A Bábel tornya Bécsben

                                                                                                                       Deutsch

                                                                            KHM

                                                           „Szorgos népünk győzni fog!”

                                                                                   (Éretlenek)   

     Ha a Bibliát olvassuk, azt a következtetést vonhatjuk le az emberiség történelméből, hogy az ember bűnös, lázadó lény. Nehezen tudja követni a parancsolatokat. Már az első emberpár is vétkezett, majd Káin megölte testvérét, az erkölcsileg romlott nemzedéket vízözön pusztította el, s a folytatás Szodoma és Gomorra. S közbeékelődve ott van a bábeli torony építése, melynek következményeképpen az emberiség szétszóródott, s különféle nyelveket beszélve, azóta sem értik meg egymást. A sort lehetne folytatni, de mi álljunk meg a Bábel tornyánál.

     2019 januárjában zárta be kapuit a bécsi Kunsthistorisches Museumban (KHM) a nagy Bruegel-kiállítás, melynek apropója a festő halálának 450. évfordulója volt. Több mint 400000 látogatója volt a majd 40 festménynek és 60 grafikának. Ugyan Bécsbe mindig érdemes eljönni a 12 kép miatt, nem utolsósorban a Bábel tornya miatt, de most egymás mellett volt látható a bécsi és a rotterdami alkotás.

     

     Vajon miért olyan érdekes és vonzó Bruegel művészete? Kétségtelen kíméletlen realizmusa miatt, de még lényegesebb sajátos látásmódja, mely meglepően merész volt a reneszánsz nagy alkotóihoz képest is: az ember már nem a világmindenség középpontja, mint volt Michelangelónál vagy Leonardónál. A színhely legtöbbször Németalföld, a kor a XVI. századi, még ha vallási-mitológiai témák inspirálják is a festőt. Érezhető a feszültség a képeken. Hamarosan Alba herceg vonul be a tartományba, protestánsokat végeztet ki. S ha a Gyermekjátékokat és a Betlehemi gyermekgyilkosságot gondolatban egymás mellé tesszük, nyilvánvalóvá válik, milyen könnyen átfordul a látszólagos idill vérengzésbe.

     A bibliai történetben nem szerepelt Nimród alakja, a város uralkodója, akiről Josephus Flavius írta, hogy ő rendelte el a torony építését. Róla, mint durva alakról, Dante is megemlékezett a Pokolban. Vergilius szerint „az ő rossz terve miatt / nem használ egy nyelvet a világ.” (31:77-78) Még a Purgatóriumban is szó van nagyravágyásáról. (12:34-36) Nimród benne volt a köztudatban. A német Danteként ünnepelt Sebastian Brant is szerepelteti a Bolondok hajójában. (1494) (1)

     A toronytól nem messze, egy kis dombon, hogy jól felismerhető legyen, koronával a fején, jogarral a kezében közeledik kíséretével a király. A kőfaragók térdre borulnak előtte. (Ez az egyetlen keleties vonás.) Az építők, a munkások nem mondhatnak ellent a királyi parancsnak, erejüket megfeszítve dolgoznak, szakadatlanul. Egy helyen vannak, egy nyelven beszélnek, mind az uralkodó parancsát követik. Ez félelmetes. Mennyi ember szaladgál föl-le az égbe nyúló, átláthatatlan labirintussá váló, gigászi építményen, mely itt-ott már omladozik. Hiába építették sziklára a tornyot: Dante szerint is eleve bukásra volt ítélve. Még nem következett el a büntetés, még nem hangzott fel az isteni szózat, de már látni a képen, hogy eleve kudarcra van ítélve az istenkísértő terv: önmagától omlik össze a vállalkozás. Az Úr beavatkozása szinte szükségtelen. Hiába jelenik meg Nimród, a hatalom itt tehetetlen.

     Mint Rose-Marie és Reiner Hagen írja: egyetlen festő sem ábrázolta ilyen hatásosan a torony gigantikus dimenzióját. Ahogy árnyékot vet a tengerpartra! Körbeveszi a tornyot a némaságba burkolódzó város, a folyó és a tenger. Fent a magasban, a kék égen gyülekeznek a felhők. Bár a téma bibliai, Bruegel az építkezést mint kortárs vállalkozást mutatja be, csupa realisztikus részletekkel. Minden egyes részlet igaz. Mindegyike a festői elgondolás, a középpont nélküli struktúra része.

