2017. február 25., szombat

Heym tavasz-verse



 2013. 05. 04.

     Oly sok évfordulót tartunk számon. Mindenesetre a kerek évszámok hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy felfigyeljünk a művészet olyan alakjaira, akik eddig – legalábbis számunkra – árnyékban voltak.

     Georg Heym, a német expresszionizmus képviselője, 1912. január 16-én végzetes balesetet szenvedett, írja megemlékezésében a Wiener Zeitung. Barátjával a Havelen korcsolyáztak, s túlságosan messze merészkedtek, beszakadt alattuk a jég, s mindketten belefulladtak a vízbe.

     A költőnek 1911-ben jelent meg első verseskötete Der ewige Tag (Az örök nap) címmel. Ernst Rowohlt adta ki. Halála után jelent meg az Umbra Vitae (Az élet árnyéka, verseskötet), majd novellái Der Dieb (A tolvaj) címmel.

     Talán vele kezdődik az expresszionizmus, melynek irányát az 1920-ban Kurt Pinthus által összeállított gyűjtemény címe is jelzi: Menschheitsdämmerung (Az emberiség alkonya). Ebben Heymnek tizenhárom verse szerepel.

ieb.usp.br
      
     Hogy a jeges télre milyen tavasz jött volna, kiderül a következő költeményből.

          A tavasz

Szelek vonszolják a fekete estét,
az utak hideg fákkal dideregnek,
s a kései, kietlen puszta síkon
látóhatárig hömpölyög a felleg.

Szél s vihar lakja örökkön a távolt,
még magvető is néha-néha lábol
a messzi tájba s magvát hinti lomhán:
nem terem néki örömet a holt nyár.

Ám az erdők kénytelen megropognak
szürke ormukat a szélbe emelve,
forrásuk nincs, elernyedésük oly nagy, -
ágaikba már vér nem áramolhat.

Bús a március. Néma földre buknak
a napok fénnyel és árnnyal betelten.
De esőpajzs borul a vadvizekre
s a hegyekre. Mindenek múltba hulltak.

Ám a madárhad többé vissza nem száll,
üres lesz a nádas, a part homokja.
S lomha bárkák terelnek nyári csöndben
holt árnyakat a zöld dombhajlatokra.
                  Garai Gábor fordítása


Nincsenek megjegyzések: