Olvasás közben

     A tizenkét éves Ernst Jandl, a későbbi híres költő, 1938. márc. 15-én a bécsi Heldenplatzot ellepő tömegben állt. Ebből az élményből született a lefordíthatatlan Wien: Heldenplatz c. verse. 

     Ugyancsak ehhez a térhez kapcsolódik Thomas Bernhard drámája, a Heldenplatz, melyet 1988-ban mutattak be a Burgtheaterben.

     Bernhard minden műve provokáció: ébredjetek rá, ilyenek vagytok. Már 40 évvel ezelőtt is hangoztatta a kormánynak a katasztrofális alkalmatlanságát. Természetesen mindig az éppen aktuális kormány aktuális botrányáról van szó.

     Nem én ítélkezem, hanem Paul Jandl (nem rokon), a kiváló esszék, tanulmányok szerzője a Neue Zürcher Zeitungban, (2019. máj. 24.)

     Nemzeti büszkeségünk, hogy Krasznahorkai László a Báró Wenckheim hazatér c. regényében még Bernhardot is túlszárnyalja. Ugyanő találta ki az örökké zárva tartó könyvtárat is, mely hamarosan megvalósul.

                                                   *

     Evezzünk békésebb vizekre!? A szerző, Thomas Ribli (NZZ, 2019. máj.24.) a Daphnis és Chloé c. ókori regény kapcsán elmélkedik arról, mi is a szerelem: Erosz "az, ki legszebb mind a haláltalanok közt / elbágyasztja a testet, az istenek és a halandók / kebelében leigázza a józanságot, a bölcs észt." (Hésziodosz)

     A későbbi mondák szerint Aphrodité és Arész szárnyas fia a kiszemelt "áldozatot" nyilával eltalálja. "Még senki nem menekült meg Erosztól, nem is fog, amíg van szépség a földön, s látó szemek." - mondja Longosz.
                                                   *
     S mennyit ér egy költemény? Szellemesen válaszol erre Roman Bucheli (NZZ, 2019. máj. 17.) Sokat. Először is lassítja a klímaváltozást. Versolvasás közben nem vezetsz, s nem pusztítod az esőerdőt. Előny, hogy a verseskönyvek többnyire vékonyak, a versek rövidek. Például itt van Ostermaier gyűjteménye mindössze 99 oldal, s ábécé rendbe szedve beszél a szerelemről. (Már megint?) Mégis olyan ez a kis könyv, mint egy perpetuum mobile, sose érsz a végére, mert újra kezded. Ami szintén fontos: értened sem kell, pl.: "vékony kezem az asztalon hever / mint bélyeg. Ettem a vízből / kiittam a halat a patakból."
     Papucsban, a fotelben ülve kínálkozik a legjobb alkalom, hogy megismerkedjél - önmagaddal.

                                                  *
     Vigyázat, vannak könyvek, melyeket nem tanácsos gyermekek kezébe adni. Egy amerikai kiadó a következő megjegyzést fűzte Kant három Kritikájához: "Ezek a könyvek a 19. században születtek, s nem ugyanazokat az értékeket képviselik, melyeket akkor képviselnének, ha ma írták volna őket. A szülőknek meg kell beszélniük a gyerekekkel, hogyan változtak meg azóta a fajról, nemről, szexualitásról és az emberek közötti kapcsolatokról vallott nézetek."
     Végre! Bár a szülőket egy kicsit sajnálom. Vajon meg tudnak-e birkózni a feladattal? Pedig Kantot nem is kell a talpára állítani, mint annak idején Hegelt.
     Köszönöm, Urs Hafner. (NZZ, 2019. máj. 22.)    

     

     

Ábrahám Berlinben

 2015. 08 15.

Ábrahám Berlinben

Cavaraggio: Izsák föláldozása, 1606

  

      Idéztem már többször is Ábrahám és Izsák történetét. Most újra kezdem egy kiállítás kapcsán, mely Berlinben, a Zsidó Múzeumban nyílt meg, s NZZ tudósítója számol be róla. S aki, rögtön a lényegre térve, úgy véli, tudja, mit kellett volna felelnie Ábrahámnak, amikor meghallotta az Úr utasítását: „Teljesen biztos vagyok benne, hogy a fiamat nem kell megölnöm. S abban is, hogy te, aki megjelentél nekem, nem vagy isten…”
      Ez lett volna az egyetlen értelmes reakció az állítólagos isten hangra. Ahogy Kant véli: teljességgel lehetetlen, hogy az ember érzékeivel felfogja a „Végtelent”…
      A bibliai történetben (Mózes, 1, 22, 12) Ábrahám másodszor az Úr angyalát hallja: „Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.”
      Mit tartson az ember – folytatódik a cikk - egy olyan Istenről, aki kegyetlen játékot űz a benne tökéletesen megbízó emberrel, arra kényszerítvén, hogy föláldozza gyermekét?
      Peter Greenway, a kiállítás rendezője (Saskia Boddekével együtt) az Engedelmesség címet adta a kiállításnak: „Öreg férfiak története, akik engedelmességet követelnek, és fiatal férfiakat a háborúba küldenek…”
      Nota bene: 100 évvel ezelőtt már egy éve tartott az I. világháború.

     Stefanie útja hazafelé

     "Napjainkban földgolyónk története - végre - csakugyan oszthatatlan egész, de az emberiség oly régóta álmodott egységét az ide-oda vándorló háború valósítja meg és biztosítja. Az emberiség egysége azt jelenti, hogy nincs hely, ahova bárki is megszökhetne." (Kundera: A regény művészete, 1986)

      Stefanie meráni nyaralásából utazik haza, s Bozenben (mennyivel szebb olasz neve: Bolzano) kell átszállnia München felé. A kis pályaudvaron gyülekeznek a menekültek is. A segítők vizet és élelmet osztanak, a rendőrök figyelnek. Az utas kevés. Stefanie egy dél-tiroli házaspárral helyet keres az egyik fülkében. Egy csapat menekült is fölszáll, s megpróbálnak elbújni a fülkékben az ülés alatt. Stefanie elutasít egy szenegáli fiút: reménytelen, a rendőrök úgyis felfedeznek, s leszállítanak a vonatról.
      A menekültek csoportját Kufsteinben leparancsolják a vonatról. Az itteni gyűjtőtáborban fognak dönteni további sorsukról. A piros pulóveres is ott van azok között, akiket körbe fognak a rendőrök.
      Stefanie gyötrődik, szemrehányást tesz magának. A vonat már Bajorországban jár, amikor észrevesz egy suhanó árnyat… A piros pulóveres! Utána megy, megtalálja az ülés alatt. Hihetetlen. Hogyan sikerülhetett neki? Pénzt, csoki szeletet nyom a kezébe. Hadd legyen tiszta a lelkiismerete. Más nem is kell neki. A szenegáli sugárzik a boldogságtól. Sikerült! Németországban van!

Bolzano (Bozen), www.wienstrasse.com

Dolgozom...

     2012. 07. 20

     Amikor elővettem a fűnyírógépet, Blacky, aki eddig békésen heverészett a teraszon, fölugrott, és magából kikelve ugatta a zörgő masinát. Most megértettem, a zajártalom és mindenféle ártalom ellen tiltakozott.

                                                                  *

     Kis vers Tandori Dezső egyik kötetéből (Egy talált tárgy megtisztítása, 1973):

          Kant-emlékzaj

     A fűnyírógép (odakint)
     Villanyborotvám (odabent)

 

     A költő a címben a filozófusnak arra a híres mondatára utal, mely A gyakorlati ész kritikája c. opusz (1788) második részét zárja: „Kedélyemet két dolog tölti el egyre újabb és fokozódó csodálattal s tisztelettel, minél gyakrabban és kitartóbban gondolok rájuk: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.” (Ford Berényi Gábor) Milyen csodálatosan tartozik össze erkölcs és kozmosz szépsége, a világegyetem rendje.

     Mára mindez eltűnt. A mi világunkban a gépek vették át az uralmat, jelen esetben a fűnyírógép és a villanyborotva. Mindkettő a felszínt érinti. (Nota bene: a versben az irányok is megváltoztak. A fentből és a lentből kint és bent lett. Vö. Juhász Gyulánál: „Benn emberek és künn komondorok.”)