Egy nyári élmény nyomában
A főoltár képének
felszentelésekor Dr. Piffl érsek így beszélt az épületről: „… amikor a
templomba beléptem, a szó szoros értelemben lenyűgözött a ház monumentalitása;
eluralkodott rajtam az az érzés, hogy valóban szent ez a hely” (A. Sarnitz)
A szecesszióról
Wagner sokoldalú, változó művész volt,
aki Bécsben a szecesszió sajátos
változatát képviselte. A szecesszió ugyanis nem volt egységes stílus. Duncan egyenesen mozgalomként határozza
meg, mely a különböző országokban más-más formát öltött, nem beszélve most a
különböző művészek egyéni sajátosságairól. A mozgalom fő célja az volt, hogy
szembeszegüljön a fennálló renddel a képzőművészet (és az irodalom), valamint
az alkalmazott művészet keretei között. Fő érdeme, hogy utat nyitott a modern
építészetnek. Németh Lajos az
építészet területén két fő irányt különböztet meg. Az első az ornamentikát
hangsúlyozza (Gaudi, Olbrich), a
második a geometrikus absztrakcióra törekszik. Ide tartozik Otto Wagner és Josef Hoffmann. Az utóbbi irányzatnak előfutára volt a skót, a
glasgow-i iskola, illetve Van der Velde,
akinek hármas jelszava a célszerűség, az anyagszerűség és a higiénikusság volt.
Itt már felismerhetjük a wagneri
elveket is. Ugyancsak Velde fogalmazta
meg ennek az irányzatnak a lényegét: „… a
szükségest esztétikai élménnyé lehet alakítani, vagyis a hasznost élvezetessé
tenni.”
Otto Wagner egész munkássága erről
szól. Gondoljunk csak lakóházaira (Majolikaház),
a Stadtbahnra, a Postatakarékpénztárra. De a steinhofi
templom is ide tartozik: a betegek lelki, hitbeli támaszt kapnak, s talán ők
szorulnak rá erre legjobban.
Wagner útja
Wagner 1841-ben született Penzingben, mely akkor még nem tartozott
Bécshez. Penzing nincs is olyan messze attól a helytől, ahol fel fog épülni
az a templom, mely megörökíti nevét. S az sem véletlen talán, hogy ezen a tájon
építi fel villáját is. Jó iskolái voltak. 1860/61-ben Berlinben tanult, aztán Bécsben,
az Akadémián, párhuzamosan kitanulta a
kőműves szakmát is!
Bécs minden tekintetben fellendülőben
volt a század végéig (Gründerzeit). A polgárság egyre nagyobb szerepet játszik.
A városfalak lebontásával ekkor alakult
ki a modern Bécs, ahogy ma ismerjük.
Óriási lehetőségek nyíltak meg a művészek előtt. Wagner első díjat nyert a Kursalon
pályázatán (Stadtpark), bár nem az ő
tervét valósították meg. Ez később is gyakran előfordul vele. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga
viszont az ő műve. Ebből a szempontból jó volt a Monarchia: átjárható volt. Mindenesetre ekkor még a
historizmus/eklektika volt a fő irányzat, ez volt a kor természetes nyelve: a
művészetben is láthatóvá tenni, megerősíteni a múltat. (Talán, mert kezdett
összeomlani?) Wagner nem is
szakított vele látványosan, alakuló, nyitott, fejlődő művész volt, de a
szecesszión belül is a klasszikus, harmonikus, letisztult irányzatot
képviselte. Persze, lélegzetelállítóan más világba érkezünk a belvárosból
jövet, ha felkapaszkodunk a steinhofi
templomhoz – a XX. századba -, mely ugyanakkor magába foglalja az évezredek
művészetét is. Achleitner szavait
érdemes idézni: „Itt Bizánc éppen annyira
jelen van, mint Potsdam, itt a reneszánsz központi tereinek szelleme éppúgy
szóhoz jut, mint a kék mecset luciditása” (OW, 60)
Az intézet
Carlo von Boog (vezetőnk élvezettel
nyújtotta meg az „o” hangot!) neve elsüllyedt a múltban, pedig Steinhof kialakításában nagy szerepe
volt. Mérnök volt, építész és hivatalnok. A lombardiai
Magentában született 1854-ben, Bécsben halt meg 1905-ben. A Steinhof előtti legnagyobb megbízása az Amstetten melletti Mauerben a megyei kórház szecessziós főépülete volt. Ez a kórház is
nagy területen fekszik, és több épületből - pavilonokból - áll. Az egyes
pavilonok Carlo von Boog és Franz Berger majdnem feledésbe merült
nevéhez fűződnek. S miután Boog
korán meghalt, Otto Wagner vette át
az irányítást, s keze nyoma mindenütt ott van. Persze elsősorban a templom
tette őt halhatatlanná. Első vázlatai 1902-ben készültek el az intézeti templom
megépítésére kiírt pályázatra. Ő mindig nagy léptékben gondolkozott, s már
elkészítette a 100 hektáros terület tervét is, de csak a templom építésével
bízták meg, melynek vázlatait 1903-ban mutatta be a Sezession kiállításán.
Vessünk egy
pillantást a fenti képre. Vezetőnk segítségével bejártuk a
legfontosabb helyeket. S mielőtt
(kiszabadulva a lenti létből) feljutunk a dombra, akárcsak Dante, Vergiliusunk vezetésével, megismerjük megannyi szenvedés helyszínét
is. Persze minden másként is alakulhatott volna. A kezdet ugyanis sokat ígérő
volt. Az óriási területet két részre osztották: a férfiak és nők, bocsánat, a
nők és a férfiak el voltak különítve. Indoklás: ne szaporodjanak. A keletre eső
részen kis gazdaságot működtettek. Volt itt állattartás, növénytermesztés. A
betegek dolgoztak, hozzájárultak saját ellátásukhoz, s ez a gyógyulásukat is
szolgálta, bár fizetést nem kaptak. Jobb oldalon egy sövény választotta el őket
egy luxusszanatóriumtól, mely még ma is áll.
A meglehetősen
impozáns főépület előterében egy márványtáblán balra az igazgatók névsora,
jobbra a nácik áldozatainak emléktáblája. Rajta a dátum: 1988. 43 évig tartott,
míg szembe mertek nézni azzal, mi történt a kórház falai között. Emberek,
fogyatékos gyerekek ezreit gyilkolták meg itt, eutanáziának nevezve tettüket. Az
egyház tiltakozott ugyan, kardinálisok, püspökök szólaltak fel, a szülők
tüntettek, s ennek az volt a hatása, hogy a gyilkolás finomabb eszközökkel
folyt tovább. Az ő emlékükre állították fel 2003-ban a pici fénylő oszlopokat a
Jugendstiltheater előtt. Éjjel nappal
égnek ezek a kis gyertyák, de fényük csak éjszaka látható igazán.
A
színház és a konyha
A Jugendstiltheatert éppen most újítják
fel, mégis bekukkanthattunk egy pillanatra, konstatálva, hogy valóban jelen
vannak a szecessziós díszítőelemek a ruhatártól kezdve mindenütt. Jó lenne majd
egyszer teljes szépségében látni. Figyelemre méltó a falon egy nagy festmény,
mely azt a tájat ábrázolja, melyet egykor a templom előtt láthatott a látogató.
Erről majd később.
A Jugendstiltheater eredetileg közösségi
épület volt. Színházi előadásokat tartottak itt a betegek részvételével,
ünnepségeket rendeztek, megünnepelték a császár születésnapját, tánctanfolyamon
is táncolhattak, természetesen férfi a férfival, nő a nővel. Tanulságos, hogy
csak szórakoztató darabokat adhattak elő, mert a tragédia olyan hatással volt a
közönségre, hogy mindenki zokogott, és abba kellett hagyni az előadást.
Steinhof, mely szinte város volt a
városban, majdnem hermetikusan elzárt hely, 1979-től nyílt kórházzá vált. Ettől
kezdve a színháztermet sok éven át más társaság vette birtokba, s a Bécsi Ünnepi Hetek része lett.
Lassan kilépünk
az életveszélyesnek nyilvánított, szellemjárta Jugendstiltheaterből, s a konyha
hatalmas épületéhez érkezünk. Most egy teherautó hordja ki az ételt, s gyűjti
be a szennyest a mosodába. Korábban minden épülethez kisvasút csatlakozott,
melyet már az építkezéshez is használtak, embereket is szállítottak vele.
Ketten működtették: a vezetője és egy fékező. Most a teherautóban hárman ülnek.
A 60-as években megszüntették a kisvasutat. Hogy miért? Csak a legfelsőbbtől
nem lehet kérdezni - és Bécs
városától, mondta a vezetőnk.
Legkésőbb 2022-ben bezár az intézet. Néhány épület már most
is üres. A fenntartásuk nagyon költséges. Az orvosok az egyikből a másikba
rohangálnak.
Végső célunk, a templom előtt, a
baloldali épületben egy kiállítás van. Itt dokumentálják a nácik által
elkövetett szörnyűségeket. Tizenkét percet kaptunk rá.
A templom
1905 és 1907
között épült fel a bécsi szecesszió egyik legjelentősebb alkotása a steinhofi Szent Lipót (Leopold) templom, mely Ausztria védőszentjéről kapta a nevét. Itt kell megemlítenünk
feltétlenül a prágai születésű Leopold Steiner (1857-1927) nevét,
akinek a mellszobra 1907-től a templom előtt áll, igaz kicsit lejjebb. Ő
alapította meg a Steinhofi Alsó-ausztriai
Gyógyintézetet ideg- és elmebetegek számára.
