János evangéliuma

 2015. 05. 09.

Az Újtestamentum 4. könyve 

(Előszó)

     Az első három könyvet szinoptikusoknak („egybenézőknek”) nevezi a bibliatudomány, mely azt jelenti, hogy ezek nagyfokú rokonságot, ill. azonosságot mutatnak fel. A János evangéliumának az a különlegessége, hogy előszava (1,1- 1,18) a filozófia nyelvén szólal meg. Nem Jézus születésével, gyermekkorával vagy Keresztelő János történetével kezdődik., hanem a világ teremtésével, s ez visszautal a Genezisre.

     „Kezdetben volt az ige…” (1,1) Az Ige és Isten egy volt. Általa teremtetett minden: az élet , a sötétség és a világosság, melyről az isteni küldött, János ad hírt. (1,1 .- 1,8) A következő részben (1,9 – 1,13) folytatódik a versbe foglalt teremtéstörténet. A kiindulópont mindig az Ige, melynek lényege a világosság. Ám nem mindenki fogékony a világosságra. Akik igen, kiváltságosak, Isten gyermekei.
     A harmadok versszak is az Igével kezdődik. (1,11 – 1,18) Ebben már Jézus megtestesüléséről van szó. Erről tett tanúbizonyságot János. Mózes törvényt adott az embereknek, Jézus a kegyelmet és az igazságot hozta el. Így bontakozik ki előttünk minden rejtélyes „ige”. „Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.” – írta egykor a költő. Az ismétlés, a gondolatritmus hullámzása esztétikai élmény is. A fogalmak piramisának csúcsán világol az Ige, mely maga az Isten.

      Az Ige Testté lett.

*

     Már megismertük a legfőbb téziseket: az Ige testté lett, valamint azt, hogy Istent nem látta senki, csupán egyszülött fiát, aki az Atya kebelében van.
     Ebben az evangéliumban nem olvashatunk a megszülető, majd felcseperedő kis Jézusról. Mindjárt Keresztelő János lép elénk. Az ő bizonyságtételével folytatódik az Írás: „Íme, az Isten báránya, aki hordozza a világ bűnét.” A bárány utal az Ézsaiás könyvében (52,13-53,12) megjelenő Isten szolgájára, aki szenvedett azért, hogy „nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” Továbbá gondolnunk kell a húsvéti bárányra is, melynek „vérével megkenték az ajtófélfát, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjére lesújtó Úr a zsidók házait megkímélje.” (Katolikus Lexikon)

     Jézus és a bárány összekapcsolása először Az apostolok cselekedeteiben történik meg, amikor Fülöp így tanítja az egyiptomi kincstárnokot, aki éppen (!) Ézsaiást olvasta: „Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja a száját. A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.” (ApCsel, 8,33)

     Érdemes kitérni a katolikus egyház liturgiájára is. A mise felépítése a következő: Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus és az Agnus Dei (Isten báránya) A Sanctushoz kapcsolódik a Benedictus, az Agnus Deihez pedig a Dona nobis pacem (Adj nekünk békét).

     Keresztelő János két megnyilatkozása kiegészíti, kiteljesíti egymást. Először – még Jézus nélkül – vall róla: „Én a kiáltó hang vagyok a pusztában…” Majd másnap saját szemével pillantja meg Jézust, Isten bárányát, s látja, amint a Lélek Jézusra száll, s aki majd nem vízzel, de Szentlélekkel fog keresztelni.

     Az irodalomban is gyakran felbukkan a motívum. legutóbbi olvasmányaimból: Nádas Péter Bárány címmel írt egy elbeszélést (1966). Egy másikban (Minotaurus, 1970) az egyik szereplő így imádkozik: "És vezéreld útjukon a hazatérőket, akik csöngetnek, s adj erőt, hogy én szeretettel fogadhassam a megtért bárányokat. Isten báránya, könyörülj rajtam!"

