A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szecesszió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szecesszió. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 8., péntek

Kirche am Steinhof


Egy nyári élmény nyomában

A főoltár képének felszentelésekor Dr. Piffl érsek így beszélt az épületről: „… amikor a templomba beléptem, a szó szoros értelemben lenyűgözött a ház monumentalitása; eluralkodott rajtam az az érzés, hogy valóban szent ez a hely” (A. Sarnitz)


A szecesszióról
     Wagner sokoldalú, változó művész volt, aki Bécsben a szecesszió sajátos változatát képviselte. A szecesszió ugyanis nem volt egységes stílus. Duncan egyenesen mozgalomként határozza meg, mely a különböző országokban más-más formát öltött, nem beszélve most a különböző művészek egyéni sajátosságairól. A mozgalom fő célja az volt, hogy szembeszegüljön a fennálló renddel a képzőművészet (és az irodalom), valamint az alkalmazott művészet keretei között. Fő érdeme, hogy utat nyitott a modern építészetnek. Németh Lajos az építészet területén két fő irányt különböztet meg. Az első az ornamentikát hangsúlyozza (Gaudi, Olbrich), a második a geometrikus absztrakcióra törekszik. Ide tartozik Otto Wagner és Josef Hoffmann. Az utóbbi irányzatnak előfutára volt a skót, a glasgow-i iskola, illetve Van der Velde, akinek hármas jelszava a célszerűség, az anyagszerűség és a higiénikusság volt. Itt már felismerhetjük a wagneri elveket is. Ugyancsak Velde fogalmazta meg ennek az irányzatnak a lényegét: „… a szükségest esztétikai élménnyé lehet alakítani, vagyis a hasznost élvezetessé tenni.”
     Otto Wagner egész munkássága erről szól. Gondoljunk csak lakóházaira (Majolikaház), a Stadtbahnra, a Postatakarékpénztárra. De a steinhofi templom is ide tartozik: a betegek lelki, hitbeli támaszt kapnak, s talán ők szorulnak rá erre legjobban.

Wagner útja
     Wagner 1841-ben született Penzingben, mely akkor még nem tartozott Bécshez. Penzing nincs is olyan messze attól a helytől, ahol fel fog épülni az a templom, mely megörökíti nevét. S az sem véletlen talán, hogy ezen a tájon építi fel villáját is. Jó iskolái voltak. 1860/61-ben Berlinben tanult, aztán Bécsben, az Akadémián, párhuzamosan kitanulta a kőműves szakmát is!
     Bécs minden tekintetben fellendülőben volt a század végéig (Gründerzeit). A polgárság egyre nagyobb szerepet játszik.  A városfalak lebontásával ekkor alakult ki a modern Bécs, ahogy ma ismerjük. Óriási lehetőségek nyíltak meg a művészek előtt. Wagner első díjat nyert a Kursalon pályázatán (Stadtpark), bár nem az ő tervét valósították meg. Ez később is gyakran előfordul vele. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga viszont az ő műve. Ebből a szempontból jó volt a Monarchia: átjárható volt. Mindenesetre ekkor még a historizmus/eklektika volt a fő irányzat, ez volt a kor természetes nyelve: a művészetben is láthatóvá tenni, megerősíteni a múltat. (Talán, mert kezdett összeomlani?) Wagner nem is szakított vele látványosan, alakuló, nyitott, fejlődő művész volt, de a szecesszión belül is a klasszikus, harmonikus, letisztult irányzatot képviselte. Persze, lélegzetelállítóan más világba érkezünk a belvárosból jövet, ha felkapaszkodunk a steinhofi templomhoz – a XX. századba -, mely ugyanakkor magába foglalja az évezredek művészetét is. Achleitner szavait érdemes idézni: „Itt Bizánc éppen annyira jelen van, mint Potsdam, itt a reneszánsz központi tereinek szelleme éppúgy szóhoz jut, mint a kék mecset luciditása” (OW, 60)


Az intézet
     Carlo von Boog (vezetőnk élvezettel nyújtotta meg az „o” hangot!) neve elsüllyedt a múltban, pedig Steinhof kialakításában nagy szerepe volt. Mérnök volt, építész és hivatalnok. A lombardiai Magentában született 1854-ben, Bécsben halt meg 1905-ben. A Steinhof előtti legnagyobb megbízása az Amstetten melletti Mauerben a megyei kórház szecessziós főépülete volt. Ez a kórház is nagy területen fekszik, és több épületből - pavilonokból - áll. Az egyes pavilonok Carlo von Boog és Franz Berger majdnem feledésbe merült nevéhez fűződnek. S miután Boog korán meghalt, Otto Wagner vette át az irányítást, s keze nyoma mindenütt ott van. Persze elsősorban a templom tette őt halhatatlanná. Első vázlatai 1902-ben készültek el az intézeti templom megépítésére kiírt pályázatra. Ő mindig nagy léptékben gondolkozott, s már elkészítette a 100 hektáros terület tervét is, de csak a templom építésével bízták meg, melynek vázlatait 1903-ban mutatta be a Sezession kiállításán.

