Kondor színei

2009

Kondor Béla: Bukás, 1967, www.hung-art.hu

     Színeket és hangokat kapcsol egymáshoz Rimbaud, a modern költészet előfutára, A magánhangzók szonettje c. versében:

„Szurok Á! Hó É! Rőt I! zöld Ü! Kék O! – csak egyszer
lehessek titkotok elbeszélni bátor!”

      A rövid szonettbe az egész mindenség belefér, az utolsó ítéletig, a Csöndig:

„melyben világok és angyalok keringnek,
Oméga! – viola sugár az Ő szeméből!”

     Babits Mihály, a Nyugat első nemzedékének költője is arra vágyott, hogy a „mindenséget” vegye versbe. Kosztolányi Dezső pedig egyik korai versében, a Mostan színes tintákról álmodom címűben (A szegény kisgyermek panaszai c. kötet) Rimbaud-hoz hasonlóan a színek jelentését veszi sorra. Kezdi a sárgával, mely a boldogság, a szerelem színe, s befejezi az arannyal, amely egy felsőbb szféra, az anyai szeretet, jelképe. Színekkel meghódítani, otthonossá tenni a világot, ez Kosztolányi törekvése.

     Kondor Béla színekről írt verse, Értekezés a színekről, első kötetében, a Boldogságtöredékben jelent meg. (1971)

Ím itt a vers:

Értekezés a színekről

A fehér gyász-szín,
könnyekkel sós vízzel mosdatott
feketeség.
Karok, combok, a kényes nyak
és holdvilágképű hűs hasak
színe, ahová fejet hajthatsz
szomorúságodban fülelni.

A vörös vércsomók, erek
és kiáltozások szép színe.
A vörös csavaros út
a kékbefulladó kék hegyre fel;
és nincsen alatta semmi hegy.

A szürke, mint haldokló
motorok gőze;
lármás és rossz szagú.

A lila szín titkos ösvény
és menetelnek rajt
sárga öltözékben sokan.
Lábuk helyett csizma
s a fejük helyett narancs,
rémülten lángoló narancs.

A barna pedig gömbalakú
és ráncos, mint a Föld nyaka

A zöld meg vékony abroncs;
a tenger ki ne loccsanjon
- az a mérges tenger –
füst, kén és lehellet
ne törjön elő,
amikor az Úristen
vigyázni restell.

     Kondor is egy világot zár versébe, mint Rimbaud és Kosztolányi, de ennek a világnak máshol vannak a határai. Nem az egész univerzum az idők teljességéig, s nem is a lélek tartománya, mint az említett költőknél, hanem maga a Földünk különös színeivel.
     A versíró festő szinte mindvégig párokba rendezi a színeket: a fehérrel és a feketével kezdi, aztán következik a vörös és a kék, majd a szürke egyedül, ezután a lila, a sárga és a narancs hármasa, külön a barna és a zöld...
     A fehér és fekete azonos, ugyanis a feketét a könnyek mosták fehérre. Ahhoz, hogy a feketéből fehér legyen, s a gyászból eljussunk újból a tisztaságig, jóságig, ártatlanságig, mennyi sírásra, szenvedésre van szükség. A különös átváltozás a halált oldja fel. A test vigasztalást is jelent: van, hová „fejet hajtani” a szomorúságban.
     A következő versszak ellentétben van az előzővel, hisz a vörös a vér, a szerelem, a szenvedély színe. A vöröst azonban elnyeli a messzi kékség, amint a szenvedélyre a nyugalom következik. A két szín itt is kiegészíti egymást.
     A szürke a modern nagyváros, a modern kor színe, amikor a motorok füstje fenyegeti az embert. Kondor máskor kedvtelve rajzolja meg az ipari civilizáció kellékeit.
     A következő mozgalmas versszak három színt foglal magába. A lila az egyensúly színe, (titkos ösvény), uralkodói, királyi szín, a sárga (energia) öltözékben menetelőkből csak a csizma látszik, a rémülten lángoló narancs is energiát sugároz, de félelmet is…
     Ez az egész dinamikus kavalkád rávetül a barnára, a ’gömbalakú, ráncosnyakú’ Földre. A barna a megbízhatóság színe.
     Ugyanakkor az utolsó versszak más színben láttatja a Földet. A zöld szín, az élő természet színe, a Földet összefogó abroncs vékony. A tenger a kéket hívja elő tudatunkban. De nincsenek kizárva a katasztrófák. Füst, kén törhet elő. Ez részben visszautal a nagyvárosi, pusztító szürkére, de sokkal nagyobb méretű: az egész Földet fenyegeti. Világunk veszélyeztetett, olykor Istentől elhagyott.

     Pilinszky Apokrifjára emlékeztet a költemény befejezése, a végítélet látomására.