Másnap

     Keresztelő János újra ott állt a Jordánon túl, ahol Jézussal találkozott, de most két tanítványa volt mellette, akiknek elég volt annyit mondania: „Íme, az Isten Báránya!” (Jn, 1,36), s már követték is egészen a lakásáig, s nála is maradtak ezen a napon.
     János evangéliumában minden olyan evidens. Keresztelő János felismeri a Messiást (a Felkentet). Az első tanítvány, így tudják sokan, maga János evangélista, bár erről nem ír. A második András, akinek testvére Simon Péter. Jézus így szólítja meg: „… ’téged Kéfásnak fognak hívni’ – (ami azt jelenti: Kőszikla)”  (Jn, 1,42) Hozzáteszem: arámi nyelven a Kéfás = szikla, görögül Petrosz.
     Jézus a következő napon találkozott a Betsaidából származó Fülöppel, akit így hívott el tanítványának: „Kövess engem!”. (Jn, 1,43) Fülöp Nátánáelnek mondja tovább: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.” (Jn, 1,45) Nátánáel először szkeptikus, majd Jézus meggyőzi mindentudásával, s Nátánáel is követőjévé válik: „Mester, Te vagy az Isten fia, te vagy Izráel királya!” (Jn, 1, 49)

     Szép, Dániel álmára emlékeztető látomással fejeződik be ez a rész: „Bizony, bizony, mondom néktek: meg fogjátok látni, hogy megnyílik az ég, és az Isten angyalai felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.” (Jn, 1,51)
     Érdekes kifejezés az Emberfia. Az ószövetség egyrészt az emberre vonatkoztatja (Zsolt, 8, 4, Ezék, 2, 1), másrészt Dániel látomásában a Megváltó felhőn érkezik, tehát Isten.

Ui.
     (Jézus megnevezései: Isten Báránya, Messiás, Isten fia, Izráel királya, Emberfia. Megszólítása: Rabbi, s hogy a nem zsidók is értsék, az evangélista lefordítja: Mester. Ugyancsak megmagyarázza a Messiás jelentését: Felkent. A Krisztus ennek a görög fordítása, szintén Felkentet jelent. Jézus: Jahve, a szabadító.)

*

     Jézus első csodája. Csak János evangéliuma számol be róla. A harmadik napon történt, azután hogy Jézus megjelentette magát Keresztelő Jánosnál.
     A menyegző színhelye pedig a galileai Kána. Mária már ott volt, Jézus is és tanítványai is hivatalosak voltak. Történt pedig, hogy elfogyott a bor. Mária nem sok szóval, de félreérthetetlenül szól a fiához: „Nincs boruk.” Jézus szeretett volna kitérni a feladat elől, mondván, ez nem rájuk tartozik, még nem jött el a csodák ideje. Mária azonban, mint minden anya - szeretett volna büszke lenni – elvárta a „csodát” fiától. Így hát Jézus utasítására hat kővedret megtöltöttek vízzel. „Amikor a násznagy megízlelte a vizet, mely borrá lett (…) odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor adja a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort.”

     Ez volt az első csoda, a tanítványok számára ekkor vált először láthatóvá Jézus csodatévő ereje, istensége.

*

     Kána még kétszer fordul elő János evangéliumában: egy újabb csodatétel kapcsán, amikor Jézus meggyógyítja a királyi tisztviselő fiát. Majd amikor feltámadása után a Tibériás tengernél harmadszor megjelenik a tanítványoknak, ott van a Kánából való Nátánael is.

     Híres festők örökítették meg a jelenetet: Giotto, Veronese, ill. jó tudni, hogy Giorgo Vasari képe a Szépművészeti Múzeumban látható.

     Megható verset írt Dsida Jenő Kánai menyegző címmel. Ő a menyasszony, vőlegény vágyakozására helyezi a hangsúlyt. A szép, sugárzó arcú Krisztus „mindent elgondoz”, hogy a vendégséggel baj ne legyen.

Menyegzőnk lesz, kis szerelmem, s derülünk a cigánybandán.
Vendégek közt üldögélünk zöldbefutott, tág verandán.

