2012. 12. 27
Múzsák
 |
| Peruzzi: A múzsák és Apolló tánca, hu.wikipedia.org |
Még kisiskolás voltam, amikor azt hallottam valakiről,
hogy ismeri az egész mitológiát, el tudja mondani az összes múzsa nevét. Sok
évnek kellett eltelnie, míg megértettem, nem az a fontos, hogy fel tudjam
sorolni nevüket, hanem hogy Hésziodosz műve nyomán (Istenek
születése) felfogjam, mire jók a múzsák. Mindamellett, hogy mindent tudnak,
szépek és tehetségesek: „ők hoznak feledést a bajokra, nyugalmat a gondban.”
(55. sor)
Nem
véletlenül magasztalja őket Hésziodosz, hisz:
„………………………………...kit a Múzsák
kedvelnek, boldog, szájából ömlik az édes
szó, s valahányszor a gyász elfogja a lelket, a gondban
még el nem fásultat, s szenved tőle az ember,
Múzsák hű szolgája, a dalnok, a régi nagyoknak
hírét zengi s a boldog olümposzi isteneket mind,
rosszkedvét feledi s gondjára se gondol az ember
vissza, borúra derűt hoz az istennők adománya.”
(Istenek születése, 96-103. sor, Trencsényi-Waldapfel
Imre fordítása)
Zeusz és Mnémoszüné gyermekei
(más variáció szerint Pieriában, az Olümposz tövében
születtek, apjuk Pierisz király, anyjuk egy nimfa.)
Következzenek mégis név szerint:
Kleio (Klio), a
történetírás
Melpomené, a tragédia, (Horatius hozzá címezte egyik költeményét)
Euterpé, a lírai költészet
Thaleia, a komédia
Terpszikhóré, a tánc
Erato, a szerelmi költészet
Polühümnia, a kardalköltészet
Urania, a csillagászat
Kalliopé, az epikus költészet múzsája, pártfogója
Görögül muszainak hívják őket. Az alexandriai könyvtárt Muszaionnak
nevezték, innen származik (latin közvetítéssel) a múzeum szó.
Ha
tehetem, hol az egyik, hol a másik múzsa szavára figyelek. Mignard Klióról
festett portréja a Szépművészeti Múzeumban látható. A történetírás múzsája sok könyvét elejti, mert
számára a felső sugallat a fontos. Fia Hüakinthosz. Apollón,
bár szerette, véletlenül megölte. Véréből sarjadt a jácint.
Hésziodosz
Az embert mindig foglalkoztatta, hogyan keletkezett a világ.
Feltevését, sejtését, hitét nagy művek őrzik. Ilyen Hésziodosz
Istenek
születése c. munkája, a Kalevala, az Edda-dalok, a Biblia, vagy zenében Haydn Teremtése
vagy a képzőművészetben Michelangelo freskói a Sixtus-kápolna falán.
A görög költő, Hésziodosz
az i.e. VIII. század fordulóján élt. Sok tekintetben Homérosz
nyomába lépett. A világrend kialakulását, az istenek születését, harcát
foglalta össze enciklopédikus igénnyel az Istenek születése (Theogonia) c. művében. (Csupán harminc lap az egész.)
Invokációval kezdődik a beavatás: a
szépséges múzsákhoz
fordul, részletesen mutatja be, hogyan élnek ők „Helikón magas ormán”,
ahol Hésziodosz,
személyesen találkozott velük.
Kezdjük a dalt immár Helikón
Múzsái nevével!
Ők lakják e
hegyet, Helikón magas, isteni ormát,
kék,
ibolyásszínű forrás partján kicsi lábbal
járják
táncukat és oltára körül Kroniónnak.
Ők miután
Hippukréné, Permésszosz avagy szent
Olmeiosz vize
gyöngéd tagjaikat mosogatta,
rendbeszedik
szép tánckarukat Helikón magas ormán,
édes vágyat
kelt ez akar, dobbannak a lábak.
Innét
indulnak sűrű ködöt öltve magukra,
éjszaka
járnak, szépséges hang száll körülöttük,
zengik az
aigisztartó Zeuszt meg az argoszi Hérát,
őt, a dicső
úrnőt, aki lépked arany sarujában,
s aigisztartó
Zeusz lányát, a bagolyszemü Pallaszt,
Phoibosz
Apollónt s Artemisz istennőt a nyilakkal,
s azt, ki
ölelve a földet, meg-megrázza: Poszeidón....
(Az 1. sortól a 15-ig)
Érdekesek azok a jelzők, melyek itt
előfordulnak: aigisztartó
Zeusz és a bagolyszemű Pallasz. Az aigisz, latinosan aegis,
magyarosan égisz
Zeusz pajzsa, a hatalom jelképe. Ha valakinek
vagy valaminek az égisze alatt vagyunk, az megvéd bennünket. A Pallaszra,
Athéné
melléknevére két magyarázat van: így hívták azt az óriást, akinek a bőréből Athéné
pajzsát készítette, vagy annak a gyermekkori barátnőjének a neve, akit játék
közben véletlenül megölt. Emlékére készítette a Palladion nevű
szobrot, melynek állítólag városvédő ereje van. A bagoly pedig, mint
tudjuk, a tudás, a tudomány, a bölcsesség jelképe.
Ők tanították a dalra, szemrehányást téve a földi halandóknak, akik nem törődnek
a művészettel:
„Hitvány pásztori nép, szolgáltok
csak hasatoknak!
Szánkon tarka
hazugság, mind a valóra hasonlít…”
(26-27)
Ez utóbbi sort a fordító, Trencsényi-Waldapfel
Imre egyetemi előadásában görögül is elmondta, mert általában a
művészetre vonatkozólag fontos megállapításnak tartotta, és érzékeltetni akarta
a hexameter ritmusát eredeti nyelven.
*
Ma kételkednek a költészet erejében. Nem
így Hésziodosz.
Az Istenek
születése c. művében először a múzsákhoz fordul, s csak utána
következik Zeusz
és Héra.
A múzsák azért fontosak, mert csak az ő segítségükkel lehet szólni az
istenekről, a világról:
„Hallod-e, kezdjük a Múzsákon, kik
fenn az Olümposz
termeiben
Zeusz nagy lelkét eltöltik örömmel,
zengve a
himnuszt és hirdetve, mi van, mi leszen s volt…”
(36-38)
Az
istenek születése
Következzék újra az istenek születése,
ahogy Hésziodosz
elmesélte. Kezdetben volt a Khaosz, a gomolygó rendezetlenség. Majd őt követte
Gaia,
„a szélesmellű Föld” és Erosz, aki nélkül bizonyára megszakadt volna a
keletkezés.
Khaosz gyermekei: Erebosz, az örök
sötétség, nővére az Éj (Nüx). Kettejük gyermeke az Aithér
(éter), a levegő felett lebegő, könnyű, fénylő anyag és a Nappal.
Míg Khaosztól a fény
és a sötétség, a megfoghatatlan, anyagtalan anyag ered, addig, Gaia
mindennek a szilárd alapja. Ő hozza létre Uránoszt, párját
és ellentétét, „a csillagos Égboltot”. Ő alkotja meg a hegyeket, a tengert, ő
szüli (egyedül) Pontoszt is, a belső tenger istenét s a titánokat.
Ókeanosz a legidősebb titán. Hüperionnak
az a legfőbb nevezetessége, hogy Hölderlin regénybe, illetve versbe foglalta nevét.
Fontos még Iapetosz,
gyermekei miatt: Prométheusznak és Epimétheusznak
hívják őket. A legutolsó titán Kronosz. Hatan voltak, a titaniszok száma is
ugyanennyi. Egy kivételével (Kriosz) egymás között házasodtak.
Összefoglalóan:
Ókeanosz + Téthüsz
Koiosz +
Phoibé
Kriosz +
Eurübie (Pontosz lánya!)
Hüperion +
Theia → Héliosz, Szelené, Éosz
Iapetosz +
Themisz → Prométheusz, Epimétheusz
Kronosz +
Rheia → Hesztia, Héra, Démétér és Hadész, Posszeidon, Zeusz
Mnémoszüné, a
hatodik, nem ment férjhez, viszont ő szülte a múzsákat. (Nevének jelentése:
emlékezet. Nem véletlen!)
