A bűnökről

 2012. 04. 01.

1.    kevélység

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.”

                     (József Attila)

     Az egyik német rádió sorra vette a halálos bűnöket: kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, a jóra való restség. Könnyű a világot, csupán a többi embert vétkesnek találni mindeme bűnökben. Igazabb, becsületesebb Váli Dezső gondolata: „ha bűnt látsz a másikban, keresd magadban a párját, biztosan megtalálod.” (deske.hu)

     Heribert Niederschlag a kevélység teológiai meghatározását adja: a kevélység elfordulás Istentől. Az ember úgy véli, nincs szüksége Istenre, sőt a helyébe akar lépni. Madách Lucifere a teremtőt is bírálja:

Te nagy konyhádba helyzéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt, s magát Istennek képzeli…

     Egy vatikáni konferencián a következőképpen állították össze a 21. század bűneinek listáját: droghasználat, környezetszennyezés, génmanipuláció, klónozás, szociális igazságtalanság, gazdasági igazságtalanság. Van-e kiút?

Van Gogh: a börtönudvaron, artes liberales.hu

2.    A fösvénységről, kapzsiságról

A fogak csikorgatása

     Manfred Becker Hubertit hallgatom. Arról beszél, hogy haszonra törekedni természetes dolog, megengedhető, sőt szükséges. Csupán a túlzást ítéli el, amikor valaki „mindent” meg akar szerezni magának, tekintet nélkül arra, hogy mások ebben tönkremennek.

     Közbeszúrás a halálos bűnről.→ A halálos bűn következménye a második halál: nem jutok be a mennyek országába. Ahogy Assisi Szent Ferenc írja Naphimnuszában:

Jaj annak, akit a végső perc halálos bűnben talál!
Boldogok, akik szent akaratodban megnyugosznak:
A második halált nem kell elszenvedni azoknak.

     A mai teológusok már nem ilyen szigorúak, nem beszélnek halálos bűnről. Inkább így fogalmaznak: nem keresztényi dolog a fösvénység vagy a kapzsiság bűnébe esni. A bűnösöknek azt tanácsolja, hogy változzanak meg, tűzzenek ki új célt maguknak, hogy igaznak bizonyuljanak Isten előtt. Az adócsalók, a korruptak már gyermekkoruktól fogva rosszul nevelődtek. A gyermeknek is meg kell tanulni bizonyos dolgokról lemondani.

      „Akkor lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind Isten országában, magatokat pedig kirekesztve onnan. Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek Isten országában. És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”

                                                        (Lukács: 13, 28)

3.    A bujaságról

     Ez alkalommal egy riporternő faggatta Manfred Becker Hubertit, s megjegyezte, hogy a bujaság a legszebb a bűnök közül. Persze Huberti professzort nem lehet zavarba hozni. Világosan tudja, hol a határ élvezet és bűn között. (Lust és Wollust)

     Az önző, egoista magatartást tartja bűnnek, ha valaki csupán ebben leli örömét, tekintet nélkül partnerére. A középkorban maga a szexualitás volt bűn. Azóta alaposan megváltozott a felfogás. A múlt század 70-es éveitől kezdve a legtöbb teológus azt vallja: nem csupán a gyermeknemzés lehet célja az együttlétnek, hanem az öröm.

     Nemrég Spanyolországban járva az Escoriálban nagyon meglepődtem, hogy bizonyos „El Bosco” képei láthatóak a falon.(Csak nem? Később kiderült: igen!!!) A Pradóban már kerestem „El Bosco” vásznait…

     „A hét főbűn” c. képénél fontosabb volt két triptichonja: A szénásszekér és A gyönyörök kertje. A baloldali oldalszárnyakon az Édenkertre ismerünk, a jobboldaliakon a Pokolra. A szénásszekér középső táblája az ember bűneit ábrázolja: „A világ szénaboglya; mindenki annyit vesz magának belőle, amennyit kaphat.” (Flamand közmondás, az a kor értékvesztett kor volt.)

     A gyönyörök kertje más, és értelmezése is vitatott. Vannak, akik szerint a szerelem bűnét mutatja be, mások azon a véleményen vannak, hogy a középső táblán az Édenkert folytatódik. (Ennyire közel van egymáshoz a kettő?)

Bosch: A gyönyörök kertje

 

     El Bosco ismertebb neve: Bosch.

4.    Az irigységről

     Heribert Niederschlag beszél erről az elkerülendő bűnről. Először Káin és Ábel történetét említi, majd Józsefét. A közös az, hogy ha valaki valamilyen előnnyel rendelkezik, nagy bajba keveredhet. Nagy Gergely pápa (540-604) sorolta az irigységet tételesen a halálos bűnök közé.

     Ha irigységet érzünk, az természetesen lehet pozitív, előrelendítő is. Csupán a mérték a fontos. Augustinustól megkérdezték egyszer, lehet-e szenvedély nélkül élni. Azt válaszolta, hogy érzéketlenül, tompán élni minden bűnök közül a legnagyobb.

