Nagyapa és unokája

Jékely Zoltán: Honvágy

Csak még egyszer feküdnék az ingyenstrand porában,
Az ostiai parton, a tenger fövenyén!
Vagy a görög romokról lógathatnám a lábam,
Taormina fokáról, toprongyos jövevény!
Csak még egyszer loholnék ciprus-sorok homályán,
Sírok között siratva esendő önmagam!
Cyréne Vénuszára nézhetnék beteg-árván,
Gondolva drága nőre, ki messze-messze van!

S a tékozló fiaknak könnyével a szemében,
Ezüstös tengeröblök csillámló tavaszán,
Hallhatnám, hogy a boldog, zsivajgó idegenben,
Őrült anyák jajával hív elhagyott hazám!…                           

                                                      1953. január 30.

Ostia - Róma kedvelt fürdőhelye a Tiberis torkolatánál
Cyréne (Küréné) - romváros Líbia északkeleti részén, Zeusz-temploma nagyobb volt, mint az athéni Parthenon.

 

Péterfy Gergely: Honláz

- Még mindig rosszul van? Kérdezgettem a szüleimet.

Néma bólintás volt a válasz.

- De miért?

Erre már nem válaszol senki.

      Belestem a résnyire nyitott ajtón. Nagyapám a kanapén hevert, az arcára kispárnát szorított. A redőny lehúzva, a lemezjátszón Schubert szól. 

(…)  

     Nagyapám már harmadik napja így hever, a barátjánál volt kint egy hónapot, anyám keresztapjánál, akit a kommunisták halálra ítéltek, és ötvenhatban szökött ki Nyugatra a váci börtönből…
     (…)
     Anyámék azt mondják, három hétig szokott tartani. Ha visszajön az ember, három hét, mire újra megszokja a szervezete, mint a mérgeket. Amíg újra megszokja a hazugságot, a gyűlöletet, az ostobák és aljasok pöffeszkedését, és azt a tudatot, hogy számukra az ellenséghez tartozol."

       (In: Mindentől keletre, Kalligram, 2016)

Ősztől tavaszig

Ősz

Most már a barna, dérütötte rónán
mulandóságról mond mesét a csend.
Most már szobádba halkan elvonulhatsz
s hallgathatod az álmodó Chopint.

Most már a kályhatűz víg ritmusára
merenghetsz szálló életed dalán,
míg bús ködökből búcsút int az erdő,
mint egy vöröshajú tündérleány.

Éjjeli zene

Még ne aludj. Figyelj az éjbe
s ne bánd, ha álmatlan halad:
tavaszi záporok zenéje
dalol az ablakunk alatt.

Már hold szitál az utcasorra,
fáradt felhőt szalaszt a szél,
s a mámoros fedél-csatorna
tovább zubog, tovább zenél.

Hallod? Kolompok muzsikája,
finom harangszóval rokon.
Most az acélkék éjszakába
úgy kondul, mint a xylophon.

Most halkul, turbékolva lágyan:
burukkoló galamb-torok.
A kisfiúnk felül az ágyon
és elbűvölve mosolyog.

     Áprily Lajos (1887-1967) a Nyugat első nemzedékébe tartozik. Csiszolt versei a harmónia megőrzésének a vágyát fejezik ki. Fia, Jékely Zoltán (1914-1982, felesége Jancsó Adrienne) már sokkal sebzettebb, sokkal többet tár fel a század tektonikus mozgásából. A családtörténet folytatódik. Lányuk, Jékely Adrienne hozzáment Péterfy László szobrászhoz. S ebből a házasságból született Péterfy Gergely író, (1966)

     Gerlóczy Mártonnak (1981) is Áprily a dédapja. Most jelent meg új könyve: Mikecs Anna: Altató címmel. Ebben dédanyjának, Schéfer Idának és nagymamájának, Jékely Mártának az írásait (emlékirat, levél stb.) dolgozza fel.

Vakkantások

 2014. 11. 14.

Hamupipőke

     Rossini operáját hallgatom, s lassan az az érzésem, hogy bár Rossini ebben a művében nem különösképpen eredeti, van egy behozhatatlan előnye, s ez nem más, mint az olasz nyelv, mely önmagában zene.

Rossini, pinky.hu

 

        Ősz

    (Kis vers Áprilytól, mert olyan szép a hasonlat a végén!)

      Most már a barna, dérütötte rónán
       mulandóságról mond mesét a csend.
       Most már szobádba halkan elvonulhatsz
       s hallgathatod az álmodó Chopint.

      Most már a kályhatűz víg ritmusára
      merenghetsz szálló életed dalán,
      míg bús ködökből búcsút int az erdő,
      mint egy vöröshajú tündérleány.

        2000 év

      Párizs idestova 700 éve vonzza a művészeket. Kutatók elemezték 150 000 művész születési és halálozási adatait, s ebből kiderült, hogy kulturális szempontból immár 700 éve a legvonzóbb város Párizs. Először persze az antikvitásban Róma játszotta ezt a szerepet. Idővel más városok is előtérbe kerültek, pl. Bécs a 18-19. század fordulóján. De úgy látszik, Párizs varázsa nem fakult.

Párizs

        Perzsa költők

       A perzsa költők antológiájának (1968) olvasásába kezdtem. (Antikváriumi példány!) Újra meg újra végigfutok a klasszikus sorokon. Elgondolkodtat azonban az első oldalon levő zöld tintával írt bejegyzés:
„Első karácsonyunkra, Judit (1968).”
       Ti boldogok voltatok, én kicsit féltem: első vizsgáimra készültem…

        Kertész kitüntetéséhez

      Első pillanatban meglepődtem, hogy elfogadja. De gondoljuk meg: 1944 óta 70 év telt el. A magyar állam bírálóját a legmagasabb kitüntetésben részesíti, melyet a parlamentben adnak át. Ezt átélni megrendítő, ha nem is kárpótol semmiért. (Véleményem persze szubjektív. A kérdés sokágú. Minden vonatkozását külön lehetne szálazni, de legfontosabb a szimbolikus jelentősége.)

        Hajnalban

Lina

 

       Lina szokása szerint 6-kor ugat, mint máshol a kakas kukorékol. Közben visszaállítottuk az órát, így már 5-kor felhangzik ébresztője. Én fönn vagyok már, soraimat rovom, de sejtem, mit éreznek a szomszédok:

      „Sok neszt gyűlölök én, de kivált gyötör eb ugatása.
       Vakkantás, vonitás mint gyilok éri fülem!”

                            (Goethe: Római elégiák, XVII., 1788, Dóczi Lajos fordítása)