A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Müllner. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Müllner. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. július 12., vasárnap

Utcanevek és egyebek Bécsben

Elforgatva 

                                           A Lueger szót luégernek kell ejteni. A lugen jelentése: kémlel, kandikál. A lügen viszont hazudik. Könnyen összekeveredik a kettő az ember tudatában.

 

Az emlékmű


és helye


     Sokszor mentünk el a Lueger-emlékmű (1926) előtt, ügyet sem vetve rá, siettünk végig a Ringen, egyik végétől a másikig. Persze tudtuk, hogy ki volt ő, de nem tartottuk fontos személyiségnek, hisz csak egy polgármester volt. Inkább Goethével vagy Schillerrel fényképészkedtünk.

     Lueger azonban nem volt akárki. (Mindenki szem a láncban.) Már hatalmas szobra is jelzi, hogy a kortársak is tudatában voltak ennek. Az ellenindulatoknak is a céltáblája lett. Manapság - a víruson kívül - az intézményesült erőszak és az emlékezetpolitika, más néven a szobordöntések foglalkoztatják az egész világot!

 

Szégyen, összekenve


     Ebben a lázadásban, vagy minek nevezzük, sok szobor kapott halálos sebet. Bár Bécsben még viszonylag enyhe szellők fújdogálnak. Hozzánk ennek a mozgalomnak a szele alig ért el. (Bezzeg harminc évvel ezelőtt!)

     Lueger (1844-1910) halála után a városi Keresztényszocialista Párt hamarosan benyújtotta tervét, hogy legyen szobra, mégpedig a Városháza előtti téren, mely egyébként 1907 óta az ő nevét viselte. Erről sok vita folyt, végül is a szobor a Ringre került, mert a városház előtti teret Ferenc Józsefnek szánták. (Megjegyzendő, hogy a teret később átnevezték Dollfuss térnek, majd Adolf Hitler tér lett. A császár – érthető okokból - már nem volt olyan népszerű.)) A pályázatot Josef Müllner, az Akadémia tanára nyerte meg (1912). Müllner elkérte a volt polgármester szalonkabátját, gallérját, nyakkendőjét és cipőjét, halotti maszkját, a kezéről készült gipszmásolatot. Féltve őrzött zakóját egy városházi szolga bocsátotta rendelkezésére.

     Maga az álló szobor négy méter magas. A négy sarkán álló alakok: egy fiatal munkás gázcsővel, egy aggódó öregember, aki a lainzi öregotthonra emlékeztet, egy aggódó anya gyermekével: gondoskodás az özvegyekről és az árvákról, végül újra egy ifjú munkás. Mennyi nagyszerű dolog!

     Az egykori polgármester sokáig népszerű volt, méltatták Bécs fejlődésében betöltött szerepét. Ő volt a Keresztényszocialista Párt megalapítója is, s miután a választáson kétharmadot kaptak, ők adhatták a polgármestert. (Ferenc József négyszer utasította el Luegert!) A párt 1934-ben szűnt meg, majd 1945-ben ÖVP-ként (néppárt) éledt újjá.

     A század elején olyan új társadalmi feszültségek – migráció, szociális mozgalmak - halmozódtak fel, melyre az első populista politikus, Lueger az antiszemitizmussal válaszolt. Meg kellett találni az ellenséget, s ez nagyon könnyű volt. Egész politikáját, a hatalom megszerzését  a zsidógyűlöletre építette. Nem mernék idézni beszédeiből, annyira förtelmes. Állítólag nagyon jó szónok volt!!

     Salten, a Bambi írója 1926-ban (Neue Freie Presse) a szoboravatás alkalmából úgy vélekedett, hogy Lueger nem igazán gyűlölte a zsidókat. Ez nem megnyugtató, hiszen akkor csak eszközként használta fel őket! Freud tisztában volt a visszás helyzettel, megdicsérte ezt az esszét: Salten jól oldotta meg a számára kiosztott kényes feladatot.

     Arról nincs vita, hogy Luegernek nagy szerepe volt Bécs modern nagyvárossá alakításában, ugyanakkor harsány antiszemitizmusával negatívan befolyásolta a közgondolkodást. Nem véletlen, hogy Hitler, aki 1908-tól 1913-ig Bécsben élt, a Mein Kampfban megemlékezik róla, mint a leghatalmasabb német polgármesterről.

     Lueger szerepének sötét oldala a múlt század 80-as éveiben került előtérbe, amikor Kurt Waldheim háborús múltjáról folyt a vita. Azt követelték többek között, hogy a Ring megfelelő részét (Dr.-Karl-Lueger-Ring) nevezzék át. Így kapta meg a Burgtheater és a Schottengasse közötti rész az Universitätsgasse nevet. Nyilván a neves egyetemnek is kínos volt ez a cím.

 

Megdöntve

     Mindenesetre az osztrákok javára írandó, hogy a revíziót elkezdték. Világos volt a szándék: antiszemita, rasszista vagy fasiszta bécsiekről ne nevezzenek el utcákat, tereket. Luegerről persze már régóta folyt a vita. 2009-ben pályázatot írtak ki a Lueger-emlékmű átalakítására. 220-an nyújtottak be javaslatot. A legszellemesebb az volt, hogy az emlékművet 3.5 fokkal döntsék el jobbra. Így ez mindenkit emlékeztet arra, hogy a szoborral valami nincs rendben. Végül egy táblát helyeztek el a talapzat baloldalán, melynek szövegébe beleszőttek néhány mondatot, mely utal antiszemitizmusára.

 

Magyarázó táblák
           A felső kép az emlékmű talapzatán van. A 3. sorban utal Lueger populizmusára, valamint a német nacionalizmus pártolására. Ugyanezt megismétli a záró részben is.Lényegre törőbb az utcatábla alatti magyarázó szöveg. Tartalma hasonló, de kiegészül azzal, hogy Lueger azt a politikai klímát segítette, mely kedvezett a nemzetiszocializmus elterjedéséhez. 

     A magyarázó tábla szövegét az a Rathkolb professzor írta, akinek a vezetésével egy kutatócsoport már 2011 óta foglalkozott az utcanevekkel. Nem voltak könnyű helyzetben. Mi legyen pl. az Otto Weininger utcával vagy a Herbert von Karajan térrel? El lehet-e törölni a történelmet, vagy fájdalmas tüskeként emlékeztessenek örökké a sebre? Mindkettő ma is megvan.