2017. február 10., péntek

Szegénynek lenni



 2014. 08. 19.


     „Olyasmiről előszeretettel beszélek, amihez nem értek (zene, orvostan, stb).
                                  (Füst Milán Naplójából)

                                                                   *

A szülőház
 
     "Amikor nyáron Erdélyben jártam, Tamási Áron azzal tisztelt meg, hogy lekísért a szülőfalujába. Sosem láttam szegényebb falut. A sárral bevert házacskák sarkán keresztbe illesztett gerendák ugrottak ki, arról tudta meg az ember, hogy fából vannak. Maguk a lakosok is szűkölködők, egyszerűek, ki a sovány föld segítségével gyűrte az adót, ki a hegyekre járt föl szénégetőnek, a városokba napszámosnak. De amilyen szegény volt a falu, olyan tündéri." (Németh László, 1935)

                                                                 *
 
Salamon Ernő

     A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő költeményeit olvasgatom. Szülővárosának gimnáziumát (alma materét) róla nevezték el. Legsikerültebb sorai József Attila egy bizonyos korszakát idézi fel:

       „Az ember, ha szegény,
        száz sántánál is bénább,
        az ember, ha szegény,
        a némánál is némább”
             (Az ember, ha szegény)

     Visszatért hazája üldözte: 42-től munkaszolgálatra kényszerítette. 1943-ban halt meg, tífusztól gyötörve.
     Egyébiránt korábban sokszor elhangzott, hogy a 2. világháború „részvevői”, elkövetők és áldozatok, nem mertek beszélni arról, hogy min mentek keresztül. Most, Závada Pál Természetes fény c. regényét olvasva, nem csodálkozom. Hallgatniuk kellett, - nemcsak politikai okból -, mert gyötrelmes lett volna szembenézni a valósággal…

Závada Pál, fn.hir24
 
                                                               *   

     „… nyugtalan vagyok, amiért meglepően nyugodt vagyok, amikor nyugtalannak kellene lennem”
                          (Deák Tamás: Egy agglegény emlékezései, 23)

                                                               *
 
Morgan Freemann, visualize.us

      A remény rabjai c. film egy amerikai börtönben játszódik. Rábeszélésre megnéztem. Tanulságok: jó, ha értesz valamihez, azaz pótolhatatlan vagy. Legyen egy pártfogód, aki persze később rabszolgatartóddá válik.
     A mese arról szól, hogy a legkegyetlenebb helyről is ki lehet szabadulni (Monte Cristo grófja). (Vágyódsz egy olyan helyre, ahol nem kell félned. Ezt a vezérfonalat követjük egész életünkben.)

                                                              *    
                                                       
     Vajon hol olvastam: ami két mondatnál hosszabb, az hazugság?

Nincsenek megjegyzések: