Kemény István: Búcsúlevél

2011. 11. 12.

 Már hetek óta tervezem, hogy Kemény István Búcsúleveléről írok néhány szót, de nehéznek találtam a feladatot, mert Kemény költészetét egyáltalán nem ismerem. Most viszont Balassi Bálint kötetét lapozgatva, szemembe tűnt a következő verskezdet:

 „Ó én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki kereszténységnek viseled paizsát,
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézlő oskola, immár Isten hozzád.”

      Ez is egyfajta búcsúlevél (1589), persze másfajta, mint Keményé. Balassi itt azokat az értékeket veszi számba, melyek fontosak voltak számára: a végvári vitézek, a lovak, katonatársai, rokonai, barátai, szerelmei, a természet, s legvégén maga a költészet.

     Hasonló Adynak a Bújdosó kuruc rigmusa c. verse (1909). Ám itt már nemcsak a hazaszeretet szólal meg, hanem az Adytól elválaszthatatlan bírálat is:

„Kergettem a labanc-hordát,
Sirattam a szivem sorsát,
Mégsem fordult felém orcád,
Rossz csillagú Magyarország.”

     Az „édes hazám” jelzős szerkezet József Attilánál bukkan fel újra a Hazám c. szonettciklus 7. részében. Ebben József Attila feltérképezi az akkori Magyarországot (1937), s nem véletlen szólal meg a befejezésben a könyörgés:

 „S mégis magyarnak számkivetve
lelkem sikoltva megriad –
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!”

     Kemény István versbeszéde nem ilyen drámai, patetikus. Bár József Attila a kiindulópontja, mondanivalója éppen ellentétes. Csöndesebb, mégis súlyos szavú. Neked is fáj, nekem is. Nem az, hogy valaki kivándorol, hanem az, hogy mi okból teszi ezt. Csupán az első és az utolsó két versszakot idézem:

„Édes hazám, szerettelek,
úgy tettél te is, mint aki szeret:
a tankönyveid és a költőid is
azt mondták, hű fiad legyek.

 Hű is voltam, fel is nőttem,
cinikus ember se lett belőlem,
csak depressziós, nehéz és elárult,
bezárt cukorgyár a ködben.
 ……………
……………
Azt játszod, hogy nem is hallasz,
túl nagy énfölöttem a hatalmad.
Hozzád öregszem és belehalok, ha
most téged el nem hagylak.

 Amíg élek, úton leszek:
használni akarom a szívemet,
a fejemben szólal majd meg, ha csengetsz,
édes hazám, szerettelek.

(Megjelent a Holmiban, 2011. február)