Karácsony idején

2012

Jékely Zoltán, nyugat.oszk.hu

    

     December 1-jén Bécsben voltunk. Kissé elfáradtam. De lelkesen készülök 8-ára is. A buszon felolvastam egy szép részletet Jékely Zoltán verséből:

Karácsonyfa-díszítés:

(részlet)

A nagy üveggömböt illeszd középre,
ez volt mindig karácsonyfánk szíve;
vörös-arany mélységibe nézz be:
tán gyermekkorod költözött ide.

S a többi cifraságot sorra mind,
a kéményseprőt s az aranydiókat,
rakosgasd fel régi törvény szerint,
melynek betűit a véredbe róttad.

*

         Forralt bort ittunk a Leiner előtt a Mariahilfer Straßén. Mellettünk egy osztrák család. A gyermek csodálkozva mondja szüleinek: Waas?! Irigylem tökéletes kiejtését. Kis füzetembe jegyzem szavait. A fiúcska lassan felém fordul: gyanús lettem.

*

2017

A Városháza előtt

     Minden nyelv másként szép. Épp most olvasom Daniel Kehlman Tyll c. regényében, hogy milyennek tűnt a német beszéd Elisabeth Stuart számára:
     "...nyögés és éles röfögés keveréke, úgy hangzott, mintha valaki a fojtogatás ellen  küzdene,  vagy mintha az orrából visszafolyna a sör."(230)
     Elisabeth Stuart, I. Jakab lánya, a harmincéves háború "téli királyának" felesége volt. Látta magát Shakespeare-t a színpadon, Chaucer és John Donne költeményein nőtt fel.

        

Gép és ember

„Gép a fejem. Gép a kezem.” (Kosztolányi)   

     Meglepő hír volt tavaly japánban, számolt be róla a Die Zeit, hogy egy számítógépes program által írt elbeszélés bekerült egy sci-fi pályázat döntőjébe. A zsűri nem tudta, hogy a”művet” egy algoritmus hozta létre. Bírálták ugyan a szereplők lélektani ábrázolását, ugyanakkor dicsérték a cselekmény határozott vonalvezetését. Még az sem tűnt fel, hogy az intelligens robot – kissé akadozva – a végén bevallotta, hogy milyen örömöt okozott neki az írás, megszabadult bénító korlátaitól, önállóvá vált.    

     A japán programozók megadták a cselekményt és a szereplők fontosabb paramétereit. De nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben ilyen utasítást is lehet majd adni: ríkasd meg az olvasót. Sőt a program alkalmazkodhatna az olvasóhoz, ha unatkozó arcot vágna, akkor az e-book olvasó szenzorai érzékelnék ezt, és felgyorsítanák a tempót.

     Az algoritmus segítene a sorozatszerzőknek eligazodni saját labirintusaikban (Trónok harca), s akár tovább is szőhetné a cselekményt. Ken Follett 22 fős csapatot alkalmaz, és excel-táblázatot vezet a szereplőkről.

     Nem kell a szavakkal, a mondatokkal sokat küszködni. Ady még elvérzett egy gondolaton, de hol van már a tavalyi hó.

     Elcsúszik a hangod, hamisan énekelsz? Helyre lehet hozni a szoftver segítségével. Sőt a program zenét is szerezhet! A számítógép jobb képet tud festeni Rembrandt stílusában, mint maga Rembrandt.

                          „Sírtam, nevettem az úton. / Én, ember, én. Emlékezem.” (Kosztolányi)

     Egy másik interjú a NZZ-ben (René Scheu) arról szól, hogyan születnek meg Jonathan Franzen regényei. Reggeli után az elsötétített "irodájában" kezdi napját Franzen. Itt semmi sem terelheti el figyelmét az írástól: "megpróbálok tovább álmodni, miközben már ébren vagyok. Olyan hangokra figyelni, amelyek nincsenek ott. Így jutok olyan állapotba, melyben a képzelet valósággá válik. Azáltal, hogy elszigetelem magam a külső zajtól. Ebben az állapotban minden apróság jelentőssé válik.

(…)

     Az írás számomra hosszadalmas folyamat, nagyon sok időre van szükségem ahhoz, hogy a személyek és a tárgyak, melyeket a történet összeköt, körvonalazódjanak és elmélyüljenek. Az anyagot a nem fiktív valóságból nyerem, mely az írás során - jó esetben - önmagán túlmutató értékkel gazdagodik. A mindennapi élet legtöbbször az marad, ami volt, mindennapi és jelentéktelen.”

A bécsi Operaház

     2012

Eduard van der Nüll, aeiou.at

     Nagy, emlékező cikket közöl a Wiener Zeitung  Eduard van der Nüllről, aki 200 évvel ezelőtt született, s legnagyobb teljesítménye az Operaházhoz fűződik. Akkoriban nem ismerték fel művészetének jelentőségét. Nem telt el azonban sok idő, s egész más színben tűnt föl a sokat kárhoztatott épület.
     Neve elválaszthatatlan August Sicard von Sicardsburgtól, akivel már diákkora óta szoros kapcsolatban volt. (Először a két név tetszett meg, gyakoroltam, mondogattam magamban.) A munkamegosztás a következő volt: Sicardsburg megtervezte magát az épületet, van der Nüll a külső-belső díszítésért volt felelős. 

  

August Sicard von Sicardsburg, aeiou

     Eduard van der Nüllt 1812. január 9-én keresztelték meg a Szent Ágoston-templomban. Apja, a Kölnből származó gabonakereskedő, három év múlva elvált a nála harminc évvel fiatalabb feleségétől. A fiú már korán rajzolni tanult, majd építészeti tanulmányokat folytatott. Az akadémia befejezése után Sicardsburggal együtt aranyérmet kaptak, majd hároméves ösztöndíjat, hogy utazzanak. Be is járták Itáliát, Franciaországot, Angliát és Németországot. Ragyogó volt az indulás.
     Első megbízatásuk a Sofienbad és a Carl Színház átépítése volt. Majd akadémiai professzorok lettek. Tanítványaik közé tartozott Ferstel, Hasenauer és Wagner. Meg voltak győződve arról, hogy az építészetnek is meg kell újulni, éppen ezért a stílus sokszínűségének szükségességét hangoztatták.

     Mint ismeretes, Ferenc József 1857-ben rendelte el a bástyák és a várfalak lebontását. Csupán ekkor kerülhetett sor a Ringstrasse megtervezésére, melynek első monumentális épülete az Operaház lett. A munkálatok 1861-ben kezdődtek. Az építészek nem is sejtették, mennyi nehézséggel kell megküzdeniük. Legfőképpen az önzéssel, a kicsinyességgel, a hozzá nem értéssel, a rosszindulattal. Valóságos hadjárat indult a tervezők ellen. Még a császár is bírálta a lassan kibontakozó épületet. Mindkét alkotót súlyosan érintették a gúnyos vélemények.

     Eduard van der Nüll 1868. április 4-én önkezével vetett véget életének, hátra hagyva fiatal feleségét, aki gyermekével volt terhes. Tíz héttel később Sicardsburg belehalt tüdőbajába.
     Az Operaházat 1869. május 25-én adták át rendeltetésének. A császár megfogadta, hogy művészeti kérdésekben nem fog véleményt mondani. Ilyen alkalmakra kitalálta azt a formulát, mely illett hozzá: „Nagyon szép volt, nagyon örültem.”

A bécsi Opera

Írd újra!

Havasréti József: Nem csak egy kaland

Havasréti József, prozanostra.com

     "Írd újra!" Ez is lehetne Havasréti József új regényének a mottója. Ez a könyv ugyanis az Űrérzékeny lelkek (2014) újraírása, javított kiadása. Szerencsére Havasréti sokkal jobb mottót választott: a Walter Benjamin-idézet megvilágítja a regény koncepcióját:

      „Ahol a biztos talaj áldását megvetik, áldozatai lesznek annak a kifürkészhetetlennek, mely az állóvízben ősvilágian vár.”

      Mintha ezt mondaná: kapaszkodjunk a bizonyosságba! Álljunk biztos talajon! (Csak ki ne csússzon alólunk.) Mindenesetre: „… a regény csodálatos eszköz arra, hogy az ember megálljon a talpán, hogy értelmesen folytathassa életét egy szinte dühöngő világban, amely minden oldalról ostromolja.” (Michel Butor)

      Az Űrérzékeny lelkeknek sokszereplős, szerteágazó szerkezete volt, sok helyszínre osztotta el Havasréti a történetet, nagyobb időszakaszt fogott át. Most a 70-es évek elejére koncentrál, csupán egy szeletét nagyítja fel az első regény nagy időtávjának, átfogó történetének. Szinte lépésről lépésre járjuk végig a katasztrófáig vezető utat. A problematika ugyanaz, csak más az optika. 

     Jó a címválasztás. Egyrészt arra utal, hogy a tudós és egyetemi oktató Havasréti számára a regényírás valóban nem csak egy kaland, hisz folytatja első könyvét. Másrészt számára nem csak a rejtélyekkel teli történet a fontos, hanem bizonyos fokig látleletet akar adni az emberi állapotról, a "rabvárosoktól" kezdve a reménytelenül szürkére festett 70-es évekig.

     Műfaját tekintve, a science fiction a kiindulópont. S a túlélőket még a zárófejezetben is erősen foglalkoztatja az űrlények beavatkozása. Havasréti kölcsönveszi a sci-fi és a kalandregény eszközeit, ötvözi a horror, a rémmese és a krimi elemeivel. A sci-fi ugyanazokról a problémákról beszél, mint az úgynevezett magas irodalom, csak más eszközökkel. Lásd Lem vagy Bradbury. A fantasztikum itt kötelező. Ugyanakkor a Nem csak egy kalandban erősebben jelenik meg a földi, jelesül a budapesti valóság: füstös presszók, a Józsefváros kísérteties légköre, a roskatag budai Intézet, melynek falát átitatta a szenvedés. Az egyik szereplő az utolsó kísérlet előtt így jajdul fel: "A belváros házai esetlen szürke hernyók, melyekre neondíszeket aggatnak. A mellékutcákon szinte bugyborékol a sötétség. Az emberek fejében szintén. Istenek, isteneim, hol élek én?" (233)

     Ennek a nyomasztó légkörnek, az elveszettségnek érzékeltetése a könyv erőssége. Széthulló családok, túl sok alkohol, öngyilkosság, félelem, őrület. A szereplők foglyai a helyzetnek, s nem értik, a tudósok sem, mi történik velük.

     Az egyik szál Szaszkó sorsa és küldetése, mely persze rögtön összekapcsolódik az űrből jött Utazó alakjával, akit csak a 10. fejezetben azonosíthatunk Sándorral, az ápolóval.

     Az apátlan, anyátlan árva Szaszkó gyermekkora maga a horror. Az ágyhoz kötött, szörnyeteg nagymamát kell ápolnia, s nem csoda, hogy a kisfiú bosszút forral. Erre kell neki Szúnyog, a terráriumban féken tartott gyilkológép. Burroughs Meztelen ebéd c. lázálmából került ide a titokzatos százlábú. Nekem az üvegketrecbe zárt, ismeretlen rovarról Kafka Átváltozása jut eszembe. Persze itt nem átváltozásról van szó, hanem elszabadulásról. Szúnyog "formát ad a benne rejlő sötétségnek". Van benne „igazi” átváltozás is: a pusztítás fővállalkozója, az Utazó Szaszkó előtt megmutatja igazi arcát. De őróla tudjuk, hogy őrült.

