Havasréti József: Nem csak egy
kaland
 |
| Havasréti József, prozanostra.com |
"Írd
újra!" Ez is lehetne Havasréti József
új regényének a mottója. Ez a könyv ugyanis az Űrérzékeny lelkek (2014) újraírása, javított kiadása. Szerencsére Havasréti sokkal jobb mottót választott:
a Walter Benjamin-idézet megvilágítja
a regény koncepcióját:
„Ahol
a biztos talaj áldását megvetik, áldozatai lesznek annak a
kifürkészhetetlennek, mely az állóvízben ősvilágian vár.”
Mintha ezt mondaná: kapaszkodjunk a
bizonyosságba! Álljunk biztos talajon! (Csak ki ne csússzon alólunk.) Mindenesetre:
„… a regény csodálatos eszköz arra, hogy az ember megálljon a talpán, hogy
értelmesen folytathassa életét egy szinte dühöngő világban, amely minden
oldalról ostromolja.” (Michel Butor)
Az Űrérzékeny lelkeknek sokszereplős,
szerteágazó szerkezete volt, sok helyszínre osztotta el Havasréti a történetet, nagyobb időszakaszt fogott át. Most a 70-es
évek elejére koncentrál, csupán egy szeletét nagyítja fel az első regény nagy
időtávjának, átfogó történetének. Szinte lépésről lépésre járjuk végig a
katasztrófáig vezető utat. A problematika ugyanaz, csak más az optika.
Jó a címválasztás. Egyrészt arra utal,
hogy a tudós és egyetemi oktató Havasréti
számára a regényírás valóban nem csak egy kaland, hisz folytatja első könyvét.
Másrészt számára nem csak a rejtélyekkel teli történet a fontos, hanem bizonyos
fokig látleletet akar adni az emberi állapotról, a "rabvárosoktól"
kezdve a reménytelenül szürkére festett 70-es évekig.
Műfaját tekintve, a science fiction a kiindulópont. S a túlélőket még a zárófejezetben
is erősen foglalkoztatja az űrlények beavatkozása. Havasréti kölcsönveszi a sci-fi és a kalandregény eszközeit, ötvözi
a horror, a rémmese és a krimi elemeivel. A sci-fi ugyanazokról a problémákról
beszél, mint az úgynevezett magas irodalom, csak más eszközökkel. Lásd Lem vagy Bradbury. A fantasztikum itt kötelező. Ugyanakkor a Nem csak egy kalandban erősebben jelenik
meg a földi, jelesül a budapesti
valóság: füstös presszók, a Józsefváros
kísérteties légköre, a roskatag budai
Intézet, melynek falát átitatta a szenvedés. Az egyik szereplő az utolsó
kísérlet előtt így jajdul fel: "A
belváros házai esetlen szürke hernyók, melyekre neondíszeket aggatnak. A
mellékutcákon szinte bugyborékol a sötétség. Az emberek fejében szintén.
Istenek, isteneim, hol élek én?" (233)
Ennek a nyomasztó légkörnek, az
elveszettségnek érzékeltetése a könyv erőssége. Széthulló családok, túl sok
alkohol, öngyilkosság, félelem, őrület. A szereplők foglyai a helyzetnek, s nem
értik, a tudósok sem, mi történik velük.
Az egyik szál Szaszkó sorsa és küldetése, mely persze rögtön összekapcsolódik az
űrből jött Utazó alakjával, akit
csak a 10. fejezetben azonosíthatunk Sándorral,
az ápolóval.
Az apátlan, anyátlan árva Szaszkó gyermekkora maga a horror. Az
ágyhoz kötött, szörnyeteg nagymamát kell ápolnia, s nem csoda, hogy a kisfiú
bosszút forral. Erre kell neki Szúnyog,
a terráriumban féken tartott gyilkológép. Burroughs
Meztelen ebéd c. lázálmából került
ide a titokzatos százlábú. Nekem az üvegketrecbe zárt, ismeretlen rovarról Kafka Átváltozása jut eszembe. Persze itt nem átváltozásról van szó,
hanem elszabadulásról. Szúnyog
"formát ad a benne rejlő sötétségnek". Van benne „igazi” átváltozás
is: a pusztítás fővállalkozója, az Utazó
Szaszkó
előtt megmutatja igazi arcát. De őróla tudjuk, hogy őrült.
