Szilánkok

           

    
            Hétvégén a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében jártam. Román György (1903-1981) kiállítása vonzott. Még fiatal koromban olvastam róla Gábor Miklós tollából egy méltatást. (Megtalálható G. M. Kos a Mérlegen c. kötetben, 1990.) Sajnos eddig még nem találkoztam Román egyetlen festményével sem, nem vettem kezembe könyvét. De el kellett jönni ennek a pillanatnak is. Gábor Beckettel és Kafkával veti össze. Román világa még riasztóbb. A könyvtárból elhoztam a Betegségország vándora c. posztumusz könyvét. (A szerző gyermekkorában megsüketült.) Nem könnyű olvasmány. Ami megfog, az a  küzdelem, és: „Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,/ ami neked fölfedetett.” (Illyés: Bartók)

*

            Közeledik a tél. Anyámnál be kell hordani a fát. Most látom: „Akár egy halom hasított fa,/ hever egymáson a világ…” (JA: Eszmélet) A fát el lehet hordani, a világot nem.

*

            Női lélek (W. S. prózakötetéből)

            Dudika beleőrül fia elvesztésébe, aki eltűnt Isonzónál. (Az 1. világháborúban az isonzói csatákban 315000 olasz és 235000 K. u. K. katona halt meg. ) Dudika „egy hét múlva fölkelt. Bekötözte a közben elkészült barackbefőtteket.” Akárha sebeket kötözött volna be.

*

            Most valami vidámabbat! Hallás után jegyeztem meg ezt a kis verset:

                                   Meg tudod állni?

                            Ne cuppantsd el a puszit:

                                   Akkor tovább tart.

                                        (Fodor Ákos: Gyakorlat gyermekeknek)

            Nem tudom megállni, hogy el nem mondjam, ennek a kis versnek a műfaja haiku. Mindössze három sor, 5, 7, 5 szótag.
                                                               2011. nov. 8.

Pesti séta, 2011

                                                 „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”
                                                                                                             (Tamási Áron)

     1. Elmélkedvén az idő múlásán, hétfőn végigjártam azt az utat, melyet tanítványaimmal szoktunk megtenni, amikor iskolaidőben nem volt tanítás. A 3-as metróval az Arany János utcáig mentünk, s először Podmaniczky Frigyes (1824-1907) szobrát vettük szemügyre. Kő Pál műve, 1991 óta áll itt. Kezében a városvédő Pallasz Athéné szobra. Jó lenne naplóit elolvasni.

            A Bank utcába (korábban Lengyel Gyula) utcába fordultunk be a térről, s hamarosan feltűnik a MNB monumentális épülete. De mi nem szoktunk vele sokat törődni, irány a Hold utca. Itt lakott valamikor Vas István, miképpen azt versben is megörökítette:

                                  

                 „Rengő, messzi ködben eltűnök, aki voltam –

                  A Hold utcában s úgy élek, mint a holdban.”

                                                            (Hold utca)

            Balról a Lechner Ödön tervezte Magyar Királyi Postatakarékpénztár (ma Államkincstár) épülete úgy hullámzik elénk, mint egy mesebeli látomás, a magasba nyúlva, zöldes árnyalatban. A szecesszió legszebb alkotása.

                                                                           

            Kis térre érkezünk, többfelé ágazik el az út. Középen a Batthyány-örökmécses az első felelős magyar miniszterelnök kivégzésére emlékeztet. Balra a mostani Szabadság kávéház (ma Liberté) helyén állt a „Neugebäude”, ahol Batthyány Lajost is fogva tartották, míg ki nem végezték. A kávéház falán viszont emléktábla hirdeti, hogy itt született meg 1905-ben Ady Endre Harc a Nagyúrral c. verse. (Osvát versszakonként vitte a nyomdába.!) Zsonganak a fejemben a sorok:

                                  

                             „Engem szólítnak útra, kéjre,

                               Levágva népünk ezrei,

                               Titokzatos hívó szavak

                               Halomba, mint kereszt,

                               Nekem már várni nem szabad,

                               Király, te tetted ezt!”

            A Báthory utcában újabb emléktábla: „Ebben a házban lakott Hajós Alfréd (1878-1955) építőművész, az újkori olimpiai játékok első magyar bajnoka.” Mint építész Alpár Ignác és Lechner Ödön irodájában dolgozott. Ő tervezte Pozsonyban a lányiskolát, Lőcsén a gimnáziumot, Debrecenben a Bika szállót. Milyen tágas volt akkor a világ…

                                                                                

            Nini, a túlsó oldalon, a 8-as számú ház falán valami új dolog csalogat, Kormos István neve olvasható. Csak nem a költőé?  Most muszáj elmerengenem és kutatnom. Vasy Géza írja Kormos-könyvében, hogy a költő itt lakott a háború idején, itt is dolgozott mint kifutófiú a Hoffmann Gyarmatárukereskedésben. Idehozta feleségét is, de csupán 1952-ig tartott az idill, aztán másfele vitte az útja. Ezt a korszakát idézi meg a következő versrészlet:

                                „Ajtóm fák közé nyílik.

                                 Nyitja-csukja tollam,

                                 Karcolászva bűbájolom:

                                 K. I. aki voltam.”

                                          (Névtábla seholsincs ajtómra)

            Minden csak volt, eltűnik országrész, de főleg költők, illetve miniszterelnökök.

             2. Elérkeztünk a Vértanúk terére. Nagy Imre szobra (Varga Tamás, 1996) egy kis hídról néz vissza a Parlamentre és a Kossuth térre. (Már nem néz vissza, eltűnt valahova.) Tragikus hős volt. Ha szóba jött a neve az órán, mindig Antigonéhoz hasonlítottam. Fontosabb volt számára a meggyőződése, az eszme, mint az élete.

            A Kossuth teret uralja a historizáló eklektika (neobarokk és neogótikus stílus) jegyében épült Parlamentünk. Az épületre kiírt pályázatot Steindl Imre nyerte meg, s a millenniumi ünnepségekre lett kész. 1896. júl. 8-án nyílt meg. A befejezése azonban 1904-ben következett el. Nagy Ady-hívő vagyok, remélem nem szentségtörés, ha idézem szavait: „A magyar parlament új palotát kapott. Rettenetesen drágát és kétesen monumentálisat. És ebbe a drága, elfuserált palotába éppen az a parlament került, melynél jelentéktelenebb, önzőbb és alacsonyabb nívójú nem képviselte a népet.” (Nagyváradi Napló 1902. október 10.) Persze minden új  egy idő után természetessé válik.

            Ugyanezen a pályázaton második helyezést ért el Hauszmann Alajos terve. Ebből lett a Királyi Kúria (ma Néprajzi Múzeum, jelenleg zárva), mely a reneszánsz, a barokk és a klasszicizmus ötvözete. Szépen csillogott az őszi napfényben. Ugyanekkor harmadik helyezést kapott a mai Földművelődésügyi Minisztérium épülete. Megdöbbentőek a falon a „golyónyomok”. Gyerekkoromban sok pesti ház falán ott voltak a golyó ütötte sebek.

            Történelmünknek fontos tere a Kossuth tér. Az első köztársaságot 1918. november 16-án itt kiáltotta ki az akkori Országház téren összegyűlt tömeg, illetve a Parlamentben ülésező Nemzeti Tanács. Hatvany Lajos leírásából tudjuk, hogy itt volt Ady is. „Ez a nap Ady Endre napja. Tíz év óta érzi, sírja, visítja ezt a napot.” (Vezér Erzsébet) A Nemzeti Tanács november végén tisztelgő látogatást tett a költő betegágyánál.

            1946. február 1. a második köztársaság kikiáltásának a napja. Eltörölték a „király nélküli királyságot”. Sulyok Dezső szép beszédet tartott. Erre a rövid időszakra nagyon jellemző, hogy Bibó István azt kérte, majdani síremlékén ez álljon: „Élt három évet, 1945-1948-ig.” Ide kapcsolódik sokat idézett gondolata is: „demokratának lenni annyit jelent, mint nem félni.”
     A harmadik köztársaságot 1989. október 23-án kiáltották ki. Szűrös Mátyás lett a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke.
     A tér két fő emlékműve a Rákóczi-szobor (1937, Pintér János) és a Kossuth-szobor (1952, Kisfaludy Stróbl Zsigmond), mely 2015-ben Horvay János kompozíciójával cserélt helyet. 1956 tiszteletére ég(ett) az örök láng (1996, Lugossy Mária), s a lyukas zászló is a függetlenség nagy álmára emlékeztet. (E kettőt is elfújta a szél.)
     A Duna-parthoz közelebb, a Parlament két oldalán József Attila (1980, Marton László) és Károlyi Mihály (1975, Varga Imre) emlékműve (volt) látható. Helyettük most Andrássy és Tisza szobra magasodik. A költő szobra lejjebb csusszant, közelebb a Dunához. Károlyi Siófokra utazott. (Az se rossz hely.) Nagy költőnktől nem messze látható Kovács Bélának, az elhurcolt kisgazdapárti politikusnak a szobra (2002, Kligl Sándor).
     A végére már csak egy József Attila-idézet maradt a tarsolyban:

                 „Már kétmilliárd ember kötöz itt,
                   hogy belőlem hű állatuk legyen.”
                                             (Flóra)

Már több mint hétmilliárd, Attila!

                                                                            

Szegedi képek

 2010

Fadrusz, Babits, József Attila

     Babits Mihállyal akartam kezdeni beszámolómat, de annyira megragadott Fadrusz feszülete a Dómban, hogy először róla kell írnom. A feszülő test szépségéről, simaságáról, ahogy elővillan a sötétségből. Rejtőzködése (arcát eltakarja leomló haja) titokzatossá teszi a szobrot. Még inkább megilletődünk, amikor megtudjuk, hogy a művész önmagát kötötte fel a keresztfára, s egy fényképésszel különféle helyzetekből felvételeket készíttetett. Fadrusz a realizmus formanyelvével mintázta meg a szenvedő Krisztust, de műve magán viseli a kor szecessziós törekvéseit is. Bronz változatát a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Az eredeti gipszmintát Fadrusz Pozsonynak, szülővárosának ajándékozta. (Virágvölgyi búcsújáró templom, ill. az Evangélikus Líceum kápolnája.) A dómbeli másolat sokáig a Móra Ferenc Múzeumban volt, mígnem 1979-ban a Dóm egyik sarkába került.  

Fadrusz: Krisztus

     Egyébként csöndesen nyugodott a "Porváros" az őszi napsütésben. (Végre Babits!) Budapest zihál még, vajúdik. Babits nevezte Szegedet Porvárosnak, hozzátéve: „De a por néhol csillogó, és a Porváros néha szép.” A magyar szürkeség (hasonló értelemben, mint Adynál a magyar Ugar) felbukkan Babits Juhász Gyuláról írott bírálatában is: „Milyen (…) az uralkodó érzés verseiben? Egy szóval megmondhatjuk: a szürkeség fájdalma. 'Ó, én vagyok a szürkeség maga!'” (1907) Később így ír: „Vidéki költészet, nem nagy skálájú és szürke, mint a tanyai homok. De a homok fölröpül az érzelmek forró szelében, szállni tud, mint a felhő, s néha egy homokszem megcsillan, mint a gyémánt.”  (1938)

Az udvaron

      Babits Bajáról került ide 1906-ban helyettes tanárnak a főreáliskolába. (Ma Vedres István Szakközépiskola.) Munkáját lelkiismeretesen végezte. Igazgatója szerint: „Alapos képzettségű, pontos és lelkiismeretes tanár.”

      Babits iskolája falán a dombormű Borsos Miklós alkotása, 1972.

Itt tanított Babits tanár úr

 

Az iskola falán

     Első lakhelyén a Vitéz utca 16-ban nem érezte jól magát. Fennmaradt viszont az az igénylőkönyv, amelyben a tanárok az őket érdeklő könyveket az iskola számlájára megrendelhették. Babits 52 (!) művet rendelt, a legnagyobb részük klasszika filológiai vonatkozású volt. Elkövette azonban azt a hibát, hogy Erkölcs és iskola címmel megfogalmazta nevelési programját. Nem is kapta meg a párizsi ösztöndíjat, sőt az erdélyi Fogarasba helyezték. Másik lakhelyén, a Szent György utca 11-ben születtek a méltán híres sorok:

     „Ó mennyi város, mennyi nép.
      Ó mennyi messze szép vidék!
      Rabsorsom milyen mostoha,
      Hogy mind nem láthatom soha!”  

     A József Attiláról készült képek általában szomorúságot sugároznak, persze van néhány mosolygós képe is. A szegedi Dóm előtti árkádsor alatt épült Nemzeti Emlékcsarnokban levő bronz „arcképe” Tápai Antal alkotása.

József Attila

     Talán Németh Andor írása érzékelteti legjobban költőnk vidámabb alkatát: „Attilának jót tett a népszerűség. (A Horger-ügy után , 1925 szeptemberében Bécsben.) Kitárulkozott, mint a virág, ha öntözik. Sugárzott, ujjongott, lelkendezett, valósággal ficánkol az elégedettségtől. Mámorosan boldog volt, s ez a boldogság olyan erővel áradt, sugárzott a személyiségéből, hogy mindenkit, aki a közelébe került, megdelejezett. Öröm volt együtt lenni vele.” Hát hogyne, ha valakit Lesznai Anna, Balázs Béla, (ő is szegedi), Lukács György dicsért.

Az egyetem előtt

 

Brüsszel körút

     Szegeden a költő először Koroknay Józsefnél (első két kötetének kiadója) lakott, Templom tér 2, majd hamarosan a Brüsszeli körút 2 szám alá költözik. Szobra konokon áll az egyetem sarkánál. (Varga Imre, 1964). Eltanácsolása után született a következő vers:

      „Kertész leszek, fát nevelek,
       kelő nappal én is kelek,
       nem törődök semmi mással,
       csak a beojtott virággal.
       …….
       Tejet iszok és pipázok,
       Jóhíremre jól vigyázok,
       Nem ér engem veszedelem,
       Magamat is elültetem.

       Kell ez nagyon, igen nagyon,
       Napkeleten, napnyugaton –
       Ha már elpusztul a világ,
       Legyen a sírjára virág.”
                                     (1925. ápr.)

     Úgy látszik az ifjúság ereje, hite határtalan.

                                                                 

Roth, JA, Ulickaja, Popper

2013. 05. 08.

Visszhangzó családi kripták

     „Az emberek hosszú távúnak tartják a történelmet, ám a történelem valójában nagyon hirtelen dolog.” (Philip Roth: Amerikai pasztorál, 107, ford.: Sóvágó Katalin)

     „Az utca keleti oldalán ablaktalanul állnak a gyárak, öntödék, rézkohók, száz évig böfögött kéményfüsttől fekete, nehézipari üzemek - , a napfényt tégla és habarcs zárta ki, a be- és kijáratokat salakbeton tömbökkel dugaszolták el. Ezek voltak azok a gyárak, ahol az emberek otthagyták az ujjukat, a karjukat, összezúzták a lábukat, leforrázták az arcukat, ahol valaha gyerekek robotoltak hőben-fagyban, a tizenkilencedik századi gyárak, amelyek embereket rágtak meg és termékeket köptek ki, most pedig átjárhatatlan, légmentesen lezárt sírok. Newark volt itt sírba zárva, a város, amely nem ad több életjelt. Newark piramisai: olyan irdatlanok, sötétek, áthatolhatatlanok, amilyen kriptára csak egy nagy dinasztiának van történelmi jussa.” (Roth, 260. old.)

