Nagyapa és unokája

Jékely Zoltán: Honvágy

Csak még egyszer feküdnék az ingyenstrand porában,
Az ostiai parton, a tenger fövenyén!
Vagy a görög romokról lógathatnám a lábam,
Taormina fokáról, toprongyos jövevény!
Csak még egyszer loholnék ciprus-sorok homályán,
Sírok között siratva esendő önmagam!
Cyréne Vénuszára nézhetnék beteg-árván,
Gondolva drága nőre, ki messze-messze van!

S a tékozló fiaknak könnyével a szemében,
Ezüstös tengeröblök csillámló tavaszán,
Hallhatnám, hogy a boldog, zsivajgó idegenben,
Őrült anyák jajával hív elhagyott hazám!…                           

                                                      1953. január 30.

Ostia - Róma kedvelt fürdőhelye a Tiberis torkolatánál
Cyréne (Küréné) - romváros Líbia északkeleti részén, Zeusz-temploma nagyobb volt, mint az athéni Parthenon.

 

Péterfy Gergely: Honláz

- Még mindig rosszul van? Kérdezgettem a szüleimet.

Néma bólintás volt a válasz.

- De miért?

Erre már nem válaszol senki.

      Belestem a résnyire nyitott ajtón. Nagyapám a kanapén hevert, az arcára kispárnát szorított. A redőny lehúzva, a lemezjátszón Schubert szól. 

(…)  

     Nagyapám már harmadik napja így hever, a barátjánál volt kint egy hónapot, anyám keresztapjánál, akit a kommunisták halálra ítéltek, és ötvenhatban szökött ki Nyugatra a váci börtönből…
     (…)
     Anyámék azt mondják, három hétig szokott tartani. Ha visszajön az ember, három hét, mire újra megszokja a szervezete, mint a mérgeket. Amíg újra megszokja a hazugságot, a gyűlöletet, az ostobák és aljasok pöffeszkedését, és azt a tudatot, hogy számukra az ellenséghez tartozol."

       (In: Mindentől keletre, Kalligram, 2016)

Ősztől tavaszig

Ősz

Most már a barna, dérütötte rónán
mulandóságról mond mesét a csend.
Most már szobádba halkan elvonulhatsz
s hallgathatod az álmodó Chopint.

Most már a kályhatűz víg ritmusára
merenghetsz szálló életed dalán,
míg bús ködökből búcsút int az erdő,
mint egy vöröshajú tündérleány.

Éjjeli zene

Még ne aludj. Figyelj az éjbe
s ne bánd, ha álmatlan halad:
tavaszi záporok zenéje
dalol az ablakunk alatt.

Már hold szitál az utcasorra,
fáradt felhőt szalaszt a szél,
s a mámoros fedél-csatorna
tovább zubog, tovább zenél.

Hallod? Kolompok muzsikája,
finom harangszóval rokon.
Most az acélkék éjszakába
úgy kondul, mint a xylophon.

Most halkul, turbékolva lágyan:
burukkoló galamb-torok.
A kisfiúnk felül az ágyon
és elbűvölve mosolyog.

     Áprily Lajos (1887-1967) a Nyugat első nemzedékébe tartozik. Csiszolt versei a harmónia megőrzésének a vágyát fejezik ki. Fia, Jékely Zoltán (1914-1982, felesége Jancsó Adrienne) már sokkal sebzettebb, sokkal többet tár fel a század tektonikus mozgásából. A családtörténet folytatódik. Lányuk, Jékely Adrienne hozzáment Péterfy László szobrászhoz. S ebből a házasságból született Péterfy Gergely író, (1966)

     Gerlóczy Mártonnak (1981) is Áprily a dédapja. Most jelent meg új könyve: Mikecs Anna: Altató címmel. Ebben dédanyjának, Schéfer Idának és nagymamájának, Jékely Mártának az írásait (emlékirat, levél stb.) dolgozza fel.