Ljubljanai képek

A

     Ennek a végtelenül vonzó kis országnak a területe a 19. században (1918-ig) az Osztrák –Magyar Monarchiához tartozott. Ezután következett a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia. Szlovénia 1991-ben vált függetlenné. Fővárosa Ljubljana. Himnuszának szövege Prešeren egyik költeményéből való (1844).

                                                                          Prešeren

     Prešeren monumentális emlékműve a vár alatt található, a Ljubljanica folyócska hídjánál. A tér szemközti oldalán, az egyik épület faláról egy nőalak tekint a költőre, az elérhetetlen ideál, akire a költők évszázadok óta szinte vallásos áhítattal vágyódnak.

 

                                                                       Júlia

     Ide másolom Prešeren Ghazelek[1] c. ciklusából a 2. verset:

                   Szerethetlek? Faggattam a szemed,
                   s a kérdésre sosem jött felelet.
                   Kedvesen nézel rám, ha messziről látsz,
                   fenn hordod orrod, ha arra megyek.
                   Ha állsz pillantások kereszttüzében,
                   arcod elfordítod, rejtegeted;
                   ha az én szemem más leányra téved,
                   egész világ láthatja dühödet.
                  Tehát: szeretsz vagy gyűlölsz? Bárha tudnám,
                   én árva, kedvedre hogy’ tehetek!

                         (Tandori Dezső fordítása[2]) 

     Közben Pável Ágoston kötetét(2.1)  is lapozgatom, s nem tudom megállni, hogy ne idézzek ide még egy verset, de most Oton Župančičtól(2.2):

                            Mécseink

               Mondd meg nekem, Cicibán[3]:
               mi az első mécsesünk?
               -  Első mécsesünk a Nap:

                       tükrözi a mindenséget,
                  s nagy dolgokra törni késztet. – 

              Hegyek mögé bújt a Nap.
              Mondd meg nekem, Cicibán:
              mi a második mécsesünk?

               - Második mécsesünk a Hold.

                     Ha ránk szakad az éjszaka,
                 ezüst fénye vezet haza. – 

               Hegyek mögé bújt a Nap.
               Utána bukott a Hold is.
               Mondd meg nekem, Cicibán:
               mi a harmadik mécsesünk?

                - Harmadik mécsünk a Tűz.

N                   Nyájas fénye a gazdára
                  melegen süt a családra. – 

                Hegyek mögé bújt a Nap.
                Utána bukott a Hold is.
                Elhamvadt a Tűz parázsa.
                Monddsza, kedves Cicibán:
                Mi a negyedik mécsesünk,

                 - Negyedik mécsesünk az Ige.

                        Amerre jár, fény világol,
                    szívet szívvel összebájol. – 

                Hegyek mögé bújt a Nap.
                Utána bukott a Hold is.
                Elhamvadt a Tűz parázsa.
                Megdermedt a Szó varázsa.
                Monddsza,  monddsza, Cicibán:
                mi a legutolsó mécsünk? 

          - Utolsó mécsünk a Lélek. 
           Világít a vaksötétbe’
            s vezet Isten közelébe. –

                                   (Pável Ágoston fordítása)

 

B

                                                                                   A vár

     A ljubljanai vár nekünk, magyaroknak különlegesen emlékezetes. Itt raboskodott az első felelős miniszterelnökünk, Batthyány Lajos. 1849. január 8-án fogták el Pesten, amikor Windisch-Grätz csapatai elfoglalták Pest-Budát. Batthyányt később 30 társával együtt Ljubljanába, az akkori Laibachba szállították. Igaz, kapott kedvezményt: külön szobát, melyet bebútorozhatott, jó vendéglői kosztot. Sőt a várkút körül is sétálhatott.

                                                  Batthyány emléktáblája a börtönfolyosó falán

     Innen aztán Olmützbe vitték, ahol is meghozták a halálos ítéletet. A kegyelmi kérvényt Haynau elutasította. Tejhatalommal bírt.

     Zárásképpen: Batthyány többször megszökhetett volna, de nem tartotta férfias dolognak, hogy álruhában, egy (sőt két)4 asszony mögé bújva meneküljön.

---

[1] A ghazel perzsa, ill. arab versforma. 5-12 párversből áll. Rímképlete: aa, xa, xa, xa, xa.

[2] France Prešeren versei, Európa, 1975

(2.1) Pável Ágoston válogatott műfordításai és versei, Szombathely, 1986. Pável Ágoston (1886-1946) költő, műfordító, nyelvész, tanár volt. Szombathelyen nála volt "kosztos diák" Weöres Sándor.

(2.2)  Župančič (1878-1949) Pável Ágoston szerint a legnagyobb szlovén költő.

[3] Cicibán = kisgyerek

(4) Batthyány feleségén, Zichy Antónián, kívül még annak húgát, Karolinát is szerette.

A Bábel tornya Bécsben

                                                                                                                       Deutsch

                                                                            KHM

                                                           „Szorgos népünk győzni fog!”

