Babits Mihály: Ádáz kutyám

Pacsi

Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.
Amióta a gazdád én lettem,
ez a hely a legjobb hely tenéked:
nem érhet itt semmi baj se téged.
Rajtam csügg a szemed, hív imádás
együgyű szálán csügg, boldog Ádáz.

Mert boldog ki jámborul heverhet
valami nagy, jó hatalom mellett.
S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád
bosszújára megrablod a konyhát
s csirkét hajszolsz vadul a salátás
ágyakon át: jámbor, noha - Ádáz.

Elcsavarogsz néha messze innen,
el is tévedsz kóbor hegyeinkben;
avagy titkos kalandjaid vannak.
Ág tép, gonosz ebek rádrohannak,
zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:
ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.

Visszajössz, mert ugyan hova mennél?
Hol lehetne egyéb helyed ennél?
Szimatodból ezer láthatatlan
ösvény vezet téged mindenhonnan
hívebben, mint bennünket a látás:
minden ösvény ide vezet, Ádáz.

Tudod, hogy itt valaki hatalmas
gondol veled, büntet és irgalmaz,
gyötör olykor, simogat vagy játszik,
hol apádnak, hol kínzódnak látszik:
de te bízol benne. Bölcs belátás,
bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.

Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,
bizalommal tudnék én is Annál
megpihenni, aki velem játszik,
hol apámnak, hol kínzómnak látszik,
égi gazda, bosszú, megbocsátás,
s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!

Jegyzetek egy érettségizőnek

                           „Tudod, hogy itt valaki hatalmas

                            gondol veled, büntet és irgalmaz…”

                                                    (Babits)

     Vajon ez a vers csupán a költőről és a kutyájáról szól, kettejük kapcsolatáról készült, (nem lebecsülendő) életkép? Korántsem - amilyen viszony fűzi Ádázt a gazdájához, ugyanolyan a költő viszonya a felette álló, égi gazdához.

     A verset a Magyarország c. napilap közölte 1924-ben, majd a Sziget és tenger c. kötetben jelent meg.

     Babitsnak már a korai költészetében is jelen van a filozófiai elmélkedés, a legnehezebb kérdésekkel való viaskodás (A lírikus epilógja, Esti kérdés). Ebben a versben az a különlegesség, hogy a mindennapi élet apró, életképszerű jeleneteibe szövi bele elmélkedéseit, vágyait. Így válik a vers drámai monológgá, hisz a megszólított fél ebben a jelenetben némán veszi tudomásul a hozzá intézett szavakat.
     Látszólag csupán a vers címét is adó Ádáz kutya kiváltságos státuszáról, kalandjairól szól a vers. Ez azonban csak kevéssé lenne érdekes, ha nem beszélne a költő saját magáról, aki éppen ugyanolyan helyzetben van, mint Ádáz. Ő is keresi a megnyugvást, a biztonságot egy magasabb hatalomban bízva. Érezzük, hogy ez a vers éppannyira szól az emberről is: az elcsavargás/eltévelyedés, a visszatérés, a bizalom, a tudás/nem tudás egyben a lírai én legfontosabb kérdései is.

     Szerkezetileg a vers három részre (3x2) osztható. Az első versszak állókép: a gazda mellett pihenő, a gazda minden rezdülését figyelő kutya. A második versszakban megelevenedik a csendélet: Ádáz különféle csínyeket követ el a konyhában és a kertben.. Első két sora már előrevetíti a filozófiai motívumot: 

                     „Mert boldog, ki jámborul heverhet

                       valami nagy, jó hatalom mellett.”

     A középső egység újabb lépcsőfok: messzebbre jutni a „jámbor” mozdulatlanságból: elkeveredni, elkóborolni, veszélyes területre tévedni, majd visszatérni, szimatolva az egyetlen otthont. Van-e más lehetősége a jámbor kutyának, akinek csupán a neve Ádáz? Végül a csúcspont: az utolsó két versszak. A kutya és az ember (kezdettől meglevő) párhuzamos és ellentétes létezése.

     Az életképből szinte észrevétlen lendül át a vers a bölcselethez. Főleg az alakzatok eszközeivel él: ismétlésekből, ellentétekből, párhuzamokból épül fel az ütemhangsúlyos verselésű (4/3/3) költemény. Csak egy példa az ismétlésre: az utolsó előtti és a befejező szakaszban is szerepel a „játszik”. Az első esetben valóban felhőtlen játékot jelent a kutyával, a második esetben a játék vérre megy.

      A vers legfőbb alkotó eleme párhuzam is: amiként a kutya megbízik a gazdában, aki gyötri és bünteti, úgy a költőnek is szüksége van az „égi Gazdára”, még ha nem is érti ezt a felsőbb hatalmat. A különbség a feltételes módban van:

                   „Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,

                    bizalommal tudnék én is Annál

                    megpihenni, aki velem játszik…”

    A kutya vakon, ösztönösen bízik a Gazdában, az ember csak reménykedik. Az ész hiába próbál behatolni a titokba. Csupán a hit segíthet.

Az égő ház

Fritz Cremer: Brecht, la.wikipedia

     Nagy lelkesedéssel olvastam valaha ezt a Brecht-verset Hajnal Gábor fordításában. (Helikon, 1965) Kerestem a kötetet, de nem találtam meg. Így saját fordításomban teszem közzé.

Bertolt Brecht:

Buddha példázata az égő házról

Gotama Buddha szólt a

Mohóság kerekéről, melyhez kötve vagyunk, s ajánlotta:

Mondjunk le minden vágyról, és

Így lépjünk be a Semmibe, melyet Nirvánának nevezett.

Egy napon azt kérdezték tőle tanítványai:

Milyen ez a Semmi, Mester? Mindnyájan

Szeretnénk lemondani a vágyainkról, ahogy ajánlod, de

                                                                       mondd,

Ez a Semmi, melybe belépünk,

Olyan-e mint az eggyé válás minden teremtménnyel,

Mint mikor az ember könnyű testtel a vízben lebeg, délben,

Gondolattalan, lustán lebeg a vízben, vagy elalszik, s

Alig tudja, míg takaróját megigazítva,

Gyorsan álomba merül, vajon ez a

Derűs, a jó Semmi, vagy ez a Semmi csak

Egyszerűen semmi, hideg, üres, értelmetlen.

Hosszan hallgatott Buddha, aztán könnyed szóval mondta:

Nincs válasz a kérdéseitekre.

De este, amikor sétálni mentek,

Buddha a kenyérfa alatt ült, s elmondta

Azoknak, akik nem kérdezték, a következő példázatot:

Egy égő házat láttam nemrég, a tetőt

A láng nyaldosta. Odamentem és észrevettem,

Hogy emberek vannak még benn. Beléptem az ajtón, s felszólítottam őket,

Mivel lángban áll a tető,

Gyorsan menjenek ki. De úgy tűnt,

Nekik nem sürgős.  Valaki megkérdezte,

Mialatt már a tűz a szemöldökét perzselte,

Milyen az idő odakint, vajon nem esik-e,

Nem fúj-e a szél, lesz-e ott egy másik ház,

S hasonlókat. Válasz nélkül kijöttem. Ezek - gondoltam -

Meg fognak égni, mivel nem hagyják abba

A kérdezősködést. Valóban barátaim,

Akinek lába alatt nem oly forró a talaj, s inkább marad, minthogy

Menekülne, annak

Nincs mondanivalóm. Imígyen szólt Gotama Buddha.

….

     Itt nem fejezte be Brecht. Még aktualizálta a példázatot: írt még a kapitalizmus felszálló bombázó repülőgépeiről is…  Úgy gondolom ez a példázat minden magyarázat nélkül megáll önmagában. Kései felismerés: az égő háznak talán nincs is kijárata.

Nagyapa és unokája

Jékely Zoltán: Honvágy

Csak még egyszer feküdnék az ingyenstrand porában,
Az ostiai parton, a tenger fövenyén!
Vagy a görög romokról lógathatnám a lábam,
Taormina fokáról, toprongyos jövevény!
Csak még egyszer loholnék ciprus-sorok homályán,
Sírok között siratva esendő önmagam!
Cyréne Vénuszára nézhetnék beteg-árván,
Gondolva drága nőre, ki messze-messze van!

S a tékozló fiaknak könnyével a szemében,
Ezüstös tengeröblök csillámló tavaszán,
Hallhatnám, hogy a boldog, zsivajgó idegenben,
Őrült anyák jajával hív elhagyott hazám!…                           

                                                      1953. január 30.

Ostia - Róma kedvelt fürdőhelye a Tiberis torkolatánál
Cyréne (Küréné) - romváros Líbia északkeleti részén, Zeusz-temploma nagyobb volt, mint az athéni Parthenon.

 

Péterfy Gergely: Honláz

- Még mindig rosszul van? Kérdezgettem a szüleimet.

Néma bólintás volt a válasz.

- De miért?

Erre már nem válaszol senki.

      Belestem a résnyire nyitott ajtón. Nagyapám a kanapén hevert, az arcára kispárnát szorított. A redőny lehúzva, a lemezjátszón Schubert szól. 

(…)  

     Nagyapám már harmadik napja így hever, a barátjánál volt kint egy hónapot, anyám keresztapjánál, akit a kommunisták halálra ítéltek, és ötvenhatban szökött ki Nyugatra a váci börtönből…
     (…)
     Anyámék azt mondják, három hétig szokott tartani. Ha visszajön az ember, három hét, mire újra megszokja a szervezete, mint a mérgeket. Amíg újra megszokja a hazugságot, a gyűlöletet, az ostobák és aljasok pöffeszkedését, és azt a tudatot, hogy számukra az ellenséghez tartozol."

       (In: Mindentől keletre, Kalligram, 2016)

Goethe városában

       "Amikor több mint fél évszázada német férfiak és nők megalapították ezt a díjat, még mindenki pontosan tudta, mi a béke és mi a háború. (…) Én nem ismerem a háború rémületét, én csak a béke rémületét ismerem." (Esterházy Péter, Frankfurti beszéd, 2004)

     Október 10-én nyílt meg a 69. Frankfurti könyvvásár. Az 1949-ben alapított vásáron adják át a Német Könyvdíjat, illetve a Német Könyvkereskedők Békedíját.

     A vásárnak ebben a városban nagy hagyománya van, azonban a felvilágosodás óta a legfontosabb város Lipcse volt. A 2, világháború után újra Frankfurtban rendezik meg a világ legnagyobb könyvszemléjét. Ebben az évben kb. 300 000 látogató volt és 7300 kiállító. Az idén Franciaország volt a díszvendég. Macron elnök, Merkellel párban, előadhatta vízióját az európai kultúráról.

     Természetesen ott voltak a magyarok írók is. Nádas Péter Világló részletek c., már németül is megjelent könyve a kiadó jóvoltából óriási publicitást kapott. De ott volt Bartis Attila, Kiss Tibor Noé, Szőcs Petra, Temesi Ferenc és Térey János is a Kassák ihlette pavilonban. Esterházy Hasnyálmirigynaplója németül is megjelent.

     A Német Könyvdíjat az osztrák Robert Menasse (1954) Die Hauptstadt c. regénye kapta. Az indoklás szerint ez a mű "egy sokrétegű regény, mely mesterien ötvözi a magánélet és a politikum egzisztenciális kérdéseit, és a megoldást az olvasóra bízza. (…) Könnyű kézzel, jó dramaturgiai érzékkel tája fel annak a világnak a mélyrétegeit, melyet magunkénak vallhatunk." A főváros maga Brüsszel. Itt játszódik az izgalmas társadalmi regény.

     Valószínűleg még nem jelölték a díjra Daniel Kehlmann új regényét a Tyllt, melyről a német lapok szuperlatívuszokban írnak. Csak egyet lehet választani, hiába van még száz legjobb.

     Mindig nagy figyelmet keltett, hogy ki kapja a Német Könyvkereskedők Békedíját. Először 1950-ben adták át. Csak néhány név: Albert Schweitzer, Hermann Hesse, Václav Havel. A magyarok közül Konrád György (1991, Jorge Seprún méltatta), illetve Esterházy Péter (2004, Michael Naumann) kapta meg a díjat.

     Ebben az évben Margaret Atwood (1939), kanadai írónőt választották. Eva Menasse, Robert Menasse testvére köszöntötte. Az ünnepség szokás szerint a Paulskirchében zajlott. A közönség, gondolom, a ceremónia előtt halkan megbeszélte az előző napon történteket. Ugyanis a politikai változások visszatükröződnek a könyvvásár hangulatában. Sok csendes évet megszakítva, most vad jelszavakkal és transzparensekkel feszült egymásnak a szélsőjobb és a szélsőbal.

     A Paulskirche különleges hely. Itt ülésezett 1848/49-ben a Frankfurti Nemzetgyűlés, az első szabadon választott népképviselet német földön. 1944-ben lebombázták, de az elsők között épült újjá. 1949-ben itt vette át Thomas Mann a Goethe-díjat. Kaliforniából jött, de nemcsak Frankfurtban, hanem Weimarban is tartott előadást. 1952-ben Svájcba költözött.

    Hallgassunk bele Atwood beszédébe:

     "Olyan időket élünk, amikor a talaj, mely nemrég még meglehetősen stabilnak tűnt - a vetést követte az aratás, egyik születésnapot a másik, és így tovább -, amikor a lábunk alatt a talaj inogni kezd, hatalmas szél fúj, és már nem tudjuk pontosan, hol vagyunk. Nem tudjuk már pontosan, kik vagyunk: kié az arcunk a tükörben. Miért nőnek tépőfogaink? Tegnap még tele voltunk jóindulattal és reménnyel. És most?

     Az Egyesült Államok éppen egy ilyen pillanatban van. A 2016-os választás után fiatalemberek azt mondták nekem: 'Ez itt a legrosszabb, ami valaha is történt', mire azt válaszoltam: 'Nem, ez nem igaz, még nem.'

