Sweet mambo

 2011. 11. 17.

Pina Bausch 

      Wim Wenders filmjét háromszor vetítették a Corvin moziban. Az utolsó előadás előtt nekem is sikerült elcsípni egy helyet. Wim Wenders és P. Bausch együtt szerencsés konstelláció. Igaz, a művésznő alig volt jelen a filmben: történt, hogy 2009-ben meghalt. De vallanak róla táncosai, mindenki a maga nyelvén, német szót lehetett a legkevesebbszer hallani.

     A 3D-s filmben hihetetlen plasztikussá válik minden: a színpad, a táncosok teste, a város, a függővasút, a kis liget, a kőfejtő. A színpadot olykor elönti a víz, zuhog az eső, a csillogó szikla körül vergődnek az emberek. Mintha minden az emberi lélek része lenne, nem háttér. Amikor az őszi lombot a kamera felé fújják a lombszívóval, mintha orromba szállt volna a por, tüsszenteni kezdtem.     

     Vajon mi a tánc? Megmutatni az az ember érzelmi lényegét, nem illusztráció a zenéhez. Kifejezni a Sehn-suchtot, a vágyat, mondta az egyik táncosnő. Különválasztotta a szót, s az utóbbi mindig valami szenvedélyt foglal magába. Nem a zene a fontos, hanem a mozgás. 

            Ide másolom nyári élményemet:

 „ Tegnap este a Nemzetiben végre láthattam a Wuppertali Táncszínház előadását: a Sweet mambot. Valami szenzációsat vártam, de csupán emberit kaptam - tökéletes megformálásban.

     A tánc a zene ritmusára készült, egy vagy több ember sorsát, jellemét mutatja be. Nemcsak a testtartás, a mozgás, a kézmozdulatok kifejezőek, hanem az egymáshoz való viszony, az együtt szárnyalás, együtt gyötrődés, az együttlétből, szerelemből fakadó öröm, gyerekes magamutogatás, játék sugárzik ellenállhatatlanul.

     Az előadás két része szervesen kiegészítette egymást. Minden ismétlődik – mint a zenében -, csupán a hangsúly erősebb, drámaibb. Érdekes az a jelenet, amikor Júliát százszor is szólítják, s a nő százszor elindul a hang irányába, s erős férfiak századszor is elkapják, s visszaviszik ugyanoda. Félelmetes az az asztal, amelyet körbehurcolnak a színpadon, letarolva mindenkit. Majd felkelnek a földről a letaszítottak, de jön az asztal, s ők újra négykézláb próbálják túlélni a földre esést, s újra igyekeznek talpra állni.”

     
     Csak filmen lehet megcsinálni a következő jelenetet: felsorakoznak fiatal férfiak, és a következő kockán már öregek sora mozdul ugyanarra a zenére. Az átváltozás tökéletes. Az öregek helyére újra fiatalok lépnek, majd „hirtelen” újra megöregednek.