                                                                                   (Éretlenek)   

     Ha a Bibliát olvassuk, azt a következtetést vonhatjuk le az emberiség történelméből, hogy az ember bűnös, lázadó lény. Nehezen tudja követni a parancsolatokat. Már az első emberpár is vétkezett, majd Káin megölte testvérét, az erkölcsileg romlott nemzedéket vízözön pusztította el, s a folytatás Szodoma és Gomorra. S közbeékelődve ott van a bábeli torony építése, melynek következményeképpen az emberiség szétszóródott, s különféle nyelveket beszélve, azóta sem értik meg egymást. A sort lehetne folytatni, de mi álljunk meg a Bábel tornyánál.

     2019 januárjában zárta be kapuit a bécsi Kunsthistorisches Museumban (KHM) a nagy Bruegel-kiállítás, melynek apropója a festő halálának 450. évfordulója volt. Több mint 400000 látogatója volt a majd 40 festménynek és 60 grafikának. Ugyan Bécsbe mindig érdemes eljönni a 12 kép miatt, nem utolsósorban a Bábel tornya miatt, de most egymás mellett volt látható a bécsi és a rotterdami alkotás.

     

     Vajon miért olyan érdekes és vonzó Bruegel művészete? Kétségtelen kíméletlen realizmusa miatt, de még lényegesebb sajátos látásmódja, mely meglepően merész volt a reneszánsz nagy alkotóihoz képest is: az ember már nem a világmindenség középpontja, mint volt Michelangelónál vagy Leonardónál. A színhely legtöbbször Németalföld, a kor a XVI. századi, még ha vallási-mitológiai témák inspirálják is a festőt. Érezhető a feszültség a képeken. Hamarosan Alba herceg vonul be a tartományba, protestánsokat végeztet ki. S ha a Gyermekjátékokat és a Betlehemi gyermekgyilkosságot gondolatban egymás mellé tesszük, nyilvánvalóvá válik, milyen könnyen átfordul a látszólagos idill vérengzésbe.

     A bibliai történetben nem szerepelt Nimród alakja, a város uralkodója, akiről Josephus Flavius írta, hogy ő rendelte el a torony építését. Róla, mint durva alakról, Dante is megemlékezett a Pokolban. Vergilius szerint „az ő rossz terve miatt / nem használ egy nyelvet a világ.” (31:77-78) Még a Purgatóriumban is szó van nagyravágyásáról. (12:34-36) Nimród benne volt a köztudatban. A német Danteként ünnepelt Sebastian Brant is szerepelteti a Bolondok hajójában. (1494) (1)

     A toronytól nem messze, egy kis dombon, hogy jól felismerhető legyen, koronával a fején, jogarral a kezében közeledik kíséretével a király. A kőfaragók térdre borulnak előtte. (Ez az egyetlen keleties vonás.) Az építők, a munkások nem mondhatnak ellent a királyi parancsnak, erejüket megfeszítve dolgoznak, szakadatlanul. Egy helyen vannak, egy nyelven beszélnek, mind az uralkodó parancsát követik. Ez félelmetes. Mennyi ember szaladgál föl-le az égbe nyúló, átláthatatlan labirintussá váló, gigászi építményen, mely itt-ott már omladozik. Hiába építették sziklára a tornyot: Dante szerint is eleve bukásra volt ítélve. Még nem következett el a büntetés, még nem hangzott fel az isteni szózat, de már látni a képen, hogy eleve kudarcra van ítélve az istenkísértő terv: önmagától omlik össze a vállalkozás. Az Úr beavatkozása szinte szükségtelen. Hiába jelenik meg Nimród, a hatalom itt tehetetlen.

     Mint Rose-Marie és Reiner Hagen írja: egyetlen festő sem ábrázolta ilyen hatásosan a torony gigantikus dimenzióját. Ahogy árnyékot vet a tengerpartra! Körbeveszi a tornyot a némaságba burkolódzó város, a folyó és a tenger. Fent a magasban, a kék égen gyülekeznek a felhők. Bár a téma bibliai, Bruegel az építkezést mint kortárs vállalkozást mutatja be, csupa realisztikus részletekkel. Minden egyes részlet igaz. Mindegyike a festői elgondolás, a középpont nélküli struktúra része.

                                                        A két kép, nyugat.hu

     A valamivel később keletkezett rotterdami kép sokkal kisebb, arányaiban mégis ez a torony a hatalmasabb. S azáltal, hogy hiányzik a Nimród-jelenet, a torony zordsága és monumentalitása jobban érzékelteti a gőgöt és a hiábavalóságot. Az ember még apróbb és jelentéktelenebb. Hiába dolgoznak fönt lázasan, a vörös szín és a felhők fenyegetést sugallnak. Minden kép a maga módján zseniális.

     Befejezésül: a motívum tovább élt a századok során, s elérkezett a magyar irodalomba is. Ami Vörösmartynál még pozitívum volt, hogy egy újabb kor Bábelét építve, bekukkanthatunk a „menny ajtaján” (2), az Adynál a meg nem értés jelképe lett:

                 „Vajon fölébred valahára
                  A szolga-népek Bábele.”

                                              (Magyar jakobinus dala, 1908)

 

(1)Nimródot Kézai megteszi a magyarok ősének. Arany Jánosnál:

                 „Hunor Magor két dalia,
                   Két egytestvér, Ménrót fia.”
                           (Rege a csodaszarvasról)

(2) Gondolatok a könyvtárban, 1844

A Comói-tó partján

     Két verssor csatázik fejemben . Az egyik Szabó Lőrinctől való: "csak derűs órát veszek tudomásul", a másikat Petri írta: "Rettenthetetlen hülyék kora jő." Természetesen az első híve vagyok, már nagyon régen, de olykor nagy kacagással előugrik a második. Mostanában Stendhal írásaival igyekszem elhessegetni a figurát, s képzeletben a Comói-tó partján sétálgatok a grófnéval és Fabrizióval. Fabrizio itt készül fellépni a történelem színpadára (Waterloo). Hogyan tarthatnám vissza, ember??!!

     "Felséges és elragadó panoráma: csak a világ leghíresebb látványa, a nápolyi öböl ilyen szép, de nem szebb. A grófné ujjongva látta viszont fiatalsága emlékeit, s összehasonlította őket mai élményeivel. - 'A Comói tavat - gondolta - nem veszik körül bekerített földek, mint a genfi tavat, a legújabb módon művelt földek, melyek csak a pénzt és a pénz hajszolását juttatják az ember eszébe. Itt mindenfelé dombokat látok, az egyik magasabb, a másik alacsonyabb, szeszélyesen elszórt facsoportok; emberi kéz nem rontotta még meg őket, s nem kényszerítette arra, hogy jövedelmezzenek. Ezek között a csodálatos alakú dombok között, a tó felé siető, furcsa ösvényeken megőrizhettem ábrándjaimat, melyekkel Tasso és Ariosto ajándékoztak meg. Itt minden nemes és gyengéd, minden a szerelmet idézi; nem, semmi nem emlékeztet a civilizáció csúfságaira! A domboldalakon megbúvó falvakat elrejtik a nagy fák, s a facsúcsok közül kiemelkednek a szép vonalú, kedves templomtornyok. Ha a gesztenyefák és a vadcseresznyék sűrűjét néha megszakítja egy-egy ötven lépésnyi kicsi mező, a szem elégedetten nézi az erőteljes és boldogan sarjadó növényzetet, mely sehol másutt nem ilyen gazdag. Túl a dombokon és túl a csúcsokon - ezek a dombok szinte hívják a remetéket, s magunk is szívesen itt laknánk! - az ámuló szem megpillantja az Alpok örök hóval fedett ormait: zord szigorúságuk eszünkbe juttatja az élet bajait, s talán éppen ez kell ahhoz, hogy a jelen gyönyörűsége még nagyobb legyen. Képzeletünket megérinti a fák alá búvó kis falvak távoli harangjának szava, a víz fölött sikló hang meglágyul, édes melankólia és belenyugvás színezi, mintha csak azt mondaná: az élet rohan, ne légy hát olyan nehézkes, és ha jelentkezik a boldogság, siess és örülj!'"
                                            (Stendhal: A pármai kolostor, ford.: Illés Endre)

     Visszatérve a jelenbe, úgy érzem én is a végtelen, csekély értelmű tömegben elvegyülve masírozok, habár "rettenthetetlen", az nem vagyok.

Kirche am Steinhof

Egy nyári élmény nyomában

A főoltár képének felszentelésekor Dr. Piffl érsek így beszélt az épületről: „… amikor a templomba beléptem, a szó szoros értelemben lenyűgözött a ház monumentalitása; eluralkodott rajtam az az érzés, hogy valóban szent ez a hely” (A. Sarnitz)

A szecesszióról

     Wagner sokoldalú, változó művész volt, aki Bécsben a szecesszió sajátos változatát képviselte. A szecesszió ugyanis nem volt egységes stílus. Duncan egyenesen mozgalomként határozza meg, mely a különböző országokban más-más formát öltött, nem beszélve most a különböző művészek egyéni sajátosságairól. A mozgalom fő célja az volt, hogy szembeszegüljön a fennálló renddel a képzőművészet (és az irodalom), valamint az alkalmazott művészet keretei között. Fő érdeme, hogy utat nyitott a modern építészetnek. Németh Lajos az építészet területén két fő irányt különböztet meg. Az első az ornamentikát hangsúlyozza (Gaudi, Olbrich), a második a geometrikus absztrakcióra törekszik. Ide tartozik Otto Wagner és Josef Hoffmann. Az utóbbi irányzatnak előfutára volt a skót, a glasgow-i iskola, illetve Van der Velde, akinek hármas jelszava a célszerűség, az anyagszerűség és a higiénikusság volt. Itt már felismerhetjük a wagneri elveket is. Ugyancsak Velde fogalmazta meg ennek az irányzatnak a lényegét: „… a szükségest esztétikai élménnyé lehet alakítani, vagyis a hasznost élvezetessé tenni.”

     Otto Wagner egész munkássága erről szól. Gondoljunk csak lakóházaira (Majolikaház), a Stadtbahnra, a Postatakarékpénztárra. De a steinhofi templom is ide tartozik: a betegek lelki, hitbeli támaszt kapnak, s talán ők szorulnak rá erre legjobban.

Wagner útja

     Wagner 1841-ben született Penzingben, mely akkor még nem tartozott Bécshez. Penzing nincs is olyan messze attól a helytől, ahol fel fog épülni az a templom, mely megörökíti nevét. S az sem véletlen talán, hogy ezen a tájon építi fel villáját is. Jó iskolái voltak. 1860/61-ben Berlinben tanult, aztán Bécsben, az Akadémián, párhuzamosan kitanulta a kőműves szakmát is!