    Nagy-Britannia hasonlóképpen nehéz időket él át, kétségbeesve és fogvacogva. És ugyanez érvényes, habár kevésbé drasztikus módon, de figyelembe véve a legújabb választási eredményeket, Németországra is. Ezt a sírboltot eddig zárva tartották. De valakinek megvolt a kulcsa, és a tiltott kaput kinyitotta. Miféle szörnyűség születik ebből?"

     Atwood beszédében mintha visszacsengene valami Esterházy Péter 2004-es félelméből. Az írónő okos, a világ bajait boncolgató beszédébe beleszőtt egy kis állatmesét is, mely szerint a farkas azt javasolja a nyúlnak, hogy őt válassza meg vezetőnek. Majd ő elhozza a tökéletes világot, melyben jégkrém lóg a fákról. De először le kell építeni a civiltársadalmat…

     Hogy átértékelődött a javasolni szó jelentése! Vagy reménykedjünk valami enyhébb megoldásban, ahogy Konrád György a sokat ígérő 90-es évek elején mondta:    

     "Bízom benne, hogy a következő perc a jelenlegitől csak abban különbözik, hogy óramutatónk eggyel odébb percen a halál felé, amely gondolat Mozart szerint megnyugtató és kívánatos. " (Frankfurti beszéd, 1991)

 Megjelent a Librariusban!

Atwood

      

Margaret Atwood (radio nz)

  

     
     Margaret Atwood A szolgálólány meséje (1985) c. antiutópiájában (újabban disztópia) bemutatja, hogyan változik Amerika keresztény-fundamentalista diktatúrává. A könyv mostanában felkerült a bestseller-listára Orwell "1984" és Huxley "Szép új világ" c. művével egyetemben.

     A Tagesspiegel még áprilisban közölt egy beszélgetést a kanadai írónővel, mely most az online-kiadásban is olvasható. Az interjú apropója, hogy Atwood egyik művét, (The Heart Goes Last, 2015) németül is kiadták. Még nagyobb hírverés, hogy A szolgálólány meséjét újra filmre vitték. Most HBO-sorozat készült belőle, 1990-ben Volker Schlöndorff rendezte meg. Margaret Atwood neve ott szerepelt a Nobel-díj esélyesei között - Krasznahorkai László és Nádas Péter társaságában.

     A cikkből is kiderül, hogy Atwood politikus alkat: "Üzenetem: megoldásokat kell találni a munkanélküliségre, a szegénységre és a szociális felelősségérzet megszűnésére. Szükség van egy állami szociális hálóra."

     Nekem most csak a Pénelopeiát (Palatinus, 2007) sikerült elcsípnem a könyvtárban. Hiánypótló mű. Ha van Odüsszeia, legyen Pénelopeia is. Az utóbbi kevésbé magasztos. Többnyire csak próza, melyet a görög tragédiák kórusához hasonló, verses betétek szakítanak félbe. Visszatérő motívum, hogy Pénelopé 3000 éve azon gondolkodik, miután hazatért, miért akasztotta fel Odüsszeusz a tizenkét szolgálólányt? Talán hűtlenek voltak? De hiszen a "kérők" többet megerőszakoltak közülük!

     Az Alvilágból szól hozzánk Pénelopé, a testetlen árny. Ismeri a mítoszokat, de a valósághoz közelebb álló mendemondákat is:

     "Odüsszeusz, mondta valaki, leszállt az Alvilágba, és tanácskozott a holtak szellemével. Dehogyis, csak egy sötét barlangban éjszakázott denevérek között, mondta másvalaki. Viaszt tömött tengerészei fülébe, mondta valaki, amikor elhajóztak a szirének szigete mellett, ezek a félig madár, félig asszony démonok ugyanis a partjukhoz csalogatják a férfiakat; Odüsszeusz azonban az árbochoz köttette magát, hogy hallhassa az ellenállhatatlan sziréndalt, és mégse ugorjon a vízbe. Dehogyis, mondta másvalaki, csak egy első osztályú szicíliai kuplerájba tért be, ahol a hölgyek híresek voltak a muzikalitásukról és a tolldíszes ruhakölteményeikről." (Géher István fordítása)

     Miközben Pénelopé gondolkodásmódja, szemlélete már-már 20. századi, észrevétlenül ő is újra mitikus hőssé válik: sokat tud tűrni, mint Odüsszeusz, magára utalva éppolyan okossá válik. Épp ezért elgondolkodtató, hogy Odüsszeusz a leszámolás után újra eltűnik. !?

Ui.
    Most olvasom a Standardban, hogy Margaret Atwood megkapta a Német Könyvkereskedők Békedíját!