Karinthy Frigyes: Caesar és Abu Kair

 

                                                                A játszótársam, mondd akarsz-e lenni,

                                                                 akarsz-e mindig, mindig játszani….

                                                                                        Kosztolányi

      Karinthy volt a legjátékosabb magyar író. Állandóan játszott. Nem akárkik voltak társai ebben. Ott volt pl. Kosztolányi Dezső. Karinthy feltehetően a sakkban is sokra vitte volna, de ő inkább az írást választotta. Ez a novellája is olyan, mint egy feladvány: találd ki, miért hal meg két szenvedélyes sakkjátékos.

     A Caesar és Abu Kair c. kettős novella egy-egy anekdotára épül. Az anekdota olyan rövid, általában humoros, csattanóval végződő műfaj, melynek főhőse ismert történelmi személyiség. A két történet kevésbé humoros, viszont roppant izgalmas. S a csattanó a halál. Ugyanakkor a példázat jegyeit is felfedezhetjük bennük: Karinthy novelláiban legtöbbször a gondolat kap fő hangsúlyt. Tanulságai ma is érvényesek.

     Összeköti a két történetet maga az Indiából származó sakkjáték, mely „csodálatos mesterség”, s melyről Ben Juszuf is „elragadtatással” beszél. Azt is fejtegeti, hogy a játék felfedezésében milyen nagy érdemei vannak Indiának. A fő motívum az a szenvedély, mely a titokzatos Abu Kairt és a Caesart foglyul ejtő kalózt, Ben Juszufot is rabul ejtette.
     A mindentudó író-elbeszélő mindkét esetben objektív hangnemben kezdi elmesélni a történetet, majd a szituáció felvázolása után zaklatott monológ, párbeszéd jelzi, hogy drámaivá válik a szereplők viszonya. Ugyanakkor különlegessé teszik a novella hangulatát Az ezeregy éjszaka meséiből ismerős motívumok: Bagdad, a tigris, a hajózás, a kalózok, a párbaj: életre-halálra.

     Karinthy az első novellában céltudatosan, lépésről lépésre vezeti olvasóját a tragédiához vezető úton. Kezdi a sakkjáték történetével, majd bemutatja Abu Kairt, aki a sakk megszállottja. Olyannyira, hogy a külvilág nem is létezik számára. Majd az első három bekezdés után váratlan haláláról számol be.
     Míg Abu szimplán megőrült, s a tigrist lónak nézi, Ben Juszuf valóságos ellenféllel játszik: Caesarral, aki fölényesen, megvetően szól a sakkról. Juszuf nem tudja, kivel áll szemben. Mi sejtjük, hisz a második rész elején megismerkedünk vele. Caesar nem könnyű ellenfél. A címben sem véletlenül áll az első helyen.
     Az ifjú Caesar arról volt nevezetes, hogy a fórumon nem „tisztességes” eszközöket vetett be. Nem tanulmányozta a szónoklat művészetét, melyben a meggyőzés, az érvek fontos szerepet játszanak. Inkább az ellenfél magánéletéről szerzett be információkat, melyek már akkor is félelmetes fegyvernek bizonyultak.
      Itt persze az életéről volt szó, s váratlan húzásával megmentette magát. Ben Juszufot az elvakult szenvedély vezérli. El se tudja képzelni, mire készül Caesar, aki teljes sikert arat, a legénység is behódol neki, s a hajórakományát eladva, anyagilag is jól jár.

     Azért ne gondoljuk, hogy a szabály megszegése minden esetben jó. A novella Caesarjának előéletét ismerve, erre nincs garancia.