A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anekdota. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anekdota. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 13., hétfő

Tamási Áron: Öreg pillangó

 

                                                                                                    Nagy Imre rajza

                                                           „… nem is / olyan nagy dolog a halál.” (Babits)

 

     „Hamar-követje a tavasznak, / Hímes pillangó, idvez légy!” Így kezdi Csokonai A pillangóhoz c. versét, s a pillangó szárnyát a Psychével asszociálja. Nagyon meglepő, hogy Tamási novellája címében egy öreg pillangót idéz meg. Létezik ilyen? Az elsőről tudjuk, hogy a tavasz követe, rokokó szépség, s a szerelmet jelenti. De mit gondoljunk a másodikról?

     Mindenekelőtt hadd jellemezzem a műfajt. Természetesen ennek a novellának az alapja egy anekdota, mely arról szól – jól hangzana élőszóban is -, hogy a főhős, Nagy Mihály megtréfálja a falu népét, azt állítván, hogy baleset érte, s már a halálán van. De mielőtt a siratóasszonyok belekezdenének a búcsúztatásába, fölkel az ágyából, s megvendégeli a gyászoló gyülekezetet.

     Tamási novellája azonban nem csupán egy szójátékra épülő, humoros történet, hanem egy élethelyzet bemutatása is, amikor a magányos, öreg férfi úgy érzi, hogy valaminek történnie kell. A mozdulatlanságot, a napok egyforma ismétlődését oldja fel merész tettével.

     Az anekdotikus hangütés elsősorban a novella második részére jellemző. Az első rész az idős ember magányos, hajnali óráit mutatja be. Itt a hangulati, érzelmi motívumokon van a hangsúly. Igaz, az elbeszélő rögtön az elején jelzi, hogy ezen a napon valaminek történnie kell. Az „örök egyformaságot”, ha csak rövid időre is, megszakítja „egy nagy esemény”. De Tamási ezt az egyformaságot is érzékletesen festi le: a hangok egyelőre csak finoman árnyalják a sötétséget. Először a kakasok versenyeznek nagy buzgalommal, majd megszólalnak a kutyák is, de ők csak szórványosan hallatják hangjukat.

     Később „a derengés csendjében” a ház körüli teendők kerülnek sorra. Mint egy impresszionista festő, fölfesti az égre az elbeszélő a fény fokozatos erősödését is, a pirosba hajló falevelek villódzását. (Ebből tudjuk: ősz van.) S ezzel egyidejűleg a lélek rezgését is: „lassacskán valami enyhe és derűs nyugtalanság kezdett rezegni benne, mint ahogy a lég is megunja néha, hogy ne legyen semmi szél.”

     S aki nagyon szeretné, hogy történjen már valami, útnak indul. Persze a mi hősünk nem gondol nagy, felfedező útra. Más országba, kontinensre nem jut el, de még a szomszéd faluba sem. Az országúton azonban „feltűnt egy teherautó, amint hatalmasan törtetni látszott szembe vele. Haragos ember lehetett, aki vezette, mert senkit és semmit nem tekintett, hanem csak robogtatta a kocsit, ami ládákkal és hordókkal volt telerakva.” Az öreg csak az utolsó pillanatban tudott félreugrani.

     Ekkor talán a hajnali „vándornak” is eszébe villant, de az olvasónak bizonyosan, hogy maga a végzet vágtatott vele szemben egy óriási teherautónak álcázva. Az "öreg pillangó" ebben őszi időben csapong élet és halál között, s nem sokon múlott, hogy el tudta kerülni halálát. Nyilván ez a váratlan veszélyhelyzet adta az ötletet, hogy eljátssza a ”folytatást”. Kosztolányi is azt kérdezte versében: „akarsz-e játszani halált?

     Veszélyes játék. De a falusiakat ez nem rémíti meg, koccintásra emelik mosolyogva a poharukat. S talán épp ezt üzeni a mű: fogadjuk el a játékot, s tudjunk örülni együtt annak, hogy csak játék. 


2021. március 13., szombat

Cholnoky Viktor: Történet egy szívről

 

                                        Arthur Ferraris: Tarokkparti, középen Jókai, a jobbszélen Mikszáth

     Cholnoky Viktornak ez a novellája az anekdotikus elbeszélések közé tartozik. Mikszáth korából való a történet, amikor a dzsentri úgy akar meggazdagodni, hogy elvesz egy gazdag polgárlányt, akinek szerelmet hazudik, s aki ezt mégis megtiszteltetésnek érzi. Itt fordítva van. Az amerikai lány önmaga is elég öntudatos, maga dönti el, hogy boldogítani akarja szerelmével és pénzével a bátor, jó kiállású katonatisztet. Nem kell olyan apai mentor, mint Tóth Mihály a Mikszáth-regényben. Noha Turulkeőy bárói címmel rendelkezik, s ennélfogva főnemesnek számít, valójában azonban dzsentrivé  züllik: elszegényedik, ámde csodás módon, új feleségének révén újra meggazdagodik. Cholnoky az irónia és a humor eszközeivel nevetségessé teszi az író ezt az élősködő társadalmi réteget, mely túlélte önmagát. De maga a történet is az effajta történetek paródiája.
     Az elbeszélő mintha csak egy baráti társaságban mondaná el a történetet: „De mit részletezzem a dolgot. Képzelhetitek, hogy ebbe a nemes vetélkedésbe az Oktáv báró bicskája tört bele. Elúszott az ezerháromszáz hold…” Ez is Mikszáthtal rokonítja a novellát. Gondoljunk csak a Beszterce ostromának a kezdetére: a hosszú téli estéken, beszélgetés közben alakult ki Pongrácz gróf története, aki a múltban élt.
     Érezhető, hogy a mesélő fölényesen ismeri a történetet, s élvezetesen adja elő. Párbeszéd csupán a legdrámaibb részben kap szerepet (a III. és a IV. rész)
     A történet 10 évvel ezelőtt kezdődik Kovándon, Uszuba vármegyében. Az első rész bemutatja az észveszejtő vetélkedést, melynek során Turulkeőy mindenét elveszíti, de ő legalább a sajátját dorbézolja el, viszont a főherceg az kimeríthetetlennek látszó állami költségvetésből szórja a pénzt. Majd miután főhősünk a „nemes” vetélkedésben vereséget szenved, egy fillér nélkül New York-ban találja magát. (II. rész) Hamarosan a műtőasztalra kerül, hogy mint kísérleti alany szerezzen sok pénzt.  Aligha süllyedhetne mélyebbre egy magyar nemes. Ruháitól „megfosztják”, mint Jézust kínszenvedése előtt. (III. rész) Végül a milliomos lány, ki férjet keres, benne találja meg ideálját. Humor és irónia van a történetvezetésben is. Visszatérünk a kezdetekhez, folytatódhat az értelmetlen pénzszórás. Uszuba vármegyében nem változik semmi. (IV. rész) 

     Fordulatos a rövidre fogott történet. A cím azt sugallja, hogy egy szerelmes novella következik. De a várakozással ellentétben a főszereplő szíve nemcsak átvitt értelemben játszik különleges szerepet. A szívműtétről, mely „véresen” komolynak látszik, s a főhőssel egyetemben azt gondoljuk, hogy életveszélyes, kiderül, hogy csak tréfa, illetve próba. Itt az író a meglepetés kedvéért ügyesen él az elhallgatás eszközével.

     Cholnoky egy lecsúszott társadalmi réteg képviselőjét mutatja be. Az 1867 utáni korszak tulajdonképpen – ha féloldalasan is – a polgári fejlődés időszaka. A műveletlen dzsentri (még az újságból is csak a sportrovatot, ill. a hirdetéseket olvassa) többnyire nem tud alkalmazkodni a fejlődéshez. Cholnoky nevetségessé teszi ezt hősét, de nem maró gúnnyal él, hanem a megbocsátó humorral.
     Kortársa volt a báró, akárcsak Noszty Feri vagy Pongrácz István. Ők sem gondolnak arra, hogy pozíciójukat/vagyonukat felhasználva valami társadalmilag hasznos dologba fogjanak. (Jókainál, Keménynél még voltak ilyen hősök!) A virtuskodó, pazarló, megbecsülést megvásárló arisztokratából dzsentrivé züllő katonatisztnek minden tette a bukás felé vezet. A fiatalabb tiszteknek persze tetszik ez a „garázdálkodás” a javakkal.
     Az író látszólag dicséri Turulkeőy magatartását, valójában elítéli ezt a fajta pénzszórást, pazarlást, fölösleges luxust, mellyel tönkreteszi egzisztenciáját. Pl. „nemes vetélkedésnek” nevezi ezt a hivalkodó életmódot. Ez az irónia. Turulkeőy vállalja a halálos kockázattal járó műtétet is, csakhogy pénzhez jusson. (A munka még véletlenül sem jut eszébe, míg Tóth Mihály dolgozni kezdett az Újvilágban! ) És emiatt a hazárdjáték miatt nevezi a gazdag örökösnő igazi férfinak, aki „tudományos hőstettet” visz végbe.