Jobbra a férfiak bejárata, balra a nőké. Középen a kapu
csak ünnepélyes alkalmakkor volt nyitva. Az épületet kívülről 2 cm vastag
márványlapok burkolják, melyeket rézfejű csavarok rögzítik. A templom
megkülönböztető jegye a bizánci
hatást mutató aranyozott kupola. A harangtornyokon trónolnak – nyugaton – Szent Lipót (11-12. sz.), keleten Szeverin (5. sz.), Richard Luksch
alkotásai. Szokatlan, hogy a templom déli tájolású, nem pedig keleti, de csak
így nézhet szembe egymással a kórházi épületek sora és a templom, illetve így
nyeri el értelmét a déli homlokzat üvegtábláin ábrázolt jelenet, a teremtés. (A
beeső fény miatt engedélyezte a felsőbb hatóság, hogy a bejárat délre nyíljon.)
Méltóságteljesen, kissé szigorú arcot vágva, (végül is mindent előre tud), ül
középen az Úr, miként szentjei. A
hat ablaküveg a koszorúval a teremtés hat napjára utal: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és
reggel: hatodik nap.” Ugyanakkor a bűnbeesésre is gondolhatunk. Bár alig
látható Ádám és Éva, de az igen, hogy kétoldalt egy-egy angyal térdel. A bűnbeesés
értelmezését erősíti, hogy a bejárat fölött, a négy oszlopon az angyalok
lehajtott fejjel imádkoznak. A négy angyal Othmar
Schimkowitz alkotása. Történt egyszer, hogy az egyikük fejét levitte a
szélvihar. A gondnok rosszul hegesztette vissza: felemelt fejjel. A felújítás
(2000-2006) alkalmával helyreállították a rendet. Az sem lehet véletlen, hogy a
koszorú íve egybeesik az oltárkép ívével. Ennek is megvan a logikája, hiszen a bűnbeesés
után a templomban az oltárkép a megváltást ígéri.
Persze onnan a magasból, amint lenézett a tájra, mi más
juthatott az Úr eszébe, minthogy
amit alkotott, a föld, jó és szép. Mindezeket maga Wagner tudhatta legjobban, hisz a tervezés során papírra vetette
gondolatait: „A táji szépség, fekvés,
tájolás, kilátás, erdő és a hegy általi határolás adottságaiból következően a
körülmények legszerencsésebb találkozásáról beszélhetünk, ami csak kívánható
egy ilyen intézmény elhelyezése szempontjából.” (OW, 242)
Horribile dictu! Wagner
is teremtésnek fogta fel az építészetet. („…egyben
másban / istenhez is hasonlitott.” József Attila) Wagner szavaival: „… nem
meghökkentő, ha azt halljuk, hogy az építőművészetben az ember istent súroló
képességének legmagasabb kifejeződési formáját kell látnunk.” (OW, 116)
Igen, a dombtetőről, a templom előtti kis térről, csodálatos volt a kilátás
részben az intézet birodalmára, részben a távolban kirajzolódó tájra. (Lásd, én
is hozzátettem valamit a Te művedhez!) Ezért fontos az a tájkép a Jugendstiltheater falán, mert az az
első, a teremtés utáni, még érintetlen tájat örökítette meg.
A tervezés
során Wagner sokat beszélgetett
orvosokkal, ápolókkal, hogy meg tudjon felelni a speciális követelményeknek.
Tervezett ide orvosi szobát, WC-ket, vészkijáratot. Ami anyagi okokból nem
készült el: az a kálvária, az altemplom a protestánsok és a zsidók számára és a
fűtés. Figyelme mindenre kiterjedt, hiszen a szecesszió valójában összművészet.
A csillárok, a mennyezet, az oltár alakja, terítő, a gyóntatószék, a szószék. A
szószéket biztonsági okokból csak a sekrestyéből lehet megközelíteni. A
legcsodálatosabb az, hogy itt a legkisebb részlet is beleillik a nagy egészbe.
A padok széleit legömbölyítették, hogy a betegek még véletlenül se sértsék meg
magukat. Hogy a padok különböző hosszúságúak, annak az az oka, hogy a betegeket
osztályozták: nyugodt, félig nyugodt és nyugtalan. A nyugtalanokat középre, a 4
személyes padba ültették, jobbról balról egy-egy ápolóval. Az intézet
alkalmazottai és a látogatók a karzaton foglaltak helyet. A szentelt vizet egy
kis csöpögtető rendszerrel oldotta meg, hogy a fertőzésveszélyt csökkentse. A
padló az oltár felé lejtett, hogy a betegek a hátsó sorokból is mindent jól
lássanak.