„Mnemoszüné megszülte kilenc
egyforma lányát,
kik csak az
énekkel gondolva a gondot elűzik,
legmagasabb
hófödte olümposzi csúcs közelében.”
*
Hüperion, Hölderlin levélregényének (1799) címadó hőse a
XVIII. századi Görögországban
él. Bellarminnak,
német barátjának írott leveleiben számol be sorsáról. A regénybe ágyazott verse
a modern világ kettészakítottságáról szól, amelyben már nincs helye az isteneknek:
Fenn suhogtok a fényben
lágy talajon, boldog isteni lények!
Szikrázó mennyei szellők
simogatnak benneteket,
mint a művésznő ujjai
szent húrokat.
Sorstalanul, akárcsak az alvó
csecsemő, pihegnek az égiek;
egyszerü bimbó
őrzi örökké szűzen
szellemüket,
tiszta tekintetükben
csöndes, örök
derű
csillan.
De tőlünk megtagadta a sors,
hogy bárhol nyugalomra találjunk,
kínok közt hullnak, enyésznek
az emberek itt lenn,
vaktában egy
órától a másikig,
mint víz
szikláról
sziklára vetődve,
míg elnyeli őket a sok szakadék.
A
küklopsz és a többiek
A görög istenek genealógiájában a második generáció legfontosabb
szereplője Kronosz.
Hésziodosz
nem fest hízelgő képet róla:
Végül megszületett a ravasz
Kronosz, ő valamennyi
közt
legkisebb s legcudarabb, gyűlölte apját.
Kronosz után
Gaia az egyszemű küklopszok népét szülte meg:
Brontészt és
Szteropészt és még Argészt, a kegyetlent,
Zeusznak a dörgést
ők kölcsönzik s művük a villám.
(A 139. sortól)
Homérosz Odüsszeiájában másmilyenek a küklópszok. A Polüphémosz
nevű egyszeműnek nem volt szerencséje, mert Odüsszeusszal
akadt össze, s egyetlen szemét is elveszítette. Egyébként meglehetősen barbár
viszonyok között éltek itt a küklopszok:
Megszentelt törvényük nincs,
gyűlésbe se járnak;
laknak az
égbenyúló ormok meredek tetejében,
mélyölű
barlangban, s törvényt maga lát kiki sarja
és felesége
fölött, egymással mitse törődnek.
(IX. ének)
Talán ez az egyetlen alkalom, hogy Odüsszeusz
hibát követett el: dicsekedett. Elárulta nevét az óriásnak, aki bepanaszolta
apjánál Posszeidonnál.
Így a tenger istene nem könnyítette meg Odüsszeusz útját hazafele. De nem volt elég a
harcias ifjakból:
Földnek s Égnek még született
három fiusarja,
órjások,
bátrak, nevüket nem jó felidézni,
indulatos
fiak ők: Kottosz s Briareósz a Güésszel.
Két vállából
száz roppant kéz lendült előre
mindegyiküknek
s vállból még ötven fejük is nőtt,
ormótlan
testrészeik avval lettek egésszé,
és a hatalmas
testekben félelmetes erő volt.
Ne csodálkozzunk azon, hogy Uranosz
valamennyi gyermeke gyűlölte apját, hiszen ő mindegyiket a föld alá (Gaia)
rejtette. És még örömét is lelete tettében. Gaia cselt szőtt.
Titokban létrehozta a szürke acélt, abból megalkotta az első sarlót, és
gyermekeihez szólt, biztatván őket az Uránosz elleni merényletre. Kronosz
vállalta el a feladatot. Lesben állt, és a megfelelő pillanatban levágta apja
szemérmét. Néhány vércseppből megszülettek az Erinnüszek, a
lelkiismeret-furdalás megtestesítői, a gigászok, a csúf óriások, s talán
jóvátételként a nimfák, a természet szép nőalakjai. Kronosz
férfiassága a tengerbe hullott. Ebből született meg Aphrodité.
Nüx
A Khaoszból, a tátongó ürességből vált ki Nüx,
a sötét Éj,
és testvérével Erebosszal (örök sötétség) szülték Aithért
és a Nappalt. De Nüx ennél sokkal többet hozott világra, most már
egyedül. Az isteni és később az emberi világnak fájdalmat okozó,
kikerülhetetlen princípiumai tőle származnak, ugyanúgy, mint azok az erők,
melyeket legtöbbször az igazságosság fogalmával kapcsolunk össze. (Pl.: a Halál
vagy a Nemeszisz).
A rossz persze már kezdetben része volt a világnak.
Gondoljunk csak Uránoszra, hogy bánt gyermekeivel. Tetteire Kronosz
bosszúja következik. A Halált is Nüx szülte, hogy a fekete éjbe térjen vissza
minden. Berzsenyi
szavával: „Hol
a gigászi Örök vár, / s chaoszába elmerít.” Tőle való a Halál
kistestvére, az Alvás, melyben Álmokkal
színesítjük az életet.
Nüx gyermekei között a sorban első helyen állnak a
Kérek,
az erőszakos halál istennői. Utána jönnek a Moirák: Klóthó,
Lakheszisz és Atroposz, akik meghatározzák az ember sorsát. Klóthótól
kapjuk életünk fonalát, Lakheszisz gombolyítja, Atroposz
pedig elvágja, amikor letelt az idő. Feladatuk még az igazság őrzése is: ha „… férfi vagy
isten lép túl a mértékén, utolérik, / s fel nem hagynak az istennők dühös
indulatukkal”
Párban vannak az élet dolgai. Mómosz,
a gáncsoskodás istene mellett ott van a Siralom. A Csalódást követi a Szerelem, az Aggkorhoz
társul Erisz,
a viszály istennője, mely szorgalmasan tevékenykedik, mióta a Khaoszt
elkezdte felváltani a rendezett világ. Nemeszisz a büntető igazság, aki a hübrisz
ellen lép föl. Szerepe hasonló a Moriákéhoz.
Utoljára legyen szó a Heszperidákról. Ők
Ókeanosz
birodalmán túl őrzik az aranyalmákat termő fát. Janus Pannonius
képzeletében egy dunántúli mandulafa ilyenné vált:
Herkules ilyet a Hesperidák
kertjébe’ se látott,
Hősi Ulyxes
sem Alcinous szigetén.
(Weöres Sándor fordítása)
A
Néreuszok
Pontosz és Gaia (!) gyermekeivel folytatódik a születések
sorozata. (a 233.sortól) A legelső Néreusz
(Testvérei még: Thaumosz, Phorküsz, Kétó, Eurübié) e tengeristen, aki
már bölcs öregnek született, s mint Proteusz tudta alakját változtatni.
Ahogy a tenger! Felesége Dórisz Okeánosz-lány volt.
Lánygyermekeiket Néreiszeknek hívják. Az egyik legszebbe, Thetiszbe Zeusz
is szerelmes lett, de aztán Péleusznak adta, miután tudomást szerzett a
jóslatról, hogy a születendő fiú nagyobb lesz apjánál. S ez így is történt,
hisz a gyermek Akhilleusz névre hallgatott.
A lakodalmat Catullus is
megörökítette kiseposzában. A párkák így énekelnek:
„Gyermeketek születik, sose félő bajnok Achilles,
néki az ellenség bátor kebelét, sose hátát
látja; igen gyakran lesz győztes, futva, a pályán,
túlszárnyalja a gyors szarvas tűzléptű futását.
Fussatok és fonalunk fonjátok, fussatok, orsók.”
(LXIV, Pelion-ormi fenyők…, Devecseri Gábor
fordítása)
A trójai háború idején Thetisz, a haragvó
Akhilleusszal együtt érző anya, Zeuszhoz fordul, hogy büntesse meg a
görögöket. (Erről a haragról szól az egész mű!)
„Hát odaült elibé tüstént, megfogta a térdét
balkézzel, s jobbkézzel az álla alatt simogatta,
és könyörögve ekép szólt Zeusz Kroniónhoz, az úrhoz…"
Majd mikor Zeusz habozott, a tengeri
vénnek ezüstlábú lánya „Thetisz ekkor a térdét / fogva simult hozzá, s
másodszor is újra könyörgött…”
(Homérosz: Iliász, I. ének, Devecseri Gábor fordítása)
Zeusz persze nem tud ellenállni Thetisznek.
