Karácsony idején

2012

Jékely Zoltán, nyugat.oszk.hu

    

     December 1-jén Bécsben voltunk. Kissé elfáradtam. De lelkesen készülök 8-ára is. A buszon felolvastam egy szép részletet Jékely Zoltán verséből:

Karácsonyfa-díszítés:

(részlet)

A nagy üveggömböt illeszd középre,
ez volt mindig karácsonyfánk szíve;
vörös-arany mélységibe nézz be:
tán gyermekkorod költözött ide.

S a többi cifraságot sorra mind,
a kéményseprőt s az aranydiókat,
rakosgasd fel régi törvény szerint,
melynek betűit a véredbe róttad.

*

         Forralt bort ittunk a Leiner előtt a Mariahilfer Straßén. Mellettünk egy osztrák család. A gyermek csodálkozva mondja szüleinek: Waas?! Irigylem tökéletes kiejtését. Kis füzetembe jegyzem szavait. A fiúcska lassan felém fordul: gyanús lettem.

*

2017

A Városháza előtt

     Minden nyelv másként szép. Épp most olvasom Daniel Kehlman Tyll c. regényében, hogy milyennek tűnt a német beszéd Elisabeth Stuart számára:
     "...nyögés és éles röfögés keveréke, úgy hangzott, mintha valaki a fojtogatás ellen  küzdene,  vagy mintha az orrából visszafolyna a sör."(230)
     Elisabeth Stuart, I. Jakab lánya, a harmincéves háború "téli királyának" felesége volt. Látta magát Shakespeare-t a színpadon, Chaucer és John Donne költeményein nőtt fel.

        

Gép és ember

„Gép a fejem. Gép a kezem.” (Kosztolányi)   

     Meglepő hír volt tavaly japánban, számolt be róla a Die Zeit, hogy egy számítógépes program által írt elbeszélés bekerült egy sci-fi pályázat döntőjébe. A zsűri nem tudta, hogy a”művet” egy algoritmus hozta létre. Bírálták ugyan a szereplők lélektani ábrázolását, ugyanakkor dicsérték a cselekmény határozott vonalvezetését. Még az sem tűnt fel, hogy az intelligens robot – kissé akadozva – a végén bevallotta, hogy milyen örömöt okozott neki az írás, megszabadult bénító korlátaitól, önállóvá vált.    

     A japán programozók megadták a cselekményt és a szereplők fontosabb paramétereit. De nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben ilyen utasítást is lehet majd adni: ríkasd meg az olvasót. Sőt a program alkalmazkodhatna az olvasóhoz, ha unatkozó arcot vágna, akkor az e-book olvasó szenzorai érzékelnék ezt, és felgyorsítanák a tempót.

     Az algoritmus segítene a sorozatszerzőknek eligazodni saját labirintusaikban (Trónok harca), s akár tovább is szőhetné a cselekményt. Ken Follett 22 fős csapatot alkalmaz, és excel-táblázatot vezet a szereplőkről.

     Nem kell a szavakkal, a mondatokkal sokat küszködni. Ady még elvérzett egy gondolaton, de hol van már a tavalyi hó.

     Elcsúszik a hangod, hamisan énekelsz? Helyre lehet hozni a szoftver segítségével. Sőt a program zenét is szerezhet! A számítógép jobb képet tud festeni Rembrandt stílusában, mint maga Rembrandt.

                          „Sírtam, nevettem az úton. / Én, ember, én. Emlékezem.” (Kosztolányi)

     Egy másik interjú a NZZ-ben (René Scheu) arról szól, hogyan születnek meg Jonathan Franzen regényei. Reggeli után az elsötétített "irodájában" kezdi napját Franzen. Itt semmi sem terelheti el figyelmét az írástól: "megpróbálok tovább álmodni, miközben már ébren vagyok. Olyan hangokra figyelni, amelyek nincsenek ott. Így jutok olyan állapotba, melyben a képzelet valósággá válik. Azáltal, hogy elszigetelem magam a külső zajtól. Ebben az állapotban minden apróság jelentőssé válik.

(…)

     Az írás számomra hosszadalmas folyamat, nagyon sok időre van szükségem ahhoz, hogy a személyek és a tárgyak, melyeket a történet összeköt, körvonalazódjanak és elmélyüljenek. Az anyagot a nem fiktív valóságból nyerem, mely az írás során - jó esetben - önmagán túlmutató értékkel gazdagodik. A mindennapi élet legtöbbször az marad, ami volt, mindennapi és jelentéktelen.”

A bécsi Operaház

     2012

Eduard van der Nüll, aeiou.at

     Nagy, emlékező cikket közöl a Wiener Zeitung  Eduard van der Nüllről, aki 200 évvel ezelőtt született, s legnagyobb teljesítménye az Operaházhoz fűződik. Akkoriban nem ismerték fel művészetének jelentőségét. Nem telt el azonban sok idő, s egész más színben tűnt föl a sokat kárhoztatott épület.
     Neve elválaszthatatlan August Sicard von Sicardsburgtól, akivel már diákkora óta szoros kapcsolatban volt. (Először a két név tetszett meg, gyakoroltam, mondogattam magamban.) A munkamegosztás a következő volt: Sicardsburg megtervezte magát az épületet, van der Nüll a külső-belső díszítésért volt felelős. 

  

August Sicard von Sicardsburg, aeiou

     Eduard van der Nüllt 1812. január 9-én keresztelték meg a Szent Ágoston-templomban. Apja, a Kölnből származó gabonakereskedő, három év múlva elvált a nála harminc évvel fiatalabb feleségétől. A fiú már korán rajzolni tanult, majd építészeti tanulmányokat folytatott. Az akadémia befejezése után Sicardsburggal együtt aranyérmet kaptak, majd hároméves ösztöndíjat, hogy utazzanak. Be is járták Itáliát, Franciaországot, Angliát és Németországot. Ragyogó volt az indulás.
     Első megbízatásuk a Sofienbad és a Carl Színház átépítése volt. Majd akadémiai professzorok lettek. Tanítványaik közé tartozott Ferstel, Hasenauer és Wagner. Meg voltak győződve arról, hogy az építészetnek is meg kell újulni, éppen ezért a stílus sokszínűségének szükségességét hangoztatták.

     Mint ismeretes, Ferenc József 1857-ben rendelte el a bástyák és a várfalak lebontását. Csupán ekkor kerülhetett sor a Ringstrasse megtervezésére, melynek első monumentális épülete az Operaház lett. A munkálatok 1861-ben kezdődtek. Az építészek nem is sejtették, mennyi nehézséggel kell megküzdeniük. Legfőképpen az önzéssel, a kicsinyességgel, a hozzá nem értéssel, a rosszindulattal. Valóságos hadjárat indult a tervezők ellen. Még a császár is bírálta a lassan kibontakozó épületet. Mindkét alkotót súlyosan érintették a gúnyos vélemények.

     Eduard van der Nüll 1868. április 4-én önkezével vetett véget életének, hátra hagyva fiatal feleségét, aki gyermekével volt terhes. Tíz héttel később Sicardsburg belehalt tüdőbajába.
     Az Operaházat 1869. május 25-én adták át rendeltetésének. A császár megfogadta, hogy művészeti kérdésekben nem fog véleményt mondani. Ilyen alkalmakra kitalálta azt a formulát, mely illett hozzá: „Nagyon szép volt, nagyon örültem.”

A bécsi Opera