Észrevétlen

2010. 11. 30

     Nemrég olvastam, hogy elárverezték Benedek István könyvtárát. Így tűnik el valakinek a keze nyoma a semmiségben. Most én is egy Benedek István-könyvet forgatok: Ember és gyerek (1970). Olyan valakitől örököltem, aki már régen nincs, s nem is emlékszik rá senki.
     Az első, címadó kisregényt olvasva, az az érzésem, hogy az író a harmóniát igyekezett felmutatni, s ebben a gyerekek szolgálnak mintául, valamint az évszakok s a természet számtalan összhangzó árnyalata. S milyen különösen csillognak a szavak: veckelődik, cserrintett, csuhéjfonású, suppant, höngörödött…
     A Három ing (1953) cselekménye a Kékgolyó utca egyik bérházában játszódik, s a lélek legőrültebb kuszaságát térképezi fel. Lélektani tanulmány egy kis nyüzsgő hangyaboly-világról, ahol a gyilkost alig választja el valami az ártatlantól. A szerző eképpen vélekedik: „Nincsenek véletlenek, csak minden másképpen van.” Szarkasztikus humorral képes az író felülemelkedni világán. Végül is optimistán fejeződik be a kavalkád: „Este nyolckor nálam.”
     A kötet harmadik regénye, a Kisvárosi történet (1960) ismét a lélek tájaira kalauzol. A kamasz főhős megtudja - mert nagyon akarja – apja, anyja viselt dolgait, sőt származásának titka is kiderül, párhuzamosan érzékei felébredésével. Változik a szentencia: „Mindenki más, és minden másként van.”

     Benedek István szórakoztatva tanít és nevel. A boldog békeidőkről megtudjuk: „Az örökkévalóságba váltott belépőjegyet, aki polgár volt. Útlevél nélkül, másodosztályon utaztunk ide-oda abban az Európában, melyről azt hittük: csak a mienk.” Ugyanakkor az iskolában nem volt tanácsos Adyt szavalni vagy Voltaire-t olvasni. Minden korban vannak tilalomfák, de mit érnek, minden hiába, mert – Lessing szavával szólva - : „Ó, jaj, hogy egy szikrányi szenvedély egész valónkat tönkreégeti.”

*

     Az én menyasszonyom és Tiszta szívvel. Ady látszólag céda asszonya valójában a tisztaságot képviseli a látszatra erényes világban. József Attila a Tiszta szívvelben – mennyire jellemző, hogy egyedül - a tisztaság letéteményese a „semmi partján”, a kiüresedett világban.

*

     Bernhard művészete: „Káromkodásból katedrális.”

*

     Egy enjanbement-ről. Petri Magyarázatok M. számára (1971) c. kötetét még megjelenése idején olvastam. Ebben a korban a hivatalos kultúrpolitika nem szerette, ha valaki rosszul érzi magát kis hazánkban. A Demi sec c. versnek egyik sora így végződik: „itt nem lehet élni”. Égbekiáltó modortalanság! Ám a következő sor így folytatódik: „másképpen, mint a szellemet munkára fogva.” Így tette helyre a költő a kisiklott mondatot.

*

     Ma kicsit korábban megyek el, mondtam a kórházban anyámnak. Színház! Figaró. De hát annyiszor láttad már! Hiába: felvidít, ha látom a talpraesettség furfangját, győzelmét. A rendező kis képeskönyvet nyitott ki. Néztem, figyeltem, telt-múlt az idő. Igaza van anyámnak. Ugyanaz ismétlődik, ami volt. Csupán a színpadon sokkal élvezetesebb, mind az életben.

*

     József Attila költészete arról szó, miként kapcsolódik a költő a világhoz, majd hogyan szakad le róla végképp: „elvált levélen lebeg a világ.” A szerelem sem gyógyír, aki barát lehetett volna (Illyés), abban vetélytársat látott, a munkásmozgalom is kivetette. Talán éppen ezért olyan társadalmat képzelt el, melyben ő is otthon van. Amit Lukács Adyról ír, az József Attilára is igaz: „szerelmes verseket írt a forradalomhoz, (…) hívja a kétségbeesett magányos ember pátoszával, aki tudja és érzi, hogy mi az, ami életének, egyéni létének személyes beteljesülést adhat.” (Magyar irodalom – magyar kultúra, 1970)

*

     Egy motívumról. A pályaudvar és a vonat-motívum sokszor előfordul József Attilánál. Hozzátartozik a költő külvárosához, gyermekkorához. Ugyanakkor a félelem helye. A modern irodalom eme toposza Petőfinél a polgárosodó Magyarországot jelenti, Adynál A Gare de l’Esten-ben az a szörnyeteg, mely hazahozza. Withmannál újra a születő új világ jelképe, melynek úgyszólván odaadja magát. Zolánál (Állat az emberben) a félelmetes ösztönöket idézi fel.

*

     Múlt héten a Klimt-kiállítás a Szépművészetiben. Két kép ragadott meg: Az egyik a Nuda veritas, a modern Éva, aki nem is akar mindenkinek tetszeni. A másik Munch Madonnája. Nem véletlenül váltott ki megrökönyödést, hisz mindannak az ellentéte, amit a Madonnáról addig tudnivaló volt

Munch: Madonna, en.wikipedia.org

 .

*

     Széchenyi világai a Nemzeti Múzeumban. Lelkesedik az ember, mikor a reformkor törekvéseit tanulmányozza. Ma sincs befejezve a nagy mű. - Osztályfőnököm, Margit néni szokta volt idézni Széchenyi egyik gondolatát: legkönnyebben magadon változtathatsz, és így fogsz célba érni. Másokon nehezebb. Tanárnak is jó lecke. Akárcsak Vörösmarty:

„S nem csak dicsőké a haza;
A munkás pór, szegény,
Bár észrevétlen, dolgozik
A hon derületén."