     Bécs minden tekintetben fellendülőben volt a század végéig (Gründerzeit). A polgárság egyre nagyobb szerepet játszik.  A városfalak lebontásával ekkor alakult ki a modern Bécs, ahogy ma ismerjük. Óriási lehetőségek nyíltak meg a művészek előtt. Wagner első díjat nyert a Kursalon pályázatán (Stadtpark), bár nem az ő tervét valósították meg. Ez később is gyakran előfordul vele. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga viszont az ő műve. Ebből a szempontból jó volt a Monarchia: átjárható volt. Mindenesetre ekkor még a historizmus/eklektika volt a fő irányzat, ez volt a kor természetes nyelve: a művészetben is láthatóvá tenni, megerősíteni a múltat. (Talán, mert kezdett összeomlani?) Wagner nem is szakított vele látványosan, alakuló, nyitott, fejlődő művész volt, de a szecesszión belül is a klasszikus, harmonikus, letisztult irányzatot képviselte. Persze, lélegzetelállítóan más világba érkezünk a belvárosból jövet, ha felkapaszkodunk a steinhofi templomhoz – a XX. századba -, mely ugyanakkor magába foglalja az évezredek művészetét is. Achleitner szavait érdemes idézni: „Itt Bizánc éppen annyira jelen van, mint Potsdam, itt a reneszánsz központi tereinek szelleme éppúgy szóhoz jut, mint a kék mecset luciditása” (OW, 60)

Az intézet

     Carlo von Boog (vezetőnk élvezettel nyújtotta meg az „o” hangot!) neve elsüllyedt a múltban, pedig Steinhof kialakításában nagy szerepe volt. Mérnök volt, építész és hivatalnok. A lombardiai Magentában született 1854-ben, Bécsben halt meg 1905-ben. A Steinhof előtti legnagyobb megbízása az Amstetten melletti Mauerben a megyei kórház szecessziós főépülete volt. Ez a kórház is nagy területen fekszik, és több épületből - pavilonokból - áll. Az egyes pavilonok Carlo von Boog és Franz Berger majdnem feledésbe merült nevéhez fűződnek. S miután Boog korán meghalt, Otto Wagner vette át az irányítást, s keze nyoma mindenütt ott van. Persze elsősorban a templom tette őt halhatatlanná. Első vázlatai 1902-ben készültek el az intézeti templom megépítésére kiírt pályázatra. Ő mindig nagy léptékben gondolkozott, s már elkészítette a 100 hektáros terület tervét is, de csak a templom építésével bízták meg, melynek vázlatait 1903-ban mutatta be a Sezession kiállításán.

     Vessünk egy pillantást a fenti képre. Vezetőnk segítségével bejártuk a legfontosabb helyeket.  S mielőtt (kiszabadulva a lenti létből) feljutunk a dombra, akárcsak Dante, Vergiliusunk vezetésével, megismerjük megannyi szenvedés helyszínét is. Persze minden másként is alakulhatott volna. A kezdet ugyanis sokat ígérő volt. Az óriási területet két részre osztották: a férfiak és nők, bocsánat, a nők és a férfiak el voltak különítve. Indoklás: ne szaporodjanak. A keletre eső részen kis gazdaságot működtettek. Volt itt állattartás, növénytermesztés. A betegek dolgoztak, hozzájárultak saját ellátásukhoz, s ez a gyógyulásukat is szolgálta, bár fizetést nem kaptak. Jobb oldalon egy sövény választotta el őket egy luxusszanatóriumtól, mely még ma is áll.

     A meglehetősen impozáns főépület előterében egy márványtáblán balra az igazgatók névsora, jobbra a nácik áldozatainak emléktáblája. Rajta a dátum: 1988. 43 évig tartott, míg szembe mertek nézni azzal, mi történt a kórház falai között. Emberek, fogyatékos gyerekek ezreit gyilkolták meg itt, eutanáziának nevezve tettüket. Az egyház tiltakozott ugyan, kardinálisok, püspökök szólaltak fel, a szülők tüntettek, s ennek az volt a hatása, hogy a gyilkolás finomabb eszközökkel folyt tovább. Az ő emlékükre állították fel 2003-ban a pici fénylő oszlopokat a Jugendstiltheater előtt. Éjjel nappal égnek ezek a kis gyertyák, de fényük csak éjszaka látható igazán.

A színház és a konyha

     A Jugendstiltheatert éppen most újítják fel, mégis bekukkanthattunk egy pillanatra, konstatálva, hogy valóban jelen vannak a szecessziós díszítőelemek a ruhatártól kezdve mindenütt. Jó lenne majd egyszer teljes szépségében látni. Figyelemre méltó a falon egy nagy festmény, mely azt a tájat ábrázolja, melyet egykor a templom előtt láthatott a látogató. Erről majd később. 

     A Jugendstiltheater eredetileg közösségi épület volt. Színházi előadásokat tartottak itt a betegek részvételével, ünnepségeket rendeztek, megünnepelték a császár születésnapját, tánctanfolyamon is táncolhattak, természetesen férfi a férfival, nő a nővel. Tanulságos, hogy csak szórakoztató darabokat adhattak elő, mert a tragédia olyan hatással volt a közönségre, hogy mindenki zokogott, és abba kellett hagyni az előadást.

     Steinhof, mely szinte város volt a városban, majdnem hermetikusan elzárt hely, 1979-től nyílt kórházzá vált. Ettől kezdve a színháztermet sok éven át más társaság vette birtokba, s a Bécsi Ünnepi Hetek része lett.

     Lassan kilépünk az életveszélyesnek nyilvánított, szellemjárta Jugendstiltheaterből, s a konyha hatalmas épületéhez érkezünk. Most egy teherautó hordja ki az ételt, s gyűjti be a szennyest a mosodába. Korábban minden épülethez kisvasút csatlakozott, melyet már az építkezéshez is használtak, embereket is szállítottak vele. Ketten működtették: a vezetője és egy fékező. Most a teherautóban hárman ülnek. A 60-as években megszüntették a kisvasutat. Hogy miért? Csak a legfelsőbbtől nem lehet kérdezni - és Bécs városától, mondta a vezetőnk.

     Legkésőbb 2022-ben bezár az intézet. Néhány épület már most is üres. A fenntartásuk nagyon költséges. Az orvosok az egyikből a másikba rohangálnak.
      Végső célunk, a templom előtt, a baloldali épületben egy kiállítás van. Itt dokumentálják a nácik által elkövetett szörnyűségeket. Tizenkét percet kaptunk rá.

A templom

     1905 és 1907 között épült fel a bécsi szecesszió egyik legjelentősebb alkotása a steinhofi Szent Lipót (Leopold) templom, mely Ausztria védőszentjéről kapta a nevét. Itt kell megemlítenünk feltétlenül a prágai születésű Leopold Steiner (1857-1927) nevét, akinek a mellszobra 1907-től a templom előtt áll, igaz kicsit lejjebb. Ő alapította meg a Steinhofi Alsó-ausztriai Gyógyintézetet ideg- és elmebetegek számára.

     Jobbra a férfiak bejárata, balra a nőké. Középen a kapu csak ünnepélyes alkalmakkor volt nyitva. Az épületet kívülről 2 cm vastag márványlapok burkolják, melyeket rézfejű csavarok rögzítik. A templom megkülönböztető jegye a bizánci hatást mutató aranyozott kupola. A harangtornyokon trónolnak – nyugaton – Szent Lipót (11-12. sz.), keleten Szeverin (5. sz.), Richard Luksch alkotásai. Szokatlan, hogy a templom déli tájolású, nem pedig keleti, de csak így nézhet szembe egymással a kórházi épületek sora és a templom, illetve így nyeri el értelmét a déli homlokzat üvegtábláin ábrázolt jelenet, a teremtés. (A beeső fény miatt engedélyezte a felsőbb hatóság, hogy a bejárat délre nyíljon.) Méltóságteljesen, kissé szigorú arcot vágva, (végül is mindent előre tud), ül középen az Úr, miként szentjei. A hat ablaküveg a koszorúval a teremtés hat napjára utal: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és reggel: hatodik nap.” Ugyanakkor a bűnbeesésre is gondolhatunk. Bár alig látható Ádám és Éva, de az igen, hogy kétoldalt egy-egy angyal térdel. A bűnbeesés értelmezését erősíti, hogy a bejárat fölött, a négy oszlopon az angyalok lehajtott fejjel imádkoznak. A négy angyal Othmar Schimkowitz alkotása. Történt egyszer, hogy az egyikük fejét levitte a szélvihar. A gondnok rosszul hegesztette vissza: felemelt fejjel. A felújítás (2000-2006) alkalmával helyreállították a rendet. Az sem lehet véletlen, hogy a koszorú íve egybeesik az oltárkép ívével. Ennek is megvan a logikája, hiszen a bűnbeesés után a templomban az oltárkép a megváltást ígéri.

     Persze onnan a magasból, amint lenézett a tájra, mi más juthatott az Úr eszébe, minthogy amit alkotott, a föld, jó és szép. Mindezeket maga Wagner tudhatta legjobban, hisz a tervezés során papírra vetette gondolatait: „A táji szépség, fekvés, tájolás, kilátás, erdő és a hegy általi határolás adottságaiból következően a körülmények legszerencsésebb találkozásáról beszélhetünk, ami csak kívánható egy ilyen intézmény elhelyezése szempontjából.” (OW, 242)

     Horribile dictu! Wagner is teremtésnek fogta fel az építészetet. („…egyben másban / istenhez is hasonlitott.” József Attila) Wagner szavaival: „… nem meghökkentő, ha azt halljuk, hogy az építőművészetben az ember istent súroló képességének legmagasabb kifejeződési formáját kell látnunk.” (OW, 116) Igen, a dombtetőről, a templom előtti kis térről, csodálatos volt a kilátás részben az intézet birodalmára, részben a távolban kirajzolódó tájra. (Lásd, én is hozzátettem valamit a Te művedhez!) Ezért fontos az a tájkép a Jugendstiltheater falán, mert az az első, a teremtés utáni, még érintetlen tájat örökítette meg.

     A tervezés során Wagner sokat beszélgetett orvosokkal, ápolókkal, hogy meg tudjon felelni a speciális követelményeknek. Tervezett ide orvosi szobát, WC-ket, vészkijáratot. Ami anyagi okokból nem készült el: az a kálvária, az altemplom a protestánsok és a zsidók számára és a fűtés. Figyelme mindenre kiterjedt, hiszen a szecesszió valójában összművészet. A csillárok, a mennyezet, az oltár alakja, terítő, a gyóntatószék, a szószék. A szószéket biztonsági okokból csak a sekrestyéből lehet megközelíteni. A legcsodálatosabb az, hogy itt a legkisebb részlet is beleillik a nagy egészbe. A padok széleit legömbölyítették, hogy a betegek még véletlenül se sértsék meg magukat. Hogy a padok különböző hosszúságúak, annak az az oka, hogy a betegeket osztályozták: nyugodt, félig nyugodt és nyugtalan. A nyugtalanokat középre, a 4 személyes padba ültették, jobbról balról egy-egy ápolóval. Az intézet alkalmazottai és a látogatók a karzaton foglaltak helyet. A szentelt vizet egy kis csöpögtető rendszerrel oldotta meg, hogy a fertőzésveszélyt csökkentse. A padló az oltár felé lejtett, hogy a betegek a hátsó sorokból is mindent jól lássanak.

     1907. október 8-án volt az avatás. Ferenc József „igazoltan” távol maradt. A Hofburg képviseletében Ferenc Ferdinánd mondott beszédet. Ám a trónörökös sem szerette az új művészetet. Ennélfogva az építész nevét meg sem említette. Amikor Wagner végigvezette a templomban, Ferenc Ferdinánd csak ennyit mondott: „Azért mégis a Mária Terézia-barokk a legszebb stílus.” Wagner azt válaszolta, hogy a boldogult császárné idejében az ágyúcsöveket is díszítették, de manapság azok is simák. „Mérhetetlen kevélységgel fordult el tőlem, s haragja többszöri közbenjárás ellenére is üldözött engem. Így sok megbízást, melyekre kiszemeltek, elvesztettem”. A Neue Freie Presse finoman bírálta a nagy művet: „S vajon nem a sors kedves iróniája, hogy Bécsben a szecesszió első értelmes épülete őrültek számára épült?” (1907. 10. 6.)

     Talán sejtette Wagner, hogy neki nem lesz szobra Steinhofon, ezért mindenütt ott van az O betűt formázó babérkoszorú! OttO! Wagnernél ez elengedhetetlen, lásd a Postatakarékpénztár épületét!

     A 800 főt befogadó belső tér világos és áttekinthető, közbülső alátámasztás sehol sem szakítja meg, írja Kubinszky Mihály.  Wagner az üvegablakok elhelyezését úgy oldotta meg, hogy minél több fény áradjon be a templomba. Kolo Moser is élt a fény, a ragyogás, a színek (kék, fehér, vörös) adta lehetőséggel. Az égetett üveg sokkal hatásosabb, mint a festett. A nyugati oldalon az oltár felé vonulnak azok a szentek, akik enyhítik az ember testi szenvedését: Szt. Erzsébet, Márton … A keleti oldalon lépkednek azok, akik a szellemi-lelki erényeket képviselik: Keresztelő Szt. János, Szalézi Szent Ferenc, József (Jákób fia). Az ablakok elkészítése Leopold Forster nevéhez fűződik.

     Az oltárképet (A menny ígérete címmel) eredetileg szintén Kolo Moser tervezte volna, de a főfő megbízott, Swoboda prelátus, aki már az előzőeket sem nézte jó szemmel, visszavonta a megbízást. Súlyosbította a helyzetet, hogy kiderült, Moser egy protestáns nőt vett el feleségül, s maga is áttért a protestáns hitre. A 84,8 m² mozaikot végül – sok bonyodalom után - szintén Leopold Forster készítette el Carl Ederer, Remigius Geyling és Rudolf Jettmar (mellékoltárképek) tervei alapján.

     Az oltárkép közepén az áldást osztó Krisztus áll felemelt kézzel, két angyallal. Jobbra-balra emelkedik a szentek sora. Az ember esendő, és nagyon is rászorul a segítségre. Ezért van itt például Dympha, aki a lelki betegek patrónusa. (Kard van a kezében,mely arra utal, hogy lefejezték.) Vagy St. Vitus, aki az elmebetegek, epilepsziában szenvedők segítője. (Pontos névsor a Wikin!) A lépcsőn térdel Szent Lipót, aki a templom kicsinyített mását ajánlja fel Krisztusnak.

Házi feladat 

     A Steinhofot érdemes tovább tanulmányozni. Például Canetti esszét írt első könyvének, a Káprázatnak (megjelent 1935-ben) a születéséről. Ober St.Veitben lakott egy szép villa emeletén: „Hat évig éltem a szobában. (…) Mindennap átláttam a Steinhofra, ahol hatezer őrült élt, ez a látvány ösztökélt munkára. Bizonyos vagyok benne, hogyha nincs ez a szoba, sosem írom meg a Káprázatot.” (ín: 2000, 2007, ford. Halasi Zoltán)

     Thomas Bernhard egyik elbeszélésében is szerepel Steinhof. Címe: Wittgenstein unokaöccse. Barátságunk. (Wittgensteins Neffe. Eine Freundschaft.) Valós tényeken alapul. A híres rokont valóban kezelték Steinhofban. Bernhard naplójával együtt elolvasandó.

     Felhasznált irodalom: Otto Wagner: Írások, tervek, épületek (Fordította, bevezette Kerékgyártó Béla) = OW, valamint August Sarnitz, Kubinszky Mihály, Klaus Jürgen Sembach, Alastair Duncan, Németh Lajos művei és a Wikipedia cikkei.

Bern

          A mai napon (2011. aug. 16.) sok látnivaló várt ránk. Nyolc óra előtt Chillon váránál kellett lennünk, nehogy megelőzzenek bennünket a japánok. Utána Bern és Liechtenstein következett. Este Feldkirchenen keresztül Tirolba vitt a buszunk.

                                                                                                                           de.wikipedia.org

         Bern óvárosa körül az Aare folyó vet hurkot, s ez teszi olyan egyedülállóvá fekvését. Nevének eredetére két magyarázat is van. A legenda szerint V. (Zähringen) Berchtold, a városalapító elhatározta, hogy arról az állatról fogja elnevezni a várost, melyet vadászata során először ejt el. S ez nem volt más, mint egy medve. Bär! A nyelvészek azon a véleményen vannak, hogy a város neve a kelta bernából származik. Mindenesetre a terület már Kr. előtt lakott volt, majd jöttek a kelták s a rómaiak. Később a Burgundi Királyság, ill. a Német-római Birodalom része lett. A kantonok szövetségéhez 1353-ban csatlakozott.

         A folyóparton, a Nydegg-híd lábánál (1480 óta) van az ún. Medveverem, emlékeztetve a régi időkre.

         Át a hídon, a Kramgassén sétáltunk végig a Zytglogge tornyáig, ahol a város nyugati kapuja volt. Ma Bern legfőbb nevezetessége az asztronómiai óra és a harangjáték (1530).

         A Kramgasse 49 számú ház előtt belebotlunk Einstein nevébe! A második emeleten lakott feleségével, Milevával és fiával, Hans Alberttel együtt. Itt szerzett doktori címet, itt dolgozta ki a „speciális relativitáselméletet”, s négy olyan tanulmányt publikált, melyek közül háromért egyenként is megérdemelte volna a Nobel-díjat. (Mileva? Kosztolányi, a szavak titkának ismerője, milyen szép verset írt volna róla!)

         A Münster, a székesegyház, Svájc legnagyobb egyházi épülete felé kanyarodunk. 1421-ben kezdték építeni a késő gótika remekművét. Generációk dolgoztak rajta. Legfőbb kincse a főkapu kőszobrai és az utolsó ítélet ábrázolása, mely Erhard Küng nevéhez fűződik. A felső íven Krisztus, Mária, Keresztelő Szent János és a 12 apostol szobra, lejjebb a próféták. Balra fehér ruhában az üdvözültek, jobbra meztelenül a bűnösök. Az ördög veszi őket kezelésbe. Jaj, a bűnös testrészt lecsippentik!

  

         Itt már nyugalmasabb. Járuljatok az Úr asztalához.

  

         Maga a város is műalkotás. Hat kilométernyi árkádsorával, reneszánsz kútjaival, homlokzataival, tetőivel a középkori városépítészet csodája. Ugyanakkor a modern művészet otthona is. A Hodlerről elnevezett utcában van az 1879-ben megnyílt Kunstmuseum, Svájc legrégibb múzeuma. Többek között Delacroix, Cézanne, Matisse, Picasso képeit is tanulmányozhatjuk itt. A Klee-műveket innen költöztették a 2005-ben átadott Paul Klee Centrumba (Renzo Piano tervezte). A művész mintegy 4000 alkotását őrzik itt.

         Fájdalmas dolog volt a búcsú, hisz egyik múzeumra sem volt időnk. Legközelebb, ha lesz legközelebb, csak a Kustmuseum és Klee fog szemem előtt lebegni.

           Ferdinand Hodler (1853-1918) Bernben született. A mű címe: Önarckép, felhúzott szemöldökkel, 1912,   de.wikipedia.org

           Paul Klee (1879-1940) a Bern melletti Münchenbuchseeben született. Műve: Sziklás táj pálmával és fenyővel, 1919         emuseum.zkp.org

                                                                              (2011)

Sárospatak

     A középkorból
     1201-ben jegyezték föl először Sárospatak nevét, s talán az itteni királyi udvarházban született 1207-ben Árpádházi Szt. Erzsébet. A középkori Rotunda alapvonalai emlékeztetnek erre, s előtte Varga Imre alkotása (1985), mely azt a jelenetet ábrázolja, amikor férjével, IV. Lajos türingiai őrgróffal Wartburg várába indulnak. Tartja magát a legenda, hogy a szobor mögötti, Szt. Erzsébetről elnevezett templomban keresztelték meg. Ez Sárospatak legkorábbi temploma, az Árpádházi királyok idejében építették, s a gótika jellegzetességeit viseli. Itt őrzik egy szépen ötvözött szekrényben Szt. Erzsébet ereklyéit: egy kis selyembrokát darabkát és egy picike koponyacsontocskát.

     A vár

     Hunyadi Mátyás engedélyezte Pálóci Lászlónak, hogy megerősítse udvarházát. (Elpusztult.) Később Perényi Péter kezdte el a vár építését: reneszánsz lakótorony, palota, városfal (1534-37). Érdekesség, hogy később Dobó Ferenc kapta a királytól zálogul (1573), s amikor Balassi Bálint feleségül vette Dobó Krisztinát (esküvőjük a sárospataki templomban volt), s egy rohammal elfoglalta a várat, tulajdonképpen "felségárulást" követett el, aminek súlyos következményei lettek. (Ennél nagyobb baklövést csak a házasságával követett el.)
     A vár később a Dobó-örökös Lorántffyaké, majd Lorántffy Zsuzsanna kezével I. Rákózci György erdélyi fejedelemé lett. A Rákóczi család története külön fejezete a magyar történelemnek.

     Sub rosa
     Így hívják a vár kerek erkélyszobáját, melynek boltozatát festett rózsák díszítik. itt találkoztak a Habsburg ellenes összeesküvők: I. Rákóczi Ferenc, Nádasdy Ferenc, Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc. Az induló felkelés azonban kudarcba fulladt. Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen végezték ki, (jártunk ott is!), Nádasdyt Bécsben, Bónis Ferencet Pozsonyban.

    "A főtemplom falába be van illesztve a sírkő, amely alatt a két nagy ember nyugszik: jelvényül domborműben kivésve két halálfő, alattuk egy pallos, felül e sorok: 
     'Hoc in tumulo jacent Comes Petrus Zrínyius, Banus Croatiae, et Marchio Franciscus Frangepan, ultimus familiae. Quia coecus coecum duxit, ambo in foveam cecidere. – Alant pedig:
     „Discite mortales, casu discite nostro
      Observare fidem Regibus atque Deo.
      Anno MDCLXXI Die XXX aprilis hora IX
      Ambitionis meta est tumba.'

     'Itt feküsznek a sírban Zrínyi és Frangepán; családjának utolsója. Vak vezette világtalant, azért mindketten verembe esének. Tanuljátok meg halandók a mi esetünkből, hogy a királyok és az Isten iránti hűséget meg kell tartani. – A nagyravágyás határa a sír.' (Jókai leírását vettem kölcsön)

       A fejedelem édesanyja közbenjárására: váltságdíj, valamint várai többségének átengedése fejében életben maradt. Fia, az 1676-ban született II. Rákóczi Ferenc gondos nevelésben részesült, de elszakították a családjától, édesanyjától, Zrínyi Ilonától, aki később megözvegyülvén, Thököly Imréhez ment feleségül... Törökországban találtak menedéket. Ferenc még el sem búcsúzhatott anyjától, akinek a levelét láthattuk, olvashattuk a kiállításon. A legfőbb mondanivaló:

     "Nincs a világon szebb és dicsőbb dolog, mint a becsületes név és a jó hír. A földi javak elveszhetnek, de aki becsületét vesztette, annak az ég kerek e világán semmije nem marad. Ezért mondom néked, hogy ne itt, a halandók közt harácsolj javakat, hanem égi kincset gyűjts, mert az örökké való." 

  Mintha erre válaszolna a fiú:

     "Igazságos voltam, mivel természettől fogva irtóztam az igazságtalanságtól, nem vágytam semmire, hogy az igazi nemeslelkűség látszatát keltsem, a kincseket megvetettem, a szegényeken segítettem." (Vallomások)

     A Kollégium

     Az iskolát 1531-ban Perényi Péter rendelkezésére alapították az reformáció szellemében. A scholát 1550-ben kollégiummá szervezték át, mely magába foglalta a felsőfokú képzést is. Ennélfogva több világot járt, külföldi egyetemen végzett tanár került Sárospatakra. Lorántffy Zsuzsanna hívta Patakra Comenius Amos Jánost.
     Lorántffy Zsuzsanna halála után nehéz idők vártak a Kollégiumra. Előfordult, hogy be kellett szüntetni a tanítást vagy más városba menni. 1952-től csaknem 40 éven át Rákóczi Gimnázium néven működött.

     Szellemi kisugárzásán túl legfőbb kincse a Könyvtár, mely egyidős az iskolával, melynek legfőbb támogatói a Rákócziak voltak. Az klasszicista Új Épület alapkőletétele 1806-ban történt. Sok viszontagság után 1845-ben fejezték be Nyíry István tervei alapján. Nyíry a Kollégium tanára volt. A Nagykönyvtár dísztermének tervezője Pollack Mihály volt.      
     1931-től egy egészen új intézmény létrejöttével vált a pataki oktatás különösen vonzóvá, mégpedig az Angol Internátussal, mely cambridge-i mintájú elitképzést kívánt megvalósítani, és nagy heti óraszámban tanította az angol nyelvet, és készítette fel a diákokat az angol nyelv és kultúra megismerésére.

     A tanítóképző

     1857-től egy új tanulmányi ágazat gyarapította a Kollégiumot: a tanítóképző. Évtizedekkel később (1913) készült  el a jelenlegi épület Lechner Jenő és Varga László tervei alapján. Lechner Jenő unokaöccse volt a nagyobb hírű Lechner Ödönnek. Az épület stílusát felsőmagyarországi reneszánsz stílusnak nevezik, de ha közelebbről megnézzük, felismerjük a szecesszió stílusjegyeit is.