Párhuzamok

     2015. 02. 18.

Metternich, hu.wikipedia.org

     Érdekes előadást tartott Margaret Macmillan Salzburgban, melyről a tekintélyes Wiener Zeitung számolt be (2015. 01. 11.).

      1814, 1914 és – horribile dictu – 2014 különleges évszámok, határpontok a történelemben. Az utolsóról kár lenne elhamarkodottan nyilatkozni, s az ördögöt a falra festeni. Azonban 1914 sem tűnt az akkor élőknek végzetesnek. Hisz előtte majdnem száz évig csak kisebb háborúk voltak, s a 20. évszázad a haladás, a béke és a jólét időszakának ígérkezett. Visszapillantva tudjuk, hogy az elmúlt század az európai történelemnek a legborzalmasabb korszaka volt, jóllehet Illyés Gyula a 1945 utáni évtizedeket szerencsésnek („szélárnyék”) nevezte, mert nem sújtott minket háború.

      Az 1814 utáni időszakot Margaret Macmillan szerint az jellemzi, hogy az európai országok egyre inkább összefonódtak, részben a napóleoni háborúk, részben az ipari forradalom következtében. Ugyanez folytatódott – világméretekben – a 20. század első évtizedeiben. Ez volt a globalizáció első korszaka: tőke, pénz, emberek mozgása, áramlása. Mindez megismétlődött az 1990-es évektől kezdve, a hidegháború utáni években. További párhuzamok a két korszak között: mélyül a szakadék szegény és gazdag között, a középosztályra egyre nagyobb teher nehezedik, s akik kiszakadnak a társadalomból, hajlamosak az erőszakhoz folyamodni. Akkor is, most is sokan úgy vélik, hogy Európa veszélyes hellyé vált.

      Érdekesen fejtegeti Margaret Macmillan, hogyan változott a háború jellege az elmúlt kétszáz év alatt. De talán még jellemzőbb volt, amit Oroszország szerepéről mondott. A bécsi kongresszus a béke feltételeit teremtette meg, mely az 1850-es években a krími (!) háborúval ért véget. Nagy-Britannia és Franciaország igyekeztek Oroszországot „kitessékelni” a rendszerből.

      Az sem tudatosult kellőképpen, hogy Európa milyen állapotban fejezte be az I. világháborút: hatalmas vérveszteséggel, s a világban elfoglalt szerepe megrendült, s a béke magában foglalta az eljövendő, újabb pusztítást.
      A 1945 utáni rendszer sokáig békés keretek között tartotta az országokat, kivéve a délszláv államokat. Most újra a Krímre, Ukrajnára és Oroszországra kell figyelnünk. Hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szükségszerű változás és a megőrzendő stabilitás között? Ezernyi kérdés merül fel a jövőt illetően, s nemcsak politikai. Mi ad reményt? Hadd idézzek Gárdonyitól, mostani olvasmányomnak, A láthatatlan embernek egyik gondolatát:

      „Az élet: mozgás. Mozog maga a Teremtő is szüntelenül. Az embernek is mozognia, alkotnia, küzdenie kell. Minden formában, csakhogy más helyen, más-más ütközők között. De egyre világosabb az értelmünk, jobb a szívünk, nemesebb a kezünk. (…)

     A népnek ma még bűvölés kell és jelek, amiket a testi szem láthat. A lelki szem, az még nem nyílt meg bennetek.” (1902)

Gárdonyi, tudásbázis.sulinet.hu