                                                        A két kép, nyugat.hu

     A valamivel később keletkezett rotterdami kép sokkal kisebb, arányaiban mégis ez a torony a hatalmasabb. S azáltal, hogy hiányzik a Nimród-jelenet, a torony zordsága és monumentalitása jobban érzékelteti a gőgöt és a hiábavalóságot. Az ember még apróbb és jelentéktelenebb. Hiába dolgoznak fönt lázasan, a vörös szín és a felhők fenyegetést sugallnak. Minden kép a maga módján zseniális.

     Befejezésül: a motívum tovább élt a századok során, s elérkezett a magyar irodalomba is. Ami Vörösmartynál még pozitívum volt, hogy egy újabb kor Bábelét építve, bekukkanthatunk a „menny ajtaján” (2), az Adynál a meg nem értés jelképe lett:

                 „Vajon fölébred valahára
                  A szolga-népek Bábele.”

                                              (Magyar jakobinus dala, 1908)

 

(1)Nimródot Kézai megteszi a magyarok ősének. Arany Jánosnál:

                 „Hunor Magor két dalia,
                   Két egytestvér, Ménrót fia.”
                           (Rege a csodaszarvasról)

(2) Gondolatok a könyvtárban, 1844

Pesti séta, 2011

                                                 „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”
                                                                                                             (Tamási Áron)

     1. Elmélkedvén az idő múlásán, hétfőn végigjártam azt az utat, melyet tanítványaimmal szoktunk megtenni, amikor iskolaidőben nem volt tanítás. A 3-as metróval az Arany János utcáig mentünk, s először Podmaniczky Frigyes (1824-1907) szobrát vettük szemügyre. Kő Pál műve, 1991 óta áll itt. Kezében a városvédő Pallasz Athéné szobra. Jó lenne naplóit elolvasni.

            A Bank utcába (korábban Lengyel Gyula) utcába fordultunk be a térről, s hamarosan feltűnik a MNB monumentális épülete. De mi nem szoktunk vele sokat törődni, irány a Hold utca. Itt lakott valamikor Vas István, miképpen azt versben is megörökítette:

                                  

                 „Rengő, messzi ködben eltűnök, aki voltam –

                  A Hold utcában s úgy élek, mint a holdban.”

                                                            (Hold utca)

            Balról a Lechner Ödön tervezte Magyar Királyi Postatakarékpénztár (ma Államkincstár) épülete úgy hullámzik elénk, mint egy mesebeli látomás, a magasba nyúlva, zöldes árnyalatban. A szecesszió legszebb alkotása.

                                                                           

            Kis térre érkezünk, többfelé ágazik el az út. Középen a Batthyány-örökmécses az első felelős magyar miniszterelnök kivégzésére emlékeztet. Balra a mostani Szabadság kávéház (ma Liberté) helyén állt a „Neugebäude”, ahol Batthyány Lajost is fogva tartották, míg ki nem végezték. A kávéház falán viszont emléktábla hirdeti, hogy itt született meg 1905-ben Ady Endre Harc a Nagyúrral c. verse. (Osvát versszakonként vitte a nyomdába.!) Zsonganak a fejemben a sorok:

                                  

                             „Engem szólítnak útra, kéjre,

                               Levágva népünk ezrei,

                               Titokzatos hívó szavak

                               Halomba, mint kereszt,

                               Nekem már várni nem szabad,

                               Király, te tetted ezt!”

            A Báthory utcában újabb emléktábla: „Ebben a házban lakott Hajós Alfréd (1878-1955) építőművész, az újkori olimpiai játékok első magyar bajnoka.” Mint építész Alpár Ignác és Lechner Ödön irodájában dolgozott. Ő tervezte Pozsonyban a lányiskolát, Lőcsén a gimnáziumot, Debrecenben a Bika szállót. Milyen tágas volt akkor a világ…

                                                                                

            Nini, a túlsó oldalon, a 8-as számú ház falán valami új dolog csalogat, Kormos István neve olvasható. Csak nem a költőé?  Most muszáj elmerengenem és kutatnom. Vasy Géza írja Kormos-könyvében, hogy a költő itt lakott a háború idején, itt is dolgozott mint kifutófiú a Hoffmann Gyarmatárukereskedésben. Idehozta feleségét is, de csupán 1952-ig tartott az idill, aztán másfele vitte az útja. Ezt a korszakát idézi meg a következő versrészlet:

                                „Ajtóm fák közé nyílik.

