A következő címkéjű bejegyzések mutatása: görög mitológia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: görög mitológia. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 25., szombat

Hésziodosz nyomában



2012. 12. 27

Múzsák

Peruzzi: A múzsák és Apolló tánca, hu.wikipedia.org


     Még kisiskolás voltam, amikor azt hallottam valakiről, hogy ismeri az egész mitológiát, el tudja mondani az összes múzsa nevét. Sok évnek kellett eltelnie, míg megértettem, nem az a fontos, hogy fel tudjam sorolni nevüket, hanem hogy Hésziodosz műve nyomán (Istenek születése) felfogjam, mire jók a múzsák. Mindamellett, hogy mindent tudnak, szépek és tehetségesek: „ők hoznak feledést a bajokra, nyugalmat a gondban.” (55. sor)

            Nem véletlenül magasztalja őket Hésziodosz, hisz:

„………………………………...kit a Múzsák
kedvelnek, boldog, szájából ömlik az édes
szó, s valahányszor a gyász elfogja a lelket, a gondban
még el nem fásultat, s szenved tőle az ember,
Múzsák hű szolgája, a dalnok, a régi nagyoknak
hírét zengi s a boldog olümposzi isteneket mind,
rosszkedvét feledi s gondjára se gondol az ember
vissza, borúra derűt hoz az istennők adománya.”
(Istenek születése, 96-103. sor, Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

            Zeusz és Mnémoszüné gyermekei (más variáció szerint Pieriában, az Olümposz tövében születtek, apjuk Pierisz király, anyjuk egy nimfa.) Következzenek mégis név szerint:

Kleio (Klio), a történetírás
Melpomené, a tragédia, (Horatius hozzá címezte egyik költeményét)
Euterpé, a lírai költészet
Thaleia, a komédia
Terpszikhóré, a tánc
Erato, a szerelmi költészet
Polühümnia, a kardalköltészet
Urania, a csillagászat
Kalliopé, az epikus költészet múzsája, pártfogója

            Görögül muszainak hívják őket. Az alexandriai könyvtárMuszaionnak nevezték, innen származik (latin közvetítéssel) a múzeum szó.

            Ha tehetem, hol az egyik, hol a másik múzsa szavára figyelek. Mignard Klióról festett portréja a Szépművészeti Múzeumban látható. A történetírás múzsája sok könyvét elejti, mert számára a felső sugallat a fontos. Fia HüakinthoszApollón, bár szerette, véletlenül megölte. Véréből sarjadt a jácint. 

Hésziodosz

     Az embert mindig foglalkoztatta, hogyan keletkezett a világ. Feltevését, sejtését, hitét nagy művek őrzik. Ilyen Hésziodosz Istenek születése c. munkája, a Kalevala, az Edda-dalok, a Biblia, vagy zenében Haydn Teremtése vagy a képzőművészetben Michelangelo freskói a Sixtus-kápolna falán.

     A görög költő, Hésziodosz az i.e. VIII. század fordulóján élt. Sok tekintetben Homérosz nyomába lépett. A világrend kialakulását, az istenek születését, harcát foglalta össze enciklopédikus igénnyel az Istenek születése (Theogonia) c. művében. (Csupán harminc lap az egész.)

     Invokációval kezdődik a beavatás: a szépséges múzsákhoz fordul, részletesen mutatja be, hogyan élnek ők „Helikón magas ormán”, ahol Hésziodosz, személyesen találkozott velük.

Kezdjük a dalt immár Helikón Múzsái nevével!
Ők lakják e hegyet, Helikón magas, isteni ormát,
kék, ibolyásszínű forrás partján kicsi lábbal
járják táncukat és oltára körül Kroniónnak.
Ők miután Hippukréné, Permésszosz avagy szent
Olmeiosz vize gyöngéd tagjaikat mosogatta,
rendbeszedik szép tánckarukat Helikón magas ormán,
édes vágyat kelt ez akar, dobbannak a lábak.
Innét indulnak sűrű ködöt öltve magukra,
éjszaka járnak, szépséges hang száll körülöttük,
zengik az aigisztartó Zeuszt meg az argoszi Hérát,
őt, a dicső úrnőt, aki lépked arany sarujában,
s aigisztartó Zeusz lányát, a bagolyszemü Pallaszt,
Phoibosz Apollónt s Artemisz istennőt a nyilakkal,
s azt, ki ölelve a földet, meg-megrázza: Poszeidón....
                                         (Az 1. sortól a 15-ig)