1907. október 8-án volt az avatás. Ferenc József „igazoltan” távol maradt. A Hofburg képviseletében Ferenc
Ferdinánd mondott beszédet. Ám a trónörökös sem szerette az új művészetet.
Ennélfogva az építész nevét meg sem említette. Amikor Wagner végigvezette a templomban, Ferenc Ferdinánd csak ennyit mondott: „Azért mégis a Mária Terézia-barokk a legszebb stílus.” Wagner azt válaszolta, hogy a boldogult
császárné idejében az ágyúcsöveket is díszítették, de manapság azok is simák. „Mérhetetlen kevélységgel fordult el tőlem,
s haragja többszöri közbenjárás ellenére is üldözött engem. Így sok megbízást,
melyekre kiszemeltek, elvesztettem”. A Neue
Freie Presse finoman bírálta a nagy művet: „S vajon nem a sors kedves iróniája, hogy Bécsben a szecesszió első
értelmes épülete őrültek számára épült?” (1907. 10. 6.)
Talán sejtette Wagner,
hogy neki nem lesz szobra Steinhofon, ezért mindenütt ott van az O betűt formázó babérkoszorú! OttO!
Wagnernél ez elengedhetetlen, lásd a
Postatakarékpénztár épületét!
A 800 főt befogadó belső tér világos és áttekinthető,
közbülső alátámasztás sehol sem szakítja meg, írja Kubinszky Mihály. Wagner
az üvegablakok elhelyezését úgy oldotta meg, hogy minél több fény áradjon be a
templomba. Kolo Moser is élt a fény,
a ragyogás, a színek (kék, fehér, vörös) adta lehetőséggel. Az égetett üveg
sokkal hatásosabb, mint a festett. A nyugati oldalon az oltár felé vonulnak
azok a szentek, akik enyhítik az ember testi szenvedését: Szt. Erzsébet, Márton … A keleti oldalon lépkednek azok, akik a
szellemi-lelki erényeket képviselik: Keresztelő
Szt. János, Szalézi Szent Ferenc, József (Jákób fia). Az ablakok elkészítése
Leopold Forster nevéhez fűződik.
Az oltárképet (A
menny ígérete címmel) eredetileg szintén Kolo Moser tervezte volna, de a főfő megbízott, Swoboda prelátus, aki már az előzőeket
sem nézte jó szemmel, visszavonta a megbízást. Súlyosbította a helyzetet, hogy
kiderült, Moser egy protestáns nőt
vett el feleségül, s maga is áttért a protestáns hitre. A 84,8 m² mozaikot
végül – sok bonyodalom után - szintén Leopold
Forster készítette el Carl Ederer,
Remigius Geyling és Rudolf Jettmar
(mellékoltárképek) tervei alapján.
Az oltárkép közepén az áldást osztó Krisztus áll felemelt kézzel, két angyallal. Jobbra-balra emelkedik
a szentek sora. Az ember esendő, és nagyon is rászorul a segítségre. Ezért van
itt például Dympha, aki a lelki
betegek patrónusa. (Kard van a kezében,mely arra utal, hogy lefejezték.) Vagy St. Vitus, aki az elmebetegek,
epilepsziában szenvedők segítője. (Pontos névsor a Wikin!) A lépcsőn térdel Szent Lipót, aki a templom kicsinyített
mását ajánlja fel Krisztusnak.
Házi feladat
A Steinhofot érdemes
tovább tanulmányozni. Például Canetti esszét
írt első könyvének, a Káprázatnak
(megjelent 1935-ben) a születéséről. Ober
St.Veitben lakott egy szép villa
emeletén: „Hat évig éltem a szobában. (…)
Mindennap átláttam a Steinhofra, ahol hatezer őrült élt, ez a látvány ösztökélt
munkára. Bizonyos vagyok benne, hogyha nincs ez a szoba, sosem írom meg a
Káprázatot.” (ín: 2000, 2007, ford. Halasi Zoltán)
Thomas Bernhard
egyik elbeszélésében is szerepel Steinhof.
Címe: Wittgenstein unokaöccse.
Barátságunk. (Wittgensteins Neffe.
Eine Freundschaft.) Valós tényeken alapul. A híres rokont valóban kezelték Steinhofban. Bernhard naplójával együtt elolvasandó.
Felhasznált
irodalom: Otto Wagner: Írások,
tervek, épületek (Fordította, bevezette Kerékgyártó Béla) = OW, valamint August
Sarnitz, Kubinszky Mihály, Klaus Jürgen Sembach, Alastair Duncan, Németh Lajos
művei és a Wikipedia cikkei.