                                 Nyitja-csukja tollam,

                                 Karcolászva bűbájolom:

                                 K. I. aki voltam.”

                                          (Névtábla seholsincs ajtómra)

            Minden csak volt, eltűnik országrész, de főleg költők, illetve miniszterelnökök.

             2. Elérkeztünk a Vértanúk terére. Nagy Imre szobra (Varga Tamás, 1996) egy kis hídról néz vissza a Parlamentre és a Kossuth térre. (Már nem néz vissza, eltűnt valahova.) Tragikus hős volt. Ha szóba jött a neve az órán, mindig Antigonéhoz hasonlítottam. Fontosabb volt számára a meggyőződése, az eszme, mint az élete.

            A Kossuth teret uralja a historizáló eklektika (neobarokk és neogótikus stílus) jegyében épült Parlamentünk. Az épületre kiírt pályázatot Steindl Imre nyerte meg, s a millenniumi ünnepségekre lett kész. 1896. júl. 8-án nyílt meg. A befejezése azonban 1904-ben következett el. Nagy Ady-hívő vagyok, remélem nem szentségtörés, ha idézem szavait: „A magyar parlament új palotát kapott. Rettenetesen drágát és kétesen monumentálisat. És ebbe a drága, elfuserált palotába éppen az a parlament került, melynél jelentéktelenebb, önzőbb és alacsonyabb nívójú nem képviselte a népet.” (Nagyváradi Napló 1902. október 10.) Persze minden új  egy idő után természetessé válik.

            Ugyanezen a pályázaton második helyezést ért el Hauszmann Alajos terve. Ebből lett a Királyi Kúria (ma Néprajzi Múzeum, jelenleg zárva), mely a reneszánsz, a barokk és a klasszicizmus ötvözete. Szépen csillogott az őszi napfényben. Ugyanekkor harmadik helyezést kapott a mai Földművelődésügyi Minisztérium épülete. Megdöbbentőek a falon a „golyónyomok”. Gyerekkoromban sok pesti ház falán ott voltak a golyó ütötte sebek.

            Történelmünknek fontos tere a Kossuth tér. Az első köztársaságot 1918. november 16-án itt kiáltotta ki az akkori Országház téren összegyűlt tömeg, illetve a Parlamentben ülésező Nemzeti Tanács. Hatvany Lajos leírásából tudjuk, hogy itt volt Ady is. „Ez a nap Ady Endre napja. Tíz év óta érzi, sírja, visítja ezt a napot.” (Vezér Erzsébet) A Nemzeti Tanács november végén tisztelgő látogatást tett a költő betegágyánál.

            1946. február 1. a második köztársaság kikiáltásának a napja. Eltörölték a „király nélküli királyságot”. Sulyok Dezső szép beszédet tartott. Erre a rövid időszakra nagyon jellemző, hogy Bibó István azt kérte, majdani síremlékén ez álljon: „Élt három évet, 1945-1948-ig.” Ide kapcsolódik sokat idézett gondolata is: „demokratának lenni annyit jelent, mint nem félni.”
     A harmadik köztársaságot 1989. október 23-án kiáltották ki. Szűrös Mátyás lett a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke.
     A tér két fő emlékműve a Rákóczi-szobor (1937, Pintér János) és a Kossuth-szobor (1952, Kisfaludy Stróbl Zsigmond), mely 2015-ben Horvay János kompozíciójával cserélt helyet. 1956 tiszteletére ég(ett) az örök láng (1996, Lugossy Mária), s a lyukas zászló is a függetlenség nagy álmára emlékeztet. (E kettőt is elfújta a szél.)
     A Duna-parthoz közelebb, a Parlament két oldalán József Attila (1980, Marton László) és Károlyi Mihály (1975, Varga Imre) emlékműve (volt) látható. Helyettük most Andrássy és Tisza szobra magasodik. A költő szobra lejjebb csusszant, közelebb a Dunához. Károlyi Siófokra utazott. (Az se rossz hely.) Nagy költőnktől nem messze látható Kovács Bélának, az elhurcolt kisgazdapárti politikusnak a szobra (2002, Kligl Sándor).
     A végére már csak egy József Attila-idézet maradt a tarsolyban:

                 „Már kétmilliárd ember kötöz itt,
                   hogy belőlem hű állatuk legyen.”
                                             (Flóra)

Már több mint hétmilliárd, Attila!

