Magtár

2012. 11. 11. 

                                                                    

Szentgyögyvölgyi Kornél: Jékely Zoltán, mek.oszk.hu

       

     Olvas az ember, mert hát mit is tehetne az ember az egyre hosszabbodó őszi estéken. Jékely Zoltán verseskötetében feltűnt egy különös verscím: Jairus leánya. Eszembe jutott a Márk evangéliumából a halott kislány feltámasztása (5. könyv).

                   Az ifjúság nem időhöz kötött,

                   csak lelkünknek legmélyebb állapotja.

                   S belőlem most e párás alkonyat

                   egy szempillantásban a felszínre dobta.

                   Múlás, dátum – milyen erőltetés,

                   ha az emlék a jelennél erősebb,

                   ha életemnek tévedt korszakánál

                   van egy sokkal igazabb, sokkal ősebb.

                   Ez a köd tán az életelemem,

                   ó, tetszhalott dolgok feltámadása!

                   Padlási lom, eltemetett galamb,

                   felkél és jár, mint Jairus leánya…

                                                 (1941)

*

         Ahol kinyitom Babits Mihály könyvét, ott fogom olvasni – határoztam el. A véletlen a Laodameiát kínálta, melyben ilyen sorokban szól a költő a szerelemről:

                   Ó lányok, győzhetetlen a valódi vágy

                   s mindent legyőz és mint a végzet, oly kemény:

                   gyémánt Vágy s gyémánt Végzet. Minden hős merényt

                   a Végzet ellen, sujtanak az istenek

                   s a végzet sujtja még az isteneket is:

                   de a Végzettel egyerős a Szerelem

                   istenek anyja, istenek közt legidősb

                   s olykor a Végzetet lába elé köti

                    s szolgája a haláltalan Emlékezés

                   legyőzi a Végzet szolgáját a Halált

                   s egy percre Végzet és Halál fején kacag

                   s miként az öröklét, e perc korláttalan.

                                                    (1911)

         Sose áhítsatok nagyobb művészetet!

*

         Volt régen a ligeti vasútállomáshoz közel egy komor, hulló vakolatú épület. Azt mondták, hogy magtár, de már régóta üresen állt. Egyszer nem volt a helyén a lakat, belopództam, mint félénk kísértet. Mindent vastagon belepett a lisztes por. Csodálkoztam, hova tűntek a gabonás zsákok.

         Mindez Spiró György Magtár c. kötetéről jutott eszembe. Spiró igyekszik betakarítani a termést, összefoglalni, mit tudunk arról a régióról, melybe születtünk. Nem szívderítő ez az összegzés. Meglehetősen kietlen kép tárul elénk. S becsúsznak ilyen mondatok is: „Fogalmam sincs…, nincsenek olyan információim…, velem sem tudatták… ” Egy régi verséből vett idézettel zárja a kötetet:

                   Nem csak a múlt és nem csak a jövő

                   veszett el: ma már nincs meg a jelen sem,

                   a kategóriák csendjében élünk.

                   Reménytelen csőd. Mélyülő vadon.

                                                        (1987)

A Magtár ma