Keletkezik is ebből olyan parázs veszekedés Hérával, hogy szegény Héphaisztosznak
kell közbeavatkoznia, hogy nagyobb baj ne legyen.
A legszebb Néreisz mindazonáltal Amphitrité, aki hiába rejtőzik el Posszeidon elől, a
tengeristen delfinje rátalál. E nászból született többek között a hatalmas
termetű Triton, aki
delfinen, paripán, aranyhintón a tengert járja, s csavaros kagyló a kürtje.
Galatea is Néreusz
lánya. Érte Polüphémosz mindenre képes volt. Egy hatalmas sziklával
agyonütötte, Akiszt, Galatea szerelmét. Önmagát így dicséri:
„és amiért rajtam sűrűn meredezget a serte,
csúnyának sose higgy: lomb nélkül csúnya a szálfa,
csúnya a mén, ha nyakán nem leng dús sárga sörénye;
toll díszít madarat, juhon is díszül van a gyapjú:
férfi szakállal szép, s aha a testét szőre borítja.
Egy szem van csak a homlokomon, de milyen? Nagy, akárcsak
Roppant pajzs. S no talán a Nap is nem néz le az égről
Épp ugyanígy? Nem lát mindent? Pedig egy szeme van csak.”
(Ovidius: Átváltozások, XIII. 846-853, ford. Devecseri Gábor)
Korábban felháborodtam volna a küklopsz
tettein és szavain, de lassan okosodom: ugyan, mit várjunk Polüphémosztól,
aki „értette lenézni a törvényt”, miként Homérosz mondja.
Hésziodosz műve persze leginkább katalógus. Más
forrásokhoz kellett nyúlnom, hogy kicsit kiszínezzem a képet. (Homérosz,
Catullus, Ovidius)
Írisz és a
Harpüiák
Olvassuk tovább az istenek "katalógusát", amiként hőseink sorban
születtek! S mint az előző rész végén írtam, történetüket más forrásból tudom
elmesélni.
A Néreuszok után következik Thaumas, a
belső tenger istene, Gaia és Pontos fia. Élektrát vette
el, aki Okeánosz lánya volt. Gyermekeik a gyorslábú Írisz
és a "széphajú" Harpüiák.
Az Iliászban Írisz hírvivő. Láodikének,
Priamosz legszebb lányának alakját ölti fel, és Helenének
kell vinnie a hírt Alexandrosz (Párisz) és Meneláosz
párviadaláról. (III. ének)
Az Odüsszeia XVIII. énekében Írosz, a
hírvivő koldus neve utal játékosan Íriszre. Írosz szerencsétlen
módon - a kuldusok között is van konkurenciaharc - el akarja zavarni a
koldus-álcában hazatérő Odüsszeuszt, aki (finoman szólva) móresre
tanítja.
Vergilius az Aeneisben a IV. énekben
említi Iris nevét. Amikor Didó hosszasan a halállal viaskodik, Júnó
megkönyörül rajta, és Iriszt küldi le az Olympusról, "hogy
szövevényeiből a testének a lelket eloldja."
Írisz, a szivárvány, a Bibliában is
feltűnik. Amikor véget ér az özönvíz, és az Isten megbocsát az embernek
ilyenformán:
"szivárványívemet helyezem a felhőkre,
az lesz a jele a szövetségnek,
melyt én a világgal kötök."
(1 Móz, 9, 19)
Babits első kötetének címe: Levelek
Irisz koszorújából (1902-1908). Sőt himnuszában egyenest Iriszhez
fordul:
"Irisz! te lelkem régi ismerőse!
hétszínű, gyöngyös, mint nektári kelyh,
ezerszínű, uszályos, égnek éke,
Irisz, kinek ruhája pávapelyh,
színek bontója, koszorús hajú,
ívelt szeszély, ég hídja, tarka bálvány,
jer ontsd elémbe képeid,
beszédes színkapú!"
(Himnusz
Iriszhez)
A Herceg, hátha megjön a tél is! c. kötet, Babits
második verseskötete egy Irisz-verssel kezdődik. Most az őszt idéző versszak az
aktuális. Maga a vers Babits nem kevés remekművének egyike:
"S megjön az ősznek tarkasága:
aranyos lombok, piros lombok,
gyümölcsös berkek, hangos dombok,
sápadt levelek ordas ága,
avarok zörgő pusztasága;
a kósza szél kacag is, sír is:
az estnek rögös ege sárga,
mikor
felhős fátyolát tépi Irisz."
(Ballada Irisz
fátyoláról)
A Harpüiák félig madártestű, szárnyas női szörnyek.
Nevük jelentése: felragadók. Mindent befalnak, s mindent beszennyeznek. Hésziodosz
gyorsaságukra is utal: eredetileg viharistennők voltak:
".... gyors szárnyaikon szélvészt és
saskeselyűket
érnek utól, s versengve repülnek a
röpke idővel."
Költőnk kettőt említ név szerint: Aellót és
Oküpetészt. Homérosz Iliászából megtudhatjuk, hogy Podargé,
szintén Hárpia - itt már a helyesírás is változik -, szülte Xanthoszt
és Balioszt, Akhilleusz két , halhatatlan és szélvészgyors
paripáját. (XVI. ének)
Vergilius nagyobb teret szentel a hárpiáknak.
A Strophadok két szigetén lakik "Celaenó hárpia nemzete".
Ide űzték őket Boreas fiai Phineusz trák király asztalától.
(Bonyolult történet!) Már külsejük is visszataszító:
"Aggszűz arcuk van ezeknek, a testük
szárnyas, a körmük horgas, bűzlenek, és megy a
gyomruk,
s mindíg éhségtől halaványak - - -"
(Aeneis, III. ének)
Amikor Aeneas és társai levágják a hárpiák néhány marháját, a hárpiák
megtámadják őket. (A motívum megvan már az Odüsszeiában is. Odüsszeusz balga
társai fölfalták Hüperion Éeliosznak barmait.) S bár a trójaiak el tudják űzni
a "horgas-karmú csapatokat", jósuk Celaenó, a fúriák feje,
megátkozza őket:
"Jó, italus kikötőkbe, a szél szárnyán, el
is értek;
ámde e jogtalan öldöklésetekért falat addig
ott nem emelhettek, míg éhségetekben az asztalt
meg nem rágjátok s fel nem faljátok ebédre."
(Aeneis, III. ének)
Vajon így
lesz-e?
Medúsza
Pontosz és Gaia
gyermekei közül foglalkoztunk már Néreusszal és Néreidákkal. Néreusz
testvéréről, Thaumaszról is volt szó: Élektra szüli neki Iriszt
és a Harpüiakat.
A következő két testvér Phorküsz és Kétó.
Az ő gyermekeik is fontos szereplői a görög mitológiának. Vegyük sorra őket! Hésziodosz
először a Gráiákat említi: Pemphrédót és Enűót. (Deinát
kifelejti) Bár kezdetben széparcúak voltak, és szép leplet viseltek, öregeknek
hívták őket, mert a hajuk ősz volt. A hattyúhoz hasonlító szüzeknek összesen
egy szemük volt és egy foguk. Ők őrizték a testvéreikhez, a Gorgókhoz
vezető utat. Perszeusz „őrségváltáskor” lopta el szemüket, s addig nem
adta vissza, míg el nem árulták az utat.
A Gorgók is Phorküsz és Kétó
gyermekei. Az Éj birodalmában laknak a Heszperidákkal együtt.
Nevük Szthennó, Eurüalé és Medúsza. Az utóbbi halandó volt, Posszeidon
szerette. Mindegyik Gorgó-lány félelmetesen csúnya volt,
olyannyira, hogy aki rájuk tekintett, kővé vált az iszonyattól. Perszeusznak
nagy elszántság és isteni segítség kellett ahhoz, hogy ígéretéhez híven
megszerezze Polüdektész királynak Medúsza fejét. Athéné
segített, hogy Perszeusz megtalálja a gorgófőt.
Nem volt szabad ránéznie, ezért csupán tükörképét
figyelhette pajzsán. Egy másik forrás szerint Perszeusznak ki kellett
tapintania az alvó Medúsza arcvonásait. (Ezért írja Kosztolányi a
Marcus Aurelius c. versében, hogy a császár:
„tapintja merészen a görcsös, a szörnyű / Medusa-valóság kő-iszonyatját...”)
Amikor Perszeusz
levágta Medúsza fejét, a nyakából előugrott Pégaszosz, a szárnyas
paripa és Khrűszaór, az „aranykardos” vitéz. Pégaszosz Zeusz
házába repült. Ő hordozta a mennydörgést és a villámot. Khrűszaór
gyermekét a háromfejű Gérünoneuszt majd Héraklész foga
megölni.
Weöres Sándor az 1944-ben megjelent
kötetének a Medusa címet adta, s ez – ismerve a kort - nem meglepő. A Medusa-valóságot
legjobban talán a De profundis
c. verse érzékelteti.
(De profundis = a mélységből, a 130. zsoltár kezdő szavai latinul)
Perszeusz
Az előző részben Medúszáról
volt szó. Hésziodosz beszámolt arról, hogyan végezte be életét. Ne
feledjük, hogy a három Gorgó-lány közül ő az egyedüli halandó, s
valamiképpen meg kellett halnia. De miért éppen így, Perszeusz keze
által? Erre Hésziodosz nem ad részletes választ. Persze az irodalomban
nincs titok. Robert Graves tizenhat ókori szerző történeteit, utalásait
gyűjti egybe. Kerényi Károly még bonyolultabb (s mélyérteműbb),
még a vázaképeket is bevonja az értelmezésbe. Trencsényi-Waldapfel Imre,
Hésziodosz fordítója, egyszerűbben fogalmaz.
Kezdjük a jóslattal. Akrisziosz, Argosz
királya, azt a jóslatot kapja, hogy unokája fogja megölni. Ezért gondolja a
király, hogyha lányát, Danaét, elzárja a világtól, nem lesz unokája.
(Hahaha!) Azonban Arany János szavaival: „Mint a vadnak, mely
hálóit / El ugyan nem tépheti, / De magát, míg hánykolódik, / Jobban
behömpölygeti.” (Visszatekintés)
Zeusz aranyeső alakjában lepi meg a királylányt.
A görögöknél a végzet beteljesedik, bármennyit is kell
rá várni. Perszeusznak hívják az unokát, akit Akrisziosz -
anyjával együtt - egy ládába zárt, s a tenger hullámaira bízott. Így jutnak el Szeriphosz
szigetére, ahol Polüdiktész a király. Perszeusz felnőve, hogy
mentse édesanyját, Polüdiktésznek felajánlja, hogy megszerzi a királynak
Medúsza fejét. Nászajándékul, hogy Hippodameiát vegye el!
Perszeusznak Athéné segítségével
sikerül kijátszania a Gráiákat, majd a tett után a kifogyhatatlan
tarisznyával, a szárnyas saruval és a láthatatlanná tevő sisakkal menekül…
(Ismerős?) Közben arra is van ereje, hogy megmentse Andromédát a
sárkánytól, akibe első látásra szerelmes lesz.
Amikor visszatér a szigetre, a gorgófővel könnyedén legyőzi
ármánykodó ellenségeit: kővé változtatja őket. Nem volt gonosz ember, a varázskellékeket
visszaadja Hermésznek, a gorgófőt pedig Athéné tűzte a
pajzsára.
Perszeusz olyannyira rendes volt, hogy meg
akarta látogatni nagyapját Argoszban, aki azonban elővigyázatosságból Larisszába
költözött. Perszeusz itt is megjelent, hogy részt vegyen egy
diszkoszvető versenyen. A diszkosz vajon kit talál el? Akriszioszt,
nagyapját. Bűntudat gyötri Perszeuszt, ezért nem is megy vissza Argoszba
királynak. Cserél testvérének a fiával, s Tirünszben lesz király.
 |
| Tiziano: Androméda és Perszeusz, www.amilapunk.hu |
Irodalom:
Robert Graves: A görög mítoszok I-II
Kerényi Károly: Görög mitológia
Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia
Tótfalusi István: Ki kicsoda az antik mítoszokban
