Ábrahám, Izsák és Kierkegaard

 2013. 06. 09.

(Ábrahám dicsérete)

     Szemrehányást kaptam a felsőbb hatóságtól (feleségem, első olvasóm), hogy Ábrahámról és Izsákról keveset írtam. Hát ehhez valóságos filozófussá vagy vallástörténésszé kellene válnom. Kit hívjak segítségül? Talán Kierkegaardot, a dán filozófust? Legyen!

Először: miről is van szó valójában?

     „…Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig felelt: Itt vagyok. Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! Ábrahám felkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.

(…)

     Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és már fogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az ÚR angyala a mennyből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem fiadat, a te egyetlenedet.” (1Móz 22)

     Ábrahám próbatétele tehát sikeres volt. A szűkszavú leírásból kihagytam Ábrahám egyik fontos mondatát, melyet korábban aggódó fiához intézett: „Isten gondoskodik az áldozati bárányról.” Csakhogy ki vagy mi lesz az áldozati bárány, nem tudja sem az apa, sem a fiú. Mindenesetre a zsidó nép, sőt az egész emberiség történelme kezdetén ott áll Ábrahám, és Isten angyala megismétli az ígéretet: „…a te utódod által nyerhet áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra.” S Ábrahám hitt ennek az ígéretnek.

     A bibliai történet eme fontos motívumáról bizonyára sokan írtak, de a legérdekesebb Kierkegaard könyve, a Félelem és reszketés. Árulkodó cím. Megrajzolja azt a jelenetet, ahogy Ábrahám, miután mindent előkészített: „…elfordult és előhúzta a kést…” Innen a reszketés és a félelem.

     Kierkegaard nagyon jól ábrázolja az utódra várakozást s a kétségbeesést, mely Ábrahámot sok éven át elkísérte. Nem kevés tehetséggel magasztalja Kierkegaard Ábrahám hitét: „Hit által fogadta Ábrahám az ígéretet, hogy magjában a föld minden nemzetsége megáldatik. Múlt az idő, a lehetőség megvolt, Ábrahám hitt; múlt az idő, minden értelmetlenné vált, Ábrahám hitt.(…) Harcolt azzal az agyafúrt hatalommal, mely minden elképzelhetőt kieszel, azzal az éber ellenséggel, ki soha nem alszik, azzal a vénemberrel, aki mindent túlél – harcolt az idővel, és megőrizte a hitét.”

     Ezért is olyan tragikus, hogy miután meglett Izsák, fel kell áldoznia. Van-e ennél nagyobb fordulat, megpróbáltatás, szenvedés? „Most minden elvész! A nemzetség fennkölt hírneve, az Ábrahám magjáról tett ígéret, mindez csak ötlet, futó gondolat az Úrtól, és ezt most Ábrahámnak ki kellett törölnie magából. (…) Hallgatóim! Volt néhány apa, aki azt hitte, hogy gyermekével elveszti azt, ki a világban a legkedvesebb volt neki, ki azt hitte, hogy elragadják tőle a jövő minden reményét, de egy sem volt az ígéret gyermeke abban az értelemben, mint Ábrahám számára Izsák.”

Szalay Lajos: Ábrahám, Izsák és az Angyal

 

     Most félbeszakítom a könyv olvasását, melyet Johannes de Silentio (Csendes János) álnéven adott ki a szerző 1843-ban.  Innen valók az idézetek Rácz Péter fordításában. A kötet felépítése: Előszó, Előhang, majd az Ábrahám dicsérete c. fejezet. A továbbiakban Problémák címmel terjedelmesebb eszmefuttatások következnek. Ezekről más alkalommal számolok be.