Fontos azonban, hogy ne az érzelmek uralkodjanak rajtunk, hanem mi uralkodjunk az érzelmek fölött. Legjobban úgy küzdhetjük le az irigységet, ha felismerjük önmagunk

     Nietzsche figyelmeztető szavai : „A sivatag nő, jaj annak, akiben sivatag van.”

5.    A haragról

     A haragból – indokolt esetben – nem árt egy pici. Annak van pozitív hatása, kezdi Heribert Niederschlag előadását. Meghatározása szerint a harag agresszív törekvés valamely sértésnek megtorlására. Ha várakozásaink nem teljesülnek, akkor keletkezhet a düh és a harag.

     A professzor elmeséli Nagy Sándor történetét, aki legjobb barátját ölte meg haragjában. Persze később megbánta a dolgot, de már késő volt, maradt a gyász és a fájdalom. Az embernek, mint oly sokszor elhangzott, uralkodnia kell indulatain. Ehhez kapcsolódik egy verssor:

„Nem mindenkiben jut az ész felül.”  (Villon)

A forradalmakat is a harag indítja el: a jogtalanság elleni tiltakozásból fakadnak.

Irodalmi példákkal zárom beszámolómat:

„Istennő, haragot zengj, Péleidész Akhileuszét…” 

 (Homérosz)

Hogy szerettem gyermekkoromban a következő sorokat:

A földön is harag,
Az égen is harag!
Kifolyt piros vér és
Piros napsugarak!

(Petőfi)

Végül:

Ama nap, a harag napja,
e világot lángba dobja:
Dávid és Szibilla mondja.

Mily irtózat fog az lenni,
ha a Bíró el fog jönni
mindent híven számbavenni.
……………………
Vesd a gonoszt kárhozatra,
a vad lángnak átaladva;
engem végy a hív csapatba!

Esdve és ölelve térded,
hamuvá tört szívvel kérlek:
őrizz, hogy jó véget érjek!

(Tommaso da Celano)

6.    A torkosságról

De sok bűn van! Alig győzőm leírni.

     Manfred Becker Huberti a torkosságról beszél. Legtöbbször az evésre és az ivásra gondolunk a torkosság kapcsán. De sokkal többről van szó. Mindenféle túlzás elítélendő. (Az is például, ha valaki túlzásba viszi a szépítkezést!)

     A múltban a torkosság azt is jelentette, hogy más elöl eszem el az ételt, ha nem tudok parancsolni magamnak. És: mértéktartással tisztelem a teremtőt!

      Lehet, hogy a szerzetesek picit kövérek voltak, azonban kellett egy kis zsírréteg, ugyanis a kolostorokban nem fűtöttek. Kivéve a konyhában, a betegszobában és az apátúr (!) szobájában.

      A barátok sört ittak, a víz ihatatlan volt, a bor drága.

     Az egyház ma is elítéli a torkosságot. Nem illő dolog túl sokat enni. Ne együnk sokat, de finomat lehet! Az evés élvezete nem idegen az egyháztól. Csupán a mértéken van a hangsúly! A mértéktartás akkor jó, ha én vállalom, s be is tartom fogadalmamat. Ha kényszer, akkor nem jó.

     Gimnazista koromban gyakran levettem a polcról Petronius könyvét, a Trimalchio lakomáját. (Nagyon tiszteltem a latin írókat.) Ez a mű az elveszett Satyricon része, melyben az író a felkapaszkodott Trimalchiót és az eszeveszett római dáridót gúnyolja ki. (Lásd még Sienkiewicz Quo vadis? c. regényét és Fellini Satyriconját.)

     „… nem a marakodás volt az egyedüli zűrzavar, hanem ezenfelül még egy kandelábert is feldöntöttek az asztalon; ez minden kristályedényt ízzé-porrá zúzott, és hozzá néhány vendéget forró olajjal fröccsentett tele. Trimalchio, nehogy azt higgyék, hogy felizgatta a kár, megcsókolta a fiút, és azt mondta neki, hogy másszék fel a hátára. Egy szempillantás és már a nyakán lovagolt az, tenyerével pedig egyre ütögette a vállait, s nagy nevetve kiabált:
- Pofi, pofi, hány pufi?

Hát hogy jól meglovagolta Trimalchiót, ez nagy edényben bort kevertetett, s valamennyi szolgának, akik lábunk felől ültek, egy ital bort adatott, de megtoldotta ezzel a kikötéssel:
- Ha valamelyik nem akarná elfogadni, loccsantsd a fejére. Elég volt a komolyságból, most jöhet a vígabbja!

     Erre a kedélyeskedésre következtek a csemegék, és komolyan mondom, már attól is rosszul leszek, ha visszagondolok rájuk. Fenyőmadár helyett ugyanis mindenkinek hízott tyúkot szolgáltak fel és töltött libatojást; Trimalchio egész rábeszélő tehetségével kérlelt bennünket, hogy együk meg ezeket, és azt is mondta, hogy ezek is csirkék, csak a csontokat kivették belőlük.”
                                                 (Fordította Révay József)

7.    A restségről

Elérkeztünk a hetedikhez, az utolsó főbűnhöz.

     Azt akarja Isten, hogy báránykái mindig dolgozzanak? – kérdezi Manfred Becker-Huberti. Persze az élet dolgait el kell rendezni. Ezért állították össze a régiek a bűnök katalógusát.
     Ezekkel a halálos bűnökkel úgy vagyunk, mint a sóval: kis mennyiségben nélkülözhetetlenek az életben, nagy adagban mérgek. Egyensúlyba kell hozni a munkát és a pihenést. A barátok a kolostorban sétálgattak, sőt külön termük volt a rekreációra. Ide lehetett visszavonulni, olvasni, gondolkodni.

     Becker-Huberti a protestáns munkamorálról is szót ejt. A kálvinisták azt tanították, hogy a földön is sikeresnek kell lenni azoknak, akik „odafönn” kedvező elbírálásra tartanak igényt. Nincs kibúvó, folyton-folyvást dolgozni kell. Bár ez a szemlélet ma már nem olyan szigorú.
     A teológusok egyébként a szív restségéről, a tetterő hiányáról beszélnek. Az emberi lét csorbul, ha nem teszek meg bizonyos dolgokat, ha nem valósítom meg önmagamat. Másrészt ott a szieszta, mely a mediterrán világban hozzátartozik az ebédidőhöz.

     Az utóbbi kétszáz évben a technika fejlődése határozta meg életritmusunkat. Mindent azonnal, most, itt, minél nagyobb mennyiségben birtokolni. Ezt követeli a gazdaság. Ettől kell megszabadulni. Vissza kell találni önmagunkhoz, különben rabszolgává válunk….

Babits két versének részletével búcsúzom:

Örök feladatban élek,
mint befogott diák.
Nem ismerek szabadságot,
csupán felszabadulást.

 
Mennyi munka, vád, igéret!
Multam foglya vagyok én.
Igy fonódik önnön únt
hálóba aki vén. 

De jó lenne szabad lenni,
ujra ifju és szabad,
kit e földön nem nyügöz még
se szerep, se feladat!

 
Nekem már csak ritka-ritkán
mosolyog egy pillanat,
bús diákként, lecke végén,
visszalopni magamat.

(Restség dicséreti)

Babits felfogása a bűnről első verseskötetében:

Nem, vad gyilkosság, alacsony tolvajlás,
nem, rut fösvénység, feneketlen bírvágy,
nem, te legrosszabb, pohosult tétlenség,
      csökönyös önkény
s orvosolhatatlan butaság! nemünk nagy
szennyesládáját teletöltő! moslék!
hitvány szemétdomb! Sohse érdemelték
     nagy nevedet, Bűn!
Mert te vagy a nagy, te vagy új és bátor,
te vagy az erős, te vagy a kiváló,
villogó fejszéd a sürűn járatlan
     új utakat tör.

(Óda a bűnhöz)

Utóirat a bűnökhöz

Most bármit olvasok, mindenhonnan ez a téma kerül szemem elé:

      "A totalitárius állam erőszaka oly nagy, hogy megszűnik eszköz lenni, és egyfajta misztikus, vallásos hódolat, rajongás tárgyává válik.

     Mi mással lehetne magyarázni egyes gondolkodók olyasfajta elmélkedését, hogy a zsidók lemészárlása elkerülhetetlen az emberiség üdve céljából, s hogy akik erre a belátásra jutottak, készek voltak a mészárszékre vinni tulajdon gyermekeiket - a haza boldogsága érdekében készek voltak arra az áldozatra, amelyet valaha Ábrahám hozott."   (Grosszman: Élet és sors, 245)

       "Gyónás után hazatérünk, s kínos és aggályos figyelemmel kerüljük a bűnre csábító alkalmakat, nehogy a reggeli áldozásig beszennyezzük frissen mosott lelkünket. Ez a vállalkozás meglehetősen reménytelen; s aki megállja, hogy ne vétkezzen hajnalig 'szóval és cselekedettel', az alighanem bűnbe esik 'gondolattal', mert csodálatosképpen soha nem merül föl a lélekben oly sok, oly változatosan bűnös gondolat, mint a gyónás és az áldozás között eltelő időtartam rövid óráiban."  (Márai: Egy polgár vallomásai, 1990, 114. - Márai egyházi iskolába járt Kassán!)

Zárásként jó lesz Kant gondolata: 

      „A lustaság, a gyávaság és a hamisság (Falschheit) közül az elsőt tartják a legmegvetendőbbnek, de ez az ítélet igazságtalan. A gyávaság nélkül a vérszomjas emberiség már elpusztította volna önmagát. A hamisság nélkül az összeesküvők között nem lenne áruló, aki megmentené a többséget. Lustaság nélkül a szakadatlan gonoszság szabad utat nyerne, és még több bajt okozna, mint amennyi már most létezik a világban.”  (Német újságcikkből, saját fordításom)

Holbein. Ádám és Éva