Krisztus ül az asztalfőn. Künt augusztus mély, tiszta éje
csillagot szór s zene-szűntén sír a tücsök lágy zenéje.

Krisztus arca szép, sugárzó, szereti a víg poétát:
máskülönben nem tett volna érte ilyen hosszú sétát.

Súgva mondja: "Szívetek a vágytól majdhogy szét nem pattan,
menjetek csak, fiacskáim, ne késsetek énmiattam!

Majd én mindent elgondozok, vendégséggel baj ne légyen.
A szegénység, bogárkáim, illatos és drága szégyen."

Lábujjhegyen, mint ki édes szenvedélynek titkon áldoz,
surranunk el lombfüzéres nászi szobánk ajtajához.

Visszanézünk... - Minden asztal csupa friss hal, friss kenyér,
vizeskorsó bort zubogtat, bíborlángút, mint a vér.

*

     Hogy Jézus miként tisztítja meg a kufároktól a jeruzsálemi templomot, más ismerjük Kodály zeneművéből. Mennyire őszinte Jézus/Kodály indulata, mélységes tisztaságvágya, mely egy halára szánt korból (1934) hangzik fel! Most is úgy érezzük: tua res agitur! (A te dolgodról van szó, Horatius: Ep. I/18)

      János evangéliumának az elején (2. fejezet) található ez a fontos példázat: Jézus, Atyja iránt érzet féltő szeretetből, kiűzi a templomból a nem oda valókat, az árusokat állataikkal együtt, a pénzváltókat, felborítva asztalukat. A zsidók megkérdezték tőle, milyen jeleket tud felmutatni, azaz milyen jogon tette, amit tett. Jézus azt válaszolta: „romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” Az emberek kételkedtek. Ám miután Jézus harmadnapon feltámadt a halálból, a tanítványok visszaemlékeztek erre a mondásra, s megértették, hogy mesterük az ő testének templomáról beszélt.

           Pilinszky:
 
                              Harmadnapon

                       És fölzúgnak a hamuszín egek,
                       hajnalfele a ravensbrücki fák.
                       És megérzik a fényt a gyökerek
                       És szél támad. És fölzeng a világ.

                       Mert megölhették hitvány zsoldosok,
                       és megszünhetett dobogni szive -
                       Harmadnapra legyőzte a halált.
                       Et resurrexit tertia die.

*

     A 3. fejezet első részében Jézus hosszabb (költői) elmélkedését, magyarázatát olvashatjuk az újjászületésről, hitről, hitetlenségről, mennybemenetelről, ítéletről. Nikodémusz, a farizeus a címzett. (A farizeusok egy zsidó irányzat képviselői. Jézus bírálta gőgjüket, hiúságukat, képmutatásukat. (Mt 12,39; 23,5 kk.; 15,3-4)

     "Ha a földi dolgokat mondtam el nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeieket mondom el nektek? mert nem ment fel az égbe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. (...) "Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, az már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert gonoszok voltak a cselekedeteik. Mert aki rosszat cselekszik, az gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat."

     A következő részben nem Jézus áll a középpontban, hanem Keresztelő János. Jézus Júdeába ment tanítványaival. Ott keresztelte meg híveit, akik nem lehettek kevesen, mert hozták a hírt Jánosnak: "Mester, aki veled volt a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és mindenki őhozzá megy."

     Ekkor János alázatát és okosságát ismerjük meg: "Aki a földről jön, az a földből származik, és a földiekről szól. Aki a mennyből jön, az felette van mindenkinek, és arról tesz bizonyságot, amit látott, és hallott, de bizonyságtételét senki nem fogadja be."

      "Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
       aki nem tőlem és nem tőled kap életet.
       Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
       nyulat, nem hordoznak emberölő
       szerszámot, megjelenik az angyal és
       megjelenik a csillag és tele lesz dallal
       a decemberi hegyoldal... "
                                (Dsida: Közeleg az Emberfia)