Olvasmányaim

 2015. 07. 29.

Kleist                          

        Lassan befejezem Kleist Amphitryon c. komédiájának olvasását, mely arról szól, hogyan csábította el Jupiter Alkménét, a tébai hadvezérnek, Amphitryonnak a feleségét. Mint tudjuk, Jupiter nagy átváltozó művész, épp ezért most Amphitryon alakját veszi föl. Vagyis, tiszteletreméltó Amphitryon, ne légy az, aki vagy, állj félre, üres váz! Helyedet más foglalja el, más beszél a te száddal, más kedveskedik Alkménének:

             „S ha menekűlnél, hét országon át
              A sivatag undok szörnyeihez,
              Utánnad mennék a nagy tengerig,
              Elérnélek, és sírva csókolnálak,
              S fölemelnélek s úgy vinne karom
              Diadalmasan az ágyamba vissza.”

     Ugyanez a sorsa Amphitryon szolgájának, Sosiásnak is., aki még jobban megszenvedi hasonmásának önkényeskedését:

             „Amphitryon:
              Ki volt az oka, hogy megszegted a
              Parancsomat, te áruló kutya?!
              Sosias:
             Mondjam el újra, százszor és ezerszer?
             Én, mondtam már, az az ördögi Én,
             Ki a kaput megszállta, s azt akarja,
             Hogy ő legyen az egyedüli Én,
             A házi Én, ott ni, a botos Én,
             Az Én, aki engem félholtra vert."
                           (Szabó Lőrinc fordítása)

Patak Márta

     A másik olvasmányom Patak Márta most megjelent könyve, A test mindent tud, mely a fentieket még fokozza: fölösleges megkettőződnöd, egyáltalán ne is legyél, sőt borzalmas kínok közt halj meg, mert zsidónak, szerbnek vagy magyarnak születtél. (Újvidék, 1942, 1944)

     Drámaváltozatok (Egy rádióinterjúból)

     „Oz szerint a szomorú történeteknek kétféle befejezése van. Az egyik a shakespeare-i, a másik a csehovi. A shakespeare-i azt jelenti, hogy halottak hevernek szerteszét. A csehovi: frusztrált, boldogtalan emberek bóklásznak a színen. De legalább élnek. A legtöbb, amit el lehet érni, a második variáció.” (ifj. Marosán György)

     Vigyázat, irónia!

1. „A választások nem érnek semmit. Különben be lennének tiltva.”
2. „A megaláztatások pompásak. Megakadályozzák az önhittséget, szerénységre tanítanak, s arra, hogy hálásak legyünk a segítségért.” (Mondatok német lapokból.)

     Nagy kacagás a végére!

     Megduplázódik időnként szegény Petőfi is. Egyrészt hősi halált halt Segesvárnál 1849. júl. 31-én, másrészt tovább élt a távoli Barguzinban. Néhány vers is bizonyítja ezt, bár érezhető a hanyatlás, hiába a nagy igyekezet:

                      November végén

           Még nyílnak a sírok a morvai síkon,
           Még vár soraimra a büszke Kazány.
           De én, íme, daccal az égre sikítom,
           Hogy Barguzin, itt van a drága hazám!
           Itt nincs magyar ajk már, Júlia sincsen.
           Mily nagyszerű nélkülük! Élni de jó!
           Hogy még oda vissza? No, mentsen az isten!
           Inkább legyek asszony s pláne zsidó.
                           (Tímár György tollából)