Szophoklészt olvasva

2015. 11. 14.

Tragédiák borítékolva

             

                Egy nap lesújt a földre minden emberit
                s fölállít újra; pártolják az istenek
                a józan embert, s gyűlölnek minden gonoszt.
                             (Athéna szavai, Aiasz, Kerényi Grácia fordítása)

     Szophoklész művei sokszólamúak, de a lényeg ugyanaz: "ítélőszéket tartani önmagunk felett." (Ibsen). Újításai: ő alkalmazott először három színészt, bővítette a kórus létszámát, nagyobb szerepet adva a karvezetőnek. Másként szerkeszt, mint Aiszkhülosz: egy történetbe foglalja össze mondanivalóját.

      Aiasz

     A dráma első része Aiasznak a kijózanodását ábrázolja, aki végtelen dühében, gyilkos indulatában Odüsszeuszt és a két Atreusz-fit akarja megölni. Haragja érthető, hisz elütik őt Akhilleusz fegyvereitől, ő lenne méltó örököse. Csupán a mértékkel van baj.
      Hogy merénylete nem sikerül, s csupán birkákat darabol fel, isteni beavatkozásnak köszönhető. S miután rádöbben tévedésére, önmagát bünteti: abba a kardba dől bele, melyet Hektortól kapott (Iliász, 7. ének). Nem hiába mondta Aiszkhülosz, hogy drámái „csak morzsák Homérosz gazdag asztaláról.” Ugyanez érvényes Szophoklészre is. (Szabó Árpád. Szophoklész drámái, 1985)

      Az utójáték a holttest eltemetéséről szól, s az Antigoné problematikáját vetíti előre. Teukrosz áll ki testvére végtisztességéért Meneláosszal és Agamemnonnal szemben. Milyen bátor tett a hatalmasoknak ellentmondani! Meglepetésre Odüsszeusz segít Teukrosznak, ő futamítja meg a két vezért.

      Trakhiszi nők

„S pályám bére / Égető, mint Nessus vére...” Tanultuk annak idején Arany János versét (Epilogus). Nessus vére játssza a főszerepet a Trakhiszi nőkben. Trakhisz uralkodója fogadja be Héraklészt, aki fékevesztett dühében meggyilkolta Iphikoszt. S trakhiszi nőkből áll a kórus.
      Az Aiaszban már minden megtörtént, amikor színre lépnek a szereplők. A Trakhiszi nőkben a jelenben bontakozik ki a tragédia, mely előre borítékolva van. Csak nem tud róla senki, illetve reménykedik, hogy az „alvó ügynök” (a kentaur) nem ébred fel. Nem szántszándékkal válik gyilkossá Déianeira, amikor a Nessus vérével átitatott köpenyt elküldi Héraklésznak. Több jóslat jelzi előre a véget, de megérteni csak akkor lehet, amikor beteljesülnek:

                 „s a jóslat úgy szólt, hogy még napjaimban, itt
                  fölment a sors a rámrótt gondok és bajok
                  súlyától. Már derülni látszott az életem;
                  és lám, halálom volt e jóslat, semmi más:
                  a holtakat nem gyötri már a fájdalom.”
                             (A haldokló Héraklész szavai, Kardos László fordítása)

           Élekra

             Khrüszothemisz:
                       Jog és igazság is tud bajba dönteni.
             Élekra:
                       Ilyen törvények között nem vágyom élni sem.

     Érdekes, hogy az Antigoné után Élektra személyében újabb női főszereplő következik Szophoklész drámáinak sorában. Aiszkhülosznál még egy sem volt. Euripidésznél még nagyobb számban bukkannak föl a női főszereplők: Alkésztisz, Médeia, Andromakhé, s természetesen újra Élektra.
      A másik figyelemre méltó dolog, hogy testvérek összetartása vagy éppenséggel egymás elleni küzdelmük a görög dráma jellemző vonása: Oresztész és Élektra, Antigoné és Iszméné, Aiasz és Teukrosz. Minden konfliktus egyben családi dráma is: a testvér vagy szülő tudja a legfájóbb csapást mérni az emberre, de szeretetükben is hatalmas erő van.
      Amit Aiszkhülosz három részben mond el az Oreszteiában, azt Szophoklész egy történetbe sűríti. Oresztész mindjárt a mű elején sokat ígérően megjelenik, aztán eltűnik, így fokozva a feszültséget. Addig Élektra szenvedését, gyötrődését éljük át. Ebből fakad az antigonéi elszántság.
      Számomra az egész az Odüsszeiát idézi fel. Oresztésznek csellel kell bejutnia Mükénébe. Helyre kell állítania a megszokott rendet. Itt Élektra várja a megváltást, mint Pénelopé Ithakában. A befejezés kevéssé felemelő.
      A mű egy embertelen helyzetet mutat be, s azt hogyan lehet kitörni ebből a csapdából. Nem meglepő, hogy ugyanolyan embertelen módon. Mintha Szophoklész az anyagyilkossággal figyelmeztette volna a görögöket! (Fordította Devecseri Gábor)

