„Gép a fejem. Gép a kezem.” (Kosztolányi)
Meglepő hír volt tavaly japánban,
számolt be róla a Die Zeit, hogy egy számítógépes program által írt elbeszélés
bekerült egy sci-fi pályázat döntőjébe. A zsűri nem tudta, hogy a”művet” egy algoritmus
hozta létre. Bírálták ugyan a szereplők lélektani ábrázolását, ugyanakkor
dicsérték a cselekmény határozott vonalvezetését. Még az sem tűnt fel, hogy az
intelligens robot – kissé akadozva – a végén bevallotta, hogy milyen örömöt
okozott neki az írás, megszabadult bénító korlátaitól, önállóvá vált.
A japán programozók megadták a cselekményt és a szereplők fontosabb
paramétereit. De nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben ilyen utasítást is lehet majd
adni: ríkasd meg az olvasót. Sőt a program alkalmazkodhatna az olvasóhoz, ha
unatkozó arcot vágna, akkor az e-book olvasó szenzorai érzékelnék ezt, és
felgyorsítanák a tempót.
Az algoritmus segítene a sorozatszerzőknek eligazodni saját
labirintusaikban (Trónok harca), s akár tovább is szőhetné a cselekményt. Ken
Follett 22 fős csapatot alkalmaz, és excel-táblázatot vezet a szereplőkről.
Nem kell a szavakkal, a mondatokkal sokat küszködni. Ady még elvérzett
egy gondolaton, de hol van már a tavalyi hó.
Elcsúszik a hangod, hamisan énekelsz? Helyre lehet hozni a szoftver
segítségével. Sőt a program zenét is szerezhet! A számítógép jobb képet tud
festeni Rembrandt stílusában, mint maga Rembrandt.
„Sírtam, nevettem az úton. / Én, ember, én. Emlékezem.” (Kosztolányi)
Egy másik interjú a NZZ-ben (René Scheu) arról szól, hogyan születnek
meg Jonathan Franzen regényei. Reggeli után az elsötétített
"irodájában" kezdi napját Franzen. Itt semmi sem terelheti el figyelmét
az írástól: "megpróbálok tovább álmodni, miközben már ébren vagyok. Olyan
hangokra figyelni, amelyek nincsenek ott. Így jutok olyan állapotba, melyben a
képzelet valósággá válik. Azáltal, hogy elszigetelem magam a külső zajtól.
Ebben az állapotban minden apróság jelentőssé válik.
(…)
Az írás számomra hosszadalmas folyamat, nagyon sok időre van szükségem
ahhoz, hogy a személyek és a tárgyak, melyeket a történet összeköt,
körvonalazódjanak és elmélyüljenek. Az anyagot a nem fiktív valóságból nyerem, mely
az írás során - jó esetben - önmagán túlmutató értékkel gazdagodik. A
mindennapi élet legtöbbször az marad, ami volt, mindennapi és jelentéktelen.”
