszomjasan, ha „helyzetbe” kerül. Puskin a háborús kegyetlenség olyan rajzát adja, mely a 20. és – ki tudja - talán a 21. században is folytatódik majd. A történetben jól érzékelhető az a feszültség, mely az orosz uralom és a meghódított ázsiai népek (baskir, kozák stb.) között volt.

     Alapjában romantikus mű. Ez következik eszmevilágából, a jellemekből, abból a „szakadékból”, melybe a két szerelmes zuhan, s mely olyan szerencsés véget ér. Ugyanakkor utal Oroszország megoldhatatlan problémájára, melyen a parasztfelkelés sem segít. Puskin oly mély sebet tár fel, melyre rémülettel tekintünk.