Szeptemberben mutatták be Thomas Bernhard Heldenplatz c. darabját a Bécsben, a Josefstadtban. A Heldenplatzon (a bécsi Hősök terén) sokat jártunk, számtalanszor megcsodáljuk a lovas szobrok barokkos lendületét, és mindig elmondom a diákseregnek, hogy ez a tér nemcsak a Habsburgok miatt nevezetes, hanem arról is, hogy a bécsiek ott fogadták Hitlert. Feketéllett a tér, zúgott a tömeg.
Neves frankfurti lap tudósít arról, hogy mennyire más ez az előadás, mint a régi, a huszonkét évvel ezelőtti. Akkor a Burgtheaterben óriási botrány tört ki, polgárháborús hangulat, rendőrkordon, füttyorgiák a földszinten. Pusztán azért, mert Bernhard ebben a művében sem kímélte Ausztriát: „beszélsz valakivel / kiderül idióta / minden bécsiben ott egy tömeggyilkos…” stb. 1989 óta Bernhard a grinzingi temetőben nyugszik. Nem messze tőle a főszereplő Wolfgang Gasser. Most sokkal enyhébb előadás született, nincs botrány, az államelnök is átsétált a Burgból.
*
A tanuló kérdez.
Tandori Dezső felidézi, mit válaszolt Nemes Nagy Ágnes arra a kérdésére, mi az egzisztencializmus. (Tandori a gimnáziumban tanítványa volt Nemes Nagynak.) „… ha megtudod, nekem szintén mondd el, érdekelne, szívem, fiam, gyermekem.”
Tandori Dezső felidézi, mit válaszolt Nemes Nagy Ágnes arra a kérdésére, mi az egzisztencializmus. (Tandori a gimnáziumban tanítványa volt Nemes Nagynak.) „… ha megtudod, nekem szintén mondd el, érdekelne, szívem, fiam, gyermekem.”
*
Lorca Alvajáró románcában van egy érzékletes, meghökkentő kép: „Fölsebzi a hajnal bőrét / üvegdobok roppanása.” Aki szereti lapozgatni különféle költők versesköteteit, emlékezhet rá, hogy ugyanez a motívum Weöresnél is előfordul:
„A kő-béka lassan ment.
A kő-béka lassan ment.
Kitépték az éjfél szőrét,
lenyúzták a hajnal bőrét.
A kő-béka lassan ment.”
Weöres versében ellentétes mozgásokról van szó, melyek szembeállításával egy világszemlélet bontakozik ki. A kő-béka lassú járása ellentétben van a gyors és erőszakos, kegyetlen cselevéssel: kitépték, lenyúzták. De ez nem befolyásolja a kő-békát (minket?), nyugodtan folyhat az erőszak.
*
Hadd idézzem fel, mit írt Ignotus 1926-ban a Nyugatban József Attila Tiszta szívvel című verséről: „…szeretem, lelkemben dédelgetem, simogatom, dünnyögöm és mormolgatom egy versét.” Én most egy Lorca-verset dúdolgatok, mormolgatok, mely így kezdődik:
„Lassú rívásba
Kezd a gitár.
Széttörnek a reggel
Kelyhei már.”
Csodálatos, hogy mi minden ki lehet fejezni a zenével, s talán a szóval is, ha valaki olyan mesterien kezel, mint Lorca/Vas István. A gitár motívum felbukkan Somlyó György versében is: Mese egy titkos óhajról:
„Akinek egy gitárja van….
Aki el tudja mondani, amire nem képes a száj, amely
suttog vagy üvölt, a kar, amely üt vagy ölel ….”
Többször kellene olvasnom Somlyó „meséit”.
„Akinek egy gitárja van….
Aki el tudja mondani, amire nem képes a száj, amely
suttog vagy üvölt, a kar, amely üt vagy ölel ….”
Többször kellene olvasnom Somlyó „meséit”.
A felülmúlhatatlan Mese a tébolyról és az ép észről c. verssel egyik diákom budapesti versenyt nyert.
*
„Mindenkinek van egy (igaz)története és egy meséje. A mesét elmondjuk, a történetet nem.” (Szakonyi)
*
József Attila a semmiből és a képzeletből építi fel világát, lásd a Tiszta szívvel c. verset. Egész költészete arról a küzdelemről szól, hogyan teremt a semmiből istent, hazát, apát, anyát, egy emberibb világot.
*
Előttem sok papír, rajta mindegyiken egy vers – angol, német, olasz, spanyol, francia nyelven. Szavalóversenyről jövök, s élmény volt hallgatni idegen nyelven némely versmondó lányt vagy fiút, az ismeretlen nyelv zenéjét, s látni a metakommunikáció sok fajtáját. A német versek közül Hölderlin Eichbäume (Tölgyfák) c. verse tetszett legjobban. Arról szól, hogy a költő csodálja a hegyi tölgyerdő titáni világát, de mégis szívesebben marad a völgyben, az emberek között, mert a társas lét idevonzza.
*
A bécsi Központi Temetőben. A bejárat picit a Heldenplatzra, ill. a római Szent Péter térre emlékeztet. A Hegele megálmodta szecessziós templom sugároz valamit a „boldog békeidők” korából: hogyan volt képes megújulni a művészet és a szépségbe menteni ezredévek lelkét.
A legszebb mégis Schönberg síremléke volt: egy sarkára állított kocka. (Wotruba) Szabályosság és a pengeélen táncoló pillanat együttese.
2010