     Érdekesek azok a jelzők, melyek itt előfordulnak: aigisztartó Zeusz és a bagolyszemű Pallasz. Az aigisz, latinosan aegis, magyarosan égisz Zeusz pajzsa, a hatalom jelképe. Ha valakinek vagy valaminek az égisze alatt vagyunk, az megvéd bennünket. A Pallaszra, Athéné melléknevére két magyarázat van: így hívták azt az óriást, akinek a bőréből Athéné pajzsát készítette, vagy annak a gyermekkori barátnőjének a neve, akit játék közben véletlenül megölt. Emlékére készítette a Palladion nevű szobrot, melynek állítólag városvédő ereje van. A bagoly pedig, mint tudjuk, a tudás, a tudomány, a bölcsesség jelképe.
          Ők tanították a dalra, szemrehányást téve a földi halandóknak, akik nem törődnek a művészettel:

„Hitvány pásztori nép, szolgáltok csak hasatoknak!
Szánkon tarka hazugság, mind a valóra hasonlít…”
                                   (26-27)

     Ez utóbbi sort a fordító, Trencsényi-Waldapfel Imre egyetemi előadásában görögül is elmondta, mert általában a művészetre vonatkozólag fontos megállapításnak tartotta, és érzékeltetni akarta a hexameter ritmusát eredeti nyelven.
                                                                                   
*

     Ma kételkednek a költészet erejében. Nem így Hésziodosz. Az Istenek születése c. művében először a múzsákhoz fordul, s csak utána következik Zeusz és Héra. A múzsák azért fontosak, mert csak az ő segítségükkel lehet szólni az istenekről, a világról:

„Hallod-e, kezdjük a Múzsákon, kik fenn az Olümposz
termeiben Zeusz nagy lelkét eltöltik örömmel,
zengve a himnuszt és hirdetve, mi van, mi leszen s volt…”  
                                         (36-38)

Az istenek születése

     Következzék újra az istenek születése, ahogy Hésziodosz elmesélte. Kezdetben volt a Khaosz, a gomolygó rendezetlenség. Majd őt követte Gaia, „a szélesmellű Föld” és Erosz, aki nélkül bizonyára megszakadt volna a keletkezés.

     Khaosz gyermekei: Erebosz, az örök sötétség, nővére az Éj (Nüx). Kettejük gyermeke az Aithér (éter), a levegő felett lebegő, könnyű, fénylő anyag és a Nappal.

     Míg Khaosztól a fény és a sötétség, a megfoghatatlan, anyagtalan anyag ered, addig, Gaia mindennek a szilárd alapja. Ő hozza létre Uránoszt, párját és ellentétét, „a csillagos Égboltot”. Ő alkotja meg a hegyeket, a tengert, ő szüli (egyedül) Pontoszt is, a belső tenger istenét s a titánokat.

     Ókeanosz a legidősebb titán. Hüperionnak az a legfőbb nevezetessége, hogy Hölderlin regénybe, illetve versbe foglalta nevét. Fontos még Iapetosz, gyermekei miatt: Prométheusznak és Epimétheusznak hívják őket. A legutolsó titán Kronosz. Hatan voltak, a titaniszok száma is ugyanennyi. Egy kivételével (Kriosz) egymás között házasodtak.

Összefoglalóan:

Ókeanosz + Téthüsz
Koiosz + Phoibé
Kriosz + Eurübie (Pontosz lánya!)
Hüperion + Theia → Héliosz, Szelené, Éosz
Iapetosz + Themisz → Prométheusz, Epimétheusz
Kronosz + Rheia → Hesztia, Héra, Démétér és Hadész, Posszeidon, Zeusz
Mnémoszüné, a hatodik, nem ment férjhez, viszont ő szülte a múzsákat. (Nevének jelentése: emlékezet. Nem véletlen!)

„Mnemoszüné megszülte kilenc egyforma lányát,
kik csak az énekkel gondolva a gondot elűzik,
legmagasabb hófödte olümposzi csúcs közelében.”

*

     Hüperion, Hölderlin levélregényének (1799) címadó hőse a XVIII. századi Görögországban él. Bellarminnak, német barátjának írott leveleiben számol be sorsáról. A regénybe ágyazott verse a modern világ kettészakítottságáról szól, amelyben már nincs helye az isteneknek:

Fenn suhogtok a fényben
  lágy talajon, boldog isteni lények!
    Szikrázó mennyei szellők
      simogatnak benneteket,
        mint a művésznő ujjai
          szent húrokat.

Sorstalanul, akárcsak az alvó
  csecsemő, pihegnek az égiek;
    egyszerü bimbó
      őrzi örökké szűzen
        szellemüket,
          tiszta tekintetükben
           csöndes, örök
            derű csillan.

De tőlünk megtagadta a sors,
  hogy bárhol nyugalomra találjunk,
    kínok közt hullnak, enyésznek
      az emberek itt lenn,
        vaktában egy
          órától a másikig,
            mint víz szikláról
              sziklára vetődve,
                míg elnyeli őket a sok szakadék.

A küklopsz és a többiek

     A görög istenek genealógiájában a második generáció legfontosabb szereplője Kronosz. Hésziodosz nem fest hízelgő képet róla:

Végül megszületett a ravasz Kronosz, ő valamennyi
közt legkisebb s legcudarabb, gyűlölte apját.
Kronosz után Gaia az egyszemű küklopszok népét szülte meg:
Brontészt és Szteropészt és még Argészt, a kegyetlent,
Zeusznak a dörgést ők kölcsönzik s művük a villám.
(A 139. sortól)

     Homérosz Odüsszeiájában másmilyenek a küklópszok. A Polüphémosz nevű egyszeműnek nem volt szerencséje, mert Odüsszeusszal akadt össze, s egyetlen szemét is elveszítette. Egyébként meglehetősen barbár viszonyok között éltek itt a küklopszok:

Megszentelt törvényük nincs, gyűlésbe se járnak;
laknak az égbenyúló ormok meredek tetejében,
mélyölű barlangban, s törvényt maga lát kiki sarja
és felesége fölött, egymással mitse törődnek.
                                                (IX. ének)

     Talán ez az egyetlen alkalom, hogy Odüsszeusz hibát követett el: dicsekedett. Elárulta nevét az óriásnak, aki bepanaszolta apjánál Posszeidonnál. Így a tenger istene nem könnyítette meg Odüsszeusz útját hazafele. De nem volt elég a harcias ifjakból:

Földnek s Égnek még született három fiusarja,
órjások, bátrak, nevüket nem jó felidézni,
indulatos fiak ők: Kottosz s Briareósz a Güésszel.
Két vállából száz roppant kéz lendült előre
mindegyiküknek s vállból még ötven fejük is nőtt,
ormótlan testrészeik avval lettek egésszé,
és a hatalmas testekben félelmetes erő volt.

     Ne csodálkozzunk azon, hogy Uranosz valamennyi gyermeke gyűlölte apját, hiszen ő mindegyiket a föld alá (Gaia) rejtette. És még örömét is lelete tettében. Gaia cselt szőtt. Titokban létrehozta a szürke acélt, abból megalkotta az első sarlót, és gyermekeihez szólt, biztatván őket az Uránosz elleni merényletre. Kronosz vállalta el a feladatot. Lesben állt, és a megfelelő pillanatban levágta apja szemérmét. Néhány vércseppből megszülettek az Erinnüszek, a lelkiismeret-furdalás megtestesítői, a gigászok, a csúf óriások, s talán jóvátételként a nimfák, a természet szép nőalakjai. Kronosz férfiassága a tengerbe hullott. Ebből született meg Aphrodité.

Nüx

     A Khaoszból, a tátongó ürességből vált ki Nüx, a sötét Éj, és testvérével Erebosszal (örök sötétség) szülték Aithért és a Nappalt. De Nüx ennél sokkal többet hozott világra, most már egyedül. Az isteni és később az emberi világnak fájdalmat okozó, kikerülhetetlen princípiumai tőle származnak, ugyanúgy, mint azok az erők, melyeket legtöbbször az igazságosság fogalmával kapcsolunk össze. (Pl.: a Halál vagy a Nemeszisz).

     A rossz persze már kezdetben része volt a világnak. Gondoljunk csak Uránoszra, hogy bánt gyermekeivel. Tetteire Kronosz bosszúja következik. A Halált is Nüx szülte, hogy a fekete éjbe térjen vissza minden. Berzsenyi szavával: „Hol a gigászi Örök vár, / s chaoszába elmerít.” Tőle való a Halál kistestvére, az Alvás, melyben Álmokkal színesítjük az életet.

     Nüx gyermekei között a sorban első helyen állnak a Kérek, az erőszakos halál istennői. Utána jönnek a Moirák: Klóthó, Lakheszisz és Atroposz, akik meghatározzák az ember sorsát. Klóthótól kapjuk életünk fonalát, Lakheszisz gombolyítja, Atroposz pedig elvágja, amikor letelt az idő. Feladatuk még az igazság őrzése is: ha „… férfi vagy isten lép túl a mértékén, utolérik, / s fel nem hagynak az istennők dühös indulatukkal”

     Párban vannak az élet dolgai. Mómosz, a gáncsoskodás istene mellett ott van a Siralom. A Csalódást követi a Szerelem, az Aggkorhoz társul Erisz, a viszály istennője, mely szorgalmasan tevékenykedik, mióta a Khaoszt elkezdte felváltani a rendezett világ. Nemeszisz a büntető igazság, aki a hübrisz ellen lép föl. Szerepe hasonló a Moriákéhoz.

     Utoljára legyen szó a Heszperidákról. Ők Ókeanosz birodalmán túl őrzik az aranyalmákat termő fát. Janus Pannonius képzeletében egy dunántúli mandulafa ilyenné vált:

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,
Hősi Ulyxes sem Alcinous szigetén.
(Weöres Sándor fordítása)

A Néreuszok

Pontosz és Gaia (!) gyermekeivel folytatódik a születések sorozata. (a 233.sortól) A legelső Néreusz (Testvérei még: Thaumosz, Phorküsz, Kétó, Eurübié) e tengeristen, aki már bölcs öregnek született, s mint Proteusz tudta alakját változtatni. Ahogy a tenger! Felesége Dórisz  Okeánosz-lány volt. Lánygyermekeiket Néreiszeknek hívják. Az egyik legszebbe, Thetiszbe Zeusz is szerelmes lett, de aztán Péleusznak adta, miután tudomást szerzett a jóslatról, hogy a születendő fiú nagyobb lesz apjánál. S ez így is történt, hisz a gyermek Akhilleusz névre hallgatott.

      A lakodalmat Catullus is megörökítette kiseposzában. A párkák így énekelnek:
„Gyermeketek születik, sose félő bajnok Achilles,

néki az ellenség bátor kebelét, sose hátát
látja; igen gyakran lesz győztes, futva, a pályán,
túlszárnyalja a gyors szarvas tűzléptű futását.
Fussatok és fonalunk fonjátok, fussatok, orsók.”
     (LXIV, Pelion-ormi fenyők…, Devecseri Gábor fordítása)

     A trójai háború idején Thetisz, a haragvó Akhilleusszal együtt érző anya, Zeuszhoz fordul, hogy büntesse meg a görögöket. (Erről a haragról szól az egész mű!)

„Hát odaült elibé tüstént, megfogta a térdét
balkézzel, s jobbkézzel az álla alatt simogatta,
és könyörögve ekép szólt Zeusz Kroniónhoz, az úrhoz…"

      Majd mikor Zeusz habozott, a tengeri vénnek ezüstlábú lánya „Thetisz ekkor a térdét / fogva simult hozzá, s másodszor is újra könyörgött…”
                 (Homérosz: Iliász, I. ének, Devecseri Gábor fordítása)

      Zeusz persze nem tud ellenállni Thetisznek. Keletkezik is ebből olyan parázs veszekedés Hérával, hogy szegény Héphaisztosznak kell közbeavatkoznia, hogy nagyobb baj ne legyen.

      A legszebb Néreisz mindazonáltal Amphitrité, aki hiába rejtőzik el Posszeidon elől, a tengeristen delfinje rátalál. E nászból született többek között a hatalmas termetű Triton, aki delfinen, paripán, aranyhintón a tengert járja, s csavaros kagyló a kürtje.

      Galatea is Néreusz lánya. Érte Polüphémosz mindenre képes volt. Egy hatalmas sziklával agyonütötte, Akiszt, Galatea szerelmét. Önmagát így dicséri:
„és amiért rajtam sűrűn meredezget a serte,
csúnyának sose higgy: lomb nélkül csúnya a szálfa,
csúnya a mén, ha nyakán nem leng dús sárga sörénye;
toll díszít madarat, juhon is díszül van a gyapjú:
férfi szakállal szép, s aha a testét szőre borítja.
Egy szem van csak a homlokomon, de milyen? Nagy, akárcsak
Roppant pajzs. S no talán a Nap is nem néz le az égről
Épp ugyanígy? Nem lát mindent? Pedig egy szeme van csak.”
(Ovidius: Átváltozások, XIII. 846-853, ford. Devecseri Gábor)

      Korábban felháborodtam volna a küklopsz tettein és szavain, de lassan okosodom: ugyan, mit várjunk Polüphémosztól, aki „értette lenézni a törvényt”, miként Homérosz mondja.

     Hésziodosz műve persze leginkább katalógus. Más forrásokhoz kellett nyúlnom, hogy kicsit kiszínezzem a képet. (Homérosz, Catullus, Ovidius)

Írisz és a Harpüiák

     Olvassuk tovább az istenek "katalógusát", amiként hőseink sorban születtek! S mint az előző rész végén írtam, történetüket más forrásból tudom elmesélni.

     A Néreuszok után következik Thaumas, a belső tenger istene, Gaia és Pontos fia. Élektrát vette el, aki Okeánosz lánya volt. Gyermekeik a gyorslábú Írisz és a "széphajú" Harpüiák.

     Az Iliászban Írisz hírvivő. Láodikének, Priamosz legszebb lányának alakját ölti fel, és  Helenének kell vinnie a hírt Alexandrosz (Párisz) és Meneláosz párviadaláról. (III. ének)

     Az Odüsszeia XVIII. énekében Írosz, a hírvivő koldus neve utal játékosan Íriszre. Írosz szerencsétlen módon - a kuldusok között is van konkurenciaharc - el akarja zavarni a koldus-álcában hazatérő Odüsszeuszt, aki (finoman szólva) móresre tanítja.

     Vergilius az Aeneisben a IV. énekben említi Iris nevét. Amikor Didó hosszasan a halállal viaskodik, Júnó megkönyörül rajta, és Iriszt küldi le az Olympusról, "hogy szövevényeiből a testének a lelket eloldja."

     Írisz, a szivárvány, a Bibliában is feltűnik. Amikor véget ér az özönvíz, és az Isten megbocsát az embernek ilyenformán:

     "szivárványívemet helyezem a felhőkre,
      az lesz a jele a szövetségnek,
      melyt én a világgal kötök."
                       (1 Móz, 9, 19)

     Babits első kötetének címe: Levelek Irisz koszorújából (1902-1908). Sőt himnuszában egyenest Iriszhez fordul:

     "Irisz! te lelkem régi ismerőse!
      hétszínű, gyöngyös, mint nektári kelyh,
      ezerszínű, uszályos, égnek éke,
      Irisz, kinek ruhája pávapelyh,
      színek bontója, koszorús hajú,
      ívelt szeszély, ég hídja, tarka bálvány,
      jer ontsd elémbe képeid,
      beszédes színkapú!"
                         (Himnusz Iriszhez)
     A Herceg, hátha megjön a tél is! c. kötet, Babits második verseskötete egy Irisz-verssel kezdődik. Most az őszt idéző versszak az aktuális. Maga a vers Babits nem kevés remekművének egyike:
     "S megjön az ősznek tarkasága:
      aranyos lombok, piros lombok,
      gyümölcsös berkek, hangos dombok,
      sápadt levelek ordas ága,
      avarok zörgő pusztasága;
      a kósza szél kacag is, sír is:
      az estnek rögös ege sárga,
      mikor
      felhős fátyolát tépi Irisz."
                         (Ballada Irisz fátyoláról)

     A Harpüiák félig madártestű, szárnyas női szörnyek. Nevük jelentése: felragadók. Mindent befalnak, s mindent beszennyeznek. Hésziodosz gyorsaságukra is utal: eredetileg viharistennők voltak:

     ".... gyors szárnyaikon szélvészt és saskeselyűket
       érnek utól, s versengve repülnek a röpke idővel."

     Költőnk kettőt említ név szerint: Aellót és Oküpetészt. Homérosz Iliászából megtudhatjuk, hogy Podargé, szintén Hárpia - itt már a helyesírás is változik -, szülte Xanthoszt és Balioszt, Akhilleusz két , halhatatlan és szélvészgyors paripáját. (XVI. ének)

     Vergilius nagyobb teret szentel a hárpiáknak.  A Strophadok két szigetén lakik "Celaenó hárpia nemzete". Ide űzték őket Boreas fiai Phineusz trák király asztalától. (Bonyolult történet!) Már külsejük is visszataszító:

                     "Aggszűz arcuk van ezeknek, a testük
     szárnyas, a körmük horgas, bűzlenek, és megy a gyomruk,
     s mindíg éhségtől halaványak - - -"
                                                 (Aeneis, III. ének)

               Amikor Aeneas és társai levágják a hárpiák néhány marháját, a hárpiák megtámadják őket. (A motívum megvan már az Odüsszeiában is. Odüsszeusz balga társai fölfalták Hüperion Éeliosznak barmait.) S bár a trójaiak el tudják űzni a "horgas-karmú csapatokat", jósuk Celaenó, a fúriák feje, megátkozza őket:

     "Jó, italus kikötőkbe, a szél szárnyán, el is értek;
     ámde e jogtalan öldöklésetekért falat addig
     ott nem emelhettek, míg éhségetekben az asztalt
     meg nem rágjátok s fel nem faljátok ebédre."
                                             (Aeneis, III. ének)

           Vajon így lesz-e?

Medúsza

     Pontosz és Gaia gyermekei közül foglalkoztunk már Néreusszal és Néreidákkal. Néreusz testvéréről, Thaumaszról is volt szó: Élektra szüli neki Iriszt és a Harpüiakat.

     A következő két testvér Phorküsz és Kétó. Az ő gyermekeik is fontos szereplői a görög mitológiának. Vegyük sorra őket! Hésziodosz először a Gráiákat említi: Pemphrédót és Enűót. (Deinát kifelejti) Bár kezdetben széparcúak voltak, és szép leplet viseltek, öregeknek hívták őket, mert a hajuk ősz volt. A hattyúhoz hasonlító szüzeknek összesen egy szemük volt és egy foguk. Ők őrizték a testvéreikhez, a Gorgókhoz vezető utat. Perszeusz „őrségváltáskor” lopta el szemüket, s addig nem adta vissza, míg el nem árulták az utat.

     A Gorgók is Phorküsz és Kétó gyermekei. Az Éj birodalmában laknak a Heszperidákkal együtt. Nevük Szthennó, Eurüalé és Medúsza. Az utóbbi halandó volt, Posszeidon szerette. Mindegyik Gorgó-lány félelmetesen csúnya volt, olyannyira, hogy aki rájuk tekintett, kővé vált az iszonyattól. Perszeusznak nagy elszántság és isteni segítség kellett ahhoz, hogy ígéretéhez híven megszerezze Polüdektész királynak Medúsza fejét. Athéné segített, hogy Perszeusz megtalálja a gorgófőt.

     Nem volt szabad ránéznie, ezért csupán tükörképét figyelhette pajzsán. Egy másik forrás szerint Perszeusznak ki kellett tapintania az alvó Medúsza arcvonásait. (Ezért írja Kosztolányi a Marcus Aurelius c. versében, hogy a császár: „tapintja merészen a görcsös, a szörnyű / Medusa-valóság kő-iszonyatját...”)

     Amikor Perszeusz levágta Medúsza fejét, a nyakából előugrott Pégaszosz, a szárnyas paripa és Khrűszaór, az „aranykardos” vitéz. Pégaszosz Zeusz házába repült. Ő hordozta a mennydörgést és a villámot. Khrűszaór gyermekét a háromfejű Gérünoneuszt majd Héraklész foga megölni. 
   
     Weöres Sándor az 1944-ben megjelent kötetének a Medusa címet adta, s ez – ismerve a kort - nem meglepő. A Medusa-valóságot legjobban talán a De profundis c. verse érzékelteti.
                          (De profundis = a mélységből, a 130. zsoltár kezdő szavai latinul)

Perszeusz

     Az előző részben Medúszáról volt szó. Hésziodosz beszámolt arról, hogyan végezte be életét. Ne feledjük, hogy a három Gorgó-lány közül ő az egyedüli halandó, s valamiképpen meg kellett halnia. De miért éppen így, Perszeusz keze által? Erre Hésziodosz nem ad részletes választ. Persze az irodalomban nincs titok. Robert Graves tizenhat ókori szerző történeteit, utalásait gyűjti egybe. Kerényi Károly még bonyolultabb (s mélyérteműbb), még a vázaképeket is bevonja az értelmezésbe. Trencsényi-Waldapfel Imre, Hésziodosz fordítója, egyszerűbben fogalmaz.

     Kezdjük a jóslattal. Akrisziosz, Argosz királya, azt a jóslatot kapja, hogy unokája fogja megölni. Ezért gondolja a király, hogyha lányát, Danaét, elzárja a világtól, nem lesz unokája. (Hahaha!) Azonban Arany János szavaival: „Mint a vadnak, mely hálóit / El ugyan nem tépheti, / De magát, míg hánykolódik, / Jobban behömpölygeti.” (Visszatekintés) Zeusz aranyeső alakjában lepi meg a királylányt.

     A görögöknél a végzet beteljesedik, bármennyit is kell rá várni. Perszeusznak hívják az unokát, akit Akrisziosz - anyjával együtt - egy ládába zárt, s a tenger hullámaira bízott. Így jutnak el Szeriphosz szigetére, ahol Polüdiktész a király. Perszeusz felnőve, hogy mentse édesanyját, Polüdiktésznek felajánlja, hogy megszerzi a királynak Medúsza fejét. Nászajándékul, hogy Hippodameiát vegye el!

     Perszeusznak Athéné segítségével sikerül kijátszania a Gráiákat, majd a tett után a kifogyhatatlan tarisznyával, a szárnyas saruval és a láthatatlanná tevő sisakkal menekül… (Ismerős?) Közben arra is van ereje, hogy megmentse Andromédát a sárkánytól, akibe első látásra szerelmes lesz.
     Amikor visszatér a szigetre, a gorgófővel könnyedén legyőzi ármánykodó ellenségeit: kővé változtatja őket. Nem volt gonosz ember, a varázskellékeket visszaadja Hermésznek, a gorgófőt pedig Athéné tűzte a pajzsára.
     Perszeusz olyannyira rendes volt, hogy meg akarta látogatni nagyapját Argoszban, aki azonban elővigyázatosságból Larisszába költözött. Perszeusz itt is megjelent, hogy részt vegyen egy diszkoszvető versenyen. A diszkosz vajon kit talál el? Akriszioszt, nagyapját. Bűntudat gyötri Perszeuszt, ezért nem is megy vissza Argoszba királynak. Cserél testvérének a fiával, s Tirünszben lesz király.

Tiziano: Androméda és Perszeusz, www.amilapunk.hu


 Irodalom:
Robert Graves: A görög mítoszok I-II
Kerényi Károly: Görög mitológia
Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia
Tótfalusi István: Ki kicsoda az antik mítoszokban