A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lorca. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lorca. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 13., szerda

Ha volna egy gitárom...

      
     Szeptemberben mutatták be Thomas Bernhard Heldenplatz c. darabját a Bécsben, a Josefstadtban. A Heldenplatzon (a bécsi Hősök terén) sokat jártunk, számtalanszor megcsodáljuk a lovas szobrok barokkos lendületét, és mindig elmondom a diákseregnek, hogy ez a tér nemcsak a Habsburgok miatt nevezetes, hanem arról is, hogy a bécsiek ott fogadták Hitlert. Feketéllett a tér, zúgott a tömeg.
      Neves frankfurti lap tudósít arról, hogy mennyire más ez az előadás, mint a régi, a huszonkét évvel ezelőtti. Akkor a Burgtheaterben óriási botrány tört ki, polgárháborús hangulat, rendőrkordon, füttyorgiák a földszinten. Pusztán azért, mert Bernhard ebben a művében sem kímélte Ausztriát: „beszélsz valakivel / kiderül idióta / minden bécsiben ott egy tömeggyilkos…” stb. 1989 óta Bernhard a grinzingi temetőben nyugszik. Nem messze tőle a főszereplő Wolfgang Gasser. Most sokkal enyhébb előadás született, nincs botrány, az államelnök is átsétált a Burgból.

*

      A tanuló kérdez
     Tandori Dezső felidézi, mit válaszolt Nemes Nagy Ágnes arra a kérdésére, mi az egzisztencializmus. (Tandori a gimnáziumban tanítványa volt Nemes Nagynak.) „… ha megtudod, nekem szintén mondd el, érdekelne, szívem, fiam, gyermekem.”

*

      Lorca Alvajáró románcában van egy érzékletes, meghökkentő kép: „Fölsebzi a hajnal bőrét / üvegdobok roppanása.” Aki szereti lapozgatni különféle költők versesköteteit, emlékezhet rá, hogy ugyanez a motívum Weöresnél is előfordul:

                             „A kő-béka lassan ment.
                              A kő-béka lassan ment.
                              Kitépték az éjfél szőrét,
                              lenyúzták a hajnal bőrét.
                              A kő-béka lassan ment.”

      Weöres versében ellentétes mozgásokról van szó, melyek szembeállításával egy világszemlélet bontakozik ki. A kő-béka lassú járása ellentétben van a gyors és erőszakos, kegyetlen cselevéssel: kitépték, lenyúzták. De ez nem befolyásolja a kő-békát (minket?), nyugodtan folyhat az erőszak.

*

      Hadd idézzem fel, mit írt Ignotus 1926-ban a Nyugatban József Attila Tiszta szívvel című verséről: „…szeretem, lelkemben dédelgetem, simogatom, dünnyögöm és mormolgatom egy versét.” Én most egy Lorca-verset dúdolgatok, mormolgatok, mely így kezdődik:

                             „Lassú rívásba
                              Kezd a gitár.
                              Széttörnek a reggel
                              Kelyhei már.”

      Csodálatos, hogy mi minden ki lehet fejezni a zenével, s talán a szóval is, ha valaki olyan mesterien kezel, mint Lorca/Vas István. A gitár motívum felbukkan Somlyó György versében is: Mese egy titkos óhajról:

„Akinek egy gitárja van….
Aki el tudja mondani, amire nem képes a száj, amely
suttog vagy üvölt, a kar, amely üt vagy ölel ….”

      Többször kellene olvasnom Somlyó „meséit”. 

      A felülmúlhatatlan Mese a tébolyról és az ép észről c. verssel egyik diákom budapesti versenyt nyert.
    
*

      „Mindenkinek van egy (igaz)története és egy meséje. A mesét elmondjuk, a történetet nem.” (Szakonyi)

*

      József Attila a semmiből és a képzeletből építi fel világát, lásd a Tiszta szívvel c. verset. Egész költészete arról a küzdelemről szól, hogyan teremt a semmiből istent, hazát, apát, anyát, egy emberibb világot.

*

      Előttem sok papír, rajta mindegyiken egy vers – angol, német, olasz, spanyol, francia nyelven. Szavalóversenyről jövök, s élmény volt hallgatni idegen nyelven némely versmondó lányt vagy fiút, az ismeretlen nyelv zenéjét, s látni a metakommunikáció sok fajtáját. A német versek közül Hölderlin Eichbäume (Tölgyfák) c. verse tetszett legjobban. Arról szól, hogy a költő csodálja a hegyi tölgyerdő titáni világát, de mégis szívesebben marad a völgyben, az emberek között, mert a társas lét idevonzza.

