A Kunthistorisches képeiből (Battistello és Parmigianino)

     

     Tréfás képeket kaptam tavaly: a bécsi Kusthistorisches Museumban lehetett elvenni. Az egyiken a szelfiző Kisjézus látható, a másikon egy szinte gyerekember készít önmagáról képet. Mostanra kiderítettem, hogy az utóbbi valóban önarckép, de effajta kép készítése nem mindenkinek adatik meg. Tükörbe nézni (a szelfi is az), örömet okoz: így talán közelebb jutunk önmagunkhoz. A kisded , mint minden gyerek, szinte gyönyörködik önmagában, az anya már nem.

     A kis képeslapokon nem volt feltüntetve, kik az alkotók, mikor éltek. Kíváncsi voltam a képek alkotóira, s ez év júliusában jött el a pillanat, hogy megkereshettem az eredeti képeket, végigjárva a múzeum összes termét.

Mária és a gyermek Szent Annával

     Az első kép alkotója Giovanni Battista Caracciolo (Battistello) Nápolyban született 1578-ban, s ugyanitt halt mag 1635-ben. Művészetére Caravaggio hatott, aki 1606/07-ben és később 1609/10-ben Nápolyban volt. Tanítványai közé tartozott még - Battistellón kívül - Juseppe de Ribera, Carlo Sellett, Artemisia Gentileschi és Mattia Prati.

     Battistello 1614-ben Rómába, később Genuába, Firenzébe is elutazott. Ekkor már Caracci klasszicizmusa hatott rá, s ez tükröződik a Mária és a gyermek Szent Annával (1633) c. képen. A barokkos jelleg megmaradt, a feszültség nyilvánvaló. Olyannyira, hogy ezt a festményt sokáig Caravaggionak tulajdonították. Valami borús gondolat foglakoztatja Máriát, s készteti töprengésre Annát. A társalgás megakad. Most csak a kezek beszélnek, s a Kisjézus mosolya, és ahogy a nagymama nyújtja kezét a gyermek felé. 

Önarckép konvex tükörben

     A második kép alkotója, Francesco Mazzola (Parmigianino) volt. 1503-ban született Parmában, s igen fiatalon 1540-ben hat meg a lombardiai Casalmaggioreban. Sokféle képzést kapott gyerekkorában, korán kivívta a "magister" elnevezést. Képeire a manierizmus nyomta rá bélyegét, Corregio volt a példaképe.

     Parmigianino 1524-ben Rómába utazott, s a fára festett kis képéért (Önarckép konvex tükörben, 24,4 cm az átmérője) mint az új Raffaellót ünneplik. A tükör torzítása miatt megnagyobbodott (manierizmus!) jobb kezében krétát tart, a kisujján aranygyűrű. A háttér is külön életet él.

     Vasari részletesen bemutatja a képet (1567), s kiemeli a 21 éves fiú angyali szépségét. A 20. században John Ashberyt ihlette meg az Önarckép, s nagy vers született ebből az élményből.