Emlékeztető:

„S odébb, mint boltos temető
vasgyár, cementgyár, csavargyár.
Visszhangzó családi kripták.
A komor föltámadás titkát
őrzik ezek az üzemek.”

(József Attila: Külvárosi éj)

Az aszkéta típusról    

 

     „Belső alkata alapján Robert Viktorovics aszkéta típus volt, mindig kijött a legkevesebből, de minthogy sok éven át meg volt fosztva attól, amit minimumnak tartott – a fogkrémtől, a jó pengétől és a meleg víztől a borotválkozáshoz, a zsebkendőtől és a vécépapírtól -, most minden kis apróságnak örült, minden újabb napnak, amelyet felesége jelenléte ragyogott be, a lágerből csodával határos módon szabadult ember viszonylagos szabadságának, akinek csak hetente egyszer kellett jelentkeznie a helyi rendőrségen.” (Ludmilla Ulickaja: Szonyecska, 19-20. old., ford.: V. Gilbert Edit)

A görög csodáról

     "Ami előtte történt: az emberiség zűrzavaros gyermekkora, gonosz és perverz vágyakkal teli serdülése. Ami utána következett, az a római joggal és a keresztény álszentséggel megtámogatott, Istennek tulajdonított szadizmus, kegyetlen hatalomgyakorlás és soha véget nem érő küzdelem a pénzért.” (Popper Péter: Kiadatlan írások, Saxum, 61. old.)

Észrevétlen

2010. 11. 30

     Nemrég olvastam, hogy elárverezték Benedek István könyvtárát. Így tűnik el valakinek a keze nyoma a semmiségben. Most én is egy Benedek István-könyvet forgatok: Ember és gyerek (1970). Olyan valakitől örököltem, aki már régen nincs, s nem is emlékszik rá senki.
     Az első, címadó kisregényt olvasva, az az érzésem, hogy az író a harmóniát igyekezett felmutatni, s ebben a gyerekek szolgálnak mintául, valamint az évszakok s a természet számtalan összhangzó árnyalata. S milyen különösen csillognak a szavak: veckelődik, cserrintett, csuhéjfonású, suppant, höngörödött…
     A Három ing (1953) cselekménye a Kékgolyó utca egyik bérházában játszódik, s a lélek legőrültebb kuszaságát térképezi fel. Lélektani tanulmány egy kis nyüzsgő hangyaboly-világról, ahol a gyilkost alig választja el valami az ártatlantól. A szerző eképpen vélekedik: „Nincsenek véletlenek, csak minden másképpen van.” Szarkasztikus humorral képes az író felülemelkedni világán. Végül is optimistán fejeződik be a kavalkád: „Este nyolckor nálam.”
     A kötet harmadik regénye, a Kisvárosi történet (1960) ismét a lélek tájaira kalauzol. A kamasz főhős megtudja - mert nagyon akarja – apja, anyja viselt dolgait, sőt származásának titka is kiderül, párhuzamosan érzékei felébredésével. Változik a szentencia: „Mindenki más, és minden másként van.”

     Benedek István szórakoztatva tanít és nevel. A boldog békeidőkről megtudjuk: „Az örökkévalóságba váltott belépőjegyet, aki polgár volt. Útlevél nélkül, másodosztályon utaztunk ide-oda abban az Európában, melyről azt hittük: csak a mienk.” Ugyanakkor az iskolában nem volt tanácsos Adyt szavalni vagy Voltaire-t olvasni. Minden korban vannak tilalomfák, de mit érnek, minden hiába, mert – Lessing szavával szólva - : „Ó, jaj, hogy egy szikrányi szenvedély egész valónkat tönkreégeti.”