*

      A bécsi Központi Temetőben.  A bejárat picit a Heldenplatzra, ill. a római Szent Péter térre emlékeztet. A Hegele megálmodta szecessziós templom sugároz valamit a „boldog békeidők” korából: hogyan volt képes megújulni a művészet és a szépségbe menteni ezredévek lelkét.
      A legszebb mégis Schönberg síremléke volt: egy sarkára állított kocka. (Wotruba) Szabályosság és a pengeélen táncoló pillanat együttese.



                                                  2010

2019. január 23., szerda

Vaknak lenni Granadában









I.


            Reményi-Gyenes István könyvét olvasom: Granadától Segoviáig, (1972). Már a spanyol út előtt is bele-beleolvastam, de most értem igazán. Most tudom meg, mit láttam. Ide másolok néhány idézetet:

a.
            „Gyúlnak a sáfrány mélyszürke és itatóspapír-rózsaszín máglyái a súlyos hangokkal teli levegőben, amely olyan szép, hogy már szinte gondolat.” Lorca

b.
            A második idézet forrása Hegel. Arra mutat rá, hogyan és miért tiltja a mohamedán vallás élőlények ábrázolását: „Ha ez a hal az utolsó ítélet napján feltámad ellened, és azt mondja: testet ugyan adtál, de élő lelket nem, hogyan igazolod magad e váddal szemben?”
            Szellemes. Test a lélek nélkül mit ér.

c.
            Végül a legszebb. A granadai vár egyik falán márványtáblába vésve Icaza mexikói költő verse:
           
            „Dale limosna, mujer,
                 Que no hay en la vida nada
            Como la pena de ser
                Ciego en Granada.

(Adj a koldusnak alamizsnát, asszony, mert nincs fájdalmasabb dolog az életben, mint vaknak lenni Granadában.”)

II.

            Washington Irving útleírása is tanulságos. Mostanában az éjjeliszekrényemen van a zöld, német nyelvű kötet. Írónk a 19. század elején lovon, kalandos körülmények között tette meg az utat Madridtól Granadáig. Ehhez akkor négy napra volt szüksége. De jobban megismerte a tájat, s főleg a spanyol embereket. Reményi-Gyenes repülőútja Budapesttől Madridig két órába telt.
            A mi világunk hihetetlenül felgyorsult és kitágult. „Azelőtt a világ, még a gazdagok és a hatalmasok számára is, nehézségek, nélkülözés és veszély tornáca volt. Az új világ, mely az új embert születésénél fogva körülveszi, semmiféle korlátot nem emel az ember elé, hanem éppen ellenkezőleg, táplálja a kívánságait, melyek elvben akár a végtelenségig növekedhetnek.” (Ortega: A tömegek lázadása)
            Bach zenéjét élvezhetem az arte csatornán, német újságokat olvashatok a világhálón, még a szomszédomat is telefonon hívom fel. Szép, új világ !?

                                                                                              2012. máj. 6.

                                    *

     Általában vaknak lenni

     Elalvás előtt Washington Irving Alhambrája. Aben Habuz, mint minden uralkodó, sakkjátszmának tekinti az uralkodást. Nem ismeri fel, hogy az ellenség már bejutott a várba.

     A sok buszozás közben Washington Irving Mesék az Alhambráról c. könyve. Idéz egy Schiller-sort: "Der kluge Mann baut vor". Drága Margit néni szokta volt mondogatni németórán. Nehéz magyarra fordítani: mindenesetre építenünk kell, a jövőt. Előrelátóan, okosan.
2012. máj. 23.
Az Alhambrában

2017. április 3., hétfő

Lorca prózai műveiből

2012. 04. 17.



     „A távoli hegyek lágy hullámzással emelkednek, mint a csúszómászók. A végtelen tejüvegszerű opálzás mindent valami tompa tündöklésben mutat. Az árnyak bonyolult szövevénye alján még éjszaka van, a város lassan, lustán vetkezi fátylait, és felvillantja a lágy fényben tompán aranyló kupolákat, antik tornyokat.

            ...

            A nagyharangok még alszanak. Csak valamelyik vékony albaicíni harang hangja röpdös ártatlanul egy ciprus közelében."

                 Granada, nyári hajnal      
                                       (Albaicín: az Alhambrával szembeni domboldal)



            "Mint kísérteties visszhangok emelkednek a fehér házak a hegyen… Szemben az Alhambra aranyló tündöklő tornyai vetítik az égre egy keleti álom körvonalait.

            …

            Albaicín odakuporodik a dombra, kikukkantja a mecsetek báját idéző tornyait. Valami végtelen harmónia a árad a tájból. Az apró házak könnyed táncot lejtenek a hegy körül. Néha a háztömbök fehérsége és vöröslő árnyai közt kiütközik a kaktuszfügék fanyar és sötétzöld foltja…"

                      Albaicín



            "Granada a semmittevés város, a szemlélődés és a fantázia városa, az a város, ahol a szerelmes jobban írja be, mint bárhol másutt a világon, szerelmese nevét a föld porába. Az órák Granadában hosszabbak és ízesebbek, mint Spanyolország bármely más városában. Bonyolult alkonyatai vannak, tele csupa addig soha nem látott fényekkel, amelyek mintha soha nem is akarnának véget érni." 

                     Granada
                                             (András László fordításai)


2017. február 21., kedd

Lorca: Szent Eulália vértanúsága



     2012. 04. 26.

Felirat hozzáadása

     Spanyolország fogva tart. A Lorca-kötetet lapozgatva, találtam egy verset Szent Eulália haláláról, s erről eszembe jutott a barcelonai katedrális, melyben Eulália földi maradványainak egy részét őrzik. Nem egész teste nyugszik itt, fejét a montpellier-i Eulália-templom, sípcsontját a narbonne-i katedrális őrzi.

A tett

     A szörnyű tett 303-ban történt. A tizenhárom éves lány önként állt a keresztényeket üldöző bírák elé. Megostorozták, testét megszaggatták, sütögették. A tenger partján álló templomba temették. (Santa Maria del Mar)
     A barcelonai katedrális elődjét már a 4. században elkezdték építeni. 559-ben Euláliának és a Szentkeresztnek szentelték. 887-ben ide hozták földi maradványit. 25 lépcső vezet le az oltár alatt levő kriptába, ahová 1339-ben ereklyéit egy alabástrom szarkofágba helyezték.

 
A koporsó

     Rá emlékeztetnek a kerengő libái, melyeket sajnos nem láttam, mert sokszor lemaradtam a csoporttól. (Fél füllel hallottam csak, hogy valami libákat kell keresni…) A libák tollának fehér színe egyébként az ártatlanságot jelképezi, s jó házőrzők: gágogásukkal figyelmeztetnek a hívatlan vendégre. A kerengő déli oldalán van a Szent Eulália-kapu (1431), melyet Eulália égetett agyagszobra ékesíti.

     Lorca három történelmi románca közül az első szól Eulália vértanúságáról. Ezek a költemények szorosan kapcsolódnak a cigányrománcokhoz, Lorca legnépszerűbb alkotásaihoz. A Szent Eulália vértanúsága ugyanolyan drámai felépítésű és tragikus hangvételű, mint a cigányrománcok legtöbbje, hiszen a hatalom, az erőszak és kiszolgáltatottság áll szemben egymással. Akkor is így volt, ahogy Lorca idején is.

     Most már csak az okoz gondot, hogy Lorca Merida városát teszi meg helyszínnek. Itt is megkínoztak volna egy Euláliát? A lexikon szerint feltehetően ugyanarról a személyről van szó. Merida messze van, s a szentet mindenütt lehet tisztelni.

     A románc első részében megtörténnek az előkészületek. A második részben a kínhalál borzalmának a leírása következik. Végül a mennybemenetelt, a szentté válás pillanatát ábrázolja a költemény. Csak a befejezést merem idézni, bár a keresztény mitológiában nincs igazi tragédia:

Függ egy fényes Szentségtartó
perzselt egek magasából,
dicsőítik patak-torkok,
fülemile-muzsikások.
Fehér lány a fehérségben.
Festett ablak vet szilánkot!
Dal zeng: Szent vagy, szent vagy, szent vagy!
Zengik angyalok, szeráfok.
                             (Nagy László fordítása)

Lorca