A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tandori. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tandori. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 13., szerda

Ha volna egy gitárom...

      
     Szeptemberben mutatták be Thomas Bernhard Heldenplatz c. darabját a Bécsben, a Josefstadtban. A Heldenplatzon (a bécsi Hősök terén) sokat jártunk, számtalanszor megcsodáljuk a lovas szobrok barokkos lendületét, és mindig elmondom a diákseregnek, hogy ez a tér nemcsak a Habsburgok miatt nevezetes, hanem arról is, hogy a bécsiek ott fogadták Hitlert. Feketéllett a tér, zúgott a tömeg.
      Neves frankfurti lap tudósít arról, hogy mennyire más ez az előadás, mint a régi, a huszonkét évvel ezelőtti. Akkor a Burgtheaterben óriási botrány tört ki, polgárháborús hangulat, rendőrkordon, füttyorgiák a földszinten. Pusztán azért, mert Bernhard ebben a művében sem kímélte Ausztriát: „beszélsz valakivel / kiderül idióta / minden bécsiben ott egy tömeggyilkos…” stb. 1989 óta Bernhard a grinzingi temetőben nyugszik. Nem messze tőle a főszereplő Wolfgang Gasser. Most sokkal enyhébb előadás született, nincs botrány, az államelnök is átsétált a Burgból.

*

      A tanuló kérdez
     Tandori Dezső felidézi, mit válaszolt Nemes Nagy Ágnes arra a kérdésére, mi az egzisztencializmus. (Tandori a gimnáziumban tanítványa volt Nemes Nagynak.) „… ha megtudod, nekem szintén mondd el, érdekelne, szívem, fiam, gyermekem.”

*

      Lorca Alvajáró románcában van egy érzékletes, meghökkentő kép: „Fölsebzi a hajnal bőrét / üvegdobok roppanása.” Aki szereti lapozgatni különféle költők versesköteteit, emlékezhet rá, hogy ugyanez a motívum Weöresnél is előfordul:

                             „A kő-béka lassan ment.
                              A kő-béka lassan ment.
                              Kitépték az éjfél szőrét,
                              lenyúzták a hajnal bőrét.
                              A kő-béka lassan ment.”

      Weöres versében ellentétes mozgásokról van szó, melyek szembeállításával egy világszemlélet bontakozik ki. A kő-béka lassú járása ellentétben van a gyors és erőszakos, kegyetlen cselevéssel: kitépték, lenyúzták. De ez nem befolyásolja a kő-békát (minket?), nyugodtan folyhat az erőszak.

*

      Hadd idézzem fel, mit írt Ignotus 1926-ban a Nyugatban József Attila Tiszta szívvel című verséről: „…szeretem, lelkemben dédelgetem, simogatom, dünnyögöm és mormolgatom egy versét.” Én most egy Lorca-verset dúdolgatok, mormolgatok, mely így kezdődik:

                             „Lassú rívásba
                              Kezd a gitár.
                              Széttörnek a reggel
                              Kelyhei már.”

      Csodálatos, hogy mi minden ki lehet fejezni a zenével, s talán a szóval is, ha valaki olyan mesterien kezel, mint Lorca/Vas István. A gitár motívum felbukkan Somlyó György versében is: Mese egy titkos óhajról:

„Akinek egy gitárja van….
Aki el tudja mondani, amire nem képes a száj, amely
suttog vagy üvölt, a kar, amely üt vagy ölel ….”

      Többször kellene olvasnom Somlyó „meséit”. 

      A felülmúlhatatlan Mese a tébolyról és az ép észről c. verssel egyik diákom budapesti versenyt nyert.
    
*

      „Mindenkinek van egy (igaz)története és egy meséje. A mesét elmondjuk, a történetet nem.” (Szakonyi)

*

      József Attila a semmiből és a képzeletből építi fel világát, lásd a Tiszta szívvel c. verset. Egész költészete arról a küzdelemről szól, hogyan teremt a semmiből istent, hazát, apát, anyát, egy emberibb világot.

*

      Előttem sok papír, rajta mindegyiken egy vers – angol, német, olasz, spanyol, francia nyelven. Szavalóversenyről jövök, s élmény volt hallgatni idegen nyelven némely versmondó lányt vagy fiút, az ismeretlen nyelv zenéjét, s látni a metakommunikáció sok fajtáját. A német versek közül Hölderlin Eichbäume (Tölgyfák) c. verse tetszett legjobban. Arról szól, hogy a költő csodálja a hegyi tölgyerdő titáni világát, de mégis szívesebben marad a völgyben, az emberek között, mert a társas lét idevonzza.

*

      A bécsi Központi Temetőben.  A bejárat picit a Heldenplatzra, ill. a római Szent Péter térre emlékeztet. A Hegele megálmodta szecessziós templom sugároz valamit a „boldog békeidők” korából: hogyan volt képes megújulni a művészet és a szépségbe menteni ezredévek lelkét.
      A legszebb mégis Schönberg síremléke volt: egy sarkára állított kocka. (Wotruba) Szabályosság és a pengeélen táncoló pillanat együttese.



                                                  2010

2019. február 16., szombat

Olvassunk Tandorit!

                                   

                               (1938 - )

"(...s) egyszer csak ringani kezd velünk, csak velünk!
                               kifelé a ladik."
                                                           Illyés Gyula

                     Itt egyensúlyozok
                     egy gondolatjelen,
                   nem kérdés: "Átérek-e valahára..."!
                     Egy hídfő már amott
                     olyan szilárdan áll.
                   (Várhatsz, zárójelem!)
                      Beülök egy Canal
                      Grande-parti teára.

                      Híd- s palotasorok:
                      így-úgy megismerem
                    cikcakkotok, már másodjára járva.
                      Ki-be fordulgatok;
                      canario-madár
                    kis énekét lesem,
                      míg várok a Canal
                      Grande-parti teára.

                      Cölöpön víz lotyog
                      csónakfenekeken.
                    S egy cukorpapírt ejtek a Canal-ra.
                      Valami hogy lobog!
                      S fénylik egy kiskanál,
                    míg citromszeletem
                      árnya hull a Canal
                      Grande-parti teára.

                      Hogy bealkonyodott!
                      Hűvösség a vizen,
                    s a Rialto bazárjain fatábla.
                      Ugye maradhatok?
                      (Ha már - Ha már -! Ha már -!)
                    Kitől kérdezhetem?
                       ... Most egy hajó beáll,
                      válaszomra se várva.

                                                    Lásd még: Illyés Gyula

                                     Körjáró ballada

                    Hiányozni fog majd a nyárnak
                    lomb-ajtós bokor-alja-padja,
                    megint egy fél évet kivárhat
                    egy fél év várható alakja;
                    hogy nem leszünk, ahol vagyunk,
                    hogy ez csak őszi-téli látszat,
                    amit el-alakoskodunk:
                    hiányozni fog majd a nyárnak.

                    Hiányozni fog majd a harsány
                    kellemetlenség-örömünnep,
                    meztelenség aszfaltja, talpán
                    járó-kelő személyeinknek,
                    mert sose csak-egyek vagyunk,
                    mindig, mi feljön, van az alján,
                    s annak, kinek már hallgatunk,
                    hiányozni fog majd a harsány.

                    Hiányozni fog az az óra,
                    mellyel mindig előbbre járunk,
                    mintha csak rádiója szólna
                    valaminek, amire várunk,
                    holott előre ott vagyunk!
                    és mintha már csak visszaszólna,
                    ébreszt bár, s álmosak vagyunk:
                    hiányozni fog az az óra.

                    Hiányozni fogunk magunknak
                    már hidegebbhez készülőben,
                    a nagy fény csak látszólag untat,
                    de megijeszt már kihülőben:
                    csak egy nagy átejtés vagyunk?
                    de ha mind, ki kit kivel ugrat?
                    ha más se másnak: mi magunk
                    hiányozni fogunk magunknak.

                    Ezért ami itt még hiányzik,
                    a balladás másokra hagyja,
                    siet, hogy legyen is, ha látszik,
                    tegye, ha valamit akarna;
                    vers is volt, nyoma, hogy vagyunk,
                    leginkább úgy nyártól-a-nyárig,
                    ezért van, amit otthagyunk,
                    ezért, ami itt még hiányzik.

                    AJÁNLOM
                                     balladám a körnek,
                    mely a napot viszi az égen,
                    mely ha néha kissé legörbed,
                    csak meg is tágul észrevétlen:
                    Nagy Közönsége, itt vagyunk,
                    mondhat-e ennél bárki többet?
                    Míg tudunk, lemaradozunk:
                    hol a tűnők tovapörögnek…




                                           Pillanatnyi (?) végszó

                                                            Ily morzsák, ez voltál

Felismertem a világ függőleges szerkezetét, és elnémultam.
Felismertem a világ vízszintes szerkezetét, és magányos lettem.

Az események bekövetkezésének nincs ideje, nem voltak, s vannak.
Mindent csodálkozás nélkül kell fogadni, csak akit ér, belevész.

A látni, hallani, a semmi se, semmit se: már a magányos út vége.
Jó állapot lenne, mikor már alig; csak a közeli halál az ára.

A világ függőleges szerkezete pedig: ahogy az embereknek te kellesz.
A világ vízszintes szerkezete: ahogy neked ők kellettek volna.

Hiába múlik el ez utóbbi, az előbbi megmarad.
Hiába egyetlen igényed a magány, ki vagy szolgáltatva így is.

Társaid ebben sincsenek, mert mindenki más: játék, a test vágyai,
babérleveles krumplifőzelék, déltengerek, család, ily vágyak.

Ezek tesznek minket egyedivé, és minél jobban közeleg a végszó,
annál kevésbé lesznek érthetőek az egymásnak mondott szavak.

Ez a világ igazi szerkezete, a végső vízszintes.
A végső függőleges az, ami belőled pernyeként felszáll,

vagy szétszórt poraid felett madarak röppennek, kutatnak esetleg,
és nem leszel hasznukra, ha nem szórnak veled morzsákat is.

2017. április 3., hétfő

Pöszmöt

2013. 11. 13.

Blacky, 2001-2013

     "A Valaki Más, portyázva, kiragadja a kis ebet meleg vackából, s érzem, sorsom (végzetem?) kiragad engem pöszmöt életemből, melynek csodás (kutyás, madaras, festőalbumos, verselemzős) alig semmijében végre meglétezhetni érződtem. Hát ne érződjek.
     Hát ne?"

                                   (Tandori Dezső, Tiszatáj, 2013. április)

2017. március 29., szerda

Tandori: Jaj-kiállítás

2012. 05. 05.


Tandori rajza

Kis játékok


     Tandori új könyvét, a Jaj-kiállítást (2011) olvasom már hónapok óta. Ám váratlanul egy régi verse kerül elém, mely az Egy talált tárgy megtisztítása c. kötetében (1973) jelent meg:


A DAMASZKUSZI ÚT

„Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy.”


     A vers a közlés minimumával a jelentés maximumára törekszik. Nem tudjuk pontosan, miféle megtérésről van szó, csak azt, hogy most kell megtörténnie.


                                                                *


     A Jaj-kiállítás az utóbbi évek köteteihez hasonlóan „beszélgetőfüzet”. Minden fontosat papírra vet a költő, ami éppen foglalkoztatja. S persze mindig ugyanaz foglalkoztatja évek, évtizedek óta: a létezés, az írás, s az utóbbi időben az öregedés, az érzékelhetővé vált elmúlás. Ismerős motívumait szövi tovább, jól ismert alakjai szólalnak meg


                                                                *


     Humora, öniróniája segít elviselni azt, ami a világból neki adatott. Pl.: „Újabban a nyelvek, az idegen nyelvek is idegenek nekem.”  (Kétféle, ami nem kell) Egy másik: „Ha beszélgetünk, nem ’beszélgetünk’ / csak beszédelgünk.”   Egy utolsó: „… mintha minden elmerült volna a merített papírban.”  (Beszédelgés)

                                                                *


     Életeleme a meghökkentő megfogalmazás, amely azonban fényt vet egész világára:

„Nem tűrök, csak elviselek.”


     A „nem tűrök” éppen azt jelenti, hogy valamit nem hajlandó elviselni, és mégis el kell tűrnie, el kell viselni a tűrhetetlent.


     Szójátékai komolyan veendők:

„A három alaptartás: rá, kényszer, fekszem; rá, kényszer, állok; rá, kényszer, ülök. Mind: rákényszerülök.”


Végül:

„Ami történt, nem történt.”


     Az utóbbi két sor is számtalan jelentésvariációt hív elő. Éppen a szűkszavúság ad erre lehetőséget, mint az első idézet esetében. (Idézetek a Kis játékok c. versből)
     Mintha már túl lenne életén, hatalmas életművén, melyhez mindig hozzátartozott  a meghökkentés is.  Való igaz, a múlt rejtélyes dolog… De a gépezet forog, az alkotó nem pihen.

2017. január 29., vasárnap

Kíváncsiság



2010. 10. 31.




A tanuló kérdez

     Tandori Dezső felidézi, mit válaszolt Nemes Nagy Ágnes arra a kérdésére, mi az egzisztencializmus. (Tandori a gimnáziumban tanítványa volt Nemes Nagynak.)
     A válasz: „… ha megtudod, nekem szintén mondd el, érdekelne, szívem, fiam, gyermekem.”
*

     Lorca Alvajáró románcában van egy érzékletes, meghökkentő kép: „Fölsebzi a hajnal bőrét / üvegdobok roppanása.” Aki szereti lapozgatni különféle költők versesköteteit, emlékezhet rá, hogy ugyanez a motívum Weöresnél is előfordul:

„A kő-béka lassan ment.
A kő-béka lassan ment.
Kitépték az éjfél szőrét,
lenyúzták a hajnal bőrét.
A kő-béka lassan ment.”


     Weöres versében ellentétes mozgásokról van szó, melyek szembeállításával egy világszemlélet bontakozik ki. A kő-béka lassú járása ellentétben van a gyors és erőszakos, kegyetlen cselekvéssel: kitépték, lenyúzták. De ez nem befolyásolja a kő-békát (minket?), nyugodtan folyhat az erőszak.

  *

    Hadd idézzem fel, mit írt Ignotus 1926-ban a Nyugatban József Attila Tiszta szívvel című verséről: „…szeretem, lelkemben dédelgetem, simogatom, dünnyögöm és mormolgatom egy versét.” Én most egy Lorca-verset dúdolgatok, mormolgatok, mely így kezdődik:

„Lassú rívásba
Kezd a gitár.
Széttörnek a reggel
Kelyhei már.”
        
(Ford.: Vas István)


     Csodálatos, hogy mi mindent ki lehet fejezni a zenével, s talán a szóval is, ha valaki olyan mesterien kezel, mint Lorca/Vas István. A gitár-motívum felbukkan Somlyó György versében is: Mese egy titkos óhajról:

„Akinek egy gitárja van….
Aki el tudja mondani, amire nem képes a száj, amely
suttog vagy üvölt, a kar, amely üt vagy ölel ….”


     (Többször kellene olvasnom Somlyó „meséit”. A felülmúlhatatlan Mese a tébolyról és az ép észről c. verssel egyik diákom budapesti versenyt nyert.) A gitárról szóló, varázslatos költemény így fejeződik be:

„Ha lenne egy gitárom….”
                                                                              *

     „Mindenkinek van egy (igaz) története és egy meséje. A mesét elmondjuk, a történetet nem.” (Szakonyi)

                                                                              *

     József Attila a Semmiből építi fel világát, lásd a Tiszta szívvel c. verset. Egész költészete arról a küzdelemről szól, hogyan teremt a Semmiből istent, hazát, apát, anyát, egy emberibb világot.

                                                                               *

     Előttem sok papír, rajta mindegyiken egy vers – angol, német, olasz, spanyol, francia nyelven. Szavalóversenyről jövök, s élmény volt hallgatni némely versmondó lányt vagy fiút, az idegen nyelv zenéjét, s látni a metakommunikáció sok fajtáját. A német versek közül Hölderlin Eichbäume (Tölgyfák) c. verse tetszett legjobban. Arról szól, hogy a költő csodálja a hegyi tölgyerdő titáni világát, de mégis szívesebben marad a völgyben, az emberek között, mert a társas lét idevonzza.

                                                                                *

     A bécsi Központi Temetőben. (Zentralfriedhof) A bejárat picit a Heldenplatzra, ill. a római Szent Péter térre emlékeztet. A Hegele megálmodta szecessziós templom sugároz valamit a „boldog békeidők” korából: hogyan volt képes megújulni a művészet, és a szépségbe menteni ezredévek lelkét.
     A legszebb mégis Schönberg síremléke volt: egy sarkára állított kocka. Wotruba műve: Szabályosság és a pengeélen táncoló pillanat együttese.



2017. január 17., kedd

Dolgozom...



     2012. 07. 20
     Amikor elővettem a fűnyírógépet, Blacky, aki eddig békésen heverészett a teraszon, fölugrott, és magából kikelve ugatta a zörgő masinát. Most megértettem, a zajártalom és mindenféle ártalom ellen tiltakozott.
                                                                  *
     Kis vers Tandori Dezső egyik kötetéből (Egy talált tárgy megtisztítása, 1973):

          Kant-emlékzaj

     A fűnyírógép (odakint)
     Villanyborotvám (odabent)

 
     A költő a címben a filozófusnak arra a híres mondatára utal, mely A gyakorlati ész kritikája c. opusz (1788) második részét zárja: „Kedélyemet két dolog tölti el egyre újabb és fokozódó csodálattal s tisztelettel, minél gyakrabban és kitartóbban gondolok rájuk: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.” (Ford Berényi Gábor) Milyen csodálatosan tartozik össze erkölcs és kozmosz szépsége, a világegyetem rendje.


     Mára mindez eltűnt. A mi világunkban a gépek vették át az uralmat, jelen esetben a fűnyírógép és a villanyborotva. Mindkettő a felszínt érinti. (Nota bene: a versben az irányok is megváltoztak. A fentből és a lentből kint és bent lett. Vö. Juhász Gyulánál: „Benn emberek és künn komondorok.”)