2013. 06. 09.
(Ábrahám
dicsérete)
Szemrehányást kaptam a felsőbb hatóságtól (feleségem, első olvasóm), hogy Ábrahámról
és Izsákról keveset írtam. Hát ehhez valóságos filozófussá vagy
vallástörténésszé kellene válnom. Kit hívjak segítségül? Talán Kierkegaardot,
a dán filozófust? Legyen!
Először: miről
is van szó valójában?
„…Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig felelt:
Itt vagyok. Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz,
Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik
hegyen, amelyet majd megmondok neked! Ábrahám felkelt reggel, fölnyergelte a
szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott
az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.
(…)
Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott
Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az
oltárra a fadarabok tetejére. De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és már
fogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az ÚR angyala a mennyből:
Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki
kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és
nem tagadtad meg tőlem fiadat, a te egyetlenedet.” (1Móz 22)
Ábrahám próbatétele tehát sikeres volt. A szűkszavú leírásból kihagytam Ábrahám
egyik fontos mondatát, melyet korábban aggódó fiához intézett: „Isten
gondoskodik az áldozati bárányról.” Csakhogy ki vagy mi lesz az áldozati
bárány, nem tudja sem az apa, sem a fiú. Mindenesetre a zsidó nép, sőt az egész
emberiség történelme kezdetén ott áll Ábrahám, és Isten angyala
megismétli az ígéretet: „…a te utódod által nyerhet áldást a föld valamennyi
népe, mert hallgattál szavamra.” S Ábrahám hitt ennek az ígéretnek.
A bibliai történet eme fontos motívumáról bizonyára sokan írtak, de a
legérdekesebb Kierkegaard könyve, a Félelem és reszketés.
Árulkodó cím. Megrajzolja azt a jelenetet, ahogy Ábrahám, miután mindent
előkészített: „…elfordult és előhúzta a kést…” Innen a reszketés és a
félelem.
Kierkegaard nagyon jól ábrázolja az utódra várakozást s a kétségbeesést,
mely Ábrahámot sok éven át elkísérte. Nem kevés tehetséggel magasztalja
Kierkegaard Ábrahám hitét: „Hit által fogadta Ábrahám az ígéretet, hogy
magjában a föld minden nemzetsége megáldatik. Múlt az idő, a lehetőség megvolt,
Ábrahám hitt; múlt az idő, minden értelmetlenné vált, Ábrahám hitt.(…) Harcolt
azzal az agyafúrt hatalommal, mely minden elképzelhetőt kieszel, azzal az éber
ellenséggel, ki soha nem alszik, azzal a vénemberrel, aki mindent túlél –
harcolt az idővel, és megőrizte a hitét.”
Ezért is olyan tragikus, hogy miután meglett Izsák, fel kell áldoznia.
Van-e ennél nagyobb fordulat, megpróbáltatás, szenvedés? „Most minden
elvész! A nemzetség fennkölt hírneve, az Ábrahám magjáról tett ígéret, mindez
csak ötlet, futó gondolat az Úrtól, és ezt most Ábrahámnak ki kellett törölnie
magából. (…) Hallgatóim! Volt néhány apa, aki azt hitte, hogy gyermekével
elveszti azt, ki a világban a legkedvesebb volt neki, ki azt hitte, hogy
elragadják tőle a jövő minden reményét, de egy sem volt az ígéret gyermeke
abban az értelemben, mint Ábrahám számára Izsák.”
 |
| Szalay Lajos: Ábrahám, Izsák és az Angyal |
Most félbeszakítom a könyv olvasását, melyet Johannes de Silentio
(Csendes János) álnéven adott ki a szerző 1843-ban. Innen valók az
idézetek Rácz Péter fordításában. A kötet felépítése: Előszó,
Előhang, majd az Ábrahám dicsérete c. fejezet. A továbbiakban Problémák
címmel terjedelmesebb eszmefuttatások következnek. Ezekről más alkalommal
számolok be.
