Alte Nationalgalerie
Most ne gondoljon senki Ady versére, az Alte Nationalgalerie 3. emeletére igyekeztünk – immár rogyadozó léptekkel. Végigjártuk ugyanis az összes termet, bár megfogadtuk, hogy csak Caspar David Friedrich, hisz érte jöttünk ide.
De miért éppen CDF? Nagyon szeretjük képeit. A magyarázat talán Földényi F. László könyvében lelhető fel. Friedrich képeinek világába „belépve lenyűgöztek a végtelen távlatok, s belülről magamat is korlátlannak éltem meg. Festményei számomra nem múltba tekintőek voltak, nem mélabúsak, és főleg nem nyomottak, hanem felszabadítóak. Segítettek megérteni, hogy létezik olyasmi, amit leginkább kitágult életérzésnek tudnék nevezni, úgy, ahogyan a régi görögök vagy a reneszánsz nagy alkotói gondolták. Metafizikai érzékenység ez, ami mindenkiben mindig ott lappang, és adandó pillanatban bármikor életre kelhet. Annak a nagy ismeretlennek az élményszerű felvillanása, ami a földi létezésünket megelőzi és követi. Nincs köze a valláshoz – ahogyan Friedrich festészete sem vallásos. Sokszor persze vallásos jelképekhez volt kénytelen folyamodni, hogy ezt a metafizikai érzékenységet megjeleníthesse – a 19. század első felében ez kínálkozott járható útnak. De amit létrehozott, túlmutat a valláson. Ha nem tenné, régen elfelejtettük volna. Vagy a művészettörténet számára lenne csupán érdekes.” (Földényi: CDF)
Szász-Svájcban és Rügen szigetén is az ő szemével láttuk a tájat. Elképesztő Földényi F. László kutatói szenvedélye. Egy másik könyvében leírja, hogy jelölte be a térképen, mely városokban lehet még CDF-képeket látni.
Én más helyeket is összekapcsolnék a Múzeum-szigettel. Nofretétét (Neues Museum) Egyiptommal, az Istár-kaput Babilonnal, a Zeusz-oltárt (mindkettő a Pergamon Múzeumban) a törökországi Pergamonnal. Itt egyébként voltunk, fönt a hegyen, láttuk a Zeusz-oltár hűlt helyét. Kár volt innen kiszakítani a csodát.
Jöjjenek a képek!
Az erdő mélye holdfényben
Férfi és nő a holdat szemléli
Tengerpart holdfényben
Két férfi a tengerparton
Szerzetes a tengerparton
Holdfelkelte a tengerparton
P. S.
A köpenicki kapitányban Voigt az Óriás-hegységről álmodozik: „Ha lesz útlevelem, és túljutottam a határon, gyalog megyek tovább egészen az Óriás-hegységig.”
A haldokló kislánynak azt ígéri: „Te, az Óriás-hegységbe, oda el kell jönnöd. Ha meggyógyulsz, ott
kipihened magad, talán még az egészségpénztár is fizeti…”
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése