Karinthy Frigyes: Caesar és Abu Kair

 

                                                                A játszótársam, mondd akarsz-e lenni,

                                                                 akarsz-e mindig, mindig játszani….

                                                                                        Kosztolányi

      Karinthy volt a legjátékosabb magyar író. Állandóan játszott. Nem akárkik voltak társai ebben. Ott volt pl. Kosztolányi Dezső. Karinthy feltehetően a sakkban is sokra vitte volna, de ő inkább az írást választotta. Ez a novellája is olyan, mint egy feladvány: találd ki, miért hal meg két szenvedélyes sakkjátékos.

     A Caesar és Abu Kair c. kettős novella egy-egy anekdotára épül. Az anekdota olyan rövid, általában humoros, csattanóval végződő műfaj, melynek főhőse ismert történelmi személyiség. A két történet kevésbé humoros, viszont roppant izgalmas. S a csattanó a halál. Ugyanakkor a példázat jegyeit is felfedezhetjük bennük: Karinthy novelláiban legtöbbször a gondolat kap fő hangsúlyt. Tanulságai ma is érvényesek.

     Összeköti a két történetet maga az Indiából származó sakkjáték, mely „csodálatos mesterség”, s melyről Ben Juszuf is „elragadtatással” beszél. Azt is fejtegeti, hogy a játék felfedezésében milyen nagy érdemei vannak Indiának. A fő motívum az a szenvedély, mely a titokzatos Abu Kairt és a Caesart foglyul ejtő kalózt, Ben Juszufot is rabul ejtette.
     A mindentudó író-elbeszélő mindkét esetben objektív hangnemben kezdi elmesélni a történetet, majd a szituáció felvázolása után zaklatott monológ, párbeszéd jelzi, hogy drámaivá válik a szereplők viszonya. Ugyanakkor különlegessé teszik a novella hangulatát Az ezeregy éjszaka meséiből ismerős motívumok: Bagdad, a tigris, a hajózás, a kalózok, a párbaj: életre-halálra.

     Karinthy az első novellában céltudatosan, lépésről lépésre vezeti olvasóját a tragédiához vezető úton. Kezdi a sakkjáték történetével, majd bemutatja Abu Kairt, aki a sakk megszállottja. Olyannyira, hogy a külvilág nem is létezik számára. Majd az első három bekezdés után váratlan haláláról számol be.
     Míg Abu szimplán megőrült, s a tigrist lónak nézi, Ben Juszuf valóságos ellenféllel játszik: Caesarral, aki fölényesen, megvetően szól a sakkról. Juszuf nem tudja, kivel áll szemben. Mi sejtjük, hisz a második rész elején megismerkedünk vele. Caesar nem könnyű ellenfél. A címben sem véletlenül áll az első helyen.
     Az ifjú Caesar arról volt nevezetes, hogy a fórumon nem „tisztességes” eszközöket vetett be. Nem tanulmányozta a szónoklat művészetét, melyben a meggyőzés, az érvek fontos szerepet játszanak. Inkább az ellenfél magánéletéről szerzett be információkat, melyek már akkor is félelmetes fegyvernek bizonyultak.
      Itt persze az életéről volt szó, s váratlan húzásával megmentette magát. Ben Juszufot az elvakult szenvedély vezérli. El se tudja képzelni, mire készül Caesar, aki teljes sikert arat, a legénység is behódol neki, s a hajórakományát eladva, anyagilag is jól jár.

     Azért ne gondoljuk, hogy a szabály megszegése minden esetben jó. A novella Caesarjának előéletét ismerve, erre nincs garancia.

Az égő ház

Fritz Cremer: Brecht, la.wikipedia

     Nagy lelkesedéssel olvastam valaha ezt a Brecht-verset Hajnal Gábor fordításában. (Helikon, 1965) Kerestem a kötetet, de nem találtam meg. Így saját fordításomban teszem közzé.

Bertolt Brecht:

Buddha példázata az égő házról

Gotama Buddha szólt a

Mohóság kerekéről, melyhez kötve vagyunk, s ajánlotta:

Mondjunk le minden vágyról, és

Így lépjünk be a Semmibe, melyet Nirvánának nevezett.

Egy napon azt kérdezték tőle tanítványai:

Milyen ez a Semmi, Mester? Mindnyájan

Szeretnénk lemondani a vágyainkról, ahogy ajánlod, de

                                                                       mondd,

Ez a Semmi, melybe belépünk,

Olyan-e mint az eggyé válás minden teremtménnyel,

Mint mikor az ember könnyű testtel a vízben lebeg, délben,

Gondolattalan, lustán lebeg a vízben, vagy elalszik, s

Alig tudja, míg takaróját megigazítva,

Gyorsan álomba merül, vajon ez a

Derűs, a jó Semmi, vagy ez a Semmi csak

Egyszerűen semmi, hideg, üres, értelmetlen.

Hosszan hallgatott Buddha, aztán könnyed szóval mondta:

Nincs válasz a kérdéseitekre.

De este, amikor sétálni mentek,

Buddha a kenyérfa alatt ült, s elmondta

Azoknak, akik nem kérdezték, a következő példázatot:

Egy égő házat láttam nemrég, a tetőt

A láng nyaldosta. Odamentem és észrevettem,

Hogy emberek vannak még benn. Beléptem az ajtón, s felszólítottam őket,

Mivel lángban áll a tető,

Gyorsan menjenek ki. De úgy tűnt,

Nekik nem sürgős.  Valaki megkérdezte,

Mialatt már a tűz a szemöldökét perzselte,

Milyen az idő odakint, vajon nem esik-e,

Nem fúj-e a szél, lesz-e ott egy másik ház,

S hasonlókat. Válasz nélkül kijöttem. Ezek - gondoltam -

Meg fognak égni, mivel nem hagyják abba

A kérdezősködést. Valóban barátaim,

Akinek lába alatt nem oly forró a talaj, s inkább marad, minthogy

Menekülne, annak

Nincs mondanivalóm. Imígyen szólt Gotama Buddha.

….

     Itt nem fejezte be Brecht. Még aktualizálta a példázatot: írt még a kapitalizmus felszálló bombázó repülőgépeiről is…  Úgy gondolom ez a példázat minden magyarázat nélkül megáll önmagában. Kései felismerés: az égő háznak talán nincs is kijárata.