Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában

2016. 03. 01.

     Emlékezetes Babits Mihály verse, melyben világgá üvölti-hörgi tiltakozását az I. világháború szörnyű öldöklése ellen: „Legyen vége már! (…) Ki a bűnös, ne kérdjük, / ültessünk virágot…” (Húsvét előtt, 1916).

      Fölfogtuk már a gimnázium padjaiban ezt az óriási békevágyat. Tanárnőnk azonban azt mondta, ez pacifizmus, ami nem jó. Idővel mégis mindannyian pacifisták lettünk.

      Cseres Tibor két fontos műve, a Hideg napok (1964) és a folytatása, a Vérbosszú Bácskában a „Ki a bűnös, ne kérdjük” szentencia ellen szól. Igenis, tudjuk meg, kik voltak a vétkesek. Cseresnek nagy érdeme, hogy magyarként vallott a magyarok bűnéről, melyeket az „újvidéki razzia” során követtek el. Írónak, költőnek kimeríthetetlen „kincsesbánya” átélni a háborút. Amikor a nemzet sorsa dől el, akár tudják a résztvevők, akár nem. Cseres mögött volt már egy ország, melyet el kellett hagynia: Erdély. Más szóval volt érzéke a sorskérdésekhez.

      De hát miről is van szó? Cseres legnagyobb hatású műve, a Hideg napok, szépirodalmi alkotás, mely ugyanakkor hitelesen tárja elénk az újvidéki vérengzés három napját. (1942. január 21-23.) 

      A Vérbosszú Bácskában műfaja „public history, azaz szubjektív történetírás” (2. A. S. E.) A lényeg: dokumentálni több tízezer ártatlanul legyilkolt magyar halálát, akik áldozatul estek a partizánok, és "a mögöttük érkező reguláris és belügyi csapatok" bosszúhadjáratának, miután a német és a magyar hadsereg kivonult. (3. A. S. E.) Az igazi bűnösök jobbnak látták időben továbbállni. (1944)

      Cseres sok mindent belefoglal a könyvébe: meditációt az emberről, a Délvidék történetének rövid összefoglalását, a Hideg napok keletkezését és fogadtatását.

      Hatásos a bevezetése:

      „E rettenetes bűnhalmazoknak eszmei alapját, gyatra és gyötrő filozófiáját keresve a kezdetleges gondolkodás rákos daganatára, az előítéletes vélekedésre tapinthatunk. S meggyőződhetünk róla újra és újra, hogy az ember nem pusztán értelmes lény – bármely józan törekvései ellenére -, nem tud csak az lenni, s gondolkodásában, viselkedésében minduntalan helyet nyit a vak gyűlöletnek.
      S a vak gyűlölet anyja az előítélet.” (5. o.)

      Ezután sorra veszi a kínzás és az emberölés módozatait, melyek még ebben a végzetes évben használatosak voltak: előre megásatni a sírt, majd belelőni a kivégzendőket. Szalmakazal köré karikába állítani az összekötözött áldozatokat és meggyújtani a kazlat. Izzó harapófogóval letépni a körmöket, megpatkolni a foglyot vagy rostélyon megsütni, elevenen megnyúzni, karóba húzni…

      Még a szerbek közül se bírta mindenki.

      Cseres külön fejezetet szentel minden falunak: Bezdán, Földvár, Szivác, Adorján, Szentfülöp, Temerin, Horgos… Harminc települést számoltam össze.

      Sokáig nem lehetett beszélni arról, mi történt akkor. Sok-sok évnek kellett eltelnie addig, míg fény derült a titokra.

      Cseres első írása, mely a vérontással foglalkozott, még diplomáciai bonyodalmakat okozott. A bezdáni ember címmel a Kortársban jelent meg (1973/11). Jóval később kéziratban olvasta a Halottak hallgatása c. dokumentumgyűjteményt, melyet Szűcs Márton és Kovács József (katolikus papok) készítettek, és Dongó Ferenc szabadkai tanár fejezett be. Ez volt Cseres „vezérfonala”. (Megjelent 1995-ben a Magyar Egyháztörténet Vázlatok c. folyóiratban.)

      A rendszerváltással természetesen új fejezet kezdődött el a múlt föltárásában és megítélésében. Cseres könyvének megjelenése előtt már elkezdte kiadni a Magyar Szó és a szabadkai Napló Matuska Márton emlékezésgyűjteményét. Megtört a jég. Azóta mintegy 50 könyv foglakozik a hideg és a még hidegebb napok eseményeivel. Pontosabbá tették Cseres adatait, bírálták történelemszemléletét.

Felhasznált irodalom:

1. A. Sajti Enikő: Döbbenet és hitelesség, Magyar Napló, 1991. okt. 4.
2. A. Sajti Enikő: "A nemzeti lelkiismeret őrállója", http://www.forrasfolyoirat.hu/1504/sajti.pdf
3. A. Sajti Enikő: "Visszaszerezték az emlékezés jogát", http://magyarnarancs.hu/belpol/visszaszereztek_az_emlekezes_jogat_a_sajti_enikotilde_egyetemi_tanar_az_1944-es_bacskai_verengzesrotildel-53375
3. Bundula István: A pontosság kötelező, Magyar Napló, 1991. okt. 4.
4. Mák Ferenc: Szigorúan tiltották, hogy bárki is emlékezzen, http://www.kortarsonline.hu/2015/12/arch-cseres-30529/30529