     Az első gyilkosságát felfoghatjuk valamiféle felszabadulásnak, majd felnő, s újabb áldozatokat keres. Szörnyű álmaiban Verát akarja elpusztítani, azt a vonzó, szép nőt, akibe mindenki szerelmes. A sebezhető, rebbenékeny teremtést, aki még őt is észreveszi, s talán szánalomból szóba is elegyedik vele. Havasréti jól keveri a kártyát!

     A másik, többszereplős szál a Molekulák bemutatásával kezdődik. Ezt a társaságot orvosok, tudósok alkotják, akik a gyógyításon túl drogokkal kísérleteznek. A Szovjetunióból idecsöppent Suler szibériai gombákból nyert szere ígéretes. Igaz, ő már az "rabvárosokban" is őrületes kudarcot vallott. Pirulái apokaliptikus katasztrófához vezettek: a munkások egymást mészárolták le.

     Most is ugyanez következik be az űrlények beavatkozása következtében. Az Utazó a főnök, Szaszkó a végrehajtó. A történet kozmikus vonatkozásaival óvatosnak kell lenni. Sokkal inkább arról van szó, hogy a kísérletezők – különböző szinten - rejtett összefüggéseket akarnak megfejteni, a megismerés ismeretlen kapuin átjutni (Huxley). Ez leginkább az „ellenkultúra” képviselőire érvényes (Hajas). Suler az istenekkel való kapcsolatot az etnográfia kategóriájába sorolja. A titokzatosság azonban hozzátartozik az effajta irodalmi alkotáshoz.

     Ami a nagyhatalmi játszmát illeti, az előző kötetben szereplő Fényes is a sötétben tapogatózik.

     A szerző egyes szám harmadik személyben mondja el a történetet. Váltogatja az összeesküvés-vonalat a műveltségi szállal. Nagy szerepet kap a beékelődő múlt. Majd mindegyik szereplő jelleme, sorsa csak úgy lesz érthető, ha felvillan valami fontos mozzanat a múltból.

     Néha ironikus. Bowie mint földönkívüli abszolút ironikus. Olykor groteszk: Fényesnek „az volt a meggyőződése, hogy akkor bizonyosodhatunk meg a legkönnyebben valaki elmeállapotáról, ha nem az arcára vetünk egy pillantást, hanem a cipőjére. Ha van cipője.” (163)

     A mű szimbolikájában a sötétség és a fény áll szemben egymással. Szaszkóban a sötétség terjed. Az ő szemében Vera is ilyen fénysugár, gyanútlan, jólelkű, szépségével hódító, akit el kell pusztítani. Vera a fény. Nem sejti, mibe keveredett, csak a végén ébred tudatára, hogy mindenki cserbenhagyta. Fényesnek csak a neve fényes.

     Verához Gutmann kapcsolható. Vera mondja róla: „a belső fény megszépítette”. Ő képviseli a „biztos talajt”, a racionalitást és a humanizmust. Azon a véleményen van: „amik nem történnek meg maguktól, azt ne erőltessük.” Ő mondja ki, a tudatmódosító szereket felhasználják a manipulációra is.

     Hajas „baljós fényt” sugároz. Ambivalens érzése van az embernek. Önmagán demonstrálja mindazt a szörnyűséget, amit el lehet követni az ember ellen. Ő az, aki legradikálisabban túl akar lépni a mindennapi korlátokon. A performance maga a határátlépés.

     Nagyon alaposan feltérképezte Havasréti a történet kulturális hátterét. Számtalan utalás jelzi, hogy nem csak a történet (a kaland) fontos, hanem a háttér is. De éppen csak finoman jelzi az olvasónak, érdemes utána olvasni Hajasnak, Huxleynak, Burroughsnak, Bradburynek, Learynek. Aki elfogadja az ajánlatot, és követi a jelzéseket, az nagy utazást tehet az "ellenkultúra" labirintusában.

     A történet viszonylag egyszerű. De Havasréti takarékosan bánik az információval, s a végére is marad még rejtély bőségesen. Kíváncsian várjuk a harmadik kötetet.

                (Havasréti József: Nem csak egy kaland, Magvető, 2017)

Megjelent a  Litera.hu oldalán