*

     Az én menyasszonyom és Tiszta szívvel. Ady látszólag céda asszonya valójában a tisztaságot képviseli a látszatra erényes világban. József Attila a Tiszta szívvelben – mennyire jellemző, hogy egyedül - a tisztaság letéteményese a „semmi partján”, a kiüresedett világban.

*

     Bernhard művészete: „Káromkodásból katedrális.”

*

     Egy enjanbement-ről. Petri Magyarázatok M. számára (1971) c. kötetét még megjelenése idején olvastam. Ebben a korban a hivatalos kultúrpolitika nem szerette, ha valaki rosszul érzi magát kis hazánkban. A Demi sec c. versnek egyik sora így végződik: „itt nem lehet élni”. Égbekiáltó modortalanság! Ám a következő sor így folytatódik: „másképpen, mint a szellemet munkára fogva.” Így tette helyre a költő a kisiklott mondatot.

*

     Ma kicsit korábban megyek el, mondtam a kórházban anyámnak. Színház! Figaró. De hát annyiszor láttad már! Hiába: felvidít, ha látom a talpraesettség furfangját, győzelmét. A rendező kis képeskönyvet nyitott ki. Néztem, figyeltem, telt-múlt az idő. Igaza van anyámnak. Ugyanaz ismétlődik, ami volt. Csupán a színpadon sokkal élvezetesebb, mind az életben.

*

     József Attila költészete arról szó, miként kapcsolódik a költő a világhoz, majd hogyan szakad le róla végképp: „elvált levélen lebeg a világ.” A szerelem sem gyógyír, aki barát lehetett volna (Illyés), abban vetélytársat látott, a munkásmozgalom is kivetette. Talán éppen ezért olyan társadalmat képzelt el, melyben ő is otthon van. Amit Lukács Adyról ír, az József Attilára is igaz: „szerelmes verseket írt a forradalomhoz, (…) hívja a kétségbeesett magányos ember pátoszával, aki tudja és érzi, hogy mi az, ami életének, egyéni létének személyes beteljesülést adhat.” (Magyar irodalom – magyar kultúra, 1970)

*

     Egy motívumról. A pályaudvar és a vonat-motívum sokszor előfordul József Attilánál. Hozzátartozik a költő külvárosához, gyermekkorához. Ugyanakkor a félelem helye. A modern irodalom eme toposza Petőfinél a polgárosodó Magyarországot jelenti, Adynál A Gare de l’Esten-ben az a szörnyeteg, mely hazahozza. Withmannál újra a születő új világ jelképe, melynek úgyszólván odaadja magát. Zolánál (Állat az emberben) a félelmetes ösztönöket idézi fel.

*

     Múlt héten a Klimt-kiállítás a Szépművészetiben. Két kép ragadott meg: Az egyik a Nuda veritas, a modern Éva, aki nem is akar mindenkinek tetszeni. A másik Munch Madonnája. Nem véletlenül váltott ki megrökönyödést, hisz mindannak az ellentéte, amit a Madonnáról addig tudnivaló volt

Munch: Madonna, en.wikipedia.org

 .

*

     Széchenyi világai a Nemzeti Múzeumban. Lelkesedik az ember, mikor a reformkor törekvéseit tanulmányozza. Ma sincs befejezve a nagy mű. - Osztályfőnököm, Margit néni szokta volt idézni Széchenyi egyik gondolatát: legkönnyebben magadon változtathatsz, és így fogsz célba érni. Másokon nehezebb. Tanárnak is jó lecke. Akárcsak Vörösmarty:

„S nem csak dicsőké a haza;
A munkás pór, szegény,
Bár észrevétlen, dolgozik
A hon derületén."