Az első gyilkosságát felfoghatjuk
valamiféle felszabadulásnak, majd felnő, s újabb áldozatokat keres. Szörnyű
álmaiban Verát akarja elpusztítani,
azt a vonzó, szép nőt, akibe mindenki szerelmes. A sebezhető, rebbenékeny teremtést,
aki még őt is észreveszi, s talán szánalomból szóba is elegyedik vele. Havasréti jól keveri a kártyát!
A másik, többszereplős szál a Molekulák bemutatásával kezdődik. Ezt a
társaságot orvosok, tudósok alkotják, akik a gyógyításon túl drogokkal
kísérleteznek. A Szovjetunióból
idecsöppent Suler szibériai gombákból nyert szere
ígéretes. Igaz, ő már az "rabvárosokban"
is őrületes kudarcot vallott. Pirulái apokaliptikus katasztrófához vezettek: a
munkások egymást mészárolták le.
Most
is ugyanez következik be az űrlények beavatkozása következtében. Az Utazó a főnök, Szaszkó a végrehajtó. A történet kozmikus vonatkozásaival óvatosnak
kell lenni. Sokkal inkább arról van szó, hogy a kísérletezők – különböző
szinten - rejtett összefüggéseket akarnak megfejteni, a megismerés ismeretlen
kapuin átjutni (Huxley). Ez
leginkább az „ellenkultúra” képviselőire érvényes (Hajas). Suler az
istenekkel való kapcsolatot az etnográfia kategóriájába sorolja. A
titokzatosság azonban hozzátartozik az effajta irodalmi alkotáshoz.
Ami a nagyhatalmi játszmát illeti, az
előző kötetben szereplő Fényes is a
sötétben tapogatózik.
A szerző egyes szám harmadik személyben
mondja el a történetet. Váltogatja az összeesküvés-vonalat a műveltségi
szállal. Nagy szerepet kap a beékelődő múlt. Majd mindegyik szereplő jelleme,
sorsa csak úgy lesz érthető, ha felvillan valami fontos mozzanat a múltból.
Néha
ironikus. Bowie mint földönkívüli
abszolút ironikus. Olykor groteszk: Fényesnek
„az volt a meggyőződése, hogy akkor
bizonyosodhatunk meg a legkönnyebben valaki elmeállapotáról, ha nem az arcára
vetünk egy pillantást, hanem a cipőjére. Ha van cipője.” (163)
A mű szimbolikájában a sötétség és a fény
áll szemben egymással. Szaszkóban a
sötétség terjed. Az ő szemében Vera
is ilyen fénysugár, gyanútlan, jólelkű, szépségével hódító, akit el kell
pusztítani. Vera a fény. Nem sejti,
mibe keveredett, csak a végén ébred tudatára, hogy mindenki cserbenhagyta. Fényesnek csak a neve fényes.
Verához
Gutmann kapcsolható. Vera mondja róla: „a belső fény megszépítette”.
Ő képviseli a „biztos talajt”, a racionalitást
és a humanizmust. Azon a véleményen van: „amik
nem történnek meg maguktól, azt ne erőltessük.” Ő mondja ki, a
tudatmódosító szereket felhasználják a manipulációra is.
Hajas „baljós fényt” sugároz. Ambivalens érzése
van az embernek. Önmagán demonstrálja mindazt a szörnyűséget, amit el lehet
követni az ember ellen. Ő az, aki legradikálisabban túl akar lépni a mindennapi
korlátokon. A performance maga a
határátlépés.
Nagyon alaposan feltérképezte Havasréti a történet kulturális
hátterét. Számtalan utalás jelzi, hogy nem csak a történet (a kaland) fontos,
hanem a háttér is. De éppen csak finoman jelzi az olvasónak, érdemes utána
olvasni Hajasnak, Huxleynak, Burroughsnak, Bradburynek,
Learynek. Aki elfogadja az
ajánlatot, és követi a jelzéseket, az nagy utazást tehet az "ellenkultúra" labirintusában.
A történet viszonylag egyszerű. De Havasréti takarékosan bánik az
információval, s a végére is marad még rejtély bőségesen. Kíváncsian várjuk a
harmadik kötetet.
(Havasréti József: Nem csak egy
kaland, Magvető, 2017)
Megjelent a Litera.hu oldalán
