2020. január 27., hétfő

Tamási Áron: Ábel a rengetegben

A szülőház
     Miért olvassunk Tamásit? Mert az erdélyi író története pont száz évvel ezelőtt kezdődött: „…egy esztendőre rá, hogy a románok kézbe vettek minket székelyeket...” Ennek ellenére a műben nem érződnek a nemzetiségi ellentétek. Ha van is ellentét, az inkább a szegény és a gazdag ellentéte, azaz a becsületes, törekvő emberek, illetve bűnöző, másokat megfélemlítő, kisemmiző emberek között húzódik. Szakállas Ábelnek és szegény sorsú társainak a megélhetésért folytatott küzdelem teszi ki életüket.
     Érdemes olvasni, mert kivételes szépséggel tudja megidézni az erdélyi tájat, a természet és az ember kapcsolatát, beleértve a Bolha kutyát is: (halottak napján) „ A gyászoló hegyek köpönyegbe burkolóztak, s egy-egy felhő hozzájuk szegődött szakállnak; az ég hamuszínű arccal pityergett, s a fákon pedig, mintha ezüstrügyek bomlottak volna ki, úgy csillogtak nagy bőséggel az esőcseppek.”
     Ehhez társul magától értetődően a tájnyelv, mely megörökíti a székelyek mindennapjait s gondolkodásmódját. Példák: kaliba (faház), pityóka (burgonya), törökbúza (kukorica), puliszka (kukoricakása), ánti (ördög, eredete: Antikrisztus), cáp (bakkecske) stb.
     Ami a regény műfaját illeti, egyrészt nevelődési regénynek, fejlődésregénynek mondhatjuk. Ugyanis Ábelre jellemző a tudásszomj. Lekötik a könyvek, igaz egyelőre csak Nick Carter kalandjai. S ha szorult helyzetbe kerül, csavaros észjárásával oldja meg a helyzetet. Ábel a Hargitán arra van ítélve, hogy önálló, felelős egyéniséggé váljon: „Kitanulni ezt a világot”, mondja az igazgató. Ez lesz Ábel feladata. A felismerések sorra következnek: „A jövőre nézve azt határozom, hogy a magam erejéből akarok ember lenni. (…) Te is vagy valaki, s nemcsak egy kutya, akit letesznek valahova, hogy őrizze a környéket.”
     A különféle megpróbáltatások érlelik, edzik olyan emberré, aki nemcsak sodródik, hanem tud dönteni a sorsáról, sőt ő lesz apja védelmezője Fuszulán és Surgyelán ellen. Robinzonhoz hasonlóan egyedül építi fel saját világát.
     Az első rész robinsoni szituációja után a kalandregény (pikareszk regény) műfaji sajátosságai lépnek előtérbe. Megjelennek a jókedvű barátok. A gvárdián tűzbe dobja a Nick Carter-regényeket, helyette küld majd vallásos irodalmat. Márkus sorsa kész rémregény: „törvénytelen” gyerek, annak is árva. A csaló Fuszulán fenyegető alakja is újra meg újra visszatér.
     A 3. részben folytatódik a kalandok sorozata. Egyre nagyobb megpróbáltatások várnak rá. Nyakára ültetik Surgyelánt, a csendőrt, aki a hatalmat testesíti meg, s szinte mindenétől megfosztja Ábelt. A sas-lakoma majdnem az életébe kerül. Beteg édesanyját sem tudja meglátogatni. Végül színt vall Surgyalán: szövetkezik Fuszulánnal, a pandúr a rablóval.
     A 4. rész az újrakezdés. Ábel felméri, mije maradt Surgyelán után. Csupán a hideg és a rengeteg bolha. Bár voltaképpen már nem is haragszik rá, hiszen volt hozzá egy-két jó szava is. Megjött apja, vele is „leltárt” készítenek. A legnagyobb veszteség édesanyjának a halála. S újra jönnek Fuszulánék. A rossztól nem könnyű megszabadulni: „Az arcuk fakó és sovány volt, belepve szakállal torzon-borzosan, kivált a Fuszuláné.” De sikerült ezt a kalandot is ép bőrrel megúszni. Mindazonáltal Ábel arra a következtetésre jut, hogy: „… minden embernek őrködnie kell a világ rendje felett, mert a becsület azt kívánja. Ha ez így van, s mi mégis tűrjük a rablók sétafikálását, s alkalmas időben sem játsszuk a törvény kezére őket, hanem ellenkezőleg: dugdossuk és melengetjük, akkor mi is cimboraságba esünk.” Babits sem mond mást a Jónás könyvében.
     Ez a helyzet azonban másképpen, szinte mesei módon (újabb műfaj) oldódik meg. Márkus a halálos beteg intéz szózatot a rablópároshoz: „Céltalan testvéreim! Szakállatok van, mint a bölcseknek; testetek van, mint az állatoknak. De lelketek van, mint a Szentléleknek! És mégis, hogy előttetek mi van, azt nem akarjátok tudni. Pedig a megtérés várakozik rátok és a nyugalom. Mert maradhat-e rossz mind az élete végéig az, aki édesanyától született, s aki ennek törvényén sohasem lehet más, csak gyermek?”
     Ez a szónoklat olyan erővel hat a két latorra, hogy megjavulnak. De megváltozik Ábel is. Felnőtt, nem az apja által kiszabott utat fogja járni. Ami állandó: az édesanyja szeretete.

2020. január 24., péntek

Térey János: Udvari kultúra



Vasalt vagy, mégis űzött,
Mint egy közszereplő, mivel ott élsz,
Ahol az irodista az isten,
A sajtó élet vagy halál;
A klientúra kenyérért könyörög,
És cirkuszba zúdul a zöm.

A barbár
Hév s a királyválasztó
Lelkület egyként alszik.
A középosztálynak fél lépés is fárasztó.
Mozgékony népünk sem lázad már.

Hé, bloggerek és brigantik,
Hol van Dél-Kalifornia ezeregy
Földrengése?
Valahány fiatal lángész
Tündöklése
Enyészik a váltóláz és
A ragály közepett’?...

Úrhatnám ízlés diktál:
Csuklóztat az udvar;
Ugráltat a céged;
Tartóztat a kordon
Véleményvezérek
Rengette porondon.
Jól vagy? Mi a gond? Mid fáj?

Ha szalonban szerepelsz,
Az is udvari kultúra.
Ahol egy diktál, az már udvar;
Tíz vagy százezer udvarnok
Ugyanúgy fújja. 

Semmi szabadverseny vagy ilyesmi, felejtsd el.
A húsz éveddel látnod, hogy a pálya minden,
Csak nem egészséges erőtorna,
Fájdalmas. Mi a gond? Szemed ég, ittál?
Választott hatalom diktál;
Mégis jobb, mint a csatorna.

S aki nem tud idomulni:
Fogyatékkal él.
Tapasztaltuk ezt is. 

A velencei pestis
Bűze körülvesz;
S a nagy londoni tűzvész
Ropogása füledben. Szia,
Kocogtatják ablakod
A messzi hollók,
Egyszer Kína, máskor Szíria.
Komfortos vagy, átjárható,
Könnyű célpont; s mint a vízözön,
Hozzád zúdul a zöm. 

Dédelget a cég:
„Alkalmazkodni muszáj!”
Szelíden feleled:
„Megváltozni halál.”
Egyetlen gyönge részidő,
Egy rossz döntés, és véged.
Ne pakolj túlsúlyt a barátra,
Soha ne becsüld le az ellenséged.
Tárold szárazon a puskaport,
És ne feledd: aki nem lép egyszerre... 

Vasalt vagy, űzött és értelmiségi.
Ott élsz, ahol az irodista az isten,
A sajtó élet vagy halál;
A klientúra kenyérért könyörög,
És cirkuszba zúdul a zöm.
                    ÉS, 2016

2020. január 18., szombat

Rákos Sándor: Ablak

          

          Így lettem hát az alvó vizek őre,
          Éjszakánként vigyázom a Dunát.
          Az ablakom magasan fönn világít
          s nagyon messzire lát.

          Egy-egy barát nagynéha felszól hozzám:
          "Hahó, vén csont! Élsz még? Mi van veled?"
          S megjelenek az ablak négyszögében,
          mint néma felelet.

          Élek, igen - és ez is hősi érdem,
          mert jogom volna rég nem élni már.
          Oka lehet, hogy bármint is kerülget,
          nem vág le a halál.

          Higgyétek el, nem magamért szorongok,
          e bús gépet miért is félteném?
          Ami bennem időtállóbb a húsnál,
          már csak azt védem én.

          A lenti lárma csöndemig nem ér föl:
          néma küzdő - rejtőzködve lakom.
          Csak biztató baráti halihóra
          nyílik meg ablakom.

     Gilgames - Agyagtáblák üzenete. Először ennek a sumer-akkád gyűjteménynek a fordítójaként ismertem meg Rákos Sándor (1921-1999) nevét. Minden leírt sora - rejtélyes módon - költészetté vált. Saját verseivel is így volt ez.