 |
| A szülőház |
Miért olvassunk Tamásit?
Mert az erdélyi író története pont száz évvel ezelőtt kezdődött: „…egy esztendőre rá, hogy a románok kézbe
vettek minket székelyeket...” Ennek ellenére a műben nem érződnek a
nemzetiségi ellentétek. Ha van is ellentét, az inkább a szegény és a gazdag
ellentéte, azaz a becsületes, törekvő emberek, illetve bűnöző, másokat
megfélemlítő, kisemmiző emberek között húzódik. Szakállas Ábelnek és szegény sorsú társainak a megélhetésért
folytatott küzdelem teszi ki életüket.
Érdemes olvasni, mert kivételes szépséggel tudja
megidézni az erdélyi tájat, a természet és az ember kapcsolatát, beleértve a Bolha kutyát is: (halottak napján) „ A gyászoló hegyek köpönyegbe burkolóztak,
s egy-egy felhő hozzájuk szegődött szakállnak; az ég hamuszínű arccal pityergett,
s a fákon pedig, mintha ezüstrügyek bomlottak volna ki, úgy csillogtak nagy
bőséggel az esőcseppek.”
Ehhez társul magától értetődően a tájnyelv, mely
megörökíti a székelyek mindennapjait s gondolkodásmódját. Példák: kaliba (faház),
pityóka (burgonya), törökbúza (kukorica), puliszka (kukoricakása), ánti (ördög,
eredete: Antikrisztus), cáp (bakkecske) stb.
Ami a regény műfaját illeti, egyrészt nevelődési
regénynek, fejlődésregénynek mondhatjuk. Ugyanis Ábelre jellemző a tudásszomj. Lekötik a könyvek, igaz egyelőre csak
Nick Carter kalandjai. S ha szorult
helyzetbe kerül, csavaros észjárásával oldja meg a helyzetet. Ábel a Hargitán arra van ítélve, hogy önálló, felelős egyéniséggé váljon:
„Kitanulni ezt a világot”, mondja az
igazgató. Ez lesz Ábel feladata. A felismerések sorra következnek: „A jövőre nézve azt határozom, hogy a magam
erejéből akarok ember lenni. (…) Te is vagy valaki, s nemcsak egy kutya, akit
letesznek valahova, hogy őrizze a környéket.”
A különféle megpróbáltatások érlelik, edzik olyan
emberré, aki nemcsak sodródik, hanem tud dönteni a sorsáról, sőt ő lesz apja
védelmezője Fuszulán és Surgyelán ellen. Robinzonhoz hasonlóan egyedül építi fel saját világát.
Az első rész robinsoni
szituációja után a kalandregény (pikareszk regény) műfaji sajátosságai lépnek
előtérbe. Megjelennek a jókedvű barátok. A gvárdián tűzbe dobja a Nick Carter-regényeket, helyette küld
majd vallásos irodalmat. Márkus sorsa
kész rémregény: „törvénytelen” gyerek, annak is árva. A csaló Fuszulán fenyegető alakja is újra meg
újra visszatér.
A 3. részben folytatódik a kalandok sorozata. Egyre
nagyobb megpróbáltatások várnak rá. Nyakára ültetik Surgyelánt, a csendőrt, aki a hatalmat testesíti meg, s szinte
mindenétől megfosztja Ábelt. A
sas-lakoma majdnem az életébe kerül. Beteg édesanyját sem tudja meglátogatni.
Végül színt vall Surgyalán:
szövetkezik Fuszulánnal, a pandúr a
rablóval.
A 4. rész az újrakezdés. Ábel felméri, mije maradt Surgyelán
után. Csupán a hideg és a rengeteg bolha. Bár voltaképpen már nem is haragszik
rá, hiszen volt hozzá egy-két jó szava is. Megjött apja, vele is „leltárt”
készítenek. A legnagyobb veszteség édesanyjának a halála. S újra jönnek Fuszulánék. A rossztól nem könnyű
megszabadulni: „Az arcuk fakó és sovány
volt, belepve szakállal torzon-borzosan, kivált a Fuszuláné.” De sikerült
ezt a kalandot is ép bőrrel megúszni. Mindazonáltal Ábel arra a következtetésre jut, hogy: „… minden embernek őrködnie kell a világ rendje felett, mert a becsület
azt kívánja. Ha ez így van, s mi mégis tűrjük a rablók sétafikálását, s
alkalmas időben sem játsszuk a törvény kezére őket, hanem ellenkezőleg:
dugdossuk és melengetjük, akkor mi is cimboraságba esünk.” Babits sem mond mást a Jónás könyvében.
Ez a helyzet azonban másképpen, szinte mesei módon (újabb
műfaj) oldódik meg. Márkus a halálos
beteg intéz szózatot a rablópároshoz: „Céltalan
testvéreim! Szakállatok van, mint a bölcseknek; testetek van, mint az
állatoknak. De lelketek van, mint a Szentléleknek! És mégis, hogy előttetek mi
van, azt nem akarjátok tudni. Pedig a megtérés várakozik rátok és a nyugalom.
Mert maradhat-e rossz mind az élete végéig az, aki édesanyától született, s aki
ennek törvényén sohasem lehet más, csak gyermek?”
Ez a szónoklat olyan erővel hat a két latorra, hogy
megjavulnak. De megváltozik Ábel is.
Felnőtt, nem az apja által kiszabott utat fogja járni. Ami állandó: az
édesanyja szeretete.
