Olvass, magyar!

 2015. 04. 20.

I.

     Érdekes cikk jelent meg a FAZ-ban (Frankfurter Allgemeine Zeitung), mely szerint a berlini gimnazisták kötelező tanmenetében a legújabb irodalmat Bertolt Brecht képviseli. Brecht 60 éve halott.

     Most nem részletezem a helyzet abszurditását. Brecht életműve persze maradandó, szívesen olvasnám újra meg újra. (Buddhapéldázata az égő házról c. verse nagyon régen szíven ütött: az embereknek nem sietős még az égő házból sem kimenekülni. Hajlandók bennégni, lustaságból, tudatlanságból, félelemből? Ady ezt úgy fogalmazta meg, hogy nekünk Mohács kell!)

     Sokan lennének német írók, akik betöltenék az űrt. A cikkíró is ajánl egy-kettőt, köztük a magyar születésű Terézia Morát, akiknek műveit reprezentálnák, mi történt Brecht óta.

II.

     (25 év)

     Tamás Gáspár Miklós nemrég a HVG-ben fejtette ki azt a nézetét, hogy a Kádár-korban sokkal több irodalmi remekmű született, mint a rendszerváltás utáni 25 évben. Válaszul a Magyar Narancs megkérdezett egypár kritikust, szerkesztőt, egyetemi tanárt, mi a véleményük a provokatív állításról. Nem célom igazságot tenni, csupán arra voltam kíváncsi, hogy a megkérdezettek mely műveket sorolják a legjobbak közé. Mit olvassunk tehát?
     A legtöbb szavazatot Bodor Ádám Sinistra körzet c. regénye kapta. Mások műveit is kiemelték. A többiek ábécé sorrendben:

     Barnás Ferenc: A kilencedik
     Esterházy Péter: Harmonia caelestis
     Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent
     Nádas Péter: Párhuzamos történetek
     Tar Sándor: A mi utcánk
     Térey János: Versei, Paulus
     Tóth Krisztina: Versei, Pillanatragasztó
          A fiatalok közül Szvoren Edina nevét említették.
 
     Sok listát lehetne készíteni. (Pl. vannak a két korszakon átívelő pályák!) Az irodalom nem mérhető objektív mércével.

III.

     (Olvassunk valami nem trendit!)

     Lásd még Vas István versét Avilai Szent Terézről! Most Keresztes Szent János költeményeire bukkantam véletlenül. (Takács Zsuzsa fordításai felkerültek DIÁ-ra!) A szentek összetartanak: Avilai Szent Teréz többször írt Jánosról (Spanyol neve: Juan de la Cruz, 1542-1591). Kényelmes századunkban ki szenvedne ennyit  a hitéért?

            Vers az isteniről

     Támaszkodva, támasz nélkül,
     vaksin, fogytán a világnak,
     gyöngülök, erőm alábbhagy.
          A teremtett, múló dolgok
     elbocsátották a lelkem,
     önmaga fölébe röppent,
     új életre, íme, boldog,
     megfogóztam Istenemben,
     és a legfőbb jó, mi várt,
     nem vágyhattam többre végül,
     lelkem látta önmagát,
     támaszkodva, támasz nélkül.
          Bár halálos életemnek
     félhomálya meggyötör,
     nem veszít el, meg nem öl,
     fénytől sötétsége foszt meg,
     lelkem mégis égbe tör,
     mert az ilyen szeretetnek
     ereje lelkembe árad,
     s az magát föladva enged,
     vaksin, fogytán a világnak.
          Csodát tesz a szeretet
     azzal, aki ismeri,
     jó vagy rossz – egy íz neki,
     kínt nem érez, örömet,
     minden ővele lesz egy.
     Így tesz önmagammá engem,
     s lángja én e lángolásnak,
     hagyom hogy megsemmisítsen,
     gyöngülök, erőm alábbhagy.
                            
                          (Takács Zsuzsa fordítása)