     Vessünk egy pillantást a fenti képre. Vezetőnk segítségével bejártuk a legfontosabb helyeket.  S mielőtt (kiszabadulva a lenti létből) feljutunk a dombra, akárcsak Dante, Vergiliusunk vezetésével, megismerjük megannyi szenvedés helyszínét is. Persze minden másként is alakulhatott volna. A kezdet ugyanis sokat ígérő volt. Az óriási területet két részre osztották: a férfiak és nők, bocsánat, a nők és a férfiak el voltak különítve. Indoklás: ne szaporodjanak. A keletre eső részen kis gazdaságot működtettek. Volt itt állattartás, növénytermesztés. A betegek dolgoztak, hozzájárultak saját ellátásukhoz, s ez a gyógyulásukat is szolgálta, bár fizetést nem kaptak. Jobb oldalon egy sövény választotta el őket egy luxusszanatóriumtól, mely még ma is áll.

     A meglehetősen impozáns főépület előterében egy márványtáblán balra az igazgatók névsora, jobbra a nácik áldozatainak emléktáblája. Rajta a dátum: 1988. 43 évig tartott, míg szembe mertek nézni azzal, mi történt a kórház falai között. Emberek, fogyatékos gyerekek ezreit gyilkolták meg itt, eutanáziának nevezve tettüket. Az egyház tiltakozott ugyan, kardinálisok, püspökök szólaltak fel, a szülők tüntettek, s ennek az volt a hatása, hogy a gyilkolás finomabb eszközökkel folyt tovább. Az ő emlékükre állították fel 2003-ban a pici fénylő oszlopokat a Jugendstiltheater előtt. Éjjel nappal égnek ezek a kis gyertyák, de fényük csak éjszaka látható igazán.

A színház és a konyha
     A Jugendstiltheatert éppen most újítják fel, mégis bekukkanthattunk egy pillanatra, konstatálva, hogy valóban jelen vannak a szecessziós díszítőelemek a ruhatártól kezdve mindenütt. Jó lenne majd egyszer teljes szépségében látni. Figyelemre méltó a falon egy nagy festmény, mely azt a tájat ábrázolja, melyet egykor a templom előtt láthatott a látogató. Erről majd később. 

     A Jugendstiltheater eredetileg közösségi épület volt. Színházi előadásokat tartottak itt a betegek részvételével, ünnepségeket rendeztek, megünnepelték a császár születésnapját, tánctanfolyamon is táncolhattak, természetesen férfi a férfival, nő a nővel. Tanulságos, hogy csak szórakoztató darabokat adhattak elő, mert a tragédia olyan hatással volt a közönségre, hogy mindenki zokogott, és abba kellett hagyni az előadást.
     Steinhof, mely szinte város volt a városban, majdnem hermetikusan elzárt hely, 1979-től nyílt kórházzá vált. Ettől kezdve a színháztermet sok éven át más társaság vette birtokba, s a Bécsi Ünnepi Hetek része lett.
     Lassan kilépünk az életveszélyesnek nyilvánított, szellemjárta Jugendstiltheaterből, s a konyha hatalmas épületéhez érkezünk. Most egy teherautó hordja ki az ételt, s gyűjti be a szennyest a mosodába. Korábban minden épülethez kisvasút csatlakozott, melyet már az építkezéshez is használtak, embereket is szállítottak vele. Ketten működtették: a vezetője és egy fékező. Most a teherautóban hárman ülnek. A 60-as években megszüntették a kisvasutat. Hogy miért? Csak a legfelsőbbtől nem lehet kérdezni - és Bécs városától, mondta a vezetőnk.

     Legkésőbb 2022-ben bezár az intézet. Néhány épület már most is üres. A fenntartásuk nagyon költséges. Az orvosok az egyikből a másikba rohangálnak.
      Végső célunk, a templom előtt, a baloldali épületben egy kiállítás van. Itt dokumentálják a nácik által elkövetett szörnyűségeket. Tizenkét percet kaptunk rá.

A templom
     1905 és 1907 között épült fel a bécsi szecesszió egyik legjelentősebb alkotása a steinhofi Szent Lipót (Leopold) templom, mely Ausztria védőszentjéről kapta a nevét. Itt kell megemlítenünk feltétlenül a prágai születésű Leopold Steiner (1857-1927) nevét, akinek a mellszobra 1907-től a templom előtt áll, igaz kicsit lejjebb. Ő alapította meg a Steinhofi Alsó-ausztriai Gyógyintézetet ideg- és elmebetegek számára.
     Jobbra a férfiak bejárata, balra a nőké. Középen a kapu csak ünnepélyes alkalmakkor volt nyitva. Az épületet kívülről 2 cm vastag márványlapok burkolják, melyeket rézfejű csavarok rögzítik. A templom megkülönböztető jegye a bizánci hatást mutató aranyozott kupola. A harangtornyokon trónolnak – nyugaton – Szent Lipót (11-12. sz.), keleten Szeverin (5. sz.), Richard Luksch alkotásai. Szokatlan, hogy a templom déli tájolású, nem pedig keleti, de csak így nézhet szembe egymással a kórházi épületek sora és a templom, illetve így nyeri el értelmét a déli homlokzat üvegtábláin ábrázolt jelenet, a teremtés. (A beeső fény miatt engedélyezte a felsőbb hatóság, hogy a bejárat délre nyíljon.) Méltóságteljesen, kissé szigorú arcot vágva, (végül is mindent előre tud), ül középen az Úr, miként szentjei. A hat ablaküveg a koszorúval a teremtés hat napjára utal: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és reggel: hatodik nap.” Ugyanakkor a bűnbeesésre is gondolhatunk. Bár alig látható Ádám és Éva, de az igen, hogy kétoldalt egy-egy angyal térdel. A bűnbeesés értelmezését erősíti, hogy a bejárat fölött, a négy oszlopon az angyalok lehajtott fejjel imádkoznak. A négy angyal Othmar Schimkowitz alkotása. Történt egyszer, hogy az egyikük fejét levitte a szélvihar. A gondnok rosszul hegesztette vissza: felemelt fejjel. A felújítás (2000-2006) alkalmával helyreállították a rendet. Az sem lehet véletlen, hogy a koszorú íve egybeesik az oltárkép ívével. Ennek is megvan a logikája, hiszen a bűnbeesés után a templomban az oltárkép a megváltást ígéri.

     Persze onnan a magasból, amint lenézett a tájra, mi más juthatott az Úr eszébe, minthogy amit alkotott, a föld, jó és szép. Mindezeket maga Wagner tudhatta legjobban, hisz a tervezés során papírra vetette gondolatait: „A táji szépség, fekvés, tájolás, kilátás, erdő és a hegy általi határolás adottságaiból következően a körülmények legszerencsésebb találkozásáról beszélhetünk, ami csak kívánható egy ilyen intézmény elhelyezése szempontjából.” (OW, 242)
     Horribile dictu! Wagner is teremtésnek fogta fel az építészetet. („…egyben másban / istenhez is hasonlitott.” József Attila) Wagner szavaival: „… nem meghökkentő, ha azt halljuk, hogy az építőművészetben az ember istent súroló képességének legmagasabb kifejeződési formáját kell látnunk.” (OW, 116) Igen, a dombtetőről, a templom előtti kis térről, csodálatos volt a kilátás részben az intézet birodalmára, részben a távolban kirajzolódó tájra. (Lásd, én is hozzátettem valamit a Te művedhez!) Ezért fontos az a tájkép a Jugendstiltheater falán, mert az az első, a teremtés utáni, még érintetlen tájat örökítette meg.

     A tervezés során Wagner sokat beszélgetett orvosokkal, ápolókkal, hogy meg tudjon felelni a speciális követelményeknek. Tervezett ide orvosi szobát, WC-ket, vészkijáratot. Ami anyagi okokból nem készült el: az a kálvária, az altemplom a protestánsok és a zsidók számára és a fűtés. Figyelme mindenre kiterjedt, hiszen a szecesszió valójában összművészet. A csillárok, a mennyezet, az oltár alakja, terítő, a gyóntatószék, a szószék. A szószéket biztonsági okokból csak a sekrestyéből lehet megközelíteni. A legcsodálatosabb az, hogy itt a legkisebb részlet is beleillik a nagy egészbe. A padok széleit legömbölyítették, hogy a betegek még véletlenül se sértsék meg magukat. Hogy a padok különböző hosszúságúak, annak az az oka, hogy a betegeket osztályozták: nyugodt, félig nyugodt és nyugtalan. A nyugtalanokat középre, a 4 személyes padba ültették, jobbról balról egy-egy ápolóval. Az intézet alkalmazottai és a látogatók a karzaton foglaltak helyet. A szentelt vizet egy kis csöpögtető rendszerrel oldotta meg, hogy a fertőzésveszélyt csökkentse. A padló az oltár felé lejtett, hogy a betegek a hátsó sorokból is mindent jól lássanak.

     1907. október 8-án volt az avatás. Ferenc József „igazoltan” távol maradt. A Hofburg képviseletében Ferenc Ferdinánd mondott beszédet. Ám a trónörökös sem szerette az új művészetet. Ennélfogva az építész nevét meg sem említette. Amikor Wagner végigvezette a templomban, Ferenc Ferdinánd csak ennyit mondott: „Azért mégis a Mária Terézia-barokk a legszebb stílus.” Wagner azt válaszolta, hogy a boldogult császárné idejében az ágyúcsöveket is díszítették, de manapság azok is simák. „Mérhetetlen kevélységgel fordult el tőlem, s haragja többszöri közbenjárás ellenére is üldözött engem. Így sok megbízást, melyekre kiszemeltek, elvesztettem”. A Neue Freie Presse finoman bírálta a nagy művet: „S vajon nem a sors kedves iróniája, hogy Bécsben a szecesszió első értelmes épülete őrültek számára épült?” (1907. 10. 6.)
     Talán sejtette Wagner, hogy neki nem lesz szobra Steinhofon, ezért mindenütt ott van az O betűt formázó babérkoszorú! OttO! Wagnernél ez elengedhetetlen, lásd a Postatakarékpénztár épületét!
     A 800 főt befogadó belső tér világos és áttekinthető, közbülső alátámasztás sehol sem szakítja meg, írja Kubinszky Mihály.  Wagner az üvegablakok elhelyezését úgy oldotta meg, hogy minél több fény áradjon be a templomba. Kolo Moser is élt a fény, a ragyogás, a színek (kék, fehér, vörös) adta lehetőséggel. Az égetett üveg sokkal hatásosabb, mint a festett. A nyugati oldalon az oltár felé vonulnak azok a szentek, akik enyhítik az ember testi szenvedését: Szt. Erzsébet, Márton … A keleti oldalon lépkednek azok, akik a szellemi-lelki erényeket képviselik: Keresztelő Szt. János, Szalézi Szent Ferenc, József (Jákób fia). Az ablakok elkészítése Leopold Forster nevéhez fűződik.

     Az oltárképet (A menny ígérete címmel) eredetileg szintén Kolo Moser tervezte volna, de a főfő megbízott, Swoboda prelátus, aki már az előzőeket sem nézte jó szemmel, visszavonta a megbízást. Súlyosbította a helyzetet, hogy kiderült, Moser egy protestáns nőt vett el feleségül, s maga is áttért a protestáns hitre. A 84,8 m² mozaikot végül – sok bonyodalom után - szintén Leopold Forster készítette el Carl Ederer, Remigius Geyling és Rudolf Jettmar (mellékoltárképek) tervei alapján.
     Az oltárkép közepén az áldást osztó Krisztus áll felemelt kézzel, két angyallal. Jobbra-balra emelkedik a szentek sora. Az ember esendő, és nagyon is rászorul a segítségre. Ezért van itt például Dympha, aki a lelki betegek patrónusa. (Kard van a kezében,mely arra utal, hogy lefejezték.) Vagy St. Vitus, aki az elmebetegek, epilepsziában szenvedők segítője. (Pontos névsor a Wikin!) A lépcsőn térdel Szent Lipót, aki a templom kicsinyített mását ajánlja fel Krisztusnak.

Házi feladat 

     A Steinhofot érdemes tovább tanulmányozni. Például Canetti esszét írt első könyvének, a Káprázatnak (megjelent 1935-ben) a születéséről. Ober St.Veitben lakott egy szép villa emeletén: „Hat évig éltem a szobában. (…) Mindennap átláttam a Steinhofra, ahol hatezer őrült élt, ez a látvány ösztökélt munkára. Bizonyos vagyok benne, hogyha nincs ez a szoba, sosem írom meg a Káprázatot.” (ín: 2000, 2007, ford. Halasi Zoltán)
     Thomas Bernhard egyik elbeszélésében is szerepel Steinhof. Címe: Wittgenstein unokaöccse. Barátságunk. (Wittgensteins Neffe. Eine Freundschaft.) Valós tényeken alapul. A híres rokont valóban kezelték Steinhofban. Bernhard naplójával együtt elolvasandó.

     Felhasznált irodalom: Otto Wagner: Írások, tervek, épületek (Fordította, bevezette Kerékgyártó Béla) = OW, valamint August Sarnitz, Kubinszky Mihály, Klaus Jürgen Sembach, Alastair Duncan, Németh Lajos művei és a Wikipedia cikkei.