Kleist: Pentheszileia

2015. 06. 02.

I.

     Pentheszileia nevével mostanában az Aeneist olvasva találkoztam. Amikor Aeneas és Achatés Karthágóban megszemlélik a trójai háború domborművét. Pentheszileia közvetlenül Hektór és Priamosz után következik:

           „Itt félhold-paizsú amazon csapatával a hadban
            Pethesiléia lobog, pőrén ring melle, alája
            bajnoknő módjára arany boglárt köt, a harcban
            szűz létére a férfiakat fárasztja erősen.”
                               (Aeneis, I. 490-493)

     Majd Vergilius a XI. énekben Camilla alakját hasonlítja a tragikus sorsú amazonkirálynőhöz.
      A görög mitológiában különleges szerepet tölt be Pentheszileia és Akhilleusz története. Nyilván a „gyűlölök és szeretek”-érzés feszítő ellentéte miatt választotta Kleist ezt a nem mindennapi kapcsolatot tragédiájának tárgyául. Talán Euripidész művei (Médea, Hippolütosz, Bakkhánsnők) jelentették a mintát számára. A szenvedély mindhárom műben túllép minden határon. Miként Thomas Mann utal rá:

     „… egyedül Kleist az, akinek semmi szép mértéket nem tűrő műveiből áramlik az erő, a drámai ős-megrázkódtatás, a mitikus borzongás, az antik tragédia szent rettenete.” (1, 70)

       Nem csoda, hogy Kleist is a német romantika azon képviselői közé tartozott, akiket Goethe elutasított.
      Benjamin Hederich Gründliches mythologisches Lexikonjának (1770) szócikkeit vette alapul Kleist a dráma cselekményének megformálásában. (2, 779) Kiválasztotta a számára legmegfelelőbb részletet, mely arról szól, hogy a Trója alatti harcokban Pentheszileia eszét vesztve megöli Akhilleuszt, majd felocsúdva, belehal fájdalmába.

II.

     Hogy szerették egymást, az már az első nagy összecsapásban kiderül. (1. jelenet). Ugyanakkor sem az amazonok sem a görögök nem tűrik az olyasfajta vonzalmat, mely megzavarja a társadalmi berendezkedésüket vagy katonai céljaik elérését. Az amazonok a  Főpapnő vezetésével a rózsaünnepre készülődnek. (Ennek fontossága csak lassan válik világossá. Az amazonok évente egyszer kellő számú férfi foglyot ejtenek, hogy velük gyerekeket nemzzenek. Ha fiú születik, akkor vagy máshová adják vagy elpusztítják őket.) A görögök pedig már szeretnék végre bevenni Tróját.
     Az újabb párharcukban Akhilleusz megsebesíti Pentheszileiát, aki nem tudja elviselni vereségét. Őrjöngése már előrevetíti a befejezést:

           „Kutyákat hajszoljatok rá! Tüzes
            Korbácsokkal elefánthadakat!
            Sarlós harciszekérrel rontsatok rá,
            Arassátok le érett tagjait!”

      Pentheszileia elveszíti önuralmát, a státuszából is adódó tartást. A Főpapnő jól foglalja össze:

           „… kívülről nem tartja semmi sors, már
            Csak dőre szíve van…”
                                 (5-9. jelenet)

      A harc egy kicsit szünetel, majd meglepetésünkre a szerelmes Akhilleusz fegyvertelenül érkezik. Hamis idillnek nevezném ezt a jelenetsort, hisz mindketten félreértés, öncsalás áldozatai. Ingatag már a háttér. Az amazonsereg és a görögök is gondoskodnak arról, hogy ez az álomszerű egyetértés összeomoljon. Nem pusztán két ember szerelméről van szó. Ők foglyai annak a hálónak, amely körülveszi őket. (10-15. jelenet) Éppen ez a láthatatlan háló teszi megvalósíthatatlanná szerelmüket. Pentheszileiának az amazonok törvényei szerint kell cselekednie. Akhilleuszt sem engedik szabadon a trójai háború vezérei: Odüsszeusz, Diomédész és a háttérből Agamemnon. Ráadásul Pentheszileia és Akhilleusz is mindent megtesznek azért, hogy beteljesítsék végzetüket. 

     A végső fázisban Akhilleusz párviadalra hívja ki Pentheszileiát, aki elfogadja a kihívást! Az amazonkirálynő kutyákkal és elefántokkal közelít, Akhilleusz csak egy könnyű kis dárdával. „A darab úgy van felépítve, mint egy kardtánc. Akhilleusz és az amazon a gyilkos udvarlás során hol előretörnek, hol visszavonulnak." (3, 198)

III.

      Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Pentheszileia és Akhilleusz története a trójai háború egyik epizódja. Kleist hasonló problémát pendít meg, mint az Iliász: Az egyén szenvedélye eltér a közösség elvárásaitól, s ebből ered a drámai összeütközés. Sőt, megkettőződik! Pentheszileiának is megvan a maga státusza: királynő, fejedelemnő, hadvezér. Viselkedhet közönséges ember módjára? Kleist majd minden hőse őrjöng, fél, aggódik, hamis illúzióban ringatja magát, melyből keserves az ébredés. Mérhetetlen feszültségek rombolják szét Pentheszileia lelkét, s kergetik az őrületbe. 

      Végezetül hadd utaljak újra az Aeneisre. Didóban is fellángol a szenvedély, mely később elpusztítja. Aeneas – ellentétben Akhilleusszal – továbbhajózik. Így tudja betölteni küldetését, hogy megalapítsa Rómát. 

      Kleist mondatai, képei nagy költőre vallanak. Pentheszileia szavait Tandori Dezső fordításában élvezhetjük:

           „Megpróbáltam a lehetetlent –
            Kockára tettem mindenem: s a kockán
            Ez jött ki: és most már nem moccan a kocka.”

Irodalom:
1. Halász Előd: A német irodalom története, Bp., Gondolat, 1971, II.
2. Heinrich von Kleist válogatott művei, Bp., Európa, 1977
3. Georg Steiner: A tragédia halála, Bp., Európa, 1971