     Cholnoky már a főszereplő nevével is megnevetteti olvasóját. Elnéző derűvel kíséri sorsát, míg újra révbe nem ér, s újra elkezdheti hivalkodó luxus-életmódját. A humoros ábrázolás megértést, együttérzést jelent. Nem ostorozza a szatíra eszközeivel ezt az önsorsrontó magatartást, sőt a boldog befejezéshez segíti.
     A nyelvi humor is fontos! Már szó volt a hősünk nevéről, mely azt sugallja, hogy az ősi név önmagában mit sem ér, hisz viselője semmi felelősséget nem érez. Mulatságos ellentét az is, hogy az eldugott Kovándon, Uszuba vármegyében francia pezsgővel mulatnak, s egzotikus ételekkel… (Nem új dolog ez persze. Gondoljunk csak Csokonainak Az estve c. versében a tonkin fészekre) Turulkeőy lenne az igazi magyar? Aki nem maradhatott Európában, mert nem engedte a büszkesége? És a hitelezők, teszi hozzá Cholnoky.
     
Ámde a „spódiumkirály milliói, sőt milliárdjai Európába vándoroltak, sőt Magyarországra, sőt Uszuba vármegyébe. Ahol az ezerháromszáz holdból tizenháromezer lett, s ahol a huszártisztek ujjongva fogadták visszatérő társukat. aki a milliói mellé még egy csodaszép asszonyt is hozott haza.

     Kár, hogy a főherceget akkorra már más garnizonba helyezték.”


2021. február 24., szerda

Karinthy Frigyes: Caesar és Abu Kair

 


                                                                A játszótársam, mondd akarsz-e lenni,

                                                                 akarsz-e mindig, mindig játszani….

                                                                                        Kosztolányi

      Karinthy volt a legjátékosabb magyar író. Állandóan játszott. Nem akárkik voltak társai ebben. Ott volt pl. Kosztolányi Dezső. Karinthy feltehetően a sakkban is sokra vitte volna, de ő inkább az írást választotta. Ez a novellája is olyan, mint egy feladvány: találd ki, miért hal meg két szenvedélyes sakkjátékos.

     A Caesar és Abu Kair c. kettős novella egy-egy anekdotára épül. Az anekdota olyan rövid, általában humoros, csattanóval végződő műfaj, melynek főhőse ismert történelmi személyiség. A két történet kevésbé humoros, viszont roppant izgalmas. S a csattanó a halál. Ugyanakkor a példázat jegyeit is felfedezhetjük bennük: Karinthy novelláiban legtöbbször a gondolat kap fő hangsúlyt. Tanulságai ma is érvényesek.

     Összeköti a két történetet maga az Indiából származó sakkjáték, mely „csodálatos mesterség”, s melyről Ben Juszuf is „elragadtatással” beszél. Azt is fejtegeti, hogy a játék felfedezésében milyen nagy érdemei vannak Indiának. A fő motívum az a szenvedély, mely a titokzatos Abu Kairt és a Caesart foglyul ejtő kalózt, Ben Juszufot is rabul ejtette.
     A mindentudó író-elbeszélő mindkét esetben objektív hangnemben kezdi elmesélni a történetet, majd a szituáció felvázolása után zaklatott monológ, párbeszéd jelzi, hogy drámaivá válik a szereplők viszonya. Ugyanakkor különlegessé teszik a novella hangulatát Az ezeregy éjszaka meséiből ismerős motívumok: Bagdad, a tigris, a hajózás, a kalózok, a párbaj: életre-halálra.

     Karinthy az első novellában céltudatosan, lépésről lépésre vezeti olvasóját a tragédiához vezető úton. Kezdi a sakkjáték történetével, majd bemutatja Abu Kairt, aki a sakk megszállottja. Olyannyira, hogy a külvilág nem is létezik számára. Majd az első három bekezdés után váratlan haláláról számol be.
     Míg Abu szimplán megőrült, s a tigrist nak nézi, Ben Juszuf valóságos ellenféllel játszik: Caesarral, aki fölényesen, megvetően szól a sakkról. Juszuf nem tudja, kivel áll szemben. Mi sejtjük, hisz a második rész elején megismerkedünk vele. Caesar nem könnyű ellenfél. A címben sem véletlenül áll az első helyen.
     Az ifjú Caesar arról volt nevezetes, hogy a fórumon nem „tisztességes” eszközöket vetett be. Nem tanulmányozta a szónoklat művészetét, melyben a meggyőzés, az érvek fontos szerepet játszanak. Inkább az ellenfél magánéletéről szerzett be információkat, melyek már akkor is félelmetes fegyvernek bizonyultak.
      Itt persze az életéről volt szó, s váratlan húzásával megmentette magát. Ben Juszufot az elvakult szenvedély vezérli. El se tudja képzelni, mire készül Caesar, aki teljes sikert arat, a legénység is behódol neki, s a hajórakományát eladva, anyagilag is jól jár.

     Azért ne gondoljuk, hogy a szabály megszegése minden esetben jó. A novella Caesarjának előéletét ismerve, erre nincs garancia.