                                                                            

Ady mint Ádám

2012. 03. 15.

        Ady köztudottan istenkereső költő volt. Kevés költeménye kezdődik ilyen szép sorral: „Oszlik lelkemnek barna gyásza.” Mintha a lélekben lépkedő Úristen ritmusát idézné. A lélek különben kulcsszó a versben, kétszer is ismétli. Hozzá kapcsolható a szív is, mint a lélek szinonimája. S kevés Ady-vers fejeződik be ilyen nyugalommal, harmóniával, mely persze csak a halálban fog bekövetkezni. Gyönyörű a 2. vsz. panteizmusa, s a 4. vsz. szívverése: milyen igaz, ha bűnt követünk el, nem bújhatunk sehova a számonkérés elől, önmagunk elől, félünk a büntetéstől.

     Nagyon bibliai (és adys), ha bízunk abban, hogy ellenségünk össze fog omlani: Isten előttünk jár kivont karddal. (Mózes 5. könyve, 20.4. és Dávid 25. zsoltára, 19-20)

„Ádám, hol vagy?”

Oszlik lelkemnek barna gyásza:
Nagy fehér fényben jön az Isten,
Hogy ellenségim leigázza.

Az arcát még titkolja, rejti,
De Nap-szemét nagy szánalommal
Most már sokszor rajtam felejti.

És hogyha néha-néha győzök,
Ő járt, az Isten járt előttem,
Kivonta kardját, megelőzött. 

Hallom, ahogy lelkemben lépked
S az ő bús „Ádám, hol vagy?”-ára
Felelnek hangos szívverések. 

Szivemben már őt megtaláltam,
Megtaláltam és megöleltem
S egyek leszünk mi a halálban.

Elviszi mind...

 2012. 01. 06.

1. Babiloni vizek

     Tegnapelőtt a Széchényi Könyvtárba mentem. Nagyon reménykedtem abban, hogy kezembe tudom venni a Hoffgreff-énekeskönyv fakszimile kiadását. Zenei-költői kincseinket az évszázadok során gyakran fenyegette a pusztulás. Az 1554-55-ben kiadott aprócska könyvből csupán két, igen csonkolt példány maradt fenn. Ennek a 11. verse Az Illyés prófétáról és Acháb királyról szóló história, melyet szerzője, Csikei István az Ószövetség alapján verselt meg. Ugyanitt Sztárai Mihály folytatja a próféta küzdelmeinek történetét, s az ő tollából való Az Holofernes és Judit asszony históriája 1552-ből.

            Illés próféta küldetése a Királyok könyvében van megírva. Ez a két részre osztott krónika persze nem elsősorban történeti munka, hanem – mint mindig a Bibliában – isten és ember kapcsolatát írja le. Az ország, a nép, a király sorsa mindig attól függ, hogyan tartják meg az isteni törvényeket. Az Úr így szól Salamonhoz:

     „Meghallgattam imádságodat és könyörgésedet, amikor könyörögtél előttem. (…) És ha nekem tetsző életet élsz, ahogy élt apád, Dávid, tiszta szívvel és őszintén, és megteszel mindent, amit megparancsoltam neked, megtartva rendelkezéseimet és végzéseimet, akkor állandóvá teszem királyi trónodat…”

Raffaello: Salamon ítélete, biblia.hu

             A Királyok könyve a babiloni fogság vége felé vagy azután keletkezett. A babiloni fogság Kr. e. 8-6. században sújtotta a zsidókat, részben átalakítva vallásuk gyakorlását. Ekkor kerültek a bibliai szövegek közé a mezopotámiai mítoszok (teremtés, vízözön stb.). Kürosz Kr. e. 538-ban visszaadta a zsidóknak szabadságukat. Ez a bibliai könyv elbeszéli Salamon uralkodását (Kr. e. 970-931). Szól bölcsességéről, építkezéseiről, Júda és Izráel elszakadásáról, a hatalomért folyó harcokról. Salamon után fia Roboám lett a király, ill. Jeroboám, aki bűnös módon két aranyborjút készíttetett.            

            A változatos időszak után Acháb huszonkét évig volt Izráel királya. Azt tette, amit „rossznak tart az Úr.” Feleségének, Jezabelnek hatására „Baalt kezdte tisztelni és imádni.” Ez ellen lépett fel Illés/Illyés.

            De erről a következő fejezetben írok, mert egy szép Ady-vers jutott eszembe:

                                  

                                   Ültem partjain Babilonnak

                                   S ültem már partjain a Gondnak.

                                   Láttam már apró szenvedelmet

                                   S láttam beteg, hosszu szerelmet.

                                   Lelkemet már nagy válság ülte

                                   S voltam kis álmok kis őrültje.

                                   Néhányszor, már-már, szinte hittem

                                   Néhányszor megjelent az Isten.

                                   Hárfámat már fölakasztottam,

                                   Hárfámat már leakasztottam.

                                   Isten, kétség, bor, nő, betegség

                                   Testem, lelkem összesebezték.

                                   Voltam trubadur, voltam bajnok,

                                   Rossz hátgerincen százszor hajlott.

                                   Mennyi sok mindent odaadtam,

                                   Amíg ily szépen elfáradtam.

                                   Ülök, csapdos ár és hideg szél

                                   Babiloni sötét vizeknél.
                                                        (Sötét vizek partján)

Ferencz J. linómetszete, 1941

2. Víz és kenyér

     Csikei István históriája így kezdődik:

                                   Sok királynak halálok után

                                   Acháb király lőn király azután.

                                   Ki az Istennek nem jára útján

                                   De Baál istennek szolgála nyilván.

                                   Templomában ő oltárt rakata,

                                   Samáriában kit csináltata…

                                   (…)

                                   Kivel az istent ő felinditá.”

*

            Közbevetve: Baál főniciai eredetű istenség, mint a kánaániak istene szerepel a Bibliában. Szamária az északi országrész fővárosa, a szamaritánusok a város és a tartomány lakossága. Ugyanis II. Szargon asszír uralkodó 772-ben meghódította a várost. Az elhurcolt lakosság helyébe a környező népek települtek, a visszamaradt zsidóság velük keveredett. Így keverednek népek és vallások.

            Az irgalmas szamaritánius Jézus példabeszédében fordul elő (Lukács 10, 30-37). Segítségére sietett egy kirabolt, félholtra vert embernek, azaz a lenézett, megvetett szamaritánius is lehet tisztességes!

*

     Olvassuk tovább Csikeit: 

                                   Prófétál vala akkor az Illyés

                                   Ki az istennel vala nagy kedves,

                                   Emberek közt nagy dücséretes,

                                   Acháb királynak nagy híres-neves…

            Illyés tudta, mi a bűne a királynak, de nemcsak felismerte a vétket, hanem kiszabta a büntetést is:

                                   Megmondá néki, hogy mi történnejék:

                                   Három esztendeig esső nem esnék.”

Illés próféta a Karmel hegyen, keresztény.hu

            Ki tudja túlélni ezt a gyötrelmes helyzetet, szárazságot, szomjúságot? Illyésnek azonban nem kell csüggednie, az Úr segítségére siet. Először a hollók visznek neki ennivalót:

                                   Csudát az isten tészen vala,

                                   Az hollók kenyeret, húst hoznak vala.

            Vizet szerezni bajosabb volt a prófétának, Illyés már nagyon szomjas volt, erősen kérte az Urat, hogy adjon neki inni is. Saraptába küldte az Úr. (Főníciai város). Itt egy özvegyasszonnyal kellett találkoznia az Úr utasítása szerint. (Mint egy kémregényben) Az asszony éppen fát gyűjtött, de Illyés kérésére kénytelen volt abbahagynia a munkát, hogy elmenjen innivalóért. Illyés még idejében észbe kapva utána kiáltott:

                                   Asszonyi állat kérlek tégedet,

                                   Hozz te kezedbe nékem kenyeret!

            Az asszony zavarba jött, mert csupán egy kis lisztje és olaja volt, mellyel egyébként magát kenegette:

                                   Öl az isten, nincsen kenyerem,

                                   Csak vagyon nékem egy kicsin lisztem,

                                   Kit béfoghatna markába kezem;

                                   Kicsin olajom, kivel kenjem magam.”

            Illyés ragaszkodik hozzá, hogy az asszony süssön neki pogácsát. Nagyon éhes lehetett, a próféták is csak emberek! Kénytelen sokat ígérni Isten nevében, hogy ne aggódjon jótevője: sose fog elfogyni a liszt, de az olaj sem, sok eső fog esni, s ennek nyomán bőséges gyümölcstermés lesz. És így lőn. Sosem fogyott el a liszt és az olaj. S eképpen:

                                   Csak mü is bízzunk ő felségében,

                                   És higgyünk (az) ő istenségében.

                                  Nem hagy meghalnunk mü éhségünkben,

                                   De támasz lészen mü szükségünkben.”

            Az utolsó versszakban a szerző elárulja, hogy természetesen a Bibliából merítette a történetet, s az abból fakadó hitet, valamint azt is, hogy Nyigtótfalvában írta meg művét, 1542-ben. 

3. Elviszi mind…

     Az Útrakelő váltott lovakon száguld tovább. Most a Bibliát olvasom, hogy megismerjem Illyés/Illés (most már inkább Illés) további küzdelmét.

            Föltámasztja az özvegyasszony gyermekét, s ezért gyanúba keveredik. Nem Jézusnak adott mintát ezzel a cselekedetével? Ám mikor már megérett a helyzet, különleges módon bizonyítja be Urának felsőbbségét, igazi isten voltát: Baál papjai hiába várják, hogy oltárukon kigyulladjon a tűz, ám azonnal „lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot…”

            Jezabel ennek ellenére vagy éppen ezért tovább üldözte Illést, aki elfutott egészen az Isten hegyéig, Hórebig. (Itt jelent meg az Isten Mózesnek lángoló csipkebokorban.) Itt megérezzük, hogyan születik meg Isten szellemi élménye, hogyan válik az Úr szinte eszmévé:

     „Az ÚR ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az ÚR előtt; de az ÚR nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az ÚR nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az ÚR nem volt ott a tűzben. A tűz után halk susogás hallatszott.”

Hóreb/Sinai-hegy, scriptures.lds.org

            A próféta nemcsak az Urat képviseli, hanem az igazságot is védelmezi. Jezabel „megszerzi” Áhábnak Nábot szőlőjét. Ráadásul, hogy biztos legyen a dolgában, megvádolja, majd halálra kövezteti Nábotot. Áháb később hiába szaggatja meg ruháit, hiába ölt zsákruhát, hiába böjtölt, a találomra kilőtt nyílvessző halálra sebzi. Mi sejtjük, hogy ez nem lehetett véletlen.

            Illés a Királyok könyve 2. részének elején bukkan fel újra. Akháziát, Áháb fiát is megrója, tűzzel emészti el követeit. De hamarosan ő is eltávozik: „És lőn, amikor beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá őket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égre.” Lehet találgatni: büntetés vagy jutalom?

    Ady talán felel rá:

                                   Az Úr Illésként elviszi mind,

                                   Kiket nagyon sujt és szeret:

                                   Tüzes, gyors sziveket ad neki,

                                   Ezek a tüzes szekerek.

           

                                   Az Illés-nép Ég felé rohan

                                   S megáll ott, hol a tél örök,

                                   A Himaláják jégcsucsain

                                   Porzik szekerük és zörög.

                                   Ég s Föld között, bús-hazátlanul

                                   Hajtja őket a Sors szele.

                                   Gonosz, hűvös szépségek felé

                                   Száguld az Illés szekere.

                                   Szivük izzik, agyuk jégcsapos,

                                   A Föld reájuk fölkacag

                                   S jég-útjukat szánva szórja be

                                   Hideg gyémántporral a nap.

                                                   (Az Illés szekerén)

Bényi Árpád: Mennybe mentek, artline.hu