Hétvégén a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében jártam. Román György (1903-1981) kiállítása vonzott. Még fiatal koromban olvastam róla Gábor Miklós tollából egy méltatást. (Megtalálható G. M. Kos a Mérlegen c. kötetben, 1990.) Sajnos eddig még nem találkoztam Román egyetlen festményével sem, nem vettem kezembe könyvét. De el kellett jönni ennek a pillanatnak is. Gábor Beckettel és Kafkával veti össze. Román világa még riasztóbb. A könyvtárból elhoztam a Betegségország vándora c. posztumusz könyvét. (A szerző gyermekkorában megsüketült.) Nem könnyű olvasmány. Ami megfog, az a küzdelem, és: „Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,/ ami neked fölfedetett.” (Illyés: Bartók)
*
Közeledik a tél. Anyámnál be kell hordani a fát. Most látom: „Akár egy halom hasított fa,/ hever egymáson a világ…” (JA: Eszmélet) A fát el lehet hordani, a világot nem.
*
Női lélek (W. S. prózakötetéből)
Dudika beleőrül fia elvesztésébe, aki eltűnt Isonzónál. (Az 1. világháborúban az isonzói csatákban 315000 olasz és 235000 K. u. K. katona halt meg. ) Dudika „egy hét múlva fölkelt. Bekötözte a közben elkészült barackbefőtteket.” Akárha sebeket kötözött volna be.
*
Most valami vidámabbat! Hallás után jegyeztem meg ezt a kis verset:
Meg tudod állni?
Ne cuppantsd el a puszit:
Akkor tovább tart.
(Fodor Ákos: Gyakorlat gyermekeknek)
Nem tudom megállni, hogy el nem mondjam, ennek a kis versnek a műfaja haiku. Mindössze három sor, 5, 7, 5 szótag.
2011. nov. 8.
2011. nov. 8.