           Philoktétész

     Odüsszeusz és Neoptolemosz (Akhilleusz fia) beszélgetése a mű elején kiváló tananyag lenne kezdő politikusok számára:

             Odüsszeusz:  
                                   Az kellene, hogy léprecsald
                 Philokthétészt ügyes szavakkal…
                    ….
                 Tudom fiú, hogy nem visz reá természeted,
                 hogy így beszélj és álnok dolgokat tegyél,
                 de édes, ha kezedbe hull a győzelem:
                 ráérünk majd utóbb igaznak látszani.
              Neoptolemosz:
                 A hazug szó tenéked nem utálatos?
              Odüsszeusz:
                 Nem, hogyha az ment meg, s a célhoz az vezet.
                 …
                 Mikor hasznod forog kockán, ne tétovázz. 

                                        

      Tróját el kell foglalni, ki kell fosztani, le kell rombolni, mindenkit meg kell ölni. Ám ennek – így a 10. év vége felé - van egy feltétele: Philokthétész íja. Philokthétészt még a kezdet kezdetén megmarta egy kígyó. Az Atreidák (Agamemnón és testvére, Menelaosz) valamint Odüsszeusz kitették őt Lémnosz szigetére, ahol naponta átkozta a hideg szívű vezéreket. Rettenetesen fáj gyógyíthatatlannak tűnő sebe, de még inkább a kiközösítés. Félve bosszújától, Odüsszeusz Neoptolemoszt igyekszik rávenni, hogy csalja ki Philokthétésztől a híres íjat.
      Ha a drámát olvassuk, elsősorban a szerencsétlenül járt Philokthétész sorsáért aggódunk: mi lesz vele, meg tudja-e őrizni függetlenségét, és ki tud-e szabadulni fogságából. Csapdahelyzetben van, mint Élektra. Egyedül biztos nem sikerülhet. Legnagyobb kincse az íja. Ez olyan sokat ér, hogy maga Odüsszeusz hajózik el Lémnosz szigetére, hogy megszerezze. Miként Élektrának Oresztész, Philoktétésznek Neoptolemos jön segítségére. Az ifjú hős szerepe először kérdéses: eszköz lesz Odüsszeusz kezében, aki felhasználja őt, illetve varázsíját? Akhilleusz fia még nagyon fiatal, könnyen hajlik. De rövid tétovázás után mégis szembe száll Odüsszeusszal. Először Philokthétésznek vallja be: „Förtelmes vagyok – régtől fogva ez gyötör.                                                      

     Odüsszeusz nem is érti, mi történt Neoptolemosszal, hisz Philoktétésszel nem kell törődni, csupán az íjat kell megszerezni. Jog és igazság nem fontos: 

Odüsszeusz
                  Csak nem akarod visszaadni …. Zeusz atyám!

Neoptolemosz
                 Mert jogtalan és aljas módon vettem el.

Odüsszeusz
                 Talán azért mondod, hogy ingerelj vele?

Neoptolemosz
                 Ha az igazság hallgatása ingerel.

Odüsszeusz
                  Mit mondtál Akhilleusz fia? Hogy mondtad ezt?

     Szemünk előtt változott át Neoptolemosz alattvalóból nagylelkű, becsületes és bátor férfivá. Visszaadja Philokthétésznek az íjat, és amikor Odüsszeusz erővel el akarja vinni Trója alá, Philokthétész íjával Odüsszeuszra céloz. Feloldhatatlan helyzet. Odüsszeusz visszavonul. (Ne gondoljuk, hogy végleg!) Végül egy igazi deus ex machina: valahol a magasban Héraklész jelenik meg, akit halála után Zeusz az istenek közé emelt. Philokthétész egyedül az ő szavára hallgat:

                 S most el kell menned Ílionba ez ifjúval:
                 ott majd megszüntetik halálos üszködet,
                 s erényedért legelsőnek ítélnek az
                 egész seregben. Párist, minden rossz okát,
                 nyiladdal te fogod halálba küldeni,
                 Tróját felégeted…

      Újra össze fog simulni egyén és közösség. Ez volt az Iliászban is a legfőbb gond. Ott Akhilleusz önként vonult vissza, s saját elhatározásából folytatta újra a harcot. Philoktétészt kiközösítették, nem csoda, hogy elviselhetetlennek tarja a világot, melyben nem érvényesül az igazság, a jók elpusztulnak … Csak egy isten tudja kiszabadítani borzasztó magányából, Héraklész, akit Philokthétész így köszönt:

                 Ó, hang, mire annyira vártam már,
                 de soká jöttél.
                 Nem leszek engedetlen szavadnak.
                                                 (Fordította: Jánosy István)