2012. 08. 08.
Ha történetesen Mozart Kürtversenyét
hallgatom, háttérbe szorítom Bach D-dur szvitjét vagy
Rimszkij- Korszakov Orosz húsvétját.
Hajnali 4-kor ébredtem,
s jobb híján olvasni kezdtem Derrida: Adni-kinek? (A tudás
paradoxona) c. esszéjét, mely a Vulgo c. folyóiratban jelent meg.
Ez A halál adománya c. könyv III. fejezete (fordította Szabó
László). Őszintén bevallom, hogy életemben sosem olvastam Derridától
semmit. Most már azonban kezdem sejteni, miért van neki olyan nagy tekintélye
tudós körökben.
Kierkegaard Félelem és reszketés c. művét értelmezi. Most csupán egy gondolatot szeretnék kiragadni.: „Ha történetesen azt részesítem előnyben, amit pillanatnyilag csinálok, ha mást nem is teszek, csak időt és figyelmet szentelek neki, ha munkámat, polgári foglalkozásomat, filozófiatanári vagy filozófusi tevékenységemet választom, ha itt most egy olyan nyelven írok vagy beszélek, amely éppenséggel a francia, talán csak a kötelességemet teljesítem. De ezzel feláldozom az összes többi kötelességemet, lépten-nyomon elárulván azokat: a többi más iránti kötelességemet, akiket nem ismerek vagy akiket ismerek, embertársaim milliói iránti kötelességemet (nem beszélve az állatokról, amelyek még inkább mások, mint embertársaim), akik éhségtől vagy betegségtől pusztulnak el.”
*
Simone de
Beauvoir egyik könyvében (Képek, káprázatok) a kislány azért
kezd éjszakánként sírni, mert nem tudja elviselni, hogy olyan sokan
nyomorognak, éheznek a földön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése