2013. 08. 30.
Kezdetben idegenkedtem Renzótól,
a nagyhangú parasztlegénytől, de később egyre inkább szimpatikussá vált
alakja. A regény világában átrendeződnek a hangsúlyok. Naiv, de tettre
kész. Szinte irigylésre méltó a szenvedése is, mert megjutalmaztatik.
Nincs semmi magasabb küldetése, csupán meg akar élni munkájából, és
átkozottul szereti Luciát. Kisiklik a hatalom markából, legyőzi a pestist is.
*
Lucia először jelentéktelennek tűnt, mint Renzo, de alakja fokozatosan megtelt szépséggel és fénnyel. Nem véletlenül akadt meg rajta Rodrigo szeme. Manzoni olyan gyöngéd szeretettel ábrázolja hányattatásait, rettenetes félelmét.
*
A Névtelentől
ösztönösen félünk. Akkor van igazán nagy baj, ha félelmünk okát nem
tudjuk megnevezni. Vagy nem merjük. A kísérteties hatást Manzoni oldja fel: a szörnyeteg átváltozik istenfélő, jó emberré. Nem egyedülálló ez, lásd Jean Valjeant a Nyomorultakban.
*
Lombardia
tele van „brávókkal”. Legkönnyebb valakinek a szolgálatába állni, s
erőszakkal érvényt szerezni akaratának. „Nem tehetek másként!” Ez most
nem Luther szava, ami azt jelenti, hogy a
lelkiismeretem szerint cselekszem. A hivatalnokok, katonák, kocsmárosok,
besúgók mentik ekképpen magukat: mindenkinek azt kell tenni, amit a
felettük álló mond. Bármi legyen az. (Egy öreg kapus kivétel.)
*
Don Abbondiót minden zavarja: „Bölcs
mondás, hogy a szentek is, a gonosztevők is örökké nyughatatlanok, és
nem érik be vele, hogy ők maguk szüntelenül fickándozzanak, hanem táncba
vinnék, ha bírnák, az egész világot; és éppen a két legizgágábbnak
kellett utamba akadnia és a hajamnál fogva belerángatni engem az
ügyeikbe, holott én nem akaszkodom bele senkibe, holott egyetlen
kívánságom, hogy békén hagyjanak!”
*
Bizony ott van „minden dolog apja, a háború”. Az éhínség leírása Grosszmanéhoz fogható. (Panta rhei) A lázadás tömeglélektanát is nagyon jól ismerte Manzoni. Mintha ott lennénk mi is a tömegben, s csapódunk ide-oda. Végül a pestis, a Fekete Halál, ábrázolásával a világvége érkezik el sajátos módon, s legelőször az emberi méltóság pusztul el.
Ám a klasszikus műveknek megvan az a tulajdonságuk, hogy lesújtanak